“Sikerült hamar beilleszkednem Csepelen”- interjú Kalmár Tamás főkapitányi biztossal

Csepeli Hírmondó, Csepel.hu

Amint arról már korábban lapunk is beszámolt, főkapitányi biztost neveztek ki a csepeli rendőrkapitány mellé. Kalmár Tamás r. alezredes, a BRFK Közrendvédelmi főosztályvezetőjének érkezésével jelentősen megnőtt a rendőri jelenlét a kerületben.

– Milyen érzésekkel érkezett új állomáshelyére?

– Nem nevezném új állomáshelynek, hiszen az eredeti beosztásomat megtartva kerültem ide, így párhuzamosan végzem a feladataimat. Amikor megtudtam, hogy főkapitányi biztosként ideiglenesen Csepelre kerülök, azonnal kapcsolatba léptem Nagy András kapitány úrral, akivel egyeztettünk az itteni teendőkről.

– Mik voltak az első benyomásai kerületünkről?

– Kellemes meglepetés ért: a XXI. kerületi kapitányság állománylétszáma jó, néhány más kerülethez viszonyítva nincs sokkal kevesebb rendőr, mint kellene. Az első pár napban beszéltem a parancsnoki és a beosztotti állománnyal is: a benyomásom az, hogy motiváltak az itteni kollégák, szeretik a munkájukat, a szolgálatellátást is rendben lévőnek találtam, komoly probléma nem vetődött fel a kapitányság működését illetően. Ha a közrendvédelmi és bűnügyi statisztikákat nézzük: Csepel előkelő helyet foglal el Budapest kerületei között.

– Eddig miben tudott segíteni?

– Az érkezésemmel párhuzamosan jelentős rendőri állomány érkezett a kerületbe, egyrészt a szolgálati helyemről, másrészt a készenléti rendőrségtől. Ha arányaiban nézzük, akkor megháromszorozódott a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök száma, ami azonnali változásokat eredményezett.

A másik segítség talán az volt, hogy – egy központi szerv vezetőjeként – külsős szemmel láttam a csepeli körülményeket, s így tudtam tanácsokkal, észrevételekkel szolgálni kapitány úrnak.

– Mik a tapasztalatai?

– Az egyik, amit kiemelnék, az itteni fogadtatásom. A csepeli kapitányság munkatársai minden segítséget megadva fogadtak, a kapitány úrral – vele korábban, más beosztásban, szoros munkakapcsolatban álltunk – sem szakmai, sem személyes jellegű problémánk nem akadt. A másik a csepeli polgárok és az önkormányzat pozitív hozzáállása, ami elengedhetetlenül fontos a munkánkban, s amitől első perctől fogva úgy éreztem magam, mintha csepeli rendőr lennék.

– Meddig marad az erősebb rendőri jelenlét?

– Az itt folyó munkáról a budapesti rendőrfőkapitánynak rendszeresen beszámolunk, és folyamatosak az egyeztetések polgármesteri, alpolgármesteri szinten is. Előreláthatóan nem egy-két hónapra tervezünk, szeretnénk a rendőri jelenlétet hosszabb távon fenntartani. Ugyanakkor Csepel Budapest egyik kerülete, s tudomásul kell venni, hogy máshol is elkél az erős rendőri jelenlét, s ennyi ember pedig jelenleg nincs az állományban. Minden kerületben a közterületi közbiztonság három fő alappilléren nyugszik: a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség munkáján. Ha e három szervezet munkáját a kerületi kapitányság jól össze tudja hangolni, akkor az erősebb rendőri jelenlétet úgy lehet csökkenteni, hogy ebből a lakosság nem fogja érezni. Nagyon sok olyan terület van a XXI. kerületben, ahol a rendőri jelenlétet a másik két szervezet munkatársai jól pótolni tudják.

Nagy András: „Tovább kell növelni a lakosság biztonságérzetét”

Nagy András, Csepel Rendőrkapitánya megerősítette Kalmár Tamás szavait, és ideálisnak nevezte a jelenlegi rendőrállományt, így két frekventált területen (Csete Balázs utca, Karácsony Sándor utca), továbbá most már a Hároson is megfelelő a rendőrök létszáma.

– Ahogy alezredes úr is említette, a statisztikai mutatók nem indokolnák az ilyen erős rendőri szolgálatot, de a lakosság szubjektív biztonságérzete ezt megkövetelte, s ezt a pozitív visszajelzések is megerősítik. Bizakodunk abban, hogy főkapitány úr támogatásával továbbra is maradhat a megerősített szolgálat Csepelen, és abban is, hogy a polgárőrség, és a közterület-felügyeleti csoport megerősödése is pozitív változásokat hozhat.

Forrás: Csepeli Hírmondó, Csepel.hu

5 hozzászólás ““Sikerült hamar beilleszkednem Csepelen”- interjú Kalmár Tamás főkapitányi biztossal” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Pontosítsunk!
    Egyikőjük a Biztos úr, másikójuk biztos úr!
    Who’s Who?! Nem láccik a zazonosítójuk!

  2. benfentes szerint:

    te…. xd

  3. dr. Kalmár Tamás szerint:

    Melyik vagyok én??

    Tisztelettel
    dr. Kalmár Tamás

  4. Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga. szerint:

    🙂
    “Kalmár Tamás r. alezredes, a BRFK Közrendvédelmi főosztályvezetőjének érkezésével jelentősen megnőtt a rendőri jelenlét a kerületben.”

    Ha meg ketten, netalántán hárman jöttek volna,
    a rendőri jelenlét kerületünkben már az egeket ostromolná!
    🙂

  5. faszkabat szerint:

    mész a sittre csicska

Itt lehet hozzászólni !