“Az előrehozott választás gazdasági kényszer”

Magyar Nemzet

Orbán Viktor

 

Beszélgetés Orbán Viktorral, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnökével

– Elnök úr, Ön azt mondta évadzáró beszédében, hogy Magyarországnak nincs több vesztegetni való ideje.

Mindenki tisztában van azzal – hiszen elemzők, közgazdászok régóta figyelmeztetnek rá – hogy a világgazdaság radikális átalakulás előtt áll. Ez az átalakulás hatalmas kihívás elé állítja a magyar gazdaságot, amely jelenlegi válságos állapotában nem tudja felvenni az új ritmust, nem tud alkalmazkodni az új körülményekhez. Ezért minél előbb változásra van szükség. Kezelni kell a válságot, és talpra kell állítani a gazdaságot. Erre azonban a kisebbségi kormány képtelen.

– Hogyan idézhető elő Ön szerint a változás?

Az ország érdeke egyértelműen azt diktálja, hogy az emberek minél előbb, előrehozott választáson fejezhessék ki akaratukat az ország jövőjét illetően. Ugyanakkor az előrehozott választás mára gazdasági kényszerré is vált, hiszen a kisebbségi kormány képtelen úrrá lenni a válságon, amit napról napra újabb bizonyítékok támasztanak alá: a májusi adatok szerint az infláció már elérte a 7%-ot, egy év alatt tizenegyezerrel nőtt a munkanélküliek száma, újabb gyárak, üzemek zárják be kapuikat, a kormány mindeközben pedig az ÁFA emelésére készül.

– Mi kell az előrehozott választáshoz?

Az előrehozott választáshoz az Országgyűlésnek fel kel oszlatnia önmagát. Ez pedig kizárólag az SZDSZ-en múlik. A szabaddemokratáknak el kell dönteniük: az emberek pártjára állnak, vagy továbbra is kültagok maradnak az MSZP nevet viselő mutyi bt-ben.

– A kormánypártok állandóan azt róják fel Önöknek, hogy nincs programjuk.

Az MSZP tovább folytatja a hazugság politikáját. Tavaly decemberben mutattuk be az „Erős Magyarország” című programunkat, azt mindenki elolvashatja. A következő kormányzás azonban csak akkor lehet sikeres, ha programjának legfontosabb pontjairól egyezség születik a kormányzásra készülők és a társadalom különböző csoportjai között. A nyugdíjas szervezetekkel már egyezséget kötöttünk, amelyben garantáljuk, hogy minden körülmények között meg fogjuk védeni a nyugdíjak vásárlóértékét. Tárgyalunk a gazdasági élet vezető szereplőivel is, elmondtuk, hogy tíz év alatt egymillió új legális munkahelyet kell létrehozni a válságból való végleges kilábalás érdekében. A nyár folyamán újabb és újabb szervezetekkel, társadalmi csoportokkal készülünk egyezségeket kötni. Meggyőződésünk, hogy nem az embereket, hanem az emberekkel kell kormányozni.

Forrás: Magyar Nemzet

3 hozzászólás ““Az előrehozott választás gazdasági kényszer”” bejegyzésre

  1. tarsoly judit szerint:

    ISTENEM!
    De jó lenne ha az SzDSZ-nek benőne a feje lágya !közel egy éve szenvedek méhnyak rák miatt,és semmit nem csinalnak velem,csak kisérleteznek.eddig sem volt orvosi ellátás,de azért kideritették,hogy mi a baja az embernek.De most 2008-as év?Tragédia!Nem megsértödni kell hanem cselekedni de azonnal.Nemsokára 40 éves leszek jövö hónap 13.án,de ha igy haladunk nem élem meg az elörehozott választásokat!HAJRÁ MAGYARORSZÁG HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!Köszönettel:Tarsoly Judit.0630-611-1145

  2. badala szerint:

    ******************************************************
    Isten Áldja Orbán Viktor Miniszterelnök Urat s a Magyar Nemzetet!
    ******************************************************

  3. badala szerint:

    Orbán Viktor nem örül annak, hogy a Századvég vezetője még a múlt hónapban kijelentette: ha a következő országgyűlési választáson kétharmaddal nyer a legnagyobb ellenzéki párt, akkor el tudja képzelni, hogy Orbán nyolc évre köztársasági elnök lesz.

    Az Orbán kormány volt kancellárminisztere állítólag idő előtt beszélt a Fidesz terveiről, és ezzel Orbán akarata ellenére muníciót adott a szocialistáknak, illetve az SZDSZ-nek.

Itt lehet hozzászólni !