Felelősségre vonás: 60 milliót kell fizetnie Zuschlagnak

Origo, Csepel.info

Adóhátralékot, kamatokat és bírságokat is fizetnie kell a közpénz elcsalása miatt korábban hat évre ítélt Zuschlag János volt MSZP-s politikusnak, miután a bíróság elutasította azt a keresetet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellen nyújtott be.

Közel hatvanmillió forintot kell fizetnie Zuschlag Jánosnak, miután pert vesztett Kecskeméten a NAV-val szemben – írja a Baon.hu Bács-Kiskun megyei hírportál. A lap szerint a polgári bíróság jóváhagyta azt a határozatot, amely szerint a volt MSZP-s politikus 30 milliós adókülönbözetet, 15,5 milliós adóbírságot és 14,3 millió forint késedelmi pótlékot köteles megfizetni az adóhivatalnak.

A bűnszervezet tagjaként, 72 millió forintnyi közpénz elcsalása miatt jogerősen hat évre ítélt Zuschlag korábban megtámadta az adóhivatalnak azt a határozatát, amelyben a vagyonosodását vizsgálták. Keresetében többek között arra hivatkozott, hogy a NAV nem dolgozta ki megfelelően vagyonmérlege nyitótételét, megalapozatlanul folytatták ellene a vagyonvizsgálatot, ráadásul – véleménye szerint – hibás módszert alkalmaztak. A bíróság elutasította Zuschlag keresetét, mert nem talált a perben a NAV által elkövetett jogszabálysértéseket.

origo.hu

18 hozzászólás “Felelősségre vonás: 60 milliót kell fizetnie Zuschlagnak” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    csak már látnám, hogy a többi csaló is visszafizeti a pénzt, de ennek se híre, se hamva!

  2. Narancsvírus szerint:

    Lázárnak, és a Megyes Tamásnak mennyit kellene visszafizetni, leülni???

  3. robi szerint:

    Tóth Mária csak a lényeget nem ismeri fel, amúgy mindent ért.

  4. nagyapó szerint:

    Narancsvírus “Elvtárs segítsd a lebukottakat”!
    Cusinak egy összeget, 15 milkót összedobtak a maffiózók. A zelvtársak még tartoznak 60 millió Ft-tal a zadófizetőknek. Lehet gyűjteni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  5. "?!" szerint:

    Ezzel kapcsolatban is lehet gyűjteni, de nemcsak 60 millió Ft-ot, hanem több mint 450 milliárdot!

    2012.02.04. 15:20. MTI:

    A második Orbán-kormány nem élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a Bajnai-kormány ajánlott fel, s a másfél éves halogatás, az állami pénzeknek a nemzeti légitársaságba pumpálása okozta végül, hogy Brüsszel tiltott állami támogatás miatt megbüntette a Malévot – mondta Oszkó Péter a Népszavának.

    Választhattunk, hogy hagyjuk csődbe menni a Malévot, vagy keresünk valamilyen megoldást a továbbélésre.
    Egyeztettünk az akkori ellenzéki párt, a Fidesz politikusaival, főleg Varga Mihállyal, de egyszer Fellegi Tamással is – mondta a Népszava szombati számának a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.
    Oszkó Péter szerint a fideszes politikusokkal egyetértésben úgy határoztak, igyekeznek megmenteni a társaságot. Megvolt annak a lehetősége, hogy a Malév a későbbiekben önállóan működhessen tovább.
    A Fidesz írásban is jelezte egyetértését a Bajnai-kormány intézkedéseivel – mondta Oszkó Péter.

  6. Etikus szerint:

    Hallgatásba burkolódzott, így él, s neki kell vállain tovább vinni az egészet. Más esetben, ki tudja?

  7. bonifác szerint:

    Egyszerűbb lenne a Maszop vezetőségét elfogni. egész vagyonát elkobozni, (amit sajnos nem lehet , mivel jogállam vagyunk az egész hazug EU bagázs rágalomhadjárata ellenére
    is) és “egy kicsi málenkíj robot “keretében -25 év bevezettetném őket a munka világába.
    Úgysem ismerik….

  8. szigetország szerint:

    Zuschlag, Hunvald, Hagyó, Deme — hol lesz a sor vége?

  9. "?!" szerint:

    “Szigetország”!

    Mit akarsz Te a sor végével, amikor még a sor eleje sem alakult ki?
    Majdnem két évvel a választások után, még egyedül csak Zuschlag ellen van jogerős ítélet!

  10. nagyapó szerint:

    A görbült gerincű felkiáltójel szorgosan másolja a szélső balos Népszava cikkeit, hazugságait. Az igazság azonban másutt van.
    Miért indított Brüsszel eljárást a Malév ellen? Azért mert a szocik a visszavásárlásnál olyan szerződést kötöttek, mely szerint maradt egy rész orosz hányad (5%), ami magáncégnek számít, így az állami támogatás tiltott. Igen, de 10 légitársaság van az EU-ban akiket a kormányuk támogat, még sincs gond, azért, mert azokat senki nem jelentette föl.
    A MALÉV följelentője Váradi József, akit 2001-ben delegálták a vállalat élére. Váradi a 2001. évi 7,5 milliárd forintos veszteségét 2,3 milliárdra csökkentette. Ezután az MSZP-s kormány kirúgta.
    Új jól menő céget alapított, és a MALÉV csődjével nagyot kaszál. Mi pedig sírunk.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  11. Tóth Kati szerint:

    Azért van annak valami bája,hogy Oszkó Péter megmondja a tutit,miután egy budai villa áráért átjátszották a Malévot egy orosz maffiózónak,miután 2002 és 2006 között eladtak minden nyereséges céget a légitársaságból.Még a gázvezetéket is eladták,ami Százhalombattáról jött a reptérhez.Ja és a titkos záradék.Arról mit mond Oszkó Petike,vagy ez nem érdekes?Kibicnek semmi sem drága.

  12. Mr. Absolut Dexter szerint:

    SZOMORÚ, SZÍVSZORÍTÓ VALÓSÁG!

    Egy volt MALÉV pilóta beszámolója “utolsó” útjáról!!!

    Kedves Barátaim, Kollégáim, Kedves Második Családom.

    Mérhetetlen fájdalmat érzek legbelül és a mai napig nem tudom elhinni hogy ez tényleg megtörtént. Megtörtént és ÍGY történt meg. Nagyon sokáig bíztam reménykedtem abban, hogy lesz megoldás de péntek reggel telefonra keltem melyet először nem akartam elhinni. MEGÁLLT A CÉG Rettenetes lehetett ezt eldönteni és kimondani hogy VÉGE. Elkeseredettség düh és sokk hatása alatt mentem ki és pakoltam a szekrényemet. Akkor kezdték keresni azokat a pilótákat akik visszarepülik a 737-eseket a bérbe adónak, tulajdonosnak, és nyilván az első reakciója mindenkinek az volt hogy nem, szó sem lehet erről. Miért mi adjuk az utolsó mindent eldöntő döfést magunkba?????.
    Aztán valamelyest tisztultak a gondolatok eljutottak az információk, a fontos információk és úgy döntöttem, döntöttünk, részt szeretnék venni ezen a repülésen.
    De ez nem csak az volt.
    Du fél 5 körül gyülekeztünk a CREW CENTERBEN. Nevetgéltünk örültünk egymásnak izgalommal vártuk a dolgot. Aztán irány az APRON. Mindenki elfoglalta a számára kijelölt repcsit a szép, és talán akkor mindenki számára a legszebb fehér madarat a kék orrával, és a legszebb logóval a farkán amit valaha láttam gép farkán. Akkor már nem voltunk vidámak, de a feladatra való koncentrálás a kiszolgálás szervezése feledtette velünk az érzéseket. De ahogy Végig néztem az egymás mellett sorakozó gépeket belül éreztem ez nem jó így. Nagyon nem jó .
    Aztán elindultunk szépen egymás után sorban elköszönve kihangsúlyozva a járatszám előtti hívójelet MALÉV. MALÉV. Jó érzés volt Az út sima volt, kaptuk a direct-eket 300-400NM direct-eket mintha Ők is tudták volna, nem biztos hogy lesz még alkalom segíteni. Pedig nem kellett időre menni, nem volt utas csak mi ketten. A kapitány és első tiszt. És a madár, a fehér madár kék orral, BLUE NOSE.
    Éjfél körül megérkeztünk EINN-be sorban egymás után szálltunk le szépen meggurítva ezzel is tisztelegve az elmúlt időszak felett. Megálltunk egymás után, sorban guruló utakon, álló helyeken, leállítottuk, kipakoltunk, kikapcsoltuk a fényeket, sötétbe burkolóztak a gépeink. Szörnyű érzés volt, OTT KELLETT HAGYNI ŐKET. Reménykedtünk még hátha jön egy telefon, GYERTEK HAZA GÉPESTÜL ez csak egy álom, vagy egy rossz vicc volt. De nem jött ilyen. OTT MARADTAK……. Mindegyik.

    DAS-al jöttünk haza, LQD a retró. Szuper jó kis gép fantasztikus személyzettel. Összeszedtük magunkat, beszálltunk de a hangulatunk egyre rosszabb volt. Tudtuk merre fogunk kigurulni. És tudtuk nem lesz jó a látvány de mindenki erősnek érezte magát. Ekkor már volt aki 24 órája volt ébren, de abban a pillanatban a fáradtság volt a legkevésbé fontos, meghatározó. Néztem az ablakon kifelé és megláttam a mi madarainkat. Az épületek fényei, művészi szépséggel rajzolták kis a sötétségben a boeingok sziluettjét. A logó már nem látszott. Mintha igy lett volna megkomponálva. PICSÁBA. Potyogtak a könnyek…..senki, szerintem senki nem tudta magába tartani. Torokszorító, fojtogató érzés volt elgurulni és felszállni. Mintha a szívünkből téptek volna ki egy darabot. “NEM HISZEM EL HOGY ITT KELL HAGYNI ŐKET”, hogy van ez?

    Hát így. Ha most beszélnem kellene nem tudnék

    12 éves koromban döntöttem el hogy ezt szeretném csinálni, igy szeretném csinálni, ITT szeretném csinálni és ilyen emberekkel szeretnék együtt dolgozni. Sikerült, ha nem is nagyon sokáig de azért sikerült.

    Köszönöm nektek a feledhetetlen 9 évet, és Örülök hogy részese lehettem a Magyar Nemzeti Légitársaságnak, a “MA”gyar “LÉ”giközlekedési “V”állalatnak.

    Remélem még dolgozhatok veletek, mellettetek, EGYÜTT, a légi iparban egy Nemzeti légitársaságban.

    Hát ez jár a fejemben most és még egy ideig biztosan. 29.-ik órája vagyok fent de nem tudok aludni.

  13. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!
    Olyan mókás, amikor jobbról-balról szídják egymást a mai és az elmúlt vezetőink!

    Nekem volna célszerű megoldás ötletem. Be kéne fejezni végre a rendszerváltást, és az összes kádárista, mszmpés, kiszes, demiszes, illetve államigazgatási vezetőt el kellene számoltatni a vagyona eredetéről, és amiről nem bizonyítja be,hogy az ő munkája, tehetsége, szorgalma gyümölcse, az el kellene kobozni az államadósság elleni alapba. Valószínűleg rövid időn belül eltűnne az államadósság.

    Természetesen azzal lehetne folytatni a sort, hogy fent említett apparátcsikok és kollaboráns kiszolgálóik soha többet nem lehetnének közéleti szereplők; állami vagy önkormányzati képviselők és vezetők.

    Ciki, de azt hiszem kiürülne a parlament hirtelen.
    Üdv menyus

  14. "?!" szerint:

    Fejtágító Buta Katának, és a hazudós “nagyapó”-nak!

    Idézet a Napi gazdaságból:

    “A nemzeti légitársaság csődje miatt, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airportnak és a Magyar Államnak is főhet a feje.

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által tavaly decemberben bemutatott “Fehér Könyv” többek között azzal érvelt a nemzeti légitársaság megtartásának szükségessége mellett, hogy a Malév a Budapest Airport egyik legjelentősebb partnere volt.

    A Malév a Budapest Airport forgalmának mintegy 40 százalékát biztosította és évente mintegy 15 milliárd forintot fizetett a Budapest Airportnak légiközlekedési bevételek, ingatlanbérletek, és kiskereskedelmi bérletek jogcímen.

    A Malév megszűnése miatt ezeknek a bevételeknek jelentős része kiesik a reptér üzemeltetőjének a Budapest Airportnak a költségvetéséből.
    A privatizációs szerződés szerint, a Malévtől származó bevételek kiesése esetén ellehetetlenül a reptérüzemeltető Budapest Airport, ami viszont már a Magyar Állam számára is súlyos következményekkel jár.

    A Fehér Könyv ennek kapcsán arra figyelmeztet, hogy “az Állam számára így hozzávetőlegesen 1,5 milliárd euró, azaz kb. 450 milliárd forint azonnali egyösszegű fizetési kötelezettsége keletkezik”.

    “Egy ilyen nagyságrendű egyösszegű azonnali kifizetés finanszírozási szempontból is komoly terhet jelentene, és a költségvetési hiánycél tartása szempontjából kritikus következményekkel jár ” – vélekedett az NFM decemberben a Fehér Könyvben.

    A Kormány az idei évben 2,5 százalékos államháztartási hiány teljesítését vállalta, és a költségvetésbe példátlan méretű, 1500-1700 milliárd forintos kiigazítást tervezett be.

    Egy 450 milliárd forintos egyösszegű azonnali kiadás rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a fiskális fegyelmet hirdető Kormányt.

    Emlékezetes, hogy 2011-ben már volt példa egy jelentősebb egyszeri költségvetési kiadásra, amikor az Európai Unió Bíróságának novemberi döntése miatt 250 milliárd forintos áfavisszafizetési kötelezettsége keletkezett a Magyar Államnak, és ennek fedezetét a nyugdíjvagyonból teremtette elő a Kormány.

    Kérdéses, hogy idén a Kormány miből teremt elő hirtelen 450 milliárd forintot.

    Azonban nemcsak a Budapest Airporton keresztül érheti csapás a Magyar Államot, hanem – ahogyan az a Fehér Könyvből kiderül – a Hungaro Controlon keresztül is.
    “A Malév biztosította a Hungaro Control éves teljes árbevételének 10 százalékát, amely 2010-ben több mint 9 millió euró, azaz kb. 2,5 milliárd forint volt.
    A Malév a megszűnés miatt kikerül a HungaroControl partnerei közül, ezért vagy a Magyar Államnak kell pótolnia a kieső eredményt 100 %-os tulajdonosként, vagy jelentősen megdrágulnának a Hungaro Control szolgáltatásai”.

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fehér Könyve arra is kitért, hogy “az uniós támogatással, 8 milliárd forint értékű beruházás keretében épülő ANS III irányító központ költségeit a Malév kiesése esetén a társaság a továbbiakban képtelen finanszírozni”.

    A Fehér Könyv nem számszerűsíthető veszteségeket is megemlít, a nemzeti légitársaság hiánya komoly versenyhátrányt jelenten Magyarországnak, az elmaradó turisták, külföldi beruházók miatt.

  15. Etikus szerint:

    Azon valaha is elgondolkodtál-e már törzsőrmester, hogy a gonosz lelkeddel, neked esélyed sincsen a fehér könyvbe bekerülni. Az a gyanúm soha sem fogsz rádöbbenni.

  16. Mr. Absolut Dexter szerint:

    Gyurcsány Ferencnek a törvény előtt kell számot adnia arról, miért került titkos záradék a Budapest Airport privatizációs szerződésébe – mondta Budai Gyula vasárnap este a Hír TV Kontraszt című műsorában. Hajnalban a Malév utolsó lízingelt gépe is elszállt Írországba.

    Létrehozva: 2012. február 6., 12:29 | Utoljára frissítve: 2012. február 6., 12:30 nyomtat küld

    kapcsolódó Völner: Sikerült minimalizálni a problémát
    Malév: zöldmezős beruházásként lehetne új cég
    Orbán: Nagy próba előtt áll az ország + hang
    Selmeczi: A szocialisták tették tönkre a Malévet
    Gyurcsányék tették tönkre a Malévet

    A magyar államnak akár 450 milliárd forintnyi fizetési kötelezettsége is keletkezhet a Malév leállása miatt kieső utasforgalom miatt – miután a Gyurcsány-kormány az állam nevében erre vállalt garanciát a privatizációs szerződésben. A Malév 2007-es privatizációja és 2010-es visszaállamosítása ügyében egyébként már nyomozást indított az ügyészség.

    „Gyurcsány Ferencnek erről majd valamilyen formában számot kell adni, hogy miért kellett ezt a titkos záradékot belevenni a Budapest Airport privatizációs szerződésébe, hogy a jelenlegi kormányt 450 milliárdos teher terheli ismételten” – fogalmazott az elszámoltatási kormánybiztos.

    Hajnali fél egykor egy tiszteletkör után elstartolt Írországba a nemzeti légitársaság utolsó lízingelt gépe, amelyet a Malév 80-100 dolgozója búcsúztatott. A magyar nemzeti légitársaság február 3-án hajnalban függesztette fel működését, a flottát bérbeadó amerikai lízingcég még aznap elszállította írországi bázisára a flotta nagy részét.

  17. Mr. Absolut Dexter szerint:

    Hűtlen kezeléssel gyanúsította meg Kapolyi Lászlót a Nemzeti Nyomozó Iroda az MVM ügyében. Az NNI közleménye szerint a szocialista politikust kihallgatták, szabadlábon védekezhet.

    A Vértesi Erőmű 2009-ben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Kapolyi érdekeltségébe tartozó cég áramvásárlásai miatt. A cég belső vizsgálata szerint az ügyletek során 10 milliárd forint kerülhetett a Magyar Villamos Művektől a szocialista Kapolyi László cégén keresztül egy offshore vállalkozáshoz.

  18. Mr. Absolut Dexter szerint:

    37,247 milliárd euró az ország devizatartaléka
    BL
    Forrás: MTI
    2012. február 07., kedd 09:10
    Magyarország devizatartalékai 527 millió euróval, 37,247 milliárd euróra csökkentek januárban, és még így is 3,632 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbi állományt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett adataiból.

    Megosztás
    Nyomtatás

    Tavaly decemberben 2 milliárd euróval nőttek az ország devizatartalékai az előző havi 1,102 milliárd euró csökkenés után, és december végén 37,775 milliárd eurót tettek ki. Dollárban 49,155 milliárdon álltak a devizatartalékok január végén a december végi 48,832 milliárdot és az egy évvel korábbi 45,865 milliárd dollárt követően.

    Magyarországnak a 2008-ban felvett IMF/EU-hitelből erre az évre 3,34 milliárd euró törlesztési kötelezettsége származik, ebből 614 millió az első, 906 millió euró a második negyedévben válik esedékessé. Az év első felében devizakötvény nem jár le, a második félévben 1 milliárd értékű, 2006-ban kibocsátott eurókötvény és egy 2005-ben kibocsátott 45 milliárd jenkötvény visszafizetése lesz esedék

Itt lehet hozzászólni !