A mi kis sétáló utcánk

Csepel.info

Csepeli sétáló utca

Valamit muszáj volt éppen itt ripityára törni

Sör, bor, pálinka – akár az italboltokban megszokott marketingszöveget is odabiggyeszthetnénk egy ponyvára a csepeli sétáló utca elején, olyannyira találó volna leírni így, egyszerűen, mi folyik szó szerint a jobb sorsra érdemes közterületen.

Sok helyütt tavaszbüfének hívják azokat a kisboltokat, amelyek mellett tavasztól őszig fogyasztják a szomjas torkok a helyben kapható különféle alkoholtartalmú italokat. Ilyenből Csepelen sincs hiány, és sajnos a sétáló utcában is ez az „életérzés” telíti el azokat, akik a HÉV-hez vagy a HÉV-től való nagy rohanásban megállnak egy kicsit, és körülnéznek, mi történik a lüktető sürgés-forgás közepette.

Mert amit itt látni, az sokakat megdöbbent, visszataszít: csikkrengeteg, szemét, tört üvegek a padok alatt, söröket, tablettás-borokat, röviditalokat, füstölgő cigarettacsonkokat szorongató remegő kezek, mindenfelé ücsörgő, hajléktalan-kinézetű emberek. Úgy tudjuk, olyan is volt már, aki nem a saját lábán ment innen ki tudja milyen otthona felé, hanem a mentősök vitték – egyenesen a detoxikálóba.

Gondolkoztunk, mi is legyen ennek a cikknek az üzenete, de nincsen. Mint azt a sok-sok éve zajló, évente kétszeri közmeghallgatások szellemi mondanivalója alapján tudjuk, „ez van”, nekünk kell megváltozni, mert az önkormányzat hiába akarja nekünk a jót, ha sok ember nem így gondolkozik. Tehát ez van és kész.

Több fotót is kapott szerkesztőségünk, melyek jól tükrözik a fentiekben leírt jelenséget, az italozós képeket azonban személyiségi okokból nem közöljük. Csepel ugyanis túl kicsi ahhoz, hogy ne lehessen felismerni a képeken szereplőket.

Csepel.info

Csepeli sétáló utca

Akinek nem inge…

Csepeli sétáló utca

Száraz tónak nedves partja

Csepeli sétáló utca

Humusz

Csepeli sétáló utca

Csikkrács

Csepeli sétáló utca

Dugulás és vegetáció

Csepeli sétáló utca

Hamvadó cigarettavég

Csepeli sétáló utca

Irka-firka

Csepeli sétáló utca

Lámpagyújtás: véget ért a móka mára

17 hozzászólás “A mi kis sétáló utcánk” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    A téma az utcán hever! Sajnos Csepel egy nagy rakás …………! A sétáló utcán se egy rendőr, se egy polgárőr?! Egy ganédomb, ami ott van! De szerintem egész Csepelen ez van! A közbiztonság, tiszatság errefelé ismeretlen fogalmak!!!!!!!!!!!

  2. Kovács Ernő szerint:

    Tiszta csikk Csepel! Bagósok, ugye ezt nem a nem dohányzók dobják el?

  3. csepeli szerint:

    Itt pont lámpaoltás után kezdődik az igazi móka. Inkább leszállok a Szent Imre téren és gyaloglok 5 perccel többet, csak ne kelljen a mindenféle lumpen elemmel találkoznom. Igaz mostanában már nappal se jobb a helyzet.

  4. Csaba szerint:

    Sajnos a kerületünkben ez a színvonal. Vagy lehet, hogy a döntéshozók azt hiszik, hogy az itt lakó embereknek ez is jó. Tévednek.

  5. Levente szerint:

    Lehet, hogy a kozosencsepelert.hu-ra fordított összegből inkább időnként a sétáló utcát kellett volna kisöpörni.
    De miket beszélek, akkor tényleges munkavégzésnek kellene mögötte lennie…

  6. Lora :) szerint:

    Érdekes képek, érdekes oldalon…., sajnálatos, hogy ennyire balkáni állapotok fogadják a Sétáló utcai bölcsibe igyekvő szülőket, és már a kis gyerekek is ezt látják, példaképet kiről vegyenek?? Nem kellene, hogy színvonalnak hívjuk ezt, nemes egyszerűséggel szankcionálni kellene ezt is, mint nyugaton – egy csikk 10 € egy köpés 20 € szemetelés 50€ azt hiszem, hamar befejeződne a siralmas látvány, és nem lenne kivételezés, és persze közmunkával sem engedném kiváltani.

  7. matyi szerint:

    Sétáló u! szereti fezérünk tanács elnök orosz ferike és padtársa valami tóóóth!
    Vegyük a Bor vesztivált:) huuuuu otvoltam!!( leselkedö)

  8. Tasi: szerint:

    Én itt lakom,de azon gondolkodunk hogy elfogunk költözni! Teljesen elviselhetetlen ahogy az alkoholisták egésznap ordítoznak, és minden hol szemetet hagynak maguk után.Többször megfigyelhető,hogy a zebrán az autósok és a motorosok piros jelzésen óriási sebességgel hajtanak át,pedig térfigyelő rendszer ott van a zebránál.Hol vannak a rendőrök??

  9. zzz szerint:

    Lora!

    Az ötlet jó, de ha nem lehet közmunkával kiváltani akkor hogyan fizettetnéd meg? Akik ott töltik a napot azoknak már nincs 10€-juk.
    A forrásban annyiból egy hétig elvegetálnak.
    Az éjszakai műszakban ott hangoskodók pedig a segílykéből tudnák csak befizetni, amit meg a semmiért kapnak az önkoritól.
    De ki bűntetné meg őket? Nem hiszem, hogy a pár csepeli rendőr közül bármelyik is bevállalná az ezzel járó problémákat (múltkor hallottam a hírekben, hogy valamelyik kisebb településen tettenérték a svédet egy talicska műszaki cuccal, de nem volt autó, amivel bevigyék, így odabilincselték a talicskához, nehogy meglépjen, amíg az autóra várnak. erre a rendőröket marasztalták el az eljárás miatt. Ilyen világban senki nem fog szólni, pláne nem bírságolni, mert eldobott valaki egy csikket.)

  10. Hobo szerint:

    Ha azt szeretnénk,hogy Csepel tiszta,kulturált,élhető kerület legyen nem kellene azonosulni avval az álszent ,liberális felfogással hogy,egyeseknek csak jogaik vannak ,másoknak meg kötelezettségeik s esetleg jogaik is vannak.Legyen mindenki egyenlő,s legyen a napi 8-10 órát minimálbérért dolgozóknak is ombudsmanjuk /ha már érdekképviseletük nincs/
    Igenis aki egészséges,tetterős /nemcsak a csatorna fedelek,szobrok,lefolyó
    rácsok felszedésében/ az kötelezhető legyen a kerület rendbetételének segítésére is./Nyugat Európában a rendszerváltás előtt minden politikai menekültet köteleztek szociális segély ellenében napi 4-6 órát közmunkát végezni,s ezzel úgy gondolom nem sérült sem a demokrácia,sem pedig a segélyezettek lelki világa.Gondolkozzunk végre! A jövőnk a tét.

  11. Székely szerint:

    A (át)sétáló utcát mikor, kik és mennyiből újítatták fel? Ez csak a második képen látható méretes tócsáról jutott eszembe…

  12. Che-Pel szerint:

    Pl. ki lehetne a térfigyelőrendszert oda is terjeszteni. Amúgy, minden előttem szólóval egyetértek! Mindettől függetlenül lehetne mihez kezdeni, csak akarni kellene! Az önkormányzat+polgármesteri hivatal még véletlenül sem akar semmit sem tenni, mert akkor egyből kiderülne, hogy semmihez sem értenek. Így csendben el lehet vegetálni nekik és az általuk odaültetett családtagjaiknak is… a pénzt meg le lehet nyúlni! Folyamatosan! Látszat intézkedések, persze, vannak…

  13. Csepeli Lakos szerint:

    Székely!

    A sétáló utcát nem szakemberek hanem segédmunkások újították fel. Ezért néz igy ki ahogy kinéz. A utaink is azért ilyenek mert amit felújítanak vagyis foltoznak azt sem a szakemberek csinálják hanem segédmunkások mert nekik nem kell annyi bér fizetni és a megmaradt lovét zsebre vágják.
    De azért azon is el kellene gondolkodni, hogy valóban megéri rendesen megcsinálni valamit! Azt gondolom amig ilyen emberek tengödnek az utcákon meggondolandó, hogy valamit is rendesen megcsináljanak.

  14. munkásököl szerint:

    Most nem leszek túl pol. korrekt, de ez van: a Sétáló utca úgy ahogy van egy putrisor, egy gettó. Ha átkelek rajta – munkából hazafelé jövet -, csak bandában ücsörgő cigányokat látok minden padon, meg lecsúszott életunt alkeszeket. Többször voltam már fültanúja, ahogy a brazilok be-beszólogatnak a járókelőknek, szigorúan irodalmi stílusban persze. Nos, ilyenkor valahogy nincs kedvem toleránsnak lenni…
    Az a baj, hogy Csepelnek nincs semmilyen jövőképe. Más kerületek azon munkálkodnak, hogyan tudnának megszabadulni az ilyen elemektől. És csinálják is, főállású liberálisként! Lásd. 9. ker…

  15. Lora :) szerint:

    Hoppá, hoppá, hoppá…..az oké munkásököl, hogy nem voltál korrekt, de azért mutatok én neked gettót, vagy putrisort, ami nem Csepelen van.

    A jövőképet nem tudom mire érted? Leginkább Csepelt most nem tudom mint lakosokat, itt dolgozókat, kerületet, magát a Szigetet, vagy a vezetést érted?

    Ne vagdalkozzunk azért ekkora tömbszóval, hogy Csepelnek nincs jövőképe, mert nekem csepeliként Csepelen van jövőképem.

    Mindkét oldalt figyelembe véve, ezek szerint azt gondolod, hogy a IX.kerület jól végzi a dolgát azzal, hogy kvázi “erőszakkal” átvitt értelemben, megveszi a roma családoktól a lakásaikat, fillérekért, amiből később üzletközpontú kerületté építetti a területet, és a roma család máshol nem kap olcsóbban lakást, mint Csepelen, erről ők nem tehetnek…., és hidd el nekik sem könnyű ezen felül még a diszkriminatiív hozzáállással is megküzdeni, még akkor is ha a tudatukban ez nincs benne

  16. adamo. szerint:

    én egyetértek munkásököllel.:)
    csepelnek valóban nincs “jövőképe”. illetve tervek vannak, de azokból semmi nem valósul meg, miközben szépen lassan egyre süllyed a kerület, mindenféle értelemben.
    nézd meg a hasonló kerületeket (pl. angyalföld, újpest, de aKÁR ERZSÉBETET is), mennyivel gyorsabban fejlődtek ezek a korábban csepelhez hasonló adottságokkal bíró városrészek.
    de itt csepelen nem változott szinte semmi, nem tudtak nagyobb befektetéseket idevonzani, egyáltalán nem tették vonzóvá a kerületet. persze beszélhetünk az sztk-ról, a szt. imre térről, vagy a sétáló utcáról, amivel orrvérzésig, évek óta kampányolnak a helyi vezetők. de ze édes kevés. vagy a rákóczi-ligettel is lehet példálózni; de a lakások közel fele még ott sem kelt el- ennyire vonzó hely csepel.

    úgy tűnik kerületünk-ha minden így megy tovább- a pestről kiszorult kétes elemek gyűjtőhelye lesz, és ne csodálkozzunk, ha a fizikai környezet is ezzel egyenes arányban romlik le.
    beindul a lefelé irányuló spirál: aki tud elköltözik, aki nem az meghozzászokik…

  17. monika3434 szerint:

    Kikérem,magamnak és az összes csepeli polgárnak hogy szemét gettósoknak nevezenek.Mit képzel a sok kis taknyos hogy emberekről igy beszéljen. Maradok köszönettel,egy csepeli polgár:.

Itt lehet hozzászólni !