Betoppant Orbán a hajléktalanokhoz

Blikk

Meglepetés! Az Aszódi utcai hajléktalanszálló vendégei igencsak meglepődtek, amikor bejelentés nélkül rájuk nyitott Orbán Viktor

Váratlan vendégként toppant be vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök az Aszódi úti hajléktalanszállóra. A kormányfő bejelentés nélkül érkezett, Volkswagen kisbuszát is maga vezette, testőrök nélkül, titokban tartott szemlét.  Orbán azt szerette volna megtapasztalni, hogy mennek a dolgok az új intézményben.

– Azt akartam, hogy ne tudjanak az érkezésemről, minden olyan legyen, amilyen szokott – mondta a Blikknek a kormányfő, akit elkísértünk a látogatásra.

Az előtérben tartózkodó több tucat ott lakónak megállt a kezében a kanál, amikor a kormányfő belépett az épületbe, s hangos „jó napot!”-tal köszönt. Minthogy éppen ételt osztottak a szállón, Orbán elsőként azt vette szemügyre, megfelelő ellátást kapnak-e a hajléktalanok.

– Maga velem is kezet fog? – kérdezte az egyikük, amikor a vendég többüknek is bemutatkozott. Ezt követően a szobákba és a vizes helyiségekbe vezetett az út, illetve a kormányfő hosszan elbeszélgetett az ott élőkkel.

– Rend és biztonság van, nincs balhé – mondta el látogatása után a miniszterelnök a Blikknek. – Volt, aki börtönből szabadult, és azért itt kellett meghúznia magát, másoknak a nagy hidegben nincs hová menniük. Úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez.

Blikk-információ

blikk.hu

22 hozzászólás “Betoppant Orbán a hajléktalanokhoz” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Orbán a (István) Király inkongitóban.

  2. belekotkot szerint:

    Tisztára mint Mátyás király. Csak Mátyás nem vitt magával fényképészt . 🙂

  3. Gordon szerint:

    De írnokot lehet hogy vitt. Nem árt a fotó, mert a “mindigdemokraták” a csillagokat is lehazudják az égről.

  4. Bugi szerint:

    Helyesen cselekedett. Nem ellenzékből, és nem azt nézte meg, amit a párttársai elqrtak, mint Gyurcsány az Avason.

  5. uss enterpries szerint:

    Majd rá fogják hogy photoshoppal készült. 🙂

  6. Valaki szerint:

    Hát az inkognitós gúnyája elsőosztályú /hol szerezhette?/

  7. "?!" szerint:

    Ami azt illeti jól szervezett váratlan látogatás volt.
    Bizonyíték erre, hogy a fotós (nyilván hajléktalanként) jó előre beköltözött abba a szobába, ahová Orbán Viktor véletlenszerűen benyitott.
    Így sikerült a véletlenszerűen történt érkezését belülről (szemből) lefényképezni.

  8. Dr. grün szerint:

    Spontán, csak a hómunkásoknak a golyóálló mellénye és a hólapátnyeléhez fogott UZI-ja mutatta, hogy fontos előkelőség érkezett!
    “Minthogy éppen ételt osztottak a szállón, Orbán elsőként azt vette szemügyre, megfelelő ellátást kapnak-e a hajléktalanok”
    És beírta a konyhakönyvbe, mint a seregben anno a zÜTI:
    A zabáltszalonna ma is kiváló és ízletes volt!
    Majd a kamerák felé fordulva spontán megjegyezte:
    “Úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez” ))) 🙂 (((

  9. bonifác szerint:

    Fletó Miskolcra ment ! Elsöprő sikerére jellemző, hogy volt helység, ahol kijelentették, oda ne menjen! Orbán Viktor viszont mindent megtesz azért, hogy senki se fagyjon meg.
    Látom eltársak ez nem tetszik. Én szégyellném magam a helyetekben…

  10. Dr. grün szerint:

    “Minten nattyon szép, minten nattyon jó, mintennel megvattyok elékedve!”
    Hajrá Matyarorszák! Hajrá matyarok! ))) 🙂 (((

  11. lolka szerint:

    De miért kapaszkodik a két vaságyba?…

  12. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Sokat nem gyalogolhatott a kocsitól mert ebben a felsőruházatban lefagyott volna a …..

    Azért az csodálatos, hogy az előző szeretett vezető és a mostani bölcs vezető is megtekinti a pórnép mindennapjait.

  13. nagyapó szerint:

    Szerencsére Viktor sorra hatástalanítja a szoclibek által elhelyezett aknákat, akár itthon akár külhonban helyezik el őket.
    Most a hajléktalanokkal foglalkozott, akik örömmel üdvözölték, mert tudták, nem ő okozta sanyarú sorsukat.
    A karaván halad, a szoci kutya ugat (lolka, Grün, stb.).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  14. Zoli049 szerint:

    nagyapó!

    Másik poszton terítékre kerültem, láttam.
    Csak megkérdezem, hogy olyan hatásfokkal hatástalanít, mint a Malévnál?
    Egy hete, még a Ryanair-nek adtunk 3 milliárdot turizmusfejlesztés címén, most meg rögtön ráröppent a teljes piacra? Komoly…
    Jah, hogy még befektető is lett volna, csak meg akartuk mutatni?
    Jah, hogy még ki kell a 16 db gép 32 hajtóműgenerálját is fizetni?
    Csak így tovább, igazatok is van!

  15. Tóth Kati szerint:

    Jól tette.Nem lett belőle show műsor,mint az elvtárs avasi ripacskodásából.

  16. Narancsvírus szerint:

    Váratlanul, úgy hogy ott a szennylap a Blikk? Viktor, csak szólok, heteid vannak hátra!

  17. "?!" szerint:

    Buta Kata!

    A 21:24-es hozzászólásodra is elégtelent kapsz.

    Szerinted ez a szereplés mi, ha nem show műsor?
    Egyébként remekül alakította a csóró hajléktalant. Ilyen alakítással sok pénzt összeszedhetne az államkincstár részére, valamelyik forgalmas helyen, ha a rendőrök el nem távolítanák.

  18. csaba péter szerint:

    Ez igazán megható. Engem megrendített, és tetszenek a Kerényi képek.
    de k………ra ráér valaki.

  19. csaba péter szerint:

    te nagyapó mint fizetett bérseggnyaló mennyit kapsz egy lefetyért?

  20. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Csaba Péter 00:35

    Ön sokkal intelligensebb, mint sem íly mélyre süllyedjen.

  21. Valaki szerint:

    Igen, és ezzel az inkognitós látogatással el is van rendezve a hajlékatlanok sorsa. Lehet felmérte, hogy van-e még hely az ezután utcára kerülőknek….Sajnos ezek csak látszat tevékenységek, a népnek szánt cirkusz része!

  22. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    “A karaván halad, a szoci kutya ugat (lolka, Grün, stb.)”
    A zoptikai csalódás esetével állsz szemben!
    A karaván áll, a szőnyeget húzzák alatta!))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !