Télűző futás a csepeli Kis-Duna-parton

Csepel.hu

Csatlakozva a Yours Truly elnevezésű nemzetközi mozgalomhoz és annak világnapjához, úgynevezett „Télűző kilométer gyűjtésre” kerül sor a Budapest Sport Iroda (BSI) szervezésében február 26-án, vasárnap.

Jakab Ágnes, a BSI csepeli futónagykövete arról tájékoztatott, hogy vasárnap reggel 10 órakor a csepeli Kis-Duna-parton, az egykori nyári napközis tábor és a játszótér sarkán lesz a találkozó, ahová futáshoz alkalmas felszerelésben várnak mindenkit.

Minden résztvevőnek akkora távot kell teljesítenie, amennyi jólesik – természetesen a „szokásos” 25 vagy 50 kilométer is vállalható – a fontos az, hogy az elindulás közösen történjen majd.

A futni vágyók e-mailben a holbajakab@gmail.com címen vagy a BSI Futónagykövetek Facebook felületein jelezhetik részvételi szándékukat.

A résztvevőket a futás helyszínén regisztrálják és február 27-én országos összesítést készítve lesz majd beszámoló a “Télűző kilométer gyűjtés” eredményeiről.

A mottó: „Bárhol is futsz vasárnap, együtt leszünk céljainkban!”

csepel.hu

9 hozzászólás “Télűző futás a csepeli Kis-Duna-parton” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Futócipő helyett jó lesz a gumicsizma is, mert napközben felenged a talaj!

  2. Lakó1214 szerint:

    Hol ez a hegy a Duna parton?

  3. GONDOLKODÓ! szerint:

    Szép a tájkép is, nekem mégis csak a szép popó tetszik jobban.

  4. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!

    Kár, hogy Csepel önkormányzata nem a saját meglévő, helyi forrására, közösségére támaszkodik,és a kis helyi szervezet helyett a nagy, országos szervezeteket preferálja.

    Nagyon pozitív, hogy a csepelinfo a BSI rendezvényét támogatja, de vajon miért nem segítik ugyanilyen lelkesedéssel például a helyi szervezet, a Csefusz munkáját?

    Tudjátok-e, hogy a Csefusz már 11. alkalommal szervezné meg a Duna parti futóversenyét, de még a mai napig nem biztos, hogy megkapja-e saját önkormányzatától a területet, és azért milyen árat kell fizetnie??
    Szégyen, hogy Csepel önkormányzata a helyi társadalmi szervezeteket támogatás helyett folyamatosan megsarcolja, amikor ezek a szervezetek az önkormányzat egyik fontos alapfeladatát végzik el a politika helyett!
    Üdv menyus

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    Mi árgus szemekkel figyeljük a szép tájat, popót. Te meg neki állsz e helyütt is politizálni.

    Mi dolgod e világon?

    “A gyönyörűt szaporítani vágyunk,
    hogy így örökké rózsálljon a Szép,
    s emlékét, ha hull érettebb virágunk,
    őrizhesse a gyenge ivadék:”

  6. Menyhért Péter szerint:

    Kedves gondolkodó!

    A csepelinfo az egyetlen olyan interaktív lehetőség nekünk csepeli polgároknak, ahol a valóság tényeit az emberek minden oldalról megismerhetik.
    A polgár attól különbözik az alattvalótól, hogy önálló véleményt alkot.
    Az önálló véleményalkotáshoz azonban több irányú tájékozottság is szükséges, amit a hivatalos médiumok nem nyújtanak, részben tájékozatlanságuk, részben érdektelenségük folytán; nem is beszélve az elvakult hatalom-kiszolgálókról.

    Én csak akkor írok, ha információ alapú véleményem van az adott témáról.
    Persze, politizálunk, hiszen mindent meghatároz a politika.
    Sajnos, a korrekt, teljességre törekvő tájékoztatás nem függ a szép tájaktól, de még a pozitív hangulatoktól sem.
    Üdv menyus

  7. GONDOLKODÓ! szerint:

    gyenge=zsenge! a helyes

  8. ... szerint:

    menyus: miért kell minden civil kezdeményezéshez terület, pénz?
    Mi kerül pénzbe egy pár km-es futóverseny szervezésén?
    Tegyék a startot nyilvános helyre (van bőven a parton), és fussanak egyet szintén a parton, így még rendőri biztosításra sincs szükség.
    Nem attól civil valami, hogy civilek fognak össze? Ha az önkori mindenhez támogatást kell, hogy adjon, akkor akár meg is szervezhetné és nem lenne “szükség” civil szervezetekre.

  9. Menyhért Péter szerint:

    Kedves … !

    Pénzről: Az önkormányzat a közterület használatáért díjat számol fel, amelyet a szervezőnek ki kell fizetni.

    Területről: A terület tulajdonosának hozzájárulása nélkül semmit nem lehet szervezni! A közterület az önkormányzat hatásköre.

    A civil szféra a kapitalizmusban nem egyenlő a szocialista társadalmi munka fogalmával!
    Egy civil szervezet a polgári társadalmakban kőkemény vállalkozás, mely csak NON PROFIT jellegében tér el a gazdasági vállalkozástól. Ez nem azt jelenti, hogy a civil nem csinál profitot, hanem azt hogy a civil szervezet ezt a megtermelt profitot nem veszi ki,és nem teszi zsebre, hanem teljes egészében visszaforgatja a tevékenységbe.

    Üdv menyus

Itt lehet hozzászólni !