Munkát kaptak az éhségmenet résztvevői

Egy menetelőnél elszíneződött az alkoholszonda

Fidesz.hu, Magyar Nemzet, Csepel.info

A kép csak illusztráció!

Munkát és kenyeret kínált Tállai András államtitkár, országgyűlési képviselő az MSZP éhségmenetének. A Mezőkövesdi Fidesz Csoport a város legforgalmasabb csomópontján felállított sátorban, kenyérrel, forró teával és alkalmi munkavállalási lehetőséggel várta az éhségmenet résztvevőit.

A munkát, kenyeret követelő, majd 50 fős menetből a mezőkövesdi hómunkát végül 4-en fogadták el, a Fidesz által felajánlott 30 darab kenyér viszont maradéktalanul elfogyott. Végül kiderült, a négy vállalkozó kedvű tüntetőből csak hárman bizonyultak alkalmasnak a munkavégzésre, ugyanis egyiküknél elszíneződött az alkoholszonda.

A helyszínen a munkaszerződés megkötésére is lehetőség volt, a jelentkezők pedig munkavédelmi oktatásban részesültek.

Tállai András szerint a kormány a mezőkövesdi kistérség számára több mint 411 millió forintot hagyott jóvá, amiből 460 ember foglalkoztatására nyílik lehetőség. Az akció bizonyíték arra, hogy aki ma Magyarországon dolgozni akar, azt segíti a kormány.

Tállai szerint elképzelhető, hogy többeket a helyszínen végzett szondáztatás riasztotta el a munkavállalástól. A képviselő sajnálattal nyugtázta, hogy a helyszínen lévő MSZP-s és LMP-s országgyűlési képviselők közül egyik sem vállalkozott a hólapátolásra.

fidesz.hu

Éhségmenet

(részletek Torkos Matild hétfői publicisztikájából)

“Képzeljük el, amint a helyi önkormányzati hatalmat birtokló szocialista polgármesterek vállvetve ezzel a Komjáthival együtt vonulnak a főváros felé a nehéz sorsú munkanélküliekkel. Azokkal, akik közül sokakat juttathatnának legalább közmunkához, ha a pártbeli karrierépítést szolgáló menetelés helyett a felelősségükre bízott emberek sorsának jobbra fordításán fáradoznának.

Az éhségmenet egyik vezetője, Szikszó szocialista polgármestere nem először téveszti össze a közjót szolgáló politikát a botránykeltő öncélú cirkusszal. A borsodi árvíz után úgy próbált kiváltságos támogatást kiharcolni a településének, hogy petíciója mellé figyelemfelkeltő célzattal egy kecskét hozott Orbán Viktornak ajándékba. A miniszterelnököt képviselő köztisztviselő megkérte a polgármestert, hogy a kecskét juttassa vissza a saját környezetébe. Nem tudjuk, mi lett a kecske sorsa, eltalált-e egy rászoruló családhoz, de az egykori kecskegazda polgármester megint akciózni készül.”

A teljes írást ide kattintva olvashatják el.

40 hozzászólás “Munkát kaptak az éhségmenet résztvevői” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Egy kis adalék a cikkhez.

    “Hanem aztán a méltóságos uraknak ez igencsak nem tetszett, ezért azt gondolták, megtréfálják a vándorokat. Tállai Andrást, az állam titkárát küldték Mezőkövesdre, hogy ott kenyérrel és munkával, hólapátolási lehetőséggel várja a rakoncátlankodó menetelőket. “Rajtuk nevet majd ország-világ” – gondolta az állam titkára, és hogy még jobb legyen a tréfa, kitalálták, hogy egy szondát is megfújatnak a betyárokkal. Dologidőben mégsem járja, hogy pityókásak legyenek!

    Jöttek a vándorok, az állam titkára tenyerét dörzsölve várta a tréfát.

    A menetben viszont ott volt a legszegényebb család legkisebb fia is, aki váratlanul azt mondta a méltóságos úrnak:
    – Jó uram, fújja csak meg Ön is azt a szondát.

    Elkerekedett Tállai András szeme, ő bizony meg nem fújja azt. Egyesek azt mondják, azért, mert ő sem volt akkor már szomjas, de mi a szóbeszédre nem adunk, legyen annyi elég, az istennek se fújta meg. A menet tovább haladt, a tréfa nem sikerült”

    http://kepviselofunky.blog.hu/2012/02/08/nem_fujt_szondat_a_trefas_allamtitkar?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_02_08&utm_campaign=index

  2. Gordon szerint:

    Szerintem sikerült. 🙂

    A részeget félreállították.

    Aki dolgozni akart az kapott munkát.

    Aki csak enni akar az kapott kenyeret.

    Aki meg semmit se akar csak tudatlanként sétálgat mehetett Isten “hirivel”. 😀

  3. Gordon szerint:

    Mikor Bözsifalvára érnek a helyi Párttársak küldjék őket át Csepelre melegedni.

    De csak azt aki még (vagy már) józan.

  4. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Gordon!

    Szerintem is sikerült – téged beetetni ezzel a néphülyítő marketing fogással!

    Szerinted orbán viki annak idején részesítette munkavédelmi oktatásban, és ellenőrizte alkoholszondával a kordonbontó munkásokat?

    Tény, hogy professzionális a hatalom PR válasza az ellenzék tiltakozó akciójára, de vajon változtat-e azon a tényen, hogy a magyar nép egyharmada nyomorszinten él; hogy a magyar gyermekek negyede éhezik??

    Vagy talán rosszul látom a dolgot, és a MAGYARSÁG csak kifelé érdekes??
    Üdv menyus

  5. Katka szerint:

    ” A menetelők nagy intelligenciáról tettek tanúbizonyságot amikor nem vették fel a kesztyűt amit ez a szemét úr eléjük dobott. Az egész uralkodó bagázsra ez a cinizmus jellemző,még megtehetik, mert még érzik maguk mögött a megvezetett birka nép támogatását.
    Urak! Ne feledjék: “Habár fölül a gálya , alul a víznek árja,azért a víz az úr!”

    A dicső Horti rendszer idejében, a nagy földmunkás munkanélküliség ( a mezőgazdaság gépesítése, aratógépdömping ) idején, Baján a munkaerő piac,- másnéven KÖPKÖDŐ_ a tér Rókus utcai sarkánál volt. Egyik “nagy” és büszke fajmagyar pénzeszsák , iszogatva a Duna szálloda teraszán, mondta az asztaltársainak, : -No most figyeljetek !
    Odament, és az ott várakozó embereket-asszonyokat-lányokat felvette napszámba,- mindet.
    És beállította “aratósorba” a Szentháromság téren a szobornál, és “arattatta velük a kockaköves teret ! Szedette a “markot”, köttette a kévét….S mondogatta: No látjátok csak erre vagytok jók….
    A megalázott, megszégyenített emberek egyenként szállingóztak el az “aratóbandából”…
    Rájuk ordított : Dolgozzatok, az anyátok mocskos úristenit, azé fizetlek benneteket !
    Mire egyik ember a csapatból a kaszájával indult el a szálloda terasza felé, de az ott iszogató csendőrkapitány belelőtt a lábába. Erre mindegyik kaszás megindult a terasz felé…
    Az úri társaság bemenekült a szállodába, és bezárkóztak ! Majd a telefonon kirendelt csendőrök mentették ki az urakat……
    Ez az “Úri-Muri……
    Az államtitkár úr is megérdemelt volna egy kis dicséretet……

    Ha nem esett volna a hó, ugyan miféle munkát tudott volna ajánlani Tállai “úr” a menetelőknek? Mezőkövesd és környékén nincs munka nélküli?
    Ezt nem cinizmusnak nevezik? És mit szólt volna,ha nagyszerű “tréfája”eredményeként, arról szólna a hír, hogy a menetelők néhány sértődős tagja szakszerűtlen plasztikai arcformálást végzett volna a fején, a menetelők saját pénzén megvásárolt hólapátokkal. “

  6. Tóth Kati szerint:

    Nem láttam az elvtársakat az elmúlt húsz évben a nép mellé állni és együtt menetelni egy jobb élet felé.Őket csak akkor és addig érdekli a szegény ember,ameddig kihasználhatja.
    T Menyhért Úr!Nem tudom emlékszik-e a szocik nyolc évére?Ha nem,akkor is tudhatná,hogy a szegénység nem most tört erre az országra,hanem sokkal előbb.És a szocikat soha nem érdekelte az emberek nehéz helyzete.Csak a helyi mszp-s vezetők bankszámlája felhízott több milliárdra,miközben az éhezők száma egyre nőtt Csepelen.Szeretném látni,mikor az elvtársak menetelés helyett felajánlják a saját vagyonukat az éhezőknek önzetlenül.

  7. Gordon szerint:

    Megjegyzem: Hegedűs Zsuzsa miniszterelnök főtanácsadójaként sokat dolgozott azért, hogy minél kevesebb gyerek éhezzen Magyarországon.

    “Éhségmenet szervezése helyett a közfoglalkoztatás nyújtotta lehetőségek eredményesebb kihasználására lenne szükség a legszegényebb térségekben – mondta Hegedűs Zsuzsa a Hír TV Kontraszt című műsorában.”

    http://csepel.info/?p=18198

  8. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Katka!

    Szerintem tévedsz.
    Azt írtad: “…megtehetik, mert még érzik maguk mögött a megvezetett birka nép támogatását.”

    Szerintem azt érzik, hogy az emberek nem állnak mögöttük, ezért megkezdődött a diktatórikus hatalmakra jellemző rettegés!
    Mondok néhány egyértelmű példát erre a félelemre:

    – Békemenet – nem véletlenül szervezték meg Kádár János óta először ezt a hatalom melletti népcirkuszt! Kádár is rettegett a néptől, és miután már mindenkit megölt, úgy érezte: bizonyítania kell a külföld felé a NÉP támogatását. A megfélemlített, propagandával butított és kirendelt tömeg eljátszotta a vezérnek, amit elvárt tőle.

    – Orbán a hajléktalan nép közt – annyit szidták már azért, mert elbújik az emberek elől, hogy kellett valami “igazságos Mátyás”-osat szervezni, és lám. Most már meg van örökítve, hogy ő milyen jóságos, szeretett és bátor vezér.

    – PR akciók, mint ez is – rettegnek ezek a valóságtól, és mivel kezükben van a magyar média, kell valamivel hülyíteni az embereket. Néhány jól hangzó szlogen, és már nem is azt látják az emberek, hogy ők szarul végzik a munkájukat, hanem azt, hogy ezek az “az aljanép” tüntetők nem akarnak dolgozni, de a kenyeret azt megették!

    Ez a szánalmas PR stratégia retteg attól, hogy az emberek nem csak érzik a bőrükön a valóságot, de lássák is, hogy mi folyik itt.
    Üdv menyus

  9. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Tóth Kati!
    Én nem csupán emlékszem a szocik nyolc évére, de tiltakoztam, lázadoztam, és tettem is ellenük!
    Tudja, én legalább annyi panaszt, tiltakozást, stb nyújtottam be a csepeli szoci önkormányzat viselt dolgai ellen, mint a mi Szilárdunk!
    Kettőnk között csak az volt a különbség, hogy én civilként ingyen, ő meg képviselői tiszteletdíjért harcolt ellenük!
    Magát sajnos nem láttam az elmúlt húsz évben, sem személyesen, sem írásban.

    Feleslegesen próbálja nekem eladni a szoci kártyát, mert azokat én megjátszottam szóban és tettekben egyaránt.
    Most is csak az adja az erkölcsi alapot a kritikáimra, hogy a fidesz által lobogtatott nyolc évben én CSINÁLTAM azt, amiről a fidesz CSAK DUMÁLT!
    Tenni semmit sem tettek, mert féltették a zsíros ellenzéki fizetésüket és költségtérítéseiket!
    Üdv menyus

  10. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Tóth Kati!

    Mondja már meg nekem, hogy a parlamenti fidesz kétharmad miért söpörte le az asztalról a KOMMUNISTA RENDSZER FUNKCIONÁRIUSAINAK elszámoltatását és a közéletből való kizárását kezdeményező jobbikos előterjesztést??

    Talán a jobbikot is lehet majd komcsizni??
    HeHe
    menyus

  11. Gordon szerint:

    Menyhért!

    Te ideges vagy. Minden szavadból süt a gyűlölet. Azt is elfelejted, hogy a Hegedűs-féle kezdeményezés jóvoltóból 13 ezer család megélhetése lett biztosított vidéken.

    Felesleges PR stratégiákról fröcsögnöd, mert minden párt PR-ezik, hisz összességében a hatalomra kerülés a céljuk hogy elképzeléseiket meg tudják valósítani.

    “Szerintem azt érzik, hogy az emberek nem állnak mögöttük, ezért megkezdődött a diktatórikus hatalmakra jellemző rettegés!” – írod.

    Soha annyi ember még nem tüntetett a kormány mellett mint pár hete. Ez is egy felesleges fröcsögés a részedről.

    Jobb lenne a félretennéd végre a sértettségedet és azzal foglalkoznál hogy miben tudsz segíteni a csepelieknek.

  12. nagyapó szerint:

    A két polgármester már visszafordult, mégiscsak a falujukban is van tennivaló.
    El kell osztani a duplájára emelt segélykeretet, azt a keretet, amit tavaly nem sikerült elosztaniuk. 22 000 Ft helyett 47 000 Ft-ot kapnak fejenként. A 100 fős Alsógagy havonta 4,7 milliót oszthat szét.
    Tavaly 300 kistelepülés “spórolt” az államnak, nem költötték el a rájuk eső pénzt. Miért?
    Így aztán nem nehéz szegénységben tartania falut.
    Hát igen 2 évvel ezelőttig nagy jólét volt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  13. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Gordon

    2009.-ben a következő jelent meg a csepelinfon:
    “Iszonyatosan felgyorsult és egyre több társadalmi csoportot ránt magával a társadalmi leszakadás, a lakosság egyharmada nyomorban él – állítja lapunknak Hegedűs Zsuzsa szociológus, s mint hozzáteszi, 3 millió ember él a létminimum alatt-körül Magyarországon.”

    A változás, amiért szerinted örömködnöm kellene, hogy mára már 4 millió magyar él a létminimum alatt! Ezt a többletet már nem a szocik csinálták!
    Miért kellene hát örülnöm?

    Azt írod “Soha annyi ember még nem tüntetett a kormány mellett mint pár hete.”
    Tévedsz kis barátom, mert Kádár János mellett MILLIÓS felvonulások voltak!
    Te erre vagy büszke?
    Én inkább azzal büszkélkednék, ha a kormányzat TETTEI magukért beszélnének, és nem szorulnának marketing eszközökre! A gyurcsány is azt hitte, hogy PR eszközökkel neki mindent lehet, ő is belebukott!

    Azt írtad: “Jobb lenne a félretennéd végre a sértettségedet és azzal foglalkoznál hogy miben tudsz segíteni a csepelieknek.” Elkéstél, kishaver!
    Én a 2010-es választások után Németh Szilárdnak több privát Emailben felajánlottam a magam, és a civil szervezetek segítségét, együttműködési ajánlatát Csepel érdekében.
    Több mint fél évig arra sem méltatott a mi Szilárdunk, hogy az írásban felvázolt tervezetekről meghallgassa a részletes beszámolónkat.
    Egyszerűen a csepeli civil szervezeteket ugyanúgy semmibe vette, mint az én személyes segítség ajánlatomat, amelyekben – hogy elejét vegyem a névtelen fröcsögők sértettségi-pénzlenyúlási mániás vádjainak – nem szerepelt semmiféle pénzügy, csupán SZAKMAI KÉRDÉSEK!

    Áruld már el: hogyan tudnám segíteni őket, ha azt meghallgatás nélkül elutasítják, csupán azért, mert én nem vagyok FIDESZ ALATTVALÓ???
    Üdv menyus

  14. Menyhért Péter szerint:

    Kedves nagyapó!
    Ha igazat írsz, akkor szerinted nem az érintett két polgármester alkalmatlan a feladatára?
    Mi köze ehhez a kommunista mániádnak?
    Az alkalmatlanság nem pártpolitikai kategória!
    Üdv menyus

  15. Gordon szerint:

    “A változás, amiért szerinted örömködnöm kellene, hogy mára már 4 millió magyar él a létminimum alatt!” – írja Menyhért.

    Forrás???

    Hegedűsnek akkor is és most is igaza van abban, hogy nagyon sok szegény ember van Magyarországon. Ezért is volt fontos a jelenlegi kormánynak valódi esélyteremtő programok elindítása. Az ugyanis nem esélyteremtés hogy segélyeket osztogatnak az elvtársak a falvakban (pl. választási kampányok alatt).

    Az új szisztémáról szól a Hegedűs-féle program. A rászorulók nem pénzt kapnak, hanem állatok és vetőmag révén esélyt arra, hogy ne legyen üres az asztal. A magyar föld ugyanis sokkal több embert is el tudna tartani. Nem a nagy jólétet kapják, hanem sok munkával elkerülhetik az éhezést.

    folyt.köv

  16. Gordon szerint:

    Azt mondod: “Azt írod >Soha annyi ember még nem tüntetett a kormány mellett mint pár hete.< Tévedsz kis barátom, mert Kádár János mellett MILLIÓS felvonulások voltak!
    Te erre vagy büszke?"

    Legfeljebb te lehetsz rá büszke mert én az 1990-es szabad választásoktól számoltam. A korábbi antidemokratikus rezsimek nem mércék ebből a szempontból. Ha számodra igen, akkor az téged minősít.

    Azt írod:
    "Én a 2010-es választások után Németh Szilárdnak több privát Emailben felajánlottam a magam, és a civil szervezetek segítségét, együttműködési ajánlatát Csepel érdekében.
    Több mint fél évig arra sem méltatott a mi Szilárdunk, hogy az írásban felvázolt tervezetekről meghallgassa a részletes beszámolónkat."

    Ember! El vagy tájolódva. Nem beszámolókat kell tartani a politikai elit szereplőinek. Nem színes ppt-kre van szükség, hanem arra hogy a magukat civileknek nevezők végre csináljanak is valami hasznosat. Nem saját fényezésükre, hanem a köz javára (kétszer ad, aki ismeretlenül ad).

    Ez nem Fidesz vagy NemFidesz kérdése. Dolgozzatok a köz javára! Ne pénzt kunyeráljatok! Annak az ideje lejárt. Üres a persely ha nem tűnt volna fel.

    folyt.köv

  17. Gordon szerint:

    Az általad leírtak ismét azt bizonyítják, hogy sértett ember vagy, le kellene végre nyugodnod. Téged az emberek soha semmire nem választottak meg ellentétben mondjuk a polgármesterrel vagy a bármelyik önkormányzati képviselővel.

    Még Tarjányi is elmondhatja magáról, hogy valaha nem képviselő bizottsági tag volt a MIÉP által. Vagyis az emberek szabad választásokon kifejtett akarta jóvoltából. Bár egy helyi szinten jelentéktelen párt politikusa volt, de mégis – áttételesen – az emberek akaratából.

    De te hol voltál!?
    Úgy tudom hogy sehol (javíts ki ha tévedek).

    Ha demokrata lennél ezt értenéd. Ha demokrata lennél, akkor ezt tiszteletben tartanád. Ha demokrata lennél, akkor nem autoriter rendszerekből hoznál példákat vélt igazad alátámasztására (felvonulások kérdése).

    De vajon demorkata vagy-e?

    Ez most a kérdés. Még meggyőzhetsz róla, ha végre lenyugodsz. De ahhoz több alázat és kevesebb kivagyi melldöngetésre lenne szükség a részedről.

  18. "?!" szerint:

    Kedves Buta Kata (Tóth Kati)!

    Ma 15:13- kor írtad, hogy “a helyi mszp-s vezetők bankszámlája felhízott több milliárdra, miközben az éhezők száma egyre nőtt Csepelen.”

    Egyem meg azt a nagyon buta kis fejedet! Korábban már megírtam neked, hogy ne foglalkozz kétjegyű számnál nagyobb számokkal, mert azok meghaladják a Te korlátolt szellemi képességedet.
    Nyugodj bele abba, hogy Te fel sem tudod fogni, hogy mennyi egy milliárd forint, azt meg pláne nem tudod felfogni, hogy mennyi a több milliárd forint, ezért ne fecsegj hülyeségeket, hanem hallgass, minta szar a fűben!

  19. "?!" szerint:

    Kedves “Gordonka”!

    Te egy csepeli viszonylatban meglehetősen tájékozatlan hangadószerszám vagy.

    Illene tudnod, hogy az elmúlt 15 évben Menyus Csepelen a legaktívabb civilszervezeti vezető volt.
    A mozgató rugóit soha nem értettem, de nem is nagyon érdekelt.
    Elnöke volt a Csepeli Tűzoltó egyesületnek, majd a csepeli civilszervezeteket tömörítő Csepeli Civil Fórumnak, később a Csepeli Civil Közösségek Tanácsának.
    Tevékenykedett a Csepeli Kertbarátok egyesületében, a Csepeli Zöld Körben, és még ki tudja hány civil szervezetben.
    Szervezte a csepeli civil szervezetek együttműködését, és mint a Civil Fórumba tömörült egyesületeket képviselője, képviselte ezeket a szervezeteket az önkormányzatnál.
    Ebben a minőségében ingyen dolgozó külsős tagként rendszeresen részt vett a képviselő-testület bizottságainak a munkájában és testületi üléseken is.
    Az előző önkormányzati vezetés időszakában legalább látszólag komolyan vették a Csepelen működő több mint 140 civil szervezetet.
    Jó példája ennek, hogy az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata is előírta, hogy a képviselő-testület munkatervének az elkészítése során a polgármesternek javaslatot kell kérni a csepeli civil szerveződésektől, továbbá, hogy a képviselő-testületi ülésre meg kell hívni az érintett civil szervezetek képviselőit.
    Úgy tudom, hogy a jelenlegi kerületi vezetés viszont, szinte az összes civil szervezetet az ú.n. “komcsi” időszak megbízhatatlan örökségének tekinti, és úgy is viszonyul hozzájuk, mint azt Menyhért Péter vázolta.

    A tájékozatlanságod másik bizonyítékának tekintem, hogy nem ismered Tarjányi László csepeli politikai tevékenységét.
    Ezt a véleményemet a Menyusnak írt alábbi szöveged igazolja:
    “Még Tarjányi is elmondhatja magáról, hogy valaha nem képviselő bizottsági tag volt a MIÉP által. Vagyis az emberek szabad választásokon kifejtett akarta jóvoltából. Bár egy helyi szinten jelentéktelen párt politikusa volt, de mégis – áttételesen – az emberek akaratából.”
    Ezzel szemben az a valóság, hogy Tarjányi László a MIÉP Csepeli Szervezetének az elnöke, és önkormányzati képviselője volt, és mint önkormányzati képviselő vett részt a képviselő-testület Városfejlesztési Bizottságának a munkájában, valamint ha az emlékezetem nem csal akkor még másik bizottságnak is tagja volt.

    Végül kéretlenül adok neked egy tanácsot.
    A 17:17-es hozzászólásod utolsó mondataként írtad, hogy “Üres a persely ha nem tűnt volna fel.”
    Ezzel kapcsolatban javaslom, hogy akik kivettek a perselyből mindannyian tegyétek vissza amit kivettetek! (Ha ezt megteszitek, akkor máris lesz pénz a perselyben.)

  20. Gordon szerint:

    Na, megjött a másik sértett ember, azaz “?!”. Már vártam. Kíváncsi lennék hogy ő mi minden komoly szervezetnek volt az elnöke vagy alelnöke. Gondolom ő is csak vezetett koordinált mindenhol mindenkit, de a munka… na hát igen… a munka…

    Menyhértnek is ez fáj… hogy talán vissza kell mennie dolgozni.

    Nagyon fáj… és nagyon dühös… és sértettnek érzi magát… Nagy dirrel-durral bejelenti pár havonta, hogy ő bizony nem alacsonyodik e fórum szintjére, aztán kisvártatva visszajön köpködni és döngetni a mellét, hogy őŐŐŐ aztán…

    Na persze…

    folyt.köv

  21. Gordon szerint:

    Az hogy nem ismerem pontosan Tarjányi politikai tevékenységét (hát puff neki 🙂 ) valószínűleg annak tudható be hogy soha nem nézegetem a politikai eredményeket tartalmazó listák végét. Van egy olyan rossz szokásom, hogy a futottak még kategóriáját néha átugrom.

    Ennek ellenére szerintem semmi sértőt nem írtam Tarjányiról. Elismertem, hogy őt legalább az emberek megválasztották valamilyen formában valamire. Míg Menyhértet nem. Ez van. Ez a valóság. Még ha fáj is.

    Én csak azt szeretném tudni, hogy az ún. civilek miért mindig csak a pénzt követelik (és fényezik magukat).

    Javaslatom az elégedetlenkedők számára: Több szerénység… több alázat… kevesebb melldöngetés.

  22. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Gordon
    Megdöbbentett, hogy véleményemet vagy nem értetted meg, vagy szándékosan torzítod kényed-kedved szerint. Te bukott politikus vagy? Mert olyan profi módon csúsztatsz!
    A .már 4 millió magyar él a létminimum alatt! Megjegyzésemet kérdőjelezed meg a „Forrás???” dumával? Nem a Schmitt Pálnak kellett volna ezt feltenni? Forrásaim az Internet, MTV1; Kossuth Rádió. Nem konkrét szerzőtől másoltam, így csupán egy magánvélemény. Ha cáfolni akarod, semmi gond – nézz utána. és közöld a forrásodat.
    Hegedűs Zsuzsát én kiváló szociológusnak, és eredményes civil szervezőnek tartom. Tudomásom szerint, vele, vagy a munkáival semmi ellenvéleményem nem volt eddig.
    Az én véleményem erről a csepelinfo cikkről szólt; ennek hamis mivoltáról.
    Talán értelmezned kellett volna az általam leírt véleményt mielőtt támadásba lendülsz. Tudomásom szerint nem elemeztem, így nem is kritizáltam a kormány szegény-politikáját, vagy hajléktalan stratégiáját, vagy gyermek szegénységgel foglalkozó dolgait – ha van ilyen egyáltalán.
    Azt írtad: Soha annyi ember még nem tüntetett a kormány mellett mint pár hete.” és később arra hivatkozol, hogy „…én az 1990-es szabad választásoktól számoltam. A korábbi antidemokratikus rezsimek nem mércék ebből a szempontból.”
    Szerinted a SOHA szócska azt jelenti, hogy 1990-től? Kibúvót keresel, vagy csak kommunistázni szeretnél értelmes, egyértelmű fogalmazás helyett?
    Azt írod: „Ember! El vagy tájolódva. Nem beszámolókat kell tartani a politikai elit szereplőinek. Nem színes ppt-kre van szükség, hanem arra hogy a magukat civileknek nevezők végre csináljanak is valami hasznosat.”
    Te komolyan gondolod azt, hogy előzetes egyeztetés nélkül a civilek csinálják azt amit akarnak, a terület gazdája, az illetékes politikus előzetes hozzájárulása nélkül? Komolyan gondolod, hogy én bármibe belekezdhetek, amiről én azt gondolom, hogy hasznos a köznek anélkül, hogy előzetesen ne járult volna hozzá az illetékes?
    Azt írtad: „Dolgozzatok a köz javára! Ne pénzt kunyeráljatok!” Tudatlan vagy, így megbocsátom hogy hülyeségeket beszélsz. Nem ismered a civil szférát, ezért vagy valószínűleg az előítéletek rabja. A pénzt „kunyeráló civil szervezetek” többségükben sokszorosát hozták létre a társadalomban annak, amibe a munkájuk pénzben került.
    Azt írtad: „Téged az emberek soha semmire nem választottak meg ellentétben mondjuk a polgármesterrel vagy a bármelyik önkormányzati képviselővel.”
    Tudatlanságodat bizonyítja, hogy olyan állítást közölsz, ami nem igaz.
    Azt írtad: „De te hol voltál!?.Úgy tudom hogy sehol (javíts ki ha tévedek).”
    Az, hogy én nem vágyom politikusi babérokra, és nem jelöltettem magam, az az én magánügyem, melynek semmi köze a vélemény nyilvánításomra.
    Azt írtad: „Ha demokrata lennél ezt értenéd. …De vajon demokrata vagy-e?”
    Azt írtad: „De ahhoz több alázat és kevesebb kivagyi melldöngetésre lenne szükség a részedről.”
    Nem tudom, mire utalsz a kivagyisággal, mert nem tisztán fogalmazol. Ha konkrét lenne a véleményed az én „kivagyiságomról”, akkor tudnám konkrét tényekkel cáfolni az állításodat – így csak azt mondhatom, hogy sületlenségek garmadát hordtad össze.
    Üdv menyus

  23. Incike szerint:

    Beszopták a dolgot ahogyan azt kellett :-))

  24. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Gordon
    Kiegészítés
    Azt írtad: „Ha demokrata lennél ezt értenéd. …De vajon demokrata vagy-e?”
    Te demokratának tartod magad, amikor a hatalommal szemben ellenvéleményét FELELŐSEN nyilvánító embert sértegeted, hazugságokkal vádolod, és tudatlan ostobaságoddal kérdőjelezed meg a kompetenciáját? Te vagy a DEMOKRATA? Mert ha te az lennél, akkor én inkább nem leszek demokrata!
    Üdv menyus

  25. "?!" szerint:

    Kedves “Kisbőgő” (gordonka)!

    Ki kell, hogy ábrándítsalak (magadból), mert baromi nagy tévedésben vagy.

    Én nem tartottam igényt a fideszeseknek sem a pénzére, sem a pozícióikra, ezért nem lehetek sértett ember, csak csalódott, mert sokkal jobb teljesítményt és sokkal korrektebb viselkedést vártam a jelenlegi vezetéstől kerületi és országos szinten is.

    A pofámat pedig csak azért jártatom, hogy hátha egy-két dologra odafigyelnek, és változtatnak az eddigi módszereken és gyakorlaton.
    Ha nem hívjuk fel a figyelmet a hibákra és a hülyeségekre, akkor azt hiszik, hogy mindent jól csinálnak, és minden úgy folytatódik mint eddig.

    Az arra irányló kíváncsiságodat nem időszerű kielégítenem, hogy én vajon milyen munkaköröket és választott pozíciókat töltöttem be úgy, hogy egyik pártnak sem voltam tagja egyetlen napot sem. Sem 1990. előtt, sem utána.
    Csak annyit mondok el, hogy a szakmai munkám színvonalának az elismeréseként mind a gazdasági életben, mind pedig egyéb speciális területeken töltöttem be olyan pozíciókat, amelyekre nagyon büszke vagyok.
    Pozíciók tekintetében nem kívántam többet elérni, mint amit elértem.
    Ha valamit elvállaltam, azt azért vállaltam, mert valamit meg akartam oldani.
    Amikor a valami megoldottam, utána nem érdekelt tovább a pozíció.
    Politikai státusokra nem vágytam, és nem is vállalkoztam, pedig elég szép listát sorolhatnék föl, hogy mely pártok kértek fel arra, hogy a színükben vállaljak önkormányzati képviselőséget.
    Ezeket a felkéréseket mind visszautasítottam azért, mert tudom, hogy nem tűröm a pártfegyelmet, továbbá azért, mert alkalmatlan vagyok politikai látszattevékenységek végzésére és politikai érdekeket szolgáló hazudozásra. Leginkább pedig azért, mert én nem tudnék a meggyőződésem ellenére olyat megszavazni, amivel nem értek egyet. Ezen felül nem szeretek kívülállóként olyan ügyekbe belepofázni, amihez semmi közöm.
    Ha viszont valamit elvállalok, akkor azt igyekszem tűzön-vízen keresztül, és a lehető legtökéletesebben megoldani.
    Ilyen múlt mellett lehet engem sértettséggel vádolni, de felesleges, mert lepereg rólam.

    Az viszont tagadhatatlanul nagyon bosszant, hogy a választási kampányok időszakában sokakat rávettem arra, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogassák, és most ezek előtt az emberek előtt nekem kell szégyenkezni a dilettáns intézkedésekért, hibákért és a mulasztásokért, valamint az embereket hülyének tekintő hazudozásokért.
    Ha van bennem sértettség, az csak ezekért a jelenségekért van.

  26. vanek szerint:

    Kíváncsi lennék ha szondáztatnának a parlamentben hány embert kéne haza küldeni ?

  27. Már az is valami, hogy vitatkoztok és nem sértegetitek egymást! Ceterum censeo … Magyarországot pedig meg kell menteni!

  28. "?!" szerint:

    Kedves Tarjányi!

    Menj a picsába Te is a hülye dumával.

    “Magyarországot meg kell menteni”! Kitől? Szerintem a dilettánsoktól. Azoktól pedig csak úgy lehet, hogy a hülyeségeik támogatása helyett, szembesíteni kell, őket a hibáikkal.

    “Nemzeti összefogás”, a hideg ellen , a szél ellen a gyarmatosítók ellen, az IMF elle, az EU ellen, a deviza hitelt nyújtó bankok ellen, meg Clintonné ellen. Ezeket a ködösítő NEMZETI lózungokat leginkább csak figyelemelterelés céljából dobják be a köztudatba. Tudom, hogy neked ezek tetszenek, mert közé lehet vegyíteni a zsidóellenes és a nacionalista jelszavaidat, de engem ezek roppant bosszantanak,mert leginkább hazugságokat takarnak.

    Szóval, jobban teszed ha megállsz a továbbhülyülés útján!

  29. nagyapó szerint:

    Törött gerincű felkiáltójelből kitört a proli. Ha nincs érv, mehet a trágárság, meg a zagyva szöveg. Szinte csaposnál, vagy Karcsi kocsmába érzem magam, néhány korsó (gyorsítóval) után.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  30. “Magyarországot pedig meg kell menteni!” Ezt Hegedűs Loránt püspök úrtól idéztem, hajdanán mondta egy miépes rendezvényen a TF-en, ahol ő volt a fő szónok. Tarjányi rigó nem azért fütyül, hogy neked tessen, hanem mert fütyülhetnékje van!
    Nem vagyok realista? Nem, de miért is kellene annak lennem? Aki nem néz távolra, az még közelre sem jut el!

  31. "?!" szerint:

    Kedves erkölcsileg lenullázódott, folyamatosan hazudozó “nagyapó”!

    Úgy látom, hogy a prolizó, komcsi ízlésednek nem a felelt meg az alábbi válaszom, elmenekültél a “Baloldaliság” című bejegyzéstől.
    Annak érdekében, megláthasd, hogy milyen buta bunkó vagy, utánad hoztam. Olvasgasd!

    A 19:41-es hozzászólásoddal ismét mellétrafáltál Te idióta címeres ökör.

    Az abszolút tájékozatlanságodról és a felülmúlhatatlan hülyeségedről állítottál ki bizonyítványt amikor azt állítottad, hogy: “A szocik Csepelen egy lakótelepet építettek, ez a Munkásőr lakótelep. A többit az állam építtette.”

    Te idióta vadbarom ezúton tájékoztatlak arról, hogy a jelentéktelen Munkásőr lakótelepen kívül, csepeli szervezésben, a Csepel Művek lakásépítési akciója keretében lett felépítve a Jedlik Ányos Gimnázium mögött a 740 lakásos Katona József utcai lakótelep, a jelenleg Szent László utcai lakótelep nevet viselő 1.170 lakásos Január 9. lakótelep, a 2.600 lakásos Erdősor utcai lakótelep, továbbá a 820 lakásos Krizantém utcai lakótelep, valamint a Vasmunkástéri óvoda-bölcsőde, a Festő utcai óvoda, a január 9. óvoda-bölcsőde, a Nyuszi sétányi bölcsőde, a Cirmos sétányi óvoda-bölcsőde (később pedagógus szálló).

    A felsorolt lakótelepek lakásai nem állami bérlakásnak épültek, hanem OTP öröklakás konstrukcióban, munkáltatói kölcsönnel, szoc-pol támogatással, valamint a fizikai vagy alkalmazotti kedvezménnyel lettek építve, a többéves munkaviszonnyal (esetenként törzsgárdatagsággal rendelkező) dolgozók részére.

    A felsoroltak megépítésére, a hozzád hasonló üresfejű alakok akkor sem lennének képesek ha 100 év állna rendelkezésükre a feladat megvalósítására!

    Azt még megérteném, hogy sportállásban élősködő hereként, Téged annak idején nem érdekelt, hogy mi, és hogyan történt körülötted akkoriban Csepelen, de az felfoghatatlan, hogy milyen alapon mersz Te másokat olyan dolgokról kioktatni, amelyhez olyan hülye vagy, mint a segg.

    A 19:41-es hozzászólásoddal ismét igazoltad azt a mondást Te címeres ökör, hogy ha hallgattál volna, akkor bölcs maradtál volna!

  32. nagyapó szerint:

    Bunkó törött gerincű felkiáltójel! Ha kialudta részegségét és tud gondolkodni, csak akkor írjon!
    A ön által említett lakásokat a CSM fizette? Nem. Akkor mit hőbörög. Nem a csepeli et.-ak, Ernszt, Tóth, Borbély, építtették. Állami beruházás, ahogy írtam.Hogy több lakótelep, persze, de kifelejtette a Völgy utcait és egész Csillagtelepet. Azt is az állam építtette Csepelen.
    Ahogy írtam kellett a lakás, a tömeglakás. Megoldották. ’89-re 22 milliárd dollár adóssággal (a GPD 66%-a), amit gyermekeinkre tetszettek hagyni, meg a paneleket.
    Köszönik.
    Nehéz dolog egy óvódás eszével rendelkező fórumozóval vitatkozni. Amikor azt írtam, nagyapó névvel lehetnék 30 éves 2m-es, fene emlékszik már a többire, az óvódások készpénznek vették. Ha viszont azt írom 120 éves vagyok, azt is elhinnék.Ennyit a komcsik eszéről.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  33. Menyhért Péter szerint:

    Tájékoztatásul – forrás Facebook

    Tállai háromszor akarta megalázni az éhségmenetet

    Tállai András tegnap háromszor akart megalázni minket. A szeletelt kenyérrel
    azt akarta mondani, hogy mi potyalesők vagyunk. A munkalehetőség
    felajánlásával azt, hogy naplopók vagyunk. A leitatással azt, hogy
    alkoholista csőcselék vagyunk.

    Tegnap Tállai András belügyi államtitkár, miután Mezőkövesden szeletelt
    kenyérrel és hólapátokkal várt minket, azt mondta: aki akar dolgozni, az
    önkormányzatoktól kap munkát.

    Ma reggel 30-40 türelmetlen ember jelentkezett munkára a mezőkövesdi
    városházán. Tállai András ígérete után csak annyit kérdeztek: mikor tudják
    felvenni a munkát? Polgármesterük, Fekete Zoltán előbb azt mondta, lesz
    munka, majd a hivatal melegében bevallotta: ma nincs munka. Ezt viszont már
    nem volt hajlandó közölni a kintiekkel. Az a kérdés, hogy ki hazudott:
    Tállai András vagy Fekete Zoltán?

    Tállai András meg akarta alázni az egyszerű embereket. 20 csomag, egykilós
    szeletelt kenyeret akart adni nekünk, és lapátot kínált, elhordani a havat.
    Azt mondta, hogy ne követeljük a munkát és a kenyeret, ő ad. A kenyeret
    tisztelettel elvettük, majd szétosztottuk a mezőkövesdi rászorulók között. A
    munkát felvettük, azzal, hogy az ezért járó munkabért az államtitkár ossza
    szét a kis keresetűek között. A kétnapos gyaloglás utáni hólapátolást végül
    éjfél tájt hagytuk abba.

    Teát is kínáltak Tállaiék. Csak egy ember (Megyaszai Sándor 36 éves
    informatikus) fogadta el közölünk, aki szintén jelentkezett havat lapátolni.
    Mint a munkára jelentkezők közül mindenkit, őt is megszondáztatták Tállai
    emberei. Nála egyedül mutatott alkoholt a szonda. Megyaszai nem ivott egy
    kortyot sem. Sem hétfőn, sem kedden.

    Tállai András tegnap háromszor akart megalázni minket. A szeletelt kenyérrel
    azt akarta mondani, hogy mi potyalesők vagyunk. A munkalehetőség
    felajánlásával azt, hogy naplopók vagyunk. A leitatással azt, hogy
    alkoholista csőcselék vagyunk.

    Tállai András nem fújt szondát, nem lapátolt havat. Csak szart.
    Mezőkövesdet elhagytuk. Információink szerint a városháza előtt
    összegyűlteket hazaküldték.

    135-ös kilométertábla, 3-as számú főút, 2012. február 8.

    Tóth Imre és menetelő társai

  34. Narancsvírus szerint:

    Éhségmenet és ami mögötte van 2012.02.09.
    Ez az éhségmenet az előszele egy éhséglázadásnak! Én kicsit aggódnék egy pár ember helyében, akik tönkretették az országot!

  35. "?!" szerint:

    Kedves gerinctelen és idióta, folyamatosan hazudozó “nagyapó”!

    Megismétlem részedre Te öszvér makacsságú címeres ökör, a tegnap 23:09-kor utánad hozott fejtágító válaszomat.

    A hozzászólásoddal ismét mellétrafáltál Te idióta barom.

    Az abszolút tájékozatlanságodról és a felülmúlhatatlan hülyeségedről állítottál ki bizonyítványt amikor azt állítottad, hogy: “A szocik Csepelen egy lakótelepet építettek, ez a Munkásőr lakótelep. A többit az állam építtette.”

    Te idióta vadbarom ezúton tájékoztatlak arról, hogy a jelentéktelen Munkásőr lakótelepen kívül, csepeli szervezésben, a Csepel Művek lakásépítési akciója keretében lett felépítve a Jedlik Ányos Gimnázium mögött a 740 lakásos Katona József utcai lakótelep, a jelenleg Szent László utcai lakótelep nevet viselő 1.170 lakásos Január 9. lakótelep, a 2.600 lakásos Erdősor utcai lakótelep, továbbá a 820 lakásos Krizantém utcai lakótelep, valamint a Vasmunkástéri óvoda-bölcsőde, a Festő utcai óvoda, a január 9. óvoda-bölcsőde, a Nyuszi sétányi bölcsőde, a Cirmos sétányi óvoda-bölcsőde (később pedagógus szálló).

    A felsorolt lakótelepek lakásai nem állami bérlakásnak épültek, hanem OTP öröklakás konstrukcióban, munkáltatói kölcsönnel, szoc-pol támogatással, valamint a fizikai vagy alkalmazotti kedvezménnyel lettek építve, a többéves munkaviszonnyal (esetenként törzsgárdatagsággal rendelkező) dolgozók részére.

    A felsoroltak megépítésére, a hozzád hasonló üresfejű alakok akkor sem lennének képesek ha 100 év állna rendelkezésükre a feladat megvalósítására!

    Azt még megérteném, hogy sportállásban élősködő hereként, Téged annak idején nem érdekelt, hogy mi, és hogyan történt körülötted akkoriban Csepelen, de az felfoghatatlan, hogy milyen alapon mersz Te másokat olyan dolgokról kioktatni, amelyhez olyan hülye vagy, mint a segg.

    A hozzászólásoddal ismét igazoltad azt a mondást Te címeres ökör, hogy ha hallgattál volna, akkor bölcs maradtál volna!

    KIEGÉSZÍTÉS a korábbi neked szánt írásomhoz:

    Kedves rövid memóriájú/ vagy gátlástalanul hazudozó címeres ökör, a ma 00:02-kor írt sületlenségeidre / illetve hazugságaidra, pontokba szedve az alábbiakat válaszolom:

    1.) Az általam felsorolt lakások építését egy-egy épület átadásáig a Csepel Művek finanszírozta, és az átadás után a kész épületeket az OTP felé leszámláztuk.
    Ezt követően az OTP öröklakásként adta el a házakban lévő lakásokat a Csepel Művek, valamint a közművesítéshez hozzájáruló néhány cég és szervezet által kijelölt dolgozók részére.
    A jogosult tulajdonosok befizették az induló önrészüket, a cégek pedig átutalták az OTP-nek a dolgozóiknak 30 év futamidővel nyújtott vállalati kölcsönt, és ezután a lakások tulajdonosai törlesztették a gyermekek után járó szoc-pol kedvezménnyel, valamint a fizikai vagy alkalmazotti munkakör után járó munkavállalói kedvezménnyel csökkentett OTP hitelt.
    Sokan vannak akik még most is törlesztik az OTP hitelt, valamint a CSM vállalatainak megszűnésekor az OTP által megvásárolt vállalati kölcsönt.
    (Ha a Menyus feltételezésének megfelelően Te tényleg Önkormányzati képviselő vagy, akkor ezeket neked eddig is illet volna tudni Te bunkó!)

    2.) Arról akarsz kioktatni Te címeres ökör, hogy “ezeket a lakótelepeket nem a csepeli et.-ak, Ernszt, Tóth, Borbély építtették, hanem ezek állami beruházások voltak, de ezzel ismét mellétrafáltál.
    Az tény, hogy ezeket Ernszt, Tóth, Borbély elvtársaid nem a két kezükkel építették, de az is tény, hogy a Csepel Művek alkalmazottjaként én kötöttem meg a lakótelepek létesítéséhez szükséges tanulmánytervek, beruházási programok és kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó tervezési szerződéseket, továbbá a kivitelezésre vonatkozó számtalan építési szerződést, valamint én számoltam el az OTP-vel egy-egy épület elkészülte után.
    Ezek után, hogy mersz Te engem ezekkel a részletekkel kapcsolatban kioktatni Te ökör?

    3.) A csökött agyaddal azt vetetted a szememre, hogy kifelejtettem a Völgy utcai lakótelepet és egész Csillagtelepet.
    Te barom, azokat nem kifelejtettem, hanem szándékosan hagytam ki a felsorolásból, mert előzőleg arra hivatkoztál, hogy a csepeli lakótelepek építéséhez semmi köze nem volt a csepelieknek. Erre az állításodra reagálva soroltam fel a Csepel Művek által építtetett lakótelepeket, de szándékosan kihagytam az állami lakásépítés keretében megvalósított Csillagtelepi és Völgy utcai lakótelepeket.
    Megjegyzem, hogy Csillagtelepnek a Merkúr utca keleti oldalán lévő házak is a Csepel Művek szervezésében épültek.
    Szándékosan kihagytam továbbá a felsorolásomból több olyan lakótelepet, amelyek szintén nem állami lakásépítés, hanem vállalati lakásépítés keretében épültek, de nem is a Csepel Művek szervezésében lettek megvalósítva. Ilyenek a PÁÉV által a Béke tér ÉNy-i részén, valamint Királymajorban a kikötő utcában épített házak, valamint Vízművek lakótelep a II. Rákóczi Ferenc út és a nagy Duna között.
    Ezek felsorolásával nem akartam növelni a borsónyi agyadban fennálló káoszt.

    4.) Azt írtad Te patkány jellemű címeres ökör, hogy “Kellett a lakás, a tömeglakás. Megoldották. ’89-re 22 milliárd dollár adóssággal (a GPD 66%-a), amit gyermekeinkre tetszettek hagyni, meg a paneleket.”
    Ha Te tényleg képviselő vagy, akkor illene tudnod Te barom, hogy a Csepel Művek szervezésében épített több mint 5.500 lakás árát a lakástulajdonosok becsülettel megfizették (ill. egyesek még most is fizetik) és abból államadósság nem keletkezett.
    Államadósság csak az állami lakásépítés keretében épített és később önkormányzati tulajdonba adott bérlakások esetében keletkezett, amely lakások nagyobb részét a bérlők a megvalósítási költség töredékéért vásárolhatták meg.
    Tehát neked ha képviselő vagy, akkor ennek figyelembevételével kellene értékelni a Csepel egyes részein fennálló problémákat.
    Például: Szerintem nagyon gusztustalan az Önkormányzat részéről azoknak az állami lakásépítési akcióban épült tízemeletes házaknak a felújítását előnyben részesíteni, amelyekben a lakásokat töredék áron megvásárolhatták, azokkal a vállalati lakásépítési akció keretében épült házakkal szemben amelyek lakásait az ott élők OTP öröklakásként vásárolták meg, és megvalósítás teljes költségét megfizették, illetve sokan még most is fizetik! Ezt a részt különösen jegyezd meg Te címeres ökör!

    5.) Pofátlanul azt írtad, hogy “Nehéz dolog egy óvódás eszével rendelkező fórumozóval vitatkozni”, miközben a fenti tények is azt bizonyítják, hogy annyi eszed sincs mint a szennyes zoknimnak, és annyi tudással sem rendelkezel, amennyi a kisujjamban van.

    Olvasgasd a fentebb leírtakat, hogy valamennyit okosodjál (különösen, ha tényleg képviselő vagy), és azért is, hogy megismerd azt a valóságot, amelyet a prolik által eltartott sportállásban élősködő MSZMP-tagként és munkásőrként nem figyeltél meg, most pedig görcsös erőlködéssel folyamatosan próbálsz elhazudni!

  36. Gordon szerint:

    “Megyaszai nem ivott egy kortyot sem. Sem hétfőn, sem kedden.”

    Persze! 😀

  37. nagyapó szerint:

    Szerencsétlen gerinc törött felkiáltójel! Ha maga volt az aki mozgatta a marionette figurákat, nem csodálom, hogy a szocializmus csődbe ment!
    Furcsa, hogy ilyen fontos posztra nem megbízható elvtársat tettek, vagy fényezi magát?
    Sajnálom, hogy az alapvető mozgatóerőkkel nincs tisztába, így csak zagyvaságra telik tudásából.
    Kicsit kevés az állatokról való ismerete, ezért ajánlom Brehm – Az állatok világa sorozatát!
    Nem késő, lehet tanulni! Ucsitszja, ucsitszja, ucsitszja!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  38. Ditte szerint:

    “.. Köteles László és Lesovics László – mindketten apró települések polgármesterei – elhatározták, hogy 2009 júniusában Nemzeti zarándoklatra hívják az ország polgármestereit, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a hátrányos helyzetű településekre. A résztvevő települések vezetői és lakói úgy gondolják, hogy joguk van beleszólni sorsuk irányításába és megvédeni érdekeiket. A fővárosba érve el is mondják: „Mi, magyar emberek kinyilvánítjuk, hogy szükségünk van ivóvízre, levegőre, szükségünk van termőföldre és nem járultunk hozzá ezek kiárusításához.”

    Persze akkor, 2009-ben, az “óriási” sajtószabadságnak köszönhetően, alig tudhatott valaki erről a menetről. Az zarándoklatról Dárdaynak köszönhetően dokumentumfilm készült. Szerencsére.

  39. "?!" szerint:

    Te szerencsétlen gyengeelméjű “nagyapó” nick nevű politikai szélhámos!

    Te részben azért vagy annyira tudatlan és hülye, mert nem tudod mi a különbség a maradandó eredményt produkáló munka, és a seggnyalók buzgólkodása között.

    Ennek a következménye, hogy a 13:52-es hozzászólásomban leírtak alapján az a kép állt össze a borsónyi agyadban, hogy a CSM-ben “én mozgattam a marionett figurákat”.

    A hülye elképzeléseddel szemben az a valóság, hogy én akkor annyit dolgoztam, mint egy állat, mert értelmét láttam annak, hogy a munkámmal családok százainak segítettem abban, hogy a XX. századhoz méltó körülmények között lakjanak.

    Viszont akkor is leszartam azokat a hozzád hasonló figurákat, akik kerülték a munkát és csak a szájtépésben és a marionett figurák mozgatásában (felvonulások és akciók szervezésében), valamint hazudozásban tudtak jeleskedni.

    Azt azért remélem Te hazudozós és másokat állandóan lekezelő és kioktató bunkó, hogy a 13:52-es hozzászólásomban leírtakkal sikerült jobban megismertetni veled azt a csepeli valóságot, amelynek a pozitívumait olyan nagy igyekezettel próbálod letagadni és elhazudni!

Itt lehet hozzászólni !