Orbán: Nem bújunk az asztal alá!

Három év alatt a bank– és a válságadók révén 1080 milliárd forintot vonnak be a közteherviselésbe

Magyar Hírlap, Magyar Nemzet

„A mi célunk nem az, hogy hitelt vegyünk fel az IMF-től. Éppen ellenkezőleg: továbbra is a pénzpiacokról felvett hitelekkel akarjuk finanszírozni a gazdaságot” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek.

Hangsúlyozta: azt szeretnék, ha az IMF, arra az esetre, ha az európai pénzpiacok megbénulnának, amit most nem lehet kizárni, kötne Magyarországgal egy biztosítási szerződést. „Nehéz hónapok állnak Európa s így hazánk előtt is, szükségünk lehet a védőhálóra” – jelentette ki Orbán Viktor.

Szerinte jó az esély az IMF-fel való megállapodásra. „Ideje, hogy a magyar emberek ráébredjenek, hogy a brüsszeli fórumokon a nemzetállamok a saját érdekeiket próbálják érvényesíteni. Ez időnként konfliktusokkal jár. Aki Brüsszelben soha nem vállal konfliktust, az nem képviselheti jól a hazáját. Nem kell megriadni, nem kell bebújni az asztal alá, hanem nyílt vitákban meg kell védeni az álláspontunkat” – jelentette ki a kormányfő.

Ismertette: három év alatt a bank– és a válságadók révén 1080 milliárd forintot vonnak be a közteherviselésbe. „Ez példátlan a magyar történelemben, példátlan Európában, nem csoda, ha példátlan a felháborodás is” – mondta Orbán Viktor.

Hasonlónak nevezte a helyzetet a végtörlesztés és a devizahiteleseket érintő többi mentőcsomag tekintetében is. „Több száz milliárd forinttól estek el a bankok, ez volt az ára annak, hogy a devizahitelesek nagy részét ki tudjuk szabadítani az adósrabszolgaságból” – szögezte le Orbán Viktor.

Szerinte ha nem hozták volna meg ezeket a nagy és negatív visszhangokat kiváltó döntéseket, akkor a magyar gazdaság már recesszióban lenne, s ha nem lettek volna innovatív gazdaságpolitikai megoldásaik, akkor a már említett 1080 milliárd forintot egyebek mellett a nyugdíjasoktól kellett volna elvenni.

magyarhirlap.hu

155 hozzászólás “Orbán: Nem bújunk az asztal alá!” bejegyzésre

  1. gyalog szerint:

    Miért kéne?

  2. Zoli049 szerint:

    “továbbra is a pénzpiacokról felvett hitelekkel akarjuk finanszírozni a gazdaságot”

    Nem mondja “mester”? 🙂
    Két leminősítéssel, a harmadik a nyakunkon, a legalja bóvliból? Kína és a szaudiakkal mi a pálya??? 🙂 Nem jött be?
    Akkor csak lesz IMF? Nehogy késő legyen…

  3. gyalog szerint:

    Ebből látszik, vicc az egész.

  4. kishorgász szerint:

    Melyek voltak azok az innovatív gazdaságpolitikai megoldások?
    Érdekelne. Mert értékteremtő beruházásokról nem túl sokat hallottam. Igaz, az előző 20 évben sem.
    A közfoglalkoztatást nem tartom annak.

  5. hajós szerint:

    Biztos kézzel vezeti az országot az államcsődbe ez az elmebeteg.

  6. grün szerint:

    “Orbán: Nem bújunk az asztal alá!”
    Legfeljebb ha kérik! ))) 🙂 (((

  7. hitetlen szerint:

    A föld alá kellene bújni, nemhogy az asztal alá !!!

  8. Gepetto szerint:

    Fogalmatok sincs arról, hogy mit röfögtök a kommentekben. Ez a véleményem! Oszt jónapot!

  9. hitetlen szerint:

    Ő csak egy ” omino ” .

  10. Etikus szerint:

    Nektek: Kádár, Horn, Medgyessy, Fletó, Mesterházy, Totya, Podolák, Avarkeszi, és még sorolhatná mindenki más. Igen, nektek őrájuk és a hasonló kiemelt képességűekre van szükségetek, akik méltóképpen vezettek benneteket a Kánaán felé 1917óta. Miután azt ők is tudták, hogy ez az út hosszú lesz, ezért hát nem ígérhették a megérkezés idejét, minden mást az ő hatalmuk érdekében, igen. Mindannyian éhesek voltunk?!

  11. Jeniszej. szerint:

    Mi lesz azokkal a kisvállalkozókkal, akiket a betelepült multik tettek tönkre? Ezeknek a több milliárdos adótartozásukat ki fogja megfizetni, mert az álam kegyetlenül behajtja a lóvét.
    Ezekért az emberekért nincs a pokitikusoknak felelőség vállalásuk?
    Mi lesz a több ezer parasztcsaláddal, mezőgazdasági dolgozóval, munkásokkal, akiket elkergettek saját földjeikről, munkahelyükről, a léhűtő bankok még a lakásukra is elárverezi. Ezek az emberek nem károsultjai a luzer módon végrehajtott rendszerváltásnak?

  12. Jeniszej. szerint:

    Lassan már egy talpalatnyi föld sem lesz Magyar tulajdonban, mert a multik mindent felvásároltak. A megtermelt javakat meg kiviszik az országból.
    Lehet itt egy kormánynak gazdaságpolitikai terve?
    Nem!
    Nem lehet.
    Ha a bankvezér nem kap pichát a kurváktól a szállodákban, akkor elborul az agyuk és bóvlit kiálltának mindjárt reggel a szálloda halljában. 🙂

  13. Jeniszej. szerint:

    Magyar cégektől sokszorosát kéri az álam az üzleti bérleti díjak fejében, mint a multiktól.
    Az álam annak dacára, hogy a múlti kiviszi az országból a hasznot, még segíti is őket.

  14. Jeniszej. szerint:

    Őrület volt rendszert váltani a „rabló kapitalizmusra” ahol nem a munka alapján müködik az értékrend.
    Mert ugye, ha a bankvezér nem kap pichát a kurváktól a szállodákban, akkor elborul az agyuk és bóvlit kiálltának mindjárt reggel a szálloda halljában. 🙂

  15. grün szerint:

    Jeniszej!
    Majd a zOrbán megfarol nekik?! ))) 🙂 (((

  16. Lakó1214 szerint:

    Eddig sem bújt oda.

  17. nagyapó szerint:

    Sok röfögő, komcsi, aki más országok ellenzékeivel ellentétben, igyekeznek hazánkat külföldön rossz színben feltüntetni, mondják meg! Jobb lett volna ha a kormány csökkenti a nyugdíjakat, a fizetéseket és abból lesz 1080 MFt bevétele!!! Persze fáj a bankoknak, de látszik Orbán megegyezett velük. Dehogy ez a “szociálisan érzékeny” szociknak miért fáj?
    Év végéig még lehet rendezni az adósságot (grün elrakta Viktor levelét?).
    Orbán, amilyen kitűnő politikus, az IMF problémát is meg fogja oldani (mivel az IMF-ben mi is tagok vagyunk, tagdíjat fizetünk), ahogy megoldotta a bankokkal, szakszervezetekkel fennálló konfliktust is.
    Maradnak az LMP,MSZP, Jobbik senki által meg nem választott megmondóemberei, akik külföldön sok kellemetlenséget tudnak ugyan okozni országunknak, de a nép nem támogatja őket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  18. Vica szerint:

    Kedves Nagyapó!
    Teljesen komolyan gondoltad: “Sok röfögő, komcsi, aki más országok ellenzékeivel ellentétben, igyekeznek hazánkat külföldön rossz színben feltüntetni, mondják meg!” Nem olyan régen volt az utolsó választás, talán ez lehet a probléma… Tudom, hogy az idős emberek feledékenyek, de általában a közelmúltra nem szoktak visszaemlékezni, s minél régebben történt valami, annál tisztább a memóriájuk. Nem szeretnélek megbántani, ez a korral jár, ki tudja, mikor kerülök hasonló helyzetbe… Te okos, belevaló idős ember lehetsz, hiszen tudod használni az internetet, fórumozni is tudsz, s szerintem – persze ha akarnád – megtalálhatnád a másfél évvel ezelőtti híreket is, mi szerint a FIDESZ hogyan járatta le a külföld előtt Magyarországot, hogy az előző kormányt befeketíthesse. Nézz csak körül a NET-en, hiszen itt általában minden hír megragad. Legyen szép napod!

  19. nagyapó szerint:

    Vica! Talán egy példát!
    Viszont
    “Magyarország 2008-ban folytatott tárgyalása az IMF/EU delegációval, amelyik egy 12,3 milliárd eurós hitelkeret megállapításával zárult. A magyar kormányok eddig 9 milliárd eurót hívtak le a keretből, amit a szerződés szerint 2012 és 2014 között kell visszafizetni (ez 2700 milliárd Ft). Természetesen ezt felülírhatja, ha a Fellegi Tamás vezette magyar küldöttségnek sikerül egy új hitelszerződésben megegyeznie az IMF-fel. Viszont ha Magyarország előreláthatóan képtelen lesz teljesíteni a visszafizetési kötelezettségeit, akkor meglehetősen romolhatnak a magyar fél tárgyalási pozíciói.”
    Ezt is fizetnünk kell!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  20. lolka szerint:

    Kedves jó öreg nagyapó…már sokszor mondtam a kezeit tartsa az asztalon, vagy a térdein, mert ha mindig kétoldalt a szeme mellett tartja a látókör nagyon szűk marad…A “nagyapó”-hoz az asszociáció, mely bölcsességet tükröz (általában) semmissé válik…A tág és határtalan látókör, ha tágul, roppant bölcsességet tud szimulálni, mert nem mindig párosul a bölcsesség a korral, de a tudás felül tudja írni a “nagyapó”-i bölcsességet, melyet sokszor csak a képzelet a fantázia kényszeríti Önre, de nem baj, mert a hosszú hónapok alatt, már némi ismeretre tettünk szert Ön iránt…(igaz ez csak sekélyes ismeret, de ez csak annak következménye, hogy ennyit mutat)…

  21. Gepetto szerint:

    Fiam! (Leányom) Ne vesd meg a bölcs ember tanácsát, az öreg ember intelmeit el ne hagyd…(Prédikátor könyve)
    (Írom ezt Vicának)

  22. Vica szerint:

    Kedves Gepetto!
    Bizonyára figyelmetlen voltam, vagy nem olvastam minden kommentet, amit fontos lehetett volna. Kérlek, segíts! Melyik bölcs ember melyik tanácsa, intelme szól nekem? Hálás lennék, ha megtennéd, hogy bemásolod számomra idézetként. Köszönöm.

  23. Gepetto szerint:

    Na és a többieknek.

  24. Vica szerint:

    Kedves öreg Gepetto!
    Elfelejtetted bemásolni azokat az értékes gondolatokat. Nézelődtem itt a kommentek között, de nem találtam rájuk. Esetleg a Te írásaid között kellene jobban körülnéznem?

  25. lolka szerint:

    Gepetto szerint:
    2011. december 28., szerda – 12:04
    -Na és a többiek is reklamálnak?…akkor kinek írod, te bölcs ember?…azt a közmondást ismered: ne más f….al verd a csalánt (ez nincs a prédikátor könyvébe, ez népi bölcsesség)…

  26. Gepetto szerint:

    “A bölcsnek tanítása életnek kútfeje,a halál tőrének eltávoztatására.” (Példabeszédek13:14)

  27. Gepetto szerint:

    Lolka ! Nézz utána, mert ott van. Egyébként a Nagyapó korát illető szúrkálásra reagáltam

  28. Vica szerint:

    Kész felüdülés itt veletek :). Az embernek nem is kell templomba járnia, ha Titeket olvas, olyan sok bölcsesség hagyja el a klaviatúráitokat.

    Pedig mostanában gyakran gondolok GONDOLKODÓ-ra. Szinte mindig a bibliát idézi… Megfordult a fejemben, hogy talán pap lehet, s úgy gondoltam, végigjárom a csepeli templomokat hátha megtalálom, s a hatására egyszer mégis jó keresztény lehetek.

  29. Vica szerint:

    Kedves Gepetto!

    Szerinted megbántottam Nagyapót? Szerinted mivel bántottam volna meg? Talán ismered Őt? Esetleg nem egy belevaló öregember? Bocs, hiszen én nem ismerem Őt, csak magam elé képzeltem. Lehet, hogy tévedtem… akkor elnézést kérek.

  30. Gepetto szerint:

    Szerintem igen! De nem a ” belevaló öregember” jelzővel.

  31. "?!" szerint:

    Kedves vitatkozók!
    Ismét haszontalan léggömbhámozással foglalkoztok!

    Ha jobban odafigyelnétek a hozzászólásokban leírtakra, akkor tudhatnátok, hogy a “nagyapó” nicknevet használó fórumozó, a saját bevallása szerint nem egy “belevaló bölcs öregember”, hanem egy a harmincas éveinek elején járó fiatalember.

    A vitát ennek szellemében folytassátok, ha szerintetek van értelme ezen a témán vitatkozni!

  32. Gepetto szerint:

    Akkor sem titulálok senkit demensnek, vagy szenilisnek, esetleg szűk látókörűnek, azért mert más a véleménye.

  33. "?!" szerint:

    A belevaló bölcs öreg “nagyapó” hozzászólása 2011. november 05.-én 11:11-kor:

    Nemzeti ünnepünkön a baloldal röfög és zabálja a moslékot (Kertész Ákos). Igyekszik minden ünnepet ócsítani.
    csaba péter nem volt az ünnepségen, azért nem látott, pedig nagyapó egy 30 éves, 190 cm magas úriember.Igaz ilyenek a bohóctünetésen nem vesznek részt.
    Továbbra is sajnálom, hogy ’56 nov. 4.-hez hasonlóan, nem gyúltak az ablakokban gyertyák.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  34. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Gepetto szerint: egyetértek utolsó hozzászólásával, nem kellene sok embernek elítélni, kritizálni, lepocskondiázni a “nagyapo szerint” néven kommentezőt, mert én igenis sokszor vele értek egyet és nem a balos irogatókkal, ehhez mindenkinek joga van, hogy melyik oldalon áll, milyen szellemiségben hisz, attól még nem szűk látókörű és nem szenilis.
    Kedves Vica szerint-nek én is üzenem (ahogy üzented nagyapo szerintnek), hogy nézzen utána, hogy a Fidesz hogyan járatta le külföldön hazánkat. Netán arra is emlékszel, hogy hazánk szép lánya Heller Ágnes hogyan nyilatkozott Németországban milyen gyomorforgató, hányingert keltő módon ?
    Nagyapo szerint-nek hajrá csak igy tovább veled vagyok és sokszor egyetértek veled, hajrá Fidesz !

  35. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Pedig mostanában gyakran gondolok GONDOLKODÓ-ra.”

    Kedves Vica!

    -Egy felől ki kell ábrándítsam, másfelől nem csak a bibliából idézek, hanem mindent ami a minőségi kultúrát, s a jövőt mutatja az EMBERISÉGNEK. Köztudott, amikor a tudomány “kifogyott” az emberiség számára, akkor “jön” a költészet és a zene, ami magában hordozza a megoldhatóságot. “BOLDOGTALAN ÉN, KI NEM BÍROM SZÁMHOZ EMELNI SZÍVEMET SZERETEM FÖLSÉGEDET, TISZTEM SZERINT, SEM TÖBBÉ, SEM KEVÉSBÉ” (ugye ismerős)

    -Másfelől nincsen más kiútja az emberiségnek! Hiszen éppen azért ilyen a világ, amilyen, mert elfordult az Istentől, azaz “Istentelenné vált” Hol van az Isteni szeretet, amely nélkül semmik vagyunk! Kivétel nélkül!

  36. joságos. szerint:

    T.Etikus!Kérem írja meg mi történt Magyarországon 1917-ben!

  37. GONDOLKODÓ! szerint:

    Anikó (Krizantém utcából) szerint:
    2011. december 28., szerda – 15:45

    T. Anikó!
    A Nemzet, a Haza számára véleményem szerint nincsen, mint ahogyan nincs is jobb v. bal oldal! Csak a NÉP, a Nemzet van, s kell, hogy legyen. Sajnos az áldemokráciák sajátjává váltak, az ún. pártokráciák, amellyel sokra nem ment a világ, az emberiség, de hát a célnak mindig is megvoltak a “szentesített eszközei,” a mindenkori hatalom gyakorlásához.
    JÁTÉK ez a javából, de nem biztos, hogy mindez korhű is.
    Amikor választani indulunk, abban a hitben, hogy az X-el helyesen döntünk és mi választunk, csak tévedhetünk. Amikor háborúba indulnak, még nem is sejtik, hogy az már régen eldőlt!

  38. GONDOLKODÓ! szerint:

    Kedves Vica! (egy kis kiegészítés)
    A “javíthatatlan” Őz Pál: “az ember nem csak arra született, hogy saját kényelmét keresse, hanem mások boldogságát is tehetsége szerint előmozdítsa.”

  39. Nemmondommeg szerint:

    Nagyon sokan még 1x NAGYON SOKAN szavaztak a mocsok komcsik ellen, hittek abban hogy egy jobb dolog következik. Kaptak a “pofájukba” egy nagy adaggal megint ugyanis a helyzet egyre rosszabb. Itt nincs min vitázni. A komcsik még mindig a parlamentben vannak állami fizetésért nincs elszámoltatás, a mostani kormány meg a hozzá nem értésével és gőgjével a csődbe viszi az országot miközben lenyúzza abőrt ami megmaradt a kisemberekről.
    Miről vitáztok?
    Ki hazudik kevesebbet ?
    Ki lop kevesebbet ?
    Ki ért hozzá jobban ?
    Ki miatt tartunk itt ?
    Egyik kutya másik eb !
    Vajon hány évnek kell eltelnie, hogy ez a nép felébredjen és rájöjjön folyamatosan és szándékosan átvágták, megvezették ?
    Csak azért védeni az egyik oldalt, mert utálom a másikat kicsit buta dolog.
    Halihó. A Fidesz is elvesztette az emberek bizalmát. JOGGAL.

  40. Gepetto szerint:

    SZÖRNYŰ!

  41. lolka szerint:

    Anikó (Krizantém utcából) szerint:
    2011. december 28., szerda – 15:45
    -Kedves “Anikó”, nincs itt semmi baj senkinek a korával sem, hiszen én is olyan nik nevet használok ami nem függ össze a korommal “lolka” egy rajzfilm pajkos figurája. Egy a probléma, itt valamennyien saját véleményünket adjuk elő saját szavainkkal (általában) és sokszor csak azért, hogy kiírjuk magunkból, mert itt úgysem tudunk érdemben változtatni az eseményeken. És akkor jön “nagyapó szerint:” innen-onnan idézget és akinek nem az a véleménye, mint neki akkor, mindenki “proletár” meg “kommunista” meg akárki…Csak ehhez rendszeresen kéne olvasgatni az infót…ezért került az írásba az, hogy a szemellenzőt félre kéne tenni, mert az embert elviszi egy irányba és akkor egy nem reális, torz kép alakul ki. Haladás csak úgy lehet, ha egymás hibáira felhívjuk a figyelmet. Ez így kéne működnie kicsiben is (család) és nagyban is…üdvözlettel:” lolka szerint:”

  42. ebihal szerint:

    Mit lehet még ehhez hozzáfűzni?
    Bevont a közteherviselésbe 1080 milliárdot! A következmény : a bankok alig adnak
    kölcsön, akkor is drágábban. A hipermarkettekben az elmúlt 2 hónapban 10-15%-os
    árnövekedés tapasztalható. Nyugodjunk meg mi fogjuk fizetni ezt is!
    Végtörlesztés! A közszférában min.100 ezer család/Szíjjártó szerint/, ha mindegyik
    csak 5 millát kér az államtól mint munkáltatótól az 500 milliárd, ennyivel nőhet az
    államadósság.
    És tovább: 50 millió jutalomra a fővárosnál, a média hatóságnál fejenként milliós
    jutalmak, fővárosi képviselők 3-4 helyen felügyelőbizottsági tagok, 5 milliárdért
    visszaveszik az FTC-t… ! Soroljam még? Ezt ígérték?

  43. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Kedves Lolka szerint-nek: köszönöm a kultúrált – szépen megfogalmazott válaszodat, így is lehet nem bántóan, és sértegetően- irogatni. De ettől függetlenül változatlanul az a véleményem, hogy “nagyapó szerint “-nek joga van az ő hitében, szellemiségében, politikai nézetében megfogalmazott válaszadásaira, vélemény nyilvánításaira, hisz itt mindenki ezt megteheti hovatartozása szerint. ( Nem kell mindig mindenkivel egyetértenünk, veled, velem vagy másokkal. ha ő másképpen látja a dolgokat, attól még nem öreg, nem demens, nem szenilis és nem szűk látókörű ! Igaza van Gepetto szerint-nek ! ) Tetszik ez a mondatod, ezért beidézem: “Egy a probléma, itt valamennyien saját véleményünket adjuk elő saját szavainkkal (általában) és sokszor csak azért, hogy kiírjuk magunkból, mert itt úgysem tudunk érdemben változtatni az eseményeken.”
    Kedves Vica szerint-nek: Nem kellene “nagyapó szerint”-nek üzengetnie, hogy nézzen utána, hogy pár éve a Fidesz, milyen lejárató nyilatkozatokat tett külföldön, netán arra is emlékszik, hogy hazánk leánya Heller Ágnes is hogyan járatta le hazánkat, milyen gyomorforgató nyilatkozatokat tett Németországban ?
    Viszont Gondolkodó szerintnek: nagyon tetszik a kultúrált, szépen megfogalmazott megnyilatkozásai és idézetei politikai hovatartozás mellőzése nélkül, gratulálok !!! Igy is lehet !

  44. meghát.... szerint:

    Ma szerda délután van,és valahogy olyan karácsonyi hangulatot érzek a hozászolásokban.Mintha a kedvenc blog kocsmámban lennék.Gratulálok !

  45. "?!" szerint:

    A felfokozott karácsonyi hangulat következményeként hatalmas verekedés volt a betlehemi születés-templomában.

  46. Zoli049 szerint:

    Nemmondommeg szerint:
    2011. december 28., szerda – 16:29

    Sok eszement azzal érvel itt – ott, hogy nem a Fideszt akarta megszavazni, hanem a szocikat leváltani. 🙂
    Na emiatt van még vihar a fejekben és marad is. Marad az egymás iránti gyűlölet, mert ez olyan orbáni… Nézdd csak át itt is a hozzászólásokat, ha máshol nem írsz?!

  47. Zoli049 szerint:

    meghát…. szerint:
    2011. december 28., szerda – 18:17

    Fuss egy karikát az Indexen is… 🙂

  48. bogyó szerint:

    Tisztelt Menyus “Úr”!

    Én nem voltam olyan udvariatlan bunkó, mint “Ön”, aki ismeretlenül letegez és féregnek nevez engem egy másik hozzászólóval együtt. Ez egyértelműen az “Ön” primitív mivoltát jelzi, nem pedig az enyémet.
    Trágár, lekezelő hangnemben írodott véleményeivel mindenkit sérteget, aki nem ért egyet “Önnel”. Erre aztán igazán büszke lehet!

    Ugye ugye mégiscsak igaz volt az LMP-s kötődése, pedig egy éve még azt is cáfolta az “Öntől” megszokott finom hangnemben. Mint pártfüggetlen civil!

    És mi van a nyugdíjas tűzoltó mivoltával? Azzal, hogy a boldog nyugdíjas éveit félti? Ugyan már!

    Mindenkinek jobb lenne, ha idétlen, végeláthatatlan -olvashatatlan-, értelmetlen elmefuttatásai, levelezgetései helyett inkább elmenne dolgozni, és fizetéséből tengetné mindennapjait, mint olyan sokan az “Ön” korában! Úgy tűnik, hogy nyugdíjas létének túl sok szabadideje az agyára húzódott…

    Higyje el, senki nem fogja hiányolni, ha többet nem jelenik meg építőnek még távolról sem nevezhető hozzászólásaival a csepel.infón.

  49. meghát.... szerint:

    T. Zoli049 ! A vastagbőrön voltam legalább 4 évig.Ide nem szívesen írogatok már,mert zavar a komcsizás,fan fideszezés. Próbáltam tiszta szívvel ,értelmes dolgokat megemlíteni,majd viccekkel próbálkoztam, aztán átváltottam cinikusba ,tök mindegy ,itt nincs reagálás.Ill. utoljára nagyapó lekomcsizott,téged is megemlítve .Tavasszal, gordonka művész úr a Dunába lövetett volna,amikor azt írtam: a szarháziak országa lettünk.Mintha az elmúlt két generációt nem itt élték volna meg ebben az országban. Hiába kopizzák be egyesek,hogy kik ,mik voltak a politikusaink az elmúlt 50 év alatt! Nem gondolkodik el….csak cetera ecetera a nagypapi is.Hiába írtam tavaly decemberben az egykulcsos adóról,semmi reflektálás nem volt.Januárban, az érdektelenség ellenére ,csendesen megjegyeztem,hogy majd a februári fizetéskor, sok ember azonosulni fog a következményekkel. Ha most a poszt címére reagálnék,rögtön eszembe jut : ” akkor a már említett 1080 milliárd forintot egyebek mellett a nyugdíjasoktól kellett volna elvenni. ” – Elkészült a nyugdíjak megadóztatásának terve,mindenki olvashatta. Lehet ,hogy elég volt a magánnyugdíjpénztárban maradottak pénzének lenyúlása ( kb 90.0000 fő). de megint borítékolom,hogy júniusnál tovább nem ússzák meg a “nyúgerek” az adót!!!!!

  50. gyalog szerint:

    Kedves meghát!
    Erre appellálnak: addig nyomják a ‘dzsingabellz’-t, addig nyomulnak 500W-tal, amíg elegünk nem lesz a tiszta beszédből. De nekünk nem lesz elegünk, mert a gyerekeinkről van szó. Eljön a nap, és az már közel van, amikor kitisztul a levegő. Ne csüggedj! Nem ezeket kell meggyőznöd. Össze kell fogni egymással.
    Szeretettel, gyalog

  51. Ditte szerint:

    Milyen szép gondolat az összefogás, sajnos nem fog sikerülni, mert a hirtelen előkerült sok ellenzéki politikai csoportosulás már egy vezető személyében sem fog megegyezni.
    A bázisdemokrácia szép gondolat, a könyvekben nagyon frappáns.
    Az egyetértés a legtöbb ember szerint azt jelenti, hogy a többiek fogadják el azt, amit ő mond.

  52. gyalog szerint:

    Kedves Ditte!
    Ez a demokrácia! Hirtelen vagy nem, előkerülnek politikai csoportosulások. ’90-ben volt vagy 200-250 párt… Le is fog tisztulni, ne félj! Lesz összefogás – a jövőért. Nem lehet hátranézni, ha az eke szarván a kezed.
    Szeretettel, gyalog

  53. Zoli049 szerint:

    meghát…. szerint:
    2011. december 28., szerda – 21:31

    Én sem itt voltam, véletlen akadtam a blog linkjébe az Indexen.
    A vastagbőrön, a vincenten és a piroslapokon is előfordulok, igaz utóbbi, ha beindul, akkor hasonszőrű a hangnem, mint itt. 🙂
    Rólam lepereg a tudatlanság és a büdös nagy cinizmus mögé bújt gőg, mert egy szó rá a megoldás: -leszarom!
    Akik itt és másutt is véresszájjal nyomják a “fanságot”, majd amikor reccs lesz, akkor nem tudom, hogyan fogni állni a szájuk?

    Itt valami alternatívának ki kell alakulni, mert ellenkező esetben, valaki jön végrehajtani és bevallom a frankót, hogy nem akarok egyesek adóstársává válni, mert szerintük ez a majdnem 2 év is ráréntható a Fletóékra.

  54. gyalog szerint:

    Meghát,Zoli049
    Alakulunk-alakulunk… 🙂

  55. Zoli049 szerint:

    gyalog!

    Ez a baja ennek a csürhének, – kinek nem inge – hogy állandóan hátramenetben akar parkolni! 🙂 Azaz egyfolytában visszatekintget, mint a hülyegyerekek, akik paranoiásak, akik azt hiszik, még mindíg kergetik őket.
    Alternatíva?
    Te miben, kiben látod? Irányvonali tippem lenne, de nem párt.

  56. gyalog szerint:

    Nézd, én értékeket tudok megfogalmazni. Olyanokat, amelyek egy valódi demokratikus köztársaságot hoznak létre. Nekem a ’89-es alkotmány szimpatikus, annak eddigi uram/bátyámos megvalósulása undorít. Ezeket az értékeket igen hosszú lenne megfogalmazni, címszavaiban azonban csak lózungos lufinak hatna.
    Mégis: fontos számomra a szabadság, annak minden eleme és következménye a nyilvánosságtól a sajtóig, a vállalkozások esélyegyenlőségéig, hogy tényleg a lehető legjobban a hozzáértés diktáljon ne csak a kapcsolat. Hogy a rászorultakkal az állam bánjon tisztességgel gazdasági képességei határáig, hogy ez az én népem kössön szerződést önmagával (az általa fenntartott állammal), hogy “Ő” is tisztességes lesz, ha adót fizet… és így tovább.
    Le kéne ülnünk, és meg kéne beszéljük egymással hogyan tovább, mert így már nem lehet.

    Most eléggé csapongtam – azt hiszem.
    Szeretetettel, gyalog

  57. meghát.... szerint:

    T.Zoli049 !
    T.gyalog ! Piciny nejem ,már többször kérdezte ,mi a célod posztokra való reagálással. A válaszom: reménykedem az alulról való építkezésben.Ehhez meg kéne szűnni, az egymás elleni gyűlöletnek,irigységnek,fel kéne ismerni a megosztottságot, agymosást gerjesztő, technikákat,stb..Meg kéne tanulni : addig takarózz,míg a takaród ér ( Tőlem éhen dögölne a tetű pénzvilágot irányító maffia: (tégláról,téglára építkeztem 10 éven keresztül!) -nincs hitelem. Igaz az autóm is már 13 éves,de megtanultam vigyázni rá!- Ja a legfontosabb : Cél kell az összefogáshoz!!! Úgy érzem mindketten fiatalabbak vagytok tőlem,de talán a gyermekeitek jövőjét féltve ti lesztek akik ( A korosztályotokra gondolok) megtaláljátok a megoldást.) Ha van kedvetek gyertek el 2012.01.07.-én a Rizmajer kocsmába (egyes kapunál lévő CBA végében) A 61-ik szülinapom tartom. 21.00-kor kezdek zenélni egy szuper csapattal,utána tudunk eszmét ” futtatni “.Ha nagypapi eljönne,lehet,hogy egy P.Mobil: Miskolc után (amibe belelopjuk Csepelt, vagy egy Sweet Home Alabama második körében azt hallja -ÉDES HAZÁM MAGYARORSZÁG ,bocsánatot kérne a komcsizásért. jó éjt!

  58. GONDOLKODÓ! szerint:

    Néhány őszintén megfogalmazott vélemény, amely az értelmet tárja felénk, módfelett örömömre szolgál. Hányszor leírtam:

    “És mégis – mégis fáradozni kell.
    Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
    Egy új irány tör át a lelkeken:
    A nyers fajokba tisztább érzeményt
    S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
    Hogy végre egymást szívben átkarólják,
    S uralkodjék igazság, szeretet.
    Hogy a legalsó pór is kunyhajában
    Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
    Testvérim vannak, számos milliók:
    Én védem őket, ők megvédnek engem.
    Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
    Ez az amiért csüggedni nem szabad.”

  59. Zoli049 szerint:

    gyalog szerint:
    2011. december 28., szerda – 22:25

    Nekem ezzel az új alkotmánnyal – köznév, kisbetű – egyetlen egy bajom van, mégpedig csak annyi, hogy pártraszabott és semmi értelme nem volt összefirkálni a régit. Azért engedtessék meg, hogy a nem 1/3 szavazói darabszám is beleugathasson, tehát népszavazás lett volna a minimum!
    ’89-ben vártunk mi valamit, amit szabadságnak neveztek, akkor meg is kaptuk, csak nem tudtuk használni, élni vele. Nem akarok statisztikákat elővenni, de az államadósság ’96-ban elkezdett kő keményen csökkenni, az élen álltunk. Majd a hibás lakástámogatási rendszer, 2001-ben ismét elkezdete azt emelni és azóta meg sem áll.
    Nem akarom sorolni, felesleges.
    Alternatívát nem látok a mai nap senkikben. Bevallom, hogy a saját népemből nem nézem ki a jelenlegi felállás mellett, hogy összefogjon, mert minden egyén el van foglalva az anyagi problémáival, akik meg élvezői ennek a torz elosztásnak, azok persze elégedettek és köpködik a lejjebb lévőket. A komcsizás, zsidózás megy vastagon, de semmi köze ezeknek a közhelyeknek semmihez, nem old meg semmit.

  60. Zoli049 szerint:

    meghát…. szerint:
    2011. december 28., szerda – 22:59

    Először is részemről köszönöm az invitálásod! Ha nem lesz éppen semmi dolgom, akkor benne vagyok.

    Bizakodom én is, mert feladni nem lehet, hogy valami változik, csak a fentebbiben írtam, hogy jelen pillanatban nem látok alternatívát, hátteret. A hitellel és az öngazdálkodással én is így vagyok. El vagyok a társasházban, el vagyok az öreg autómmal, de nem tartozom és nem hisztizek, mint régi kolléganőmék. Senki nem kényszerítette őket arra, hogy 30 milláért kell hitelre új lakást venni, ha nincs csak egy lakótelepire való.
    A gyűlölet nem tudom mikor tudna kikopni a társadalomból? Ezt én pótcselekvésnek tekintem, nem többnek és nagyon legalja dolognak. Ha valakit ez “eléhít ki”, akkor tegye, csak ez nem kiút. Ha már egyszer egy kormány hibázott, akkor a mostani meg még nagyobbat, mert ne legyen igaza annak, aki azt kiáltja, hogy előbb kóstoljuk meg az államcsődöt, mint a görögök. Na ez az igazi dráma!

  61. Vica szerint:

    Kedves Gepetto!
    Szóval nagyapó egy 30 év környéki srác. Akkor ez itt a kész átverés show? Hogy valaki olyan nick nevet adjon magának, amivel megpróbál tiszteletet ébreszteni azokban, akik nem ismerik, enyhén szólva visszataszító. Köszönöm a tájékoztatást.

  62. Narancsvírus szerint:

    Orbán Viktor kordonjait az emberek lebontották!

  63. Vica szerint:

    Figyeljetek! Eddig azt gondoltam, hogy itt – valamilyen név mögül – az emberek őszintén elmondják, leírják a véleményüket, őszinte, talán előrevivő vitákat lehet folytatni, de talán tévedtem. Azt látom folyamatosan, hogy néhányan egyszerűen nem képesek arra, hogy skatulyák nélkül gondolkodjanak. Valami arra készteti őket, hogy valamilyen dobozba bepréseljék a másik embert, és ha nem nyalja elég hevesen a FIDESZ seggét, akkor már egy aljas, szemét kommunista, aki lop meg hazudik, mint nagyapó. Nem hiszem, hogy bármit is változtatna azon, ha 286-odszor is leírnám, hogy nem vagyok, és sohasem voltam kommunista, és nem vagyok egyetlen párttól függő sem, mint azok, akik betegesen függnek valamely párttól, és nem képesek önálló véleményt formálni, bármi történjék is idő közben. Nem tudom, hogy nagyapó-e az egyetlen, aki – miközben minden hozzászólása végén lehazugozza a kommunistákat – már a nevében is hazudik, de ez, ha igaz, számomra gyomorforgató, legyen bármely önmagát nagyra tartó tagja is ennek a társadalomnak. Most épp a Krizantém utcai Anikótól ugrott fel a vérnyomásom, pedig igazán nem érdemli meg, hogy felizgassam magam egy ostoba hozzászólása miatt. Egyenlőre nem olvastam el a többi hozzászólást, de ezek után talán nem is fogom. ..

  64. grün szerint:

    Narancsvírus szerint:
    2011. december 29., csütörtök – 12:17
    Orbán Viktor kordonjait az emberek lebontották!”

    A felcsúti kordonbontó első bizonyított hatása?! ))) 🙂 (((

  65. gyalog szerint:

    Kedves meghát’
    Szívesen találkozom Veled/Veletek. Most még nem tudom 7-én mi történik, de ha lesz időm, elnézek oda. Ha mégse tudnék, azt jelzem.
    Szeretettel, gyalog

    Ui.: nácik, ugye nem jönnek…:)

  66. gyalog szerint:

    Vicával egy cipőben járok, és egyetértek.
    Szeretettel, gyalog

  67. meghát.... szerint:

    T. gyalog! Sem nácik,sem cigányok.A barátaim jönnek el:nagyon sok zenész,de lesz a vendégek között,kutató orvos,jogász,testőr,CNC esztergályos,logisztikus,vegyész,vagy említhetném a szólógitárosunkat aki elektromérnök.Nem sorolom a polgári foglalkozásaikat a vendégeimnek,mert nem ez a lényeg! Azok jönnek el akik szeretnek,tisztelnek valamiért.Lesz olyan barátom akit én fogok meghívni egy italra,mert olyan anyagi körülmények között él,de lesz olyan barátom is akinek a havi nettó fizetése közel két évi nyugdíjam…Nem tudok megvendégelni senkit,mint tavaly a 60-on,( az csak egyszer van az embőr életében) ,de egy meleg kézfogást,egy puszit,egy jókívánságot ,azért remélek.Rock este lesz,amennyiben eljöttök Zoli 049-el ,nem fogtok unatkozni ígérem.A színvonalat csak emelheti a ZBB,Dinamit ,Balázs Fecó baráti társaságból érkező zenész barátaim. – Addig is boldogabb újévet minden blogoló társamnak,és családtagjainak!

  68. gyalog szerint:

    Kedves meghát!
    Te egy igazán kedves 61-éves vagy. Én azonban “csak” 46. Azért nem haragszol, hogy tegezlek?
    Részemről a szerencse! 🙂
    Isten áldjon!
    Szeretettel, gyalog

  69. Ditte szerint:

    Jelenleg is van legalább 150 párt Magyarországon,ki tudja miért. Legtöbbnek nevét sem hallottuk.
    A többpárti parlamentáris demokrácia, amit 89-ben bevezettek, pártokon keresztül rendeli gyakorolni a képviseleti demokráciát. Tetszik, nem tetszik, aki a közéletben változást akar elérni az pártok keretében teheti, akkor is, ha mézes-mázasan civilnek vagy mozgalomnak nevezi magát. Tehát itt állunk a rengeteg párttal és roppant kevés párttaggal és próbálunk demokráciáról beszélni.
    Komoly gond, hogy nálunk nagyon sok dolog nem szerves fejlődés eredménye, hanem bevezették. Bevezették a kereszténységet és vele a feudalizmust, bevezették a szocializmust, most meg a kapitalizmust. A civil szféra sem szerves fejlődés eredménye ezért gyenge és zavaros.

  70. nagyapó szerint:

    Vica!
    – Felhívnám figyelmét Cato és a punok viszonyára.
    – Akinek nem inge…
    – Ha írna egy becsületes kommunistáról! (De ne legyen olyan, mint a hős Guszev kapitány)
    – ’12,’13-ban nem kell visszafizetnünk 9 milliár EU-t, ami jelenleg 2808 MFt, azaz kétezer-nyolcszáznyolc milliárd Ft (Bajnai vette fel)???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  71. Vica szerint:

    Nézd nagyapó, veled ellentétben én a szocializmusban nőttem fel, és dolgoztam is jó néhány évet az előző rendszerben (nálunk Magyarországon ugyanis sohasem volt kommunizmus, ezt talán tanultad az iskolában, ha odafigyeltél). Rengeteg embert ismertem, akik között volt párttag, meg hithű kommunista melós is (aki semmilyen szinten nem volt élvezője az akkori rendszernek, egyszerűen hitt abban, amit a nagypofájúak nyomattak nekik, hogy mindenki egyenlő jogokkal rendelkezik, hogy minden szinten egyenlőek vagyunk egymással, minden a miénk (persze ezt néhányan szó szerint vették, és egy részét hazavitték a közösnek). …és igen, ismertem becsületes kommunistákat, még ha magam sohasem tartoztam közéjük. A becsület ugyanis nem ott kezdődik vagy ér véget, hogy valaki hogyan képzeli el az emberiség jövőjét, hanem – szerintem – azon múlik, mennyire képes ember maradni, emberségesen viselkedni, és hasznos lenni másoknak. Sohasem becsültem – pártállástól függetlenül – azokat az embereket, akik bármiért is ócsárolták, becsmérelték bármelyik embertársukat, mert önmagukat magasabb szintre emelték.
    Tudod, az én családom apai ágon mélyen vallásos katolikus család. Nagymamám sokat vitt templomba, megtanította az imádságok nagy részét… Apám viszont nem nevelt vallásosan, mégis érdekelt Jézus élete, eszméi és tanításai. Időnként eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha mostanában újra megjelenne mondjuk épp Magyarországon közöttünk Jézus – nevezzék bárkinek is – ugyanazokkal az elvekkel, tanokkal, mint 2000 éve… Úgy hiszem, elmebetegnek tartanák, lekommunistáznák, pellengérre állítanák, és ha csak képletesen is, de újra megfeszítenék…

    Tudod, engem így utólag nem érdekel, hogy Bajnai vagy Gyurcsány, vagy tudja az ég melyik MSZP-s, MDF-es, vagy FIDESZ-es politikus mi mindent követett el. Ki mikor és mennyivel rövidítette meg ezt a népet. Nem kívánom senkinek a vérét és nem akarom bitófára vagy börtönbe juttatni egyiküket sem azért, hogy azzal vérszomjasabbnak látsszak, fényesre nyalogassam ezzel bárki fenekét. Sokan úgy gondolják, hogy attól lesznek ők a jobbak, a szebbek és a kívánatosabbak, hogy megalázzák, legyalázzák a tőlük valamiben eltérően gondolkodóakat. Csakhogy ez egyáltalán nincs így. Lehet, hogy sokan szeretnek gyalázkodni másokon, mert akkor épp nem ők a sorosak gyalázottként, és jó más kárán élvezkedni, de előbb-utóbb minden magára valamit is adó embernek elege lesz ebből. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy azok az emberek, akik értékesek, intelligensek, nincsenek kisebbségi érzéseik másokkal szemben, nincs személyiségzavaruk, és nem hordoznak pszichopata vonásokat, nem mások sárba tiprásával, másokon átgázolva akarnak előre jutni. Attól ugyanis senki nem lett jobb, okosabb és értékesebb ember, hogy a másikat bemocskolta.

  72. Vica szerint:

    Még valamit nagyapónak: Valaki azt állította, hogy ismerjük egymást. Az tény, hogy nekem fogalmam sincs, hogy ki vagy, azt viszont nem tartom kizártnak, hogy mégis találkoztunk már…

  73. szigetország szerint:

    Kedves Vica!

  74. kishorgász szerint:

    nagyapó!
    Nem itt kéne sírdogálni az államadósság miatt.

    Mindenki tudta, aki hatalomra tört, hogy mekkora az adósság mértéke. Tán el kéne számoltatni azokat, akik elvitték a pénzt, nem a szegényeket tovább szorongatni.
    A pontos elszámoltatás nélkül ostoba feltételezés annak a részletezése, hogy ki mennyit nyúlt le.

  75. szigetország szerint:

    Vica,

    Csak egyetlen megjegyzés: Jézus nem gyilkolt, a kommunisták viszont igen.
    Jézusnak tehát semmi köze a kommunista eszméhez.

  76. Vica szerint:

    Kedves szigetország!
    Én az eszmékről beszéltem. Bár nem olvastam Marx és Engels műveit, de nem gondolnám, hogy szerepelt bennük az, hogy öld meg barátaid és ellenfeleid egy részét. Jézus sem gyilkolt, de a követői közül rengetegen. Hallottál már a keresztes háborúról?

  77. kishorgász szerint:

    szigetország!
    Akik ma a kilátástalanság, reménytelenség miatt kiugranak a sokadik emeletről, azokat is megölték. Nincs kommunizmus, de a társadalmi berendezkedés szedi áldozatait (a családi viszályok áldozatait nem veszem ide, olyanok mindig is voltak).
    Van szegénység, nyomor, kilakoltatás, sőt vidéken éhezés is. Ne feledd: az adósok zöme még a kilakoltatások előtt áll ( bérlakásban élő végrehajtás előtt állók, banki adósok).

    Ha valaki összeadná, hogy a mai – embertelen – társadalom mennyi ember áldozatot hoz, lehet, hogy az áldozatok száma vetekszik a kommunizmusban kivégezettekkel.

  78. Ditte szerint:

    “A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek.

    Világ proletárjai, egyesüljetek”

    Karl Marx

  79. szigetország szerint:

    Kedves Vica, kishorgász!

    Igen, szégyen a keresztényekre, hogy gyilkoltak Jézus nevében. Ma is sok szégyentelen dolgot tesznek, amiben főleg a keresztény kisegyházak vitézkednek.

    Elég baj, hogy ma is sok ember nyomorog, és kerül kilátástalan helyzetbe. Ez mindenki szégyene. De a mai magyarországi helyzetnél sokkal durvább viszonyok is voltak már hazánkban, ami nem mentség, hanem tény.
    Külföldön az egyik legmegrázóbb esemény Ukrajnában történt a 30-as években, amikor a becslések szerint kb. 4-8 milllió ember halt meg az éhínségtől. Ráadásul úgy, hogy szándékosan éheztették ki az embereket.

  80. szigetország szerint:

    Vica!

  81. szigetország szerint:

    Vica,

    Helyénvalónak tartom Ditte megjegyzését, ugyanis a kommunisták eredeti céljaik között is szerepelt a nyílt erőszak alkalmazása (akárcsak a náciknál). Maga Lenin is számtalan parancsot kiadott emberek meggyilkolására (pl. a cári család kivégzése).

    Jézusnál erről szó sincsen! Követői között azonban akadtak gyilkosok — ez a szégyen.

  82. hajós szerint:

    Meddig bírja az ország a szabadságharcot? Az ATV Start vendége Róna Péter közgazdász:
    http://atv.hu/videotar/20111228_meddig_birja_az_orszag_a_szabadsagharcot

  83. Vica szerint:

    Persze, Ditte. Hiszen az volt a céljuk (eszmeileg), hogy minden ember egyenlő legyen. Ne legyenek szegények és gazdagok, a megtermelt javakból mindenki egyformán részesüljön. A vagyonnal rendelkezőknek pedig eszük ágában sem volt, és valószínűleg soha nem is lesz, hogy szétosszák mindenüket a szegények között, és egyenlőek legyenek velük. (Az egyenlőség is érdekesen valósult meg a szocializmusban, mert voltak egyenlőek és egyenlőbbek…) Pontosabban a vagyonok felosztását tűzték célul a kommunisták azért, hogy ne legyen nyomor, mindenkinek joga és lehetősége legyen tanulni, ha a képességei engedik. Mi volt nálunk? Szocializmus, de haladtunk a kommunizmushoz vezető úton, ha jól emlékszem… 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás…

    Nagyon sok ember veszített el szinte mindent, amit nemzedékek alatt megteremtett a családjuk, ugyanakkor nagyon sok ember kapott emberhez méltó életet, lehetőségeket, amelyekkel vagy képes volt élni, vagy nem. Aztán hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, még ha a sok zavaró hangtól alig lehetett is érteni, és vágyakoztunk a nyugati életszínvonal után. Talán akkor senki sem gondolt bele igazán, hogy mindezzel vágyakoztunk a munkanélküliségre, a létbizonytalanságra, Gyurcsányra, Orbánra és a többiekre egyaránt…

  84. Vica szerint:

    Kedves Szigetország!
    Tudtommal sem Marx, sem Engels nem gyilkolt meg senkit. A követői közül viszont néhányan igen (DE NEM MINDENKI, AKI HITT AZ ESZMÉIKBEN, mint ahogyan nem állítható az sem, hogy minden keresztény gyilkolt volna Jézus nevében)- akik talán szándékosan a maguk javára félre értelmezték tanításaikat.

  85. szigetország szerint:

    Marxnál és Engelsnél az a helyzet, hogy nem volt módjuk a közvetlen gyilkolásra, de uszító irataikban megcsillantották ennek a lehetőségét, sőt egyetlen lehetséges megoldásnak tartották az erőszakot. (Jézus ennek ellenkezőjéről tanított) Leninnek már megadatott, hogy szabadon levadászhassa azokat, akik a kommunizmus ellen szót emeltek. Ezért adott parancsokat a gyilkolásra.
    Ha akkor éltem volna, engem is kivégeztetett volna.

  86. Vica szerint:

    Igazad van szigetország.
    Marx és Engels azt mondta, hogy a javakat csakis erőszakkal lehet újra elosztani, mert a vagyonok birtokosai nem fognak arról önként és dalolva lemondani. (Egyébként nem hiszek abban, hogy bármikor is akartak volna gyilkolászni, csak épp nem volt rá módjuk…)
    Jézus sokkal humánusabban gondolkodott, hitt az emberi jóságban, szeretetben, és képes volt rábeszélni embereket, hogy mondjanak le mindenükről, és kövessék Őt.

  87. Királyerdei szerint:

    Elképesztő,hogy ti neobolsevikok milyen hülyék vagytok!!!!!

  88. Vica szerint:

    Nohát! Neobolsevik skatulyába még nem próbáltak betuszkolni… Tudod Királyerdei, ha valaki folyamatosan kommunistázik, annak azért illene tudni mit jelent az, hogy kommunista. Nincs politikai végzettségem, de a közgázban annó azért tanítottak erről is, no meg a munkahelyeimen is próbáltak meggyőzni, beszervezni innen a fenti ismeretek…
    Egyébként pedig a franc sem akarja, hogy tovább haladjunk a kommunizmus felé vezető úton, de azért az sem helyes, ha szándékosan félremagyarázzuk, meghamisítjuk a történelmet, amit mindannyian, akik megéltünk másként láthattunk, másként tapasztalhattunk, vagy haszonélvezői vagy vesztesei voltunk az előző rendszernek.

    Egyébként öröm számomra, hogy egy ilyen szuper intelligens és rendkívüli szellemi képességeket birtokló ember szóra méltatott mocskolódásaival.

  89. Zoli049 szerint:

    Ajjaj…

    Az a baj, nagy a zaj a zagyakban.
    Előkerült Marx és Engels? 🙂
    …és ismét a bolsevikok.
    Hajrá Magyarország! Van még dolgunk lentebb, látom. 🙁

  90. hajós szerint:

    A 2011-es évet folyamatos romlás jellemezte, a kormány nem tudta egyik fontos gazdaságpolitikai célkitűzését sem teljesíteni, nagyobb lesz a munkanélküliség, jóval alacsonyabb a növekedés, az államháztartás hiánya szintén nagyobb, az államadósság egyáltalán nem csökkent (82%-ról 82%-ra sikerült “csökkenteni” az államadósságot, miközben 3000 milliárd forint eltűnt). Lecsúsztunk abba a kategóriába, amit Szerbia, Románia és Bulgária képvisel, és ez a romlás elsősorban a kormány elhibázott és ésszerűtlen gazdaságpolitikájának a következménye. Ez a romlás, ami 2011-ben megvalósult, a szakadék szélére lökte az országot. Azért kellett behívni az IMF-et, mert enélkül bizonyosan az államcsőd lenne osztályrészünk.
    – mondja mindezt Bokros Lajos: http://atv.hu/cikk/video-20111226_bokros_lajos

  91. Zoli049 szerint:

    hajós!

    Mi ezt értjük, de a másik oldal “lájkereinek” is meg kellene érteni, nem? 🙂

  92. Királyerdei szerint:

    ajjajj,tessék csak megnézni,hogy karácsony (nektek fenyőfaünnep) napján kik is “orbánoztak”
    telepofával?Amúgy melyik európai ország nincs benne a slamasztikában?
    Ha nem vettétek volna észre,itt az “erősebb kutya” doktrína dominál.
    Ha tetszik,ha nem.

  93. grün szerint:

    Valaki világosítsa fel vezetőinket, hogy a politika nem tud pénzt csinálni!
    Csak a pénzzel lehet pénzt csinálni az pedig a pénzvilág kezében van, tehát a politikus úgy táncol, ahogyan Ők akarják!
    Illen eccerű! ))) 🙂 (((

  94. Királyerdei szerint:

    Értitek a francot!
    Ti már régóta nem értetek semmit.
    Csak azt amit “fentről” diktáltak.

  95. Királyerdei szerint:

    Aha,a “pénz”!
    Az MNB tud saját pénzt nyomtatni?
    Vagy a FED? Hová lett az MNB aranyfedezete?

  96. grün szerint:

    Királyerdei!
    Hol a zarany?! Feléltük!
    Mert pézt nyomtatni nem művészet! Kíváncsian várom a papírt, amit Viktorkának fognak hívni és a képes felét használjuk! Természetesen ara amire Te is gondolod! 🙂

  97. Királyerdei szerint:

    Hülye bolsi!
    Nincs érved?
    Ilyenkor nácizni,meg fasisztázni szoktatok.

  98. Zoli049 szerint:

    Királyerdei szerint:
    2011. december 29., csütörtök – 23:04

    Kedves “lájker!”

    Tessen mán’ visszaolvasni! Köszönöm! Addig zippzár. 🙂

  99. Zoli049 szerint:

    “itt az “erősebb kutya” doktrína dominál.
    Ha tetszik,ha nem.”

    És mi kispincsikutyák meg nekimegyünk a pitbullnak? Értelek! 😀

  100. Vátesz szerint:

    Az ősbűn az ókorból fakad, olvasható a Bibliában egyrészt Jerikó pusztulása, másrészt Eszter könyvében. Nem sokan tudják, Jerikó volt a világ legrégebbi települése, az első réteg tízezeréves (!), de aztán jöttek akik elfoglalták. Az hogy elfoglalták az még hagyján, de a lakóit az utolsó szálig legyilkolták! Így aztán a mai emberiség egyetlen tagja sem leszármazója az ottaniaknak, ez ám a tökéletes holokauszt! Aztán voltak akik hazugságokkal és itallal valamint szexszel rávették a perzsa uralkodót, hogy egy kis gyilkolászást rendezhessenek a gazdanép között. Ennek következtében felkoncoltak 75ezer perzsát, s ezt a galádságot leszármazóik mind a mai napig megünneplik Purim néven!
    Aztán született egy ember, aki hirdette a szeretetet, őt keresztre feszíttették, követőit évszázadokon keresztül gyilkolták. A gyenge és védtelen szeretet eszméje mégis terjedt, így hát 800 szerző 200 év alatt megalkotta a kereszténység pandantját, a pokoli Talmudot. Ezt aztán minden gyermeknek tanulnia kellett az ő iskoláikban. Így történt hogy a minden terror szülőanyjában, a nagy francia forradalomban egymillió keresztényt lefejeztek, Robespierre, Danton és Marat még egymást is a nyaktiló alá küldték, pedig ugyanabba a szajnaparti zsinagógába jártak imádkozni. Ebből a Talmudból tanultak azok, akik megírták a Tőkét, akik 19-ben Magyarországon irtották a magyart, a bolseviki gyilkosok százmillió áldozattal, de még az irakiakat legyilkolók is. “A goj nem ember, magja hasonlatos a szamáréhoz.”

  101. hajós szerint:

    Soha nem hittem volna, hogy ez a húszéves magyar demokrácia eljut az alapvető intézményében (a parlament) arra a szintre, ahol a káosz uralkodik. … A kortárs Európában és abban a politikai, civilizációs keretrendszerben, ahol ott vagyunk (részben az Unióban, részben a NATO-ban) többé-kevésbé elfogadják alapelvként a modern demokrácia néhány működési elvét: 1. Bármilyen a hatalom, bármilyen felhatalmazás van mögötte, de a kontrollmechanizmus minden hatalommal szemben fontos, az nem ellenség, az nem legyűrendő, azt tiszteletben kell tartani, alkotmányosan meg kell erősíteni, 2. Bármilyen a hatalom, a média szerepével a modern társadalomban tisztában kell lenni, ennek a függetlenségét megtartják, 3. Bármilyen hatalmi szerkezetről van szó, nem akarják naponta megerőszakolni a gazdaság működőképességének alapelveit. Most ezt a hármat szerintem a Fidesz ezzel az új szerkezettel fölszámolja. Hogy hova jut belőle, azt nem tudom. Azt biztosan tudom, hogy ez ennek a 20 évnek a tragikus félretétele, azért mondom, hogy tragikus, mert biztos vagyok benne, hogy emögött nincs társadalmi felhatalmazás. Erre a Fidesz, lassan mondom: nem kapott felhatalmazást. Sem kétharmadost, sem semmilyet. Mert ezt nem tetszettek előre megmondani, hogy “első dolgunk az lesz, hogy radikálisan félretoljuk mindazt, amit ez a 20 év nagy nehezen teremtett, mert úgy döntöttünk, hogy ez a húsz év nekünk nem kell, mert a történelem velünk kezdődik, és hogy milyen lesz ez a történelem? majd megtudjátok, ha csöndben vagytok és jól viselkedtek”. Nekem sokkal sötétebb balsejtelmeim vannak most 2011 decemberében, mint voltak akár a nyár végén…
    – mondja Kéri László: http://atv.hu/cikk/video-20111226_keri_laszlo

  102. Gordon szerint:

    “Res Lákis mondta: Minden ember, aki méregbe jön: Ha bölcs, akkor eltávolodik tőle a bölcsessége, ha próféta, eltávolodik tőle a prófétai adottsága.”

    /Részlet a Talmudból/

  103. Gordon szerint:

    Ősbűnök egyébként nincsenek.

  104. hajós szerint:

    Ahogy Orbán Viktor működik, és Matolcsy György működik, az Magyarország számára a legrosszabb üzlet. Mi annak idején beléptünk az Európai Unióba, nagy örömmel és lelkesedéssel, és vállaltuk az Európai Uniónak a kultúráját, abban a reményben, hogy ez felzárkózást biztosít Magyarország számára. … Amit Orbán Viktor most művel, az a felzárkózási pálya teljes, maradéktalan feladása. Amit ő most megtesz, az azt mondja, hogy mi ki kívánunk iratkozni az európai közösségből. Mert azzal, amit ő megtett másfél év alatt, már nem tudnánk belépni az Európai Unióba. Egy ilyen jogrendszerrel, ilyen államigazgatási szerkezettel, ami az elmúlt másfél év alatt létrejött, szó se lehetne arról, hogy felvegyenek az Európai Unióba. Namost, tessék eldönteni, hogy kívánunk-e felzárkózni az EU-hoz vagy nem. Ez az a kérdés, ami a nemzet előtt most ott van. … A jelenlegi állapotban (Clinton-levél, Barroso-levél, stb.) a januári IMF-tárgyalásokhoz szükséges feltételrendszer még nem létezik. A Barroso-levél szó szerint azt mondta, hogy Magyarország az alapszerződést megszegte. Európa nincs abban a helyzetben, hogy egy olyan országnak nyújtson segítséget, amely a szerződéseiben foglaltakat szó szerint megszegi. Ha nincs IMF-megállapodás, akkor Magyarország bedől. A leminősítések folytatódnak, még rosszabb kategóriába sodródhatunk, ha nincs IMF-megállapodás, és szerintem a piac bezár előttünk.
    – mondja Róna Péter: http://atv.hu/videotar/20111228_meddig_birja_az_orszag_a_szabadsagharcot

  105. Zoli049 szerint:

    hajós!

    Ha Nagy-Britanniában lennénk és lennének “fulllib” fogadóirodák, akkor az IMF tárgalást törölnék a fogadások közül, nem hogy odds-ot adnának rá.
    Sötét világ közeleg.

    Azt viszont nem tudom, mi az alternatíva?

    Azt meg végképp, hogy ennek a “lájkerei” hogyan kezelik le ami eljön???

  106. hajós szerint:

    Királyerdei: számos országot ugyanúgy érinti a válság, mint minket, mégis sokkal jobban teljesítenek: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia: a gazdaságuk sokkal jobban teljesít és szóba sem jön náluk, hogy az IMF segítségére szorulnának. Nekünk kell csak, a kormány ésszerűtlen és hiteltelen gazdaságpolitikája miatt.

  107. Zoli049 szerint:

    Olvasataim szerint – ami már sok számot látott – 2100Mrd Ft-ot vettünk fel az IMF-től. A MNYP-ből beszedtek 3000Mrd Ft-ot, akkor most mi is van? 🙂
    Jön a nemzeti tartalék, az arany? Ezt már nem a szocik baszarintották el!

  108. hajós szerint:

    Zoli049: Orbán Viktornak azonnal le kellene mondania, és egy válságkezelő, szakértői kormányt kellene felállítani, amely meghirdet egy jól kidolgozott, részletes, hiteles gazdaságpolitikai programot. Meglenne a háttér ehhez, hiszen számos, jobboldalinak számító közgazdász, mint Mellár Tamás, Chikán Attila, Bod Péter Ákos, hónapok óta adja le folyamatosan a vészjelzéseket és már szinte rimánkodnak, hogy azonnal 180 fokos gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. Orbán Viktor szépen vonuljon vissza méltósággal, legyen pártelnök, a gazdaságpolitikát pedig adja át olyanok kezébe, akik értenek hozzá!

  109. Zoli049 szerint:

    Az említett nevek mellé még lehetne írni, de a lényeget leírtad.
    Amúgy is nekem azért sem favoritom ez az egész párt, mert Orbánon kívül nincs más alternatívájuk 88 óta? Vicc!
    Nem hiszem, hogy a józaneszű többségnek tetszik ez a párton belül?
    Bízzunk benne, hogy valami változik, mert ellenkező esetben már márciusra krakk lehet.

    Jó éjt, reggel megint mennem kell egy kört.

  110. Gordon szerint:

    Nincs miért visszavonulnia. A ciklus 2014-ig tart.

    Higgadjatok le! 🙂

  111. Zoli049 szerint:

    Akkor ti üsszedobjátok az államcsőd árát is? 🙂

  112. Gordon szerint:

    Emlékezzünk:

    Mikor Kósa Lajos államcsődről beszélt, akkor a balliberálisok legszívesebben megkövezték volna.

    Gyorsan változnak a szerepek?

  113. ebihal szerint:

    A közgazdászok nagyobb része, pártállástól függetlenül azt mondja, hogy ezt a
    gazdaságpolitikát /ha egyáltalán annak nevezhető/ nem szabad folytatni, de ŐK
    csinálják, ha beledöglünk is! Miért???
    Gordon azt írja nincs miért távozzon Orbán, a másik szerint kitűnő politikus! Ezt
    nyögjük!
    Lázár nyíltan fenyegeti az Erstét, igen ez a mai módi, erőszakkal és gátlástalanul.

  114. grün szerint:

    Most mondta Viktor az M1-en:
    ” Magyarország megáll a saját lábán!”
    Próbált már valaki a saját lábán állva elrugaszkodni?! Még a cipőfűzőn állva is hatalmasat lehet zuhanni, orcára! 🙂

  115. ebihal szerint:

    Vicának!
    Ne vedd ezeket komolyan! Számolni kell! Az elmúlt 16 évben folyamatosan szid-
    ták azokat, akik inkább baloldalinak nevezhető értékrend szerint gondolkodtak.
    A Hornékat azért, mert, hogy mertek olyan gyorsan talpra állni a rendszerváltás
    után, 98-tól mert azt hitték, ez nekik Isten adta jog,2002-től pedig a sértett büsz-
    keségük miatt. A mai 30-as, és az alatti korosztály, szinte hátul gombolós kora
    óta ezt hallja, ezen nőtt fel.

  116. TI szerint:

    kedves ebihal: szíveskedjél visszagondolni arra a nyilvánvaló tényre, hogy az előző kormány szétlopta és eladósította az országot. Normális országokban nem ezt csinálták (pl. csehek,lengyelek) nem is tartanak itt ahol mi. 2008-ban Izland után a másodikok voltunk az államcsőd kapujában, elsőként vettünk fel újabb hitelt az imftől, amit természetesen csak 2011-től kell visszafizetni. És sorolhatnám a szoc-lib kormányok bűneit. Akkor te most miről beszélsz? Ezek után van képetek kiállni és fröcsögni? Hát kik a felelősök? Nem azok akik ezt a helyzetet létrehozták?

  117. ebihal szerint:

    Ébressze fel már végre valaki a Viktort! Olaszország 3-4 %-os kamattal kap
    kölcsönt a szabadpiacon, mi pedig 8-10 %-ért. Ők választottak egy szakembert,
    és egy szakmailag megfelelő gazdaságpolitikát. Nem szabadságharc meg akcióterv
    kell, hanem gondolkodás!

  118. ebihal szerint:

    TI!
    Pontosan erről beszéltem! Szerinted nyilvánvaló tény, hogy az előző kormány …. .
    Na itt kezdődnek a gondok. Tényként beállítani, olyasmit amire még nincs bizo-
    nyiték ,az ítéletről nem is beszélve, számomra nem hiteles.Ha olvasnál, látnád,
    nem fröcsögök, leírom a véleményemet, tapasztalataimat. Ami ma itt van azéraz elmúlt húsz év összes kormánya felelős, a Fideszé is.

  119. Vica szerint:

    ebihal szerint:
    2011. december 30., péntek – 09:49 Egyetértek.

    Viszont sajnos nagyon lassan múlik az idő, mert valószínűleg még több, mint 2 évig tart ez a diktatúra, az ország pedig addig nem bírja ki… Félő, hogy magunkra maradunk, teljesen kiközösítve a nálunk jóval fejlettebbek világából az egyre növekvő adósságainkkal. Nálunk aligha van olyan magánszemély vagy cég, aki hatalmas beruházásaival felélesztené gazdaságunkat, ha a bankokat teljesen magunk ellen fordítjuk, hogyan tovább? Mi lehet a következménye annak, ha esetleg úgy dönt a NATO, hogy nem szeretne egy hajóban evezni velünk tovább? Ha kimondják, hogy nálunk diktatúra van… Miközben éhen pusztulunk, szép csöndben megfagyunk a következő télen mert nem lesz gázunk, sőt! üzemanyagunk (még 1.000 Ft/liter áron sem) majd együtt skandáljuk, hogy mindennek az előző kormány az oka. Hát mindig van még lejjebb is, s úgy tűnik ki kell próbálnunk, mekkora szakadékot vagyunk képesek ásni magunknak. Nagy dicsőség lesz, talán még a rekordok könyvébe is bekerülhetünk vele esetleg a leghosszabb nyelvű ember mellé.

  120. TI szerint:

    Azért azt is végig kellene gondolni, hogy miért pont minket adósítottak el és azt is, hogy kiknek a megbízásából (mint azt már írtam, hogy más országokban ez nem történt meg). És akik ezt végrehajtották kiknek az érdekeit szolgálták és szolgálják a mai napig is.

  121. Vica szerint:

    Kedves TI!
    Talán, mert pont mi beszéltünk folyamatosan hülyeségeket, mivel szépen, folyamatosan emelkedett a forint és a deviza árfolyama közötti különbség, azzal együtt pedig az adósságunk devizában… Aztán pedig talán épp mi voltunk azok, akik leszartuk, hogy mit fogadtunk el UNIO-s tagállamként, és szemen köptük az EU elnököt, s vele együtt az összes tagországot, talán mi haragítottuk magunkra a bankokat, az USA-t és az egész fejlett világot. Ha pedig mindig minden ostobaságunkat másokra kenegetünk, nem vagyunk hajlandóak észrevenni, hogy hibáztunk és hibázunk, akkor nem vagyunk képesek tanulni a hibáinkból, és jóvátenni azokat. Akkor pedig elvesztünk, méghozzá önerőből…

  122. Vica szerint:

    Úgy hiszem, talán van még egy szalmaszál, ami talán megmenthet minket… Ha szépen elmegy OV a süllyesztőbe, és ha létezik egy eléggé értelmes ember a FIDESZ-ben, akkor átveszi a vezetést, és rendbe hozza mindazt, amit az elődje elcseszett. Esetleg, ha hozzáértő emberek irányításával válságkormány alakulna, és megtenne mindent azért, hogy ne vesszen el ez az ország mindörökre…

  123. ebihal szerint:

    TI!
    Abban egyetértünk, hogy meg kellene nézni pontosan az adósságot . Mikor, ki, milyen
    célból, milyen feltételekkel vette fel.Termelő beruházás esetén általában nincs gond. A
    problémát a nem termelő vagy jóléti beruházásra elköltött hitel jelenti. Muszáj volt-e
    nekünk völgyhidas vagy domb alatti alagutas autópálya?

  124. ebihal szerint:

    Vica!
    Nem vész az el, ha eddig el nem veszett! Ez egy dal vagy nóta része amit apám
    sokszor énekelt. Nekem még úgy tanították, hogy az ember olyan állatfajta ami
    mindent kibír. Talán amikor már a körülötte lévők arcáról is leégett a bőr, talán
    akkor megállítják Arturo Uit.

  125. "?!" szerint:

    “Kedves “TI”!
    Ma 09:35-kor írtad “ebihal”-nak: “szíveskedjél visszagondolni arra a nyilvánvaló tényre, hogy az előző kormány szétlopta és eladósította az országot.”

    A fent idézett kijelentéseddel kapcsolatos kérdéseim feltevése előtt figyelmedbe ajánlom, hogy a jogi megítélés szempontjából lényeges és bizonyítható tényállási elemeket nevezhetjük tényeknek!

    Kérdéseim a következők:

    1.) 20 hónappal az országgyűlési választások után (26 hónappal a következő választások előtt), milyen jogi megítélés szempontjából is bizonyítható tényeket tudsz felsorolni arra vonatkozóan, hogy “az előző kormány szétlopta az országot”?

    a.) Csak nem a Bajnai kormány által leállított sukorrói telekügyletet tekinted ténynek, amely kapcsán az LMP elnöke kezdeményezett eljárást Gyurcsány Ferenc ellen?

    b.) Csak nem a Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos által Juhász Ferenc és Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterek ellen most kezdeményezett eljárásokat tekinted tényeknek, amelyben azzal gyanúsítja meg Budai a két volt minisztert, hogy ugyanúgy a piaci árnál alacsonyabb áron juttatták a Honvédség egyes tisztjeit honvédségi tulajdonú lakásokhoz, mint ahogy katonai ügyészként Budai Gyula is kedvezményes áron vásárolhatta meg a szintén honvédségi tulajdonú lakását?

    c.) Milyen az elmúlt 20 hónapban feltárt egyéb konkrét tényekkel tudod bizonyítani, hogy “az előző kormány szétlopta az országot”?

    2.) Az ország szétlopásának tekinted-e, hogy az előző kormányok (az akkori parlamenti ellenzék támogatásával) olyan kifizetéseket eszközöltek, amelyek meghaladták az ország teherbíró képességét, és az ország eladósításához vezettek?

    a.) Az ország szétlopásának és eladósításának körébe tartozik-e szerinted a 13. havi nyugdíj bevezetése, és tettestársak-e szerinted ebben a lopásban és eladósításban a 13. havi nyugdíj kedvezményezettjei?

    b.) Az ország szétlopásának és eladósításának tekinted-e az 50 %-os közalkalmazotti béremelést, és tettes társak-e ebben a béremelés kedvezményezettjei?

    Egyelőre több kérdéssel nem terhellek, mert attól tartok, hogy túlterhelem a szellemi képességedet.
    Arra azonban felhívom a figyelmedet, hogy a fenti kérdéseimet generáló állításod már csak azért is megalapozatlan állítás, mert Te az “előző kormányt” vádoltad meg az ország szétlopásával és eladósításával, holott rajtad kívül minden értelmes ember tudja azt, hogy az előző kormány a Bajnai-kormány volt, és a 2002. és 2010. között regnáló mszp-s kormányok közül éppen a Bajnai-kormány vádolható legkevésbé az ország szétlopásával és eladósításával!

  126. lolka szerint:

    Királyerdei szerint:
    2011. december 29., csütörtök – 23:08
    “Hová lett az MNB aranyfedezete?”-hát nem emlékezel, hogy az Antal-kormány mivel kezdett?….nem eladta az aranykészlet háromnegyed részét?….
    TI szerint:
    2011. december 30., péntek – 11:18
    “Azért azt is végig kellene gondolni, hogy miért pont minket adósítottak el és azt is, hogy kiknek a megbízásából “…(ez komoly, hogy e z e n t ö r ö d a f e j e d ?….)

  127. lolka szerint:

    Ennek a kormánynak valami nagyon komoly “lapjának” kell lennie, ha mondhatom úgy egy “ütőlapnak”, vagy egy “jokernek” amit jó póker arccal tud leplezni…

  128. abcd szerint:

    Ök döntenek Mi fizetünk !!!!!

    “A másik, lényegében valamennyi magyar adófizető zsebét érintő rendelkezés szerint a magyar állam különadókat vethet ki abban az esetben, ha az EU vagy az Európai Bíróság a magyar költségvetést terhelő ítéleteket hoz, például megsemmisíti a különadókat és kártalanításra kötelezi az államot.

    A szakértők a telekomcégekre kivetett különadó eltörlését biztosra veszik, de elbukhat a kereskedelmi láncokra kivetett különadó és akár a végtörlesztés is. A végső soron több százmilliárd, vagy akár ezermilliárd forint adóként történő behajtásáról szól a rendelkezés.”

  129. Királyerdei szerint:

    Az SZDSZ is támogatja miniszterelnök-jelöltként Surányi György korábbi jegybankelnököt. A közgazdász számlájára írják 62 tonnányi aranykészlet “aprópénzre” váltását, valamint a botrányos CW Bank-ügyet is. Szakértők szerint az aranyeladás csak rövid távon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban – az arany drágulása miatt – több milliárd dolláros veszteséget okozott.

    A korábbi jegybankelnök tegnap az SZDSZ-szel egyeztetett. A liberálisok támogatták, a jobboldal viszont nem áll Surányi mellé. A közgazdász és bankár 1990 és 1991 között a független Magyar Nemzeti Bank első elnöke volt, később – 1995 és 2001 között – ugyanezt a posztot töltötte be. Az IMF rangsora szerint nálunk kevesebb aranytartaléka a legszegényebb afrikai országoknak van csak, ennek a helyzetnek a kialakulásáért sokan Surányit okolják. A mostanra 3,1 tonnásra fogyatkozott aranykészlet nagy része 1990-ben, jegybankelnöksége idején fogyott el. Akkoriban főleg dollárt vásároltak az unciánként 370 dolláros áron eladott aranyért. A jegybank a lépést az akkori nemzetközi tendenciákkal magyarázta, és arra hivatkozott, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott dolláré. Az amerikai valuta értékének romlása miatt később a jegybank fokozatosan áttért az euróalapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Szakértők szerint az eladás csak rövid távon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban – az arany drágulása miatt – több milliárd dolláros veszteséget okozott. Surányiék a 65 tonnás aranykészletből 62 tonnát teljes egészében értékesítettek, minimálisra csökkentve készleteinket.

    Nevéhez kötik a CW Bank botrányát is. A bécsi pénzintézet a Nemzeti Bank leányvállalata volt, téves üzletpolitikája miatt kilencvenmilliárd forint veszteséget halmozott fel. Ennek ellenére negyvenöt dolgozójának összesen 237 millió schillinget, azaz 4,7 milliárd forintot fizetett ki a pénzintézet, végkielégítés címén. A CW Bank korábbi vezetőinek feltételezhetően hanyag gazdálkodását az osztrák rendőrség, valamint az Országgyűlés, a botrány miatt alakított bizottsága is vizsgálta. (A leánybank székháza Bécs belvárosában ki tudja, hány milliárd forintért kelhetett el?! – F. I.)

    A munka után a testület javasolta, hogy a legfőbb ügyész a bűnügyi jogsegélyegyezmény alapján keresse meg az osztrák hatóságokat, kérjen információkat, hogy szükség esetén büntetőeljárást lehessen indítani Magyarországon is. A felelősségre vonás elkerülte Surányit, bár a Nemzeti Bank elnökeként felelőséggel tartozott a leányvállalat működéséért. A jegybankelnök szerepvállalása és felelőssége miatt több tüntetést szerveztek.

  130. Királyerdei szerint:

    Surányi György (Budapest, 1954. január 3. – ) magyar közgazdász, egyetemi tanár,az olasz Intesa Sanpaolo bankcsoport regionális vezetője, a CIB Bank, A VUB Bank (Szlovákia), a PBZ Bank (Horvátország) és a BIB Bank (Szerbia) elnöke, . A rendszerváltás után a független Magyar Nemzeti Bank első elnöke 1990 és 1991 közt, majd később még egyszer, 1995 és 2001 között.

    1995-ben jegybankelnökként kulcsszerepet játszott a magyar gazdaság megbomlott egyensúlyának visszaállításában, majd a kiigazító intézkedések következtében felszökő infláció leszorításában, illetve a forint teljes konvertibilitásának megteremtésében. (Második) hivatalba lépésével egyidőben vezették be a forint csúszóleértékelését és 4,5% széles lebegtetési sávját. Hivatali ideje alatt folytatódott a magyar tőkepiacok liberalizációja.

  131. Lakó1214 szerint:

    “1 billió dollár (1 Trillion $)”
    Ez nekem csak 1 milliárd $. Az angolban nincs milliárd, hanem a billió szót használja!
    (Állandó fordítási hiba. PIMF!)
    A kettő közt megbújna 9 db nulla.

    1 milliárd: 10’9
    1 trillió: 10’18

    (nem tud a karkterkészlet négyzetet)

    A post érdekes, minden esetre, csak nem újkeletű. Ez mind összelopott keleti arany.

  132. gyalog szerint:

    Királyerdei szerint:
    2011. december 29., csütörtök – 23:04

    ajjajj,tessék csak megnézni,hogy karácsony (nektek fenyőfaünnep) napján kik is “orbánoztak”

    A fél világ, barátom.

    Nekem Krisztus születése…
    – minden szavad lebuktat, mert butus vagy…

  133. Királyerdei szerint:

    Le,mi?


    hajós szerint:

    2011. december 24., szombat – 00:16

    Az márpedig magántulajdon, nyugdíjkorhatár elérésekor felvehető, örökölhető, stb.
    Most a Fidesz-kormány elrabolta, és sajnos el is herdálta.
    A felosztó-kirovó rendszer meg tarthatatlan a népesség öregedése miatt, ezt mindenki tudja, akinek egy csöpp esze van. Ezért lett volna jó a második pillér, amit a Fidesz egy mozdulattal kirúgott.
    Amúgy meg idióta vagy, ha még azt az egyszerű összefüggést sem vagy képes felfogni, hogy a manyup-tagok pont akkora arányban kaptak volna állami és magánnyugdíjat, amekkorában a járulékot fizették az államnak, ill. a manyupba.
    Az hol igazságos neked, te barom, hogy fizetek az államnak járulékot, de nem kapok érte egy fitying nyugdíjat sem? Az Alkotmánybíróság jövő héten előreláthatólag ezt meg is semmisíti.

    kishorgász szerint:

    2011. december 24., szombat – 05:17

    Vátesznak akkor lenne igaza, ha az a pénz teljes egészében az állami nyugdíjalapba folyt volna.
    Így viszont ” elpárolgott”, az állami nyugdíjkassza meg 15 év múlva garantáltan hiányos lesz.

    lucifer szerint:

    2011. december 24., szombat – 17:35

    Nagyapó: “…már van Orbán tér!”

    Még hozzá Szent Orbán tér!

    grün szerint:

    2011. december 24., szombat – 18:28

    lucifer!
    Az Istenhegyi út?! ))) (((

  134. Lakó1214 szerint:

    Ízelítő az igazi kommunizmusból:

    http://wwitv.com/tv_channels/b6404-KCTV-TV-Korea.htm

    (Aki bárminemű hasonlóságot vél felismerni, az kezeltesse magát.)

  135. abcd szerint:

    Egy értelmes határozat …

    “Vita nélkül is elfogadhatják a törvényeket
    A Fidesz új házszabálya szerint a házszabálytól akár csak a kormánypártok szavazataival is eltérhetnek. ”

    “Szakad a forint és a tőzsde
    Az új jegybanktörvény elfogadásának hírére került lejtőre az árfolyam, 316 felé tart az euró. ”

    Na és …….

  136. Zoli049 szerint:

    “Megjelent a százkilencventizedik törvény!”

    “Az év végére apró homokszem került a jogalkotás csúcsra járatott gépezetébe: a Magyar Közlöny mai számában (pdf [1]) megjelent az idei sorban a 200. (a nemzeti mobil fizetési rendszerrõl szóló) törvény. A római számmal jelölt új jogszabály az igazgatás dzsungelében azonban a CXCX. sorszámot kapta, azaz a százkilencventizedik.”

    Hülye ország, félig nem normális parlamentje! 🙂

    http://index.hu/belfold/2011/12/30/megjelent_a_szazkilencventizedik_torveny/

  137. "?!" szerint:

    Miért vagy felháborodva “Zoli049”?
    Nem a római birodalomban jártak iskolába ezek a törvényszámozók.
    Vigasztald magad azzal, hogy a lakosság 90 %-a szintén nem tudja, hogy milyen számot jelentenek azok fránya egymásután írt nagybetűk!
    Az lényeg az, hogy ne jelöljenek egynél több törvényt azonos betűkombinációval!

  138. abcd szerint:

    Isten Áldja Orbán Viktor Miniszterelnök Urat s a szabad Magyar Nemzetet!

  139. Zoli049 szerint:

    ?! :

    Szegénységi bizonyitvány, aki nem ismeri, erre nem tudok mást mondani…
    Akik meg törvényeket hoznak, azoknak nem tudom elnézni!!!!!!!!!
    Diplomával roppant kínos, mikor én egy melós, folyamatosan enkódolom, dekódolom?!
    Azért logikus, hogy a CXCIX után a CC jön! 🙂

  140. kishorgász szerint:

    Akinek tele a zsebe, annak nem számít a magas árfolyam.
    A többi meg éljen, ahogy tud, kit érdekel.

    Kiadták a jelszót: pusztuljon a férgese: igaz, ” abcd?”

  141. grün szerint:

    Zoli049!
    A zegyszeri MSZMP párttitkár a könyvtárban kéri Hatodik Lenin A zegymilliópicikrisztus könyvét!
    A könyvtáros felvilágosítja, hogy Vlagyimir Iljics Lenin és Empiriokriticizmus!
    Most mondják törvényhozóink, hogy Ők nem a volt állampárt tagjainak egyenesági leszármazottjai! ))) 🙂 (((

  142. Jeniszej. szerint:

    „Kohn álmatlanul forgolódik éjjel az ágyban, s amikor felesége megkérdezi, mi ennek az oka, bevallja neki, hogy rengeteg pénzzel tartozik Grünnek, de megadni nem tudja. A viccbeli feleség erre átmegy Grünhöz és elmondja neki, hogy férjének egy fillérje sincs, majd azt mondja Kohnnak: most már alhatsz nyugodtan, mostantól már a Grün nem fog tudni aludni.”
    – A lap forrása szerint Orbán Viktor ezzel a viccel érzékeltette, hogy míg eddig az adósok nem tudtak aludni, mostantól gyötörje a bankokat az álmatlanság.
    – Az informátor szerint Orbán nagy tetszést aratott a viccel és az analógiával”
    😀

  143. gyalog szerint:

    Amilyen a fa, olyan a gyümölcs. Ez a fa férges. Javaslom megalakítani a Harkályok és Fakopáncsok Demokratikus Szövetségét! A kopogtatóknak megnyílik!
    Szeretettel, gyalog

  144. gyalog szerint:

    Rácz Jenő, a veszprémi Cholnoky kórház főigazgatója megerősítette értesüléseinket, miszerint elhunyt az intézmény központi intenzív osztályán ápolt 55 éves zirci férfi.

    K. Lajos december közepén kapott értesítést arról, hogy fellebbezését elutasították, s javuló egészségi állapotára tekintettel rokkantsági nyugdíj helyett ezentúl csak rendszeres szociális járadékot kap. Ez az összeg a Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíj-biztosítási Igazgatóságán kapott információnk szerint a vonatkozó jogszabályok értelmében 28 500 forint.

    A rokkantnyugdíjas a levél kézbesítésének másnapján beutazott Zircről Veszprémbe a nyugdíjbiztosítóhoz, ahol csöndesen kivárta a sorát, leült az ügyintézővel szemben, feltett néhány kérdést, majd fölállt s azt mondta: Ha én ennyit érek az országnak… – és a magával hozott késsel szíven szúrta magát. A mentők a veszprémi kórházba szállították, ahol megműtötték, s elhárították a közvetlen életveszélyt. A férfi azonban szombaton hajnalban elhunyt az intenzív osztályon.

  145. Vica szerint:

    Nagyon szomorú. Szörnyű, hogy hány embert tesznek nyomorulttá. Megkérdezném a kedves FIDESZ-es politikusoktól, hogy ki adott nekik erre felhatalmazást? Én biztosan nem, pedig rájuk szavaztam. Csakhogy erről, az önkényuralomról és a diktatúráról akkor nem szólt a fáma…

  146. demokrácia szerint:

    Vica!
    Egyetértek.A hatalommal élni, nem pedig visszaélni kell!

  147. Vátesz szerint:

    A megmaradt nyugdíját költsék országpropagandára, lehetőleg az Ezüsthajó Kft közreműködésével! Boldog, boldog, . . . boldoguljon mindenki ahogy tud?!!

  148. gyalog szerint:

    Mi ez a sötét? 🙂

  149. Vica szerint:

    Kedves Gyalog!
    Este van (most már). Aztán jön az a nagyon boldog új év. Kívánom, hogy túléljük mindannyian! Jó éjszakát!

  150. gyalog szerint:

    ORBÁN NEM BÚJT ASZTAL ALÁ. NEM. AZ OPERAHÁZ ALAGÚTJÁBAN KÖZLEKEDETT.

Itt lehet hozzászólni !