Magyarul kívánt áldott karácsonyt a pápa

Magyar Nemzet, HírTV, Csepel.info

Fotók: Reuters

Áldott karácsonyt! – mondta a római Szent Péter téren, magyar nyelven XVI. Benedek pápa a hagyományos, Urbi et Orbi áldás alkalmával. A HírTV beszámolójának megtekintéséhez kattintson ide!

Őszies meleg, 13 fok várta karácsony napján a római Szent Péter téren összegyűlt katolikus hívek százezres sokaságát a pápa hagyományos ünnepi Urbi et Orbi (Róma városnak és a világnak) áldásán.

A húsvét és karácsony alkalmával minden esztendőben – illetve megválasztása napján – az áldások erkélyéről elmondott, olasz nyelvű üzenetében a pápa idén a világ számtalan válságzónájának kért békét, az emberi jogok tiszteletben tartását, közös politikai megoldások megtalálását.

– Krisztus megszületett nekünk, dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Mindenkihez jusson el a betlehemi üzenet, amit az egyház minden évben újra és újra elismétel – fogalmazott a hívő sokadalom előtt XVI. Benedek pápa, hangsúlyozva, az emberiségnek szüksége van egy olyan kézre, ami a magasból nyúl ki feléje. – A Betlehemben született Jézus keze az, Jézus neve pedig üdvözítőt jelent – tette hozzá.

Válságzónák

A pápa aláhúzta, hogy a történelemben mélyen gyökerező rossztól való szabadulást hozta el a karácsony, annak bűnétől való szabadulást, hogy magunktól is tudunk boldogulni, hogy eldöntjük, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy élet és halál urainak képzeljük magunkat. Csak Isten segítségére bízhatjuk magunkat – hívta fel a figyelmet. – Jézus Krisztus a bizonyítéka annak, hogy Isten meghallgatta a kiáltásunkat. Egy olyan szolidaritásig jut el, ami nem lehet csupán emberi, hanem isteni, útja a párbeszéd és a kiengesztelődés útja – fejtegette.

– Az idei, 2011-es karácsonyon forduljunk a betlehemi Jézushoz és Szűz Máriához, és mondjuk, „Jöjj, üdvözíts minket!” – mondta, külön kérve, hogy imádkozzanak a hívek a Szaharában élő éhezőkért, és hogy a nemzetközi közösség ne vonja meg a segítséget az onnan érkező menekültektől. Ezek után Dél-Kelet-Ázsia megsegítését kérte a világ vezetőitől; Thaiföld és a Fülöp-szigetek ugyanis máig nem heverte ki a katasztrófákat, és nélkülözésben élnek az emberek a világnak azon a részén. Párbeszédet és békét kért a Szentföldön élő népeknek, illetve Szíriában, Irakban és Afganisztánban. Megújult erőt kívánt a közjó építéséhez Észak-Afrika országaiban, „az Üdvözítő születése támogassa a közös megoldásokat Mianmarban is, valamint Dél-Szudánban és a nagy tavak országaiban, Afrikában” – sorolta a pápa, külön kiemelve az emberi jogok védelmének szükségességét.

Magyarul

A hívek előtt elmondott apostoli üzenete után a tavalyihoz hasonlóan a 65 nyelvű áldás következett: olaszul, franciául, angolul, aztán anyanyelvén (németül), spanyolul, portugálul – e nyelveken hosszabban –, ezt követően hollandul, luxemburgi nyelven, albánul, románul, magyarul, lengyelül, csehül, szlovákul, horvátul, szlovénul, szerbül, bolgárul, macedónul, fehéroroszul, kazahul, mongolul, ukránul, litvánul, lettül, észtül, finnül, svédül, izlandiul, írül, máltaiul, grúzul, törökül, arabul, etióp-eritreaiul, héberül, a Jézus által beszélt arámiul, örményül, szuahéli nyelven, különböző afrikai népek nyelvein, hindiül, indiai nyelvjárásokon, bengáliul, malajalam nyelven, urduul, kínaiul, japánul, koreaiul, vietnamiul, szingalézül, thai nyelven, indonézül, kambodzsaiul, a Fülöp-szigetekiek nyelvén, maoriul, szamoaiul, eszperantóul, egy dél-amerikai ősi nyelven, végül latinul kívánt áldott karácsonyt, majd adott áldást az egybegyűlteknek.

Az áldás szövege magyarul – A szent apostoloknak, Péternek és Pálnak, akik hatalmában és tekintélyében bízunk, járjanak közben értünk az Úrnál! – Ámen – Boldogságos, mindenkor Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent János és Szent Péter és Pál apostolok és az összes szentek érdemeiért és közbenjárására irgalmazzon nektek a mindenható Isten, bocsássa meg bűneiteket, és vezessen el Jézus Krisztus az örök életre! – Ámen – Minden bűneitek elengedését és feloldozását, a bűnbánat méltó gyümölcseit és lehetőségét, a megtérésre kész szívet, életetek megjobbítását, a Szentlélek vigasztaló kegyelmét, s végül a jó cselekedetekben való végső állhatatosságot adja meg nektek a mindenható és irgalmas Isten! – Ámen – És a mindenható Istennek: az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok, és maradjon veletek mindenkor! – Ámen.

Latinul – Sancti Apostoli Petrus et Paulus, de quorum potestate et auctoritate confidimus, ipsi intercedant pro nobis ad Dominum. – Amen. – Precibus et meritis beatæ Mariae semper Virginis, beati Michaelis Archangeli, beati Ioannis Baptistæ et sanctorum Apostolorum Petri et Pauli et omnium Sanctorum misereatur vestri omnipotens Deus et dimissis peccatis vestris omnibus, perducat vos Iesus Christus ad vitam æternam. – Amen. – Indulgentiam, absolutionem et remissionem omnium peccatorum vestrorum, spatium verae et fructuosae penitentiæ, cor semper penitens et emendationem vitae, gratiam et consolationem sancti Spiritus et finalem perseverantiam in bonis operibus, tribuat vobis omnipotens et misericors Dominus. – Amen. – Et benedictio Dei omnipotentis: Patris et Filii et Spiritus sancti descendat super vos et maneat semper. – Amen.

mno.hu

2 hozzászólás “Magyarul kívánt áldott karácsonyt a pápa” bejegyzésre

  1. gyalog szerint:

    Üdvözlöm Katolikus Testvéreimet!
    Szeretettel, gyalog

  2. Lakó1214 szerint:

    Mint teszi minden évben.

Itt lehet hozzászólni !