Csepel.info
Már tudjuk miről tárgyalt Szlávik Zoltán Beruházási Tanácsadóval az Elephant Holding képviselője
A junius 12-i testületi ülésen előterjesztette a beruházási tanácsadó úr által előkészített anyagot a testületben ülő Podolák Sándor képviselő Úr, aki egészen véletlenül a közbeszerzési pályázatot elbíráló bizottság elnöke. Az előterjesztésben szerepel az a mondat, illetve kitétel, hogy az ifjúsági tábor megvalósítása önkormányzati beruházásban történik – de hogy hol valósul meg, azt még nem tudják!
Erről beszélt az Elephant és Szlávik Úr.
Eredetileg KT határozat szerint a tábor, a jelenleg Önkormányzati tulajdonú Napközis Tábor részen került volna megvalósításra. Valószínűleg ez a terület is kell az Elephantnak, vagy csak egyszerűen a gyerekzsivaj zavarja majd a lakópark tulajdonosait. Talán ez volt a nemrégiben a Csepel.info-n is megjelent kérdésünkben felvetett tanácskozás témája!
Cinikus, elkeserítő, a választópolgárok, a Csepeliek érdekeit semmibe vevő Önkormányzati hozzáállásról tanuúkodik az eljárás.
Ismét szeretnénk figyelmeztetni a képviselőket, a Duna part minden Csepelen élő polgáré, nem pedig 16 képviselő magánbirtoka!
Minden alkotmányos eszközzel megakadályozzuk, hogy kicsinyes trükkök százai – amelyekről nekünk nem is kell tudnunk – áldozatává váljon Csepel utolsó zöld területe, melyet a köz használhat!
A DUNAPARTOT szeretnénk!
Ezért felhívunk minden Zöldet és Csepelt szerető polgárt, az ügyben kezdeményezett NÉPSZAVAZÁS támogatására, az azon való részvételre!!!!
Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület
Kb 10000 lakos igyvan vele!
na mukik hol sétáltokmajd ? ÓÓÓ budán% Dögig a zsebetek !
( benfektes)
Elképesztő, hogy már a gyerekek is útban vannak! A gyermekek nyári felügyeletének elhelyezése Önkormányzati feladat! Eddig a Dunaparton oldották meg! Betéved egy Elephant és máris Ő diktál!
Javaslom a derék Önkormányzati vezetésnek, hogy gondolja át, hogy befektetői érdekeket, vagy a csepeli érdekeket képvisel!
Különösen az MSZP frakció fiatalabb tagjainak szeretném figyelmébe ajánlani a népet, az istenadta népet!
Polgármesterünknek, alpolgármesterünknek már nem számít, de Ti ha maradni akartok, állítsátok meg az ámokfutást!
már eldöntötték.
már lehet, hogy a döntésért kapott zsebpénzt is elköltötték.
bár láthatnám az arcukat, amikor majd vissza kell fizetniük 😀
A polgármester és az alpolgármesterek gyermekei felnőttek már, őket nem érinti a nyári felügyelet, napközis tábor, ők majd külföldre mennek, majd a tengerpartra.
Az azért eredmény, hogy az idén is az Ifjúsági Tábor ad helyet a nyári napközis táboroztatásnak, pedig 2007 nyarán azt közölték a szülőkkel, hogy az volt az utolsó, s a 2008-as évben már valamelyik iskola kerül kijelölésre e célra. (apró eredmény, de reményteli)
Ne engedjük, hogy Csepel tüdejét, a zöld Dunapartot eladják, elvegyék a csepeliektől. Nagy-Dunaparthoz úgy sem fér hozzá a lakosság.