Köznevelési törvény: szilárd értékrend, magas minőség, nagyobb állami szerep

Kormány.hu

Az új törvény a társadalom megújulását és Magyarország felemelkedését kell, hogy szolgálja – mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár csütörtökön, egy csepeli pedagógus fórum után tartott sajtótájékoztatón.

Hoffmann Rózsa tájékoztatott: a törvényben kijelöli az államnak, a mostanihoz képest lényegesebb szerepvállalását. A nagyobb állami részvétel a tartalmi szabályozás, a központilag garantált pedagógusbérek, az igazgatók kinevezése és a pedagógusok munkájának központi ellenőrzése jelenti az új rendszerben.

Az önkormányzatok, mint jelenlegi iskolafenntartók szerepe megmaradhat az intézmények működtetésében, kapcsolatrendszer-építésében. Azonban ha az állam úgy találja, hogy a helyi közösség nem látja el megfelelően az előírt feladatait, akkor visszaveheti az iskolát az önkormányzattól – ismertette az államtitkár.

Köznevelési és nem közoktatási törvényről van szó – nyomatékosította Hoffmann Rózsa. Ez a szóhasználatban megvalósult csere szimbolikusan is jelzi az új törvény szellemiségét: az emberformálás segítésére helyezi a hangsúlyt – húzta alá az államtitkár. Az óvodáknak, iskoláknak, kollégiumoknak a tanítás mellett – azt nem háttérbe szorítva – a nevelés a legfontosabb feladata – fűzte hozzá.

Hoffmann Rózsa kiemelte: nevelni csak meghatározott értékek mentén lehet. Ezért a törvény kijelöli, megerősíti azt az értékrendet, amelyet az Alaptörvényünk és a Nemzeti Együttműködés Programja megfogalmaz: egy munkára épülő iskolát, oktatást, és az emberi méltóságot tiszteletben tartó gyermekközpontúságot – hangsúlyozta az államtitkár.

A követelmények megemelése, a minőség javítása is fontos célja a törvénynek – folytatta -, hiszen a magyar iskola teljesítményén múlik, hogy milyen fiatalok mennek szakmunkásnak, vagy egyetemre, és hogy milyen lesz a jövő magyar társadalmának színvonala – fogalmazott az államtitkár.

Hoffmann Rózsa elmondta, hogy a tartalmi szabályozás is azt a célt szolgálja, hogy a hazafias érzelmek és a magyarságtudat is növekedjen a gyerekekben, miközben a tudásuk is gyarapszik. Ezt a törvény előszava is garantálja – mondta az államtitkár.

Forrás: Kormány.hu

10 hozzászólás “Köznevelési törvény: szilárd értékrend, magas minőség, nagyobb állami szerep” bejegyzésre

  1. gyalog szerint:

    Ez a Ti szilárd erkölcsi világrendetek, amiről most hoztok törvényt, skizofrén állapot. És Ti ítéltek. Nevetséges.

    A rendszerváltás előtt a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt, a pártból 1988-ban lépett ki.

    Pályáját 1972-ben a Művelődési Minisztérium Nemzeti Kapcsolatok Főosztályán és az Egyetemi Főosztályon kezdte, előbb mint előadó, később mint főelőadó. A budapesti Kaffka Margit Gimnáziumban francia- és orosztanárként dolgozott, majd igazgatóhelyettesi állást töltött be. Ezután a Németh László Gimnázium igazgatójává nevezték ki.
    Első írásait a ’80-as évek elején fordítóként tette közzé a Szovjet Irodalom című szakfolyóirat hasábjain, ezáltal a magyar olvasók számára is elérhetővé vált pl. Jurij Guszev írása a “A szocialista forradalom korának irodalma” tárgyában. Később az akkoriban (1991) liberális Magyar Hírlapban már saját gondolatait közli “Piacgazdaságot a tanárképzésben” címmel.

  2. Zoli049 szerint:

    Valami rémlik gyerekkoromból, hogy akkor is az iskola akart nevelni, azaz a rendszer. Na én nem emlékszem, hogy lett volna belőle valami. 🙂
    A gyerekeim meg már kiesnek ebből a skizofrén és paranoid dolgokból.
    Említi a poszt a szakmunkásképzést. 🙂 Ugyan már! Miért kell hazudozni? Kinek kell ma egy melós? De majd még lesz hiány, hogy a gazdag genyának, a diplomás fakezűnek legyen aki megcsinálja amit kell! 🙂

  3. Öreg halász szerint:

    Most már olyan sok gyerek nincs megnevelve, hogy minden hétre jut egy tanárverés. Zoli, neked ez normális, és a nevelés a paranoid és skizofrén?

    Mosolyoghatsz rajta, csak nehogy összefuss a sarkon egy olyan gyerekkel, aki elmúlt 16 és senki nem nevelte.

  4. grün szerint:

    “a törvény kijelöli, megerősíti azt az értékrendet, amelyet az Alaptörvényünk és a Nemzeti Együttműködés Programja megfogalmaz: egy munkára épülő iskolát, oktatást, és az emberi méltóságot tiszteletben tartó gyermekközpontúságot”

    Minden oktatás és nevelés alapja lenne a személyes példamutatás!
    Még az egészen apró gyerekeknek is fel fog tűnni, hogy egészen mást mondanak a nénik, bácsik mint amit csinálnak és akkor oda a zegész beléjük feccölt munka! ))) 🙂 (((
    Hát még amikor kezd a zértelmük is nyiladozni!

  5. Zoli049 szerint:

    Öreg halász szerint:
    2011. december 15., csütörtök – 21:57

    “Barátom”, ha az általad vázolt szituációba kerülök, mert kerültem is, akkor elcsattantitok egy atomi laskást és leszarom, mert nem az én gyerekem. Most a fidesz és HR belekezd ebbe, kiröhögik őket még azok is, akik otthon normális nevelést kaptak. A munka, a munka, a munka… Hol? Mit? Ez már nem paranoid???

  6. CsepeliNo1 szerint:

    Ezeket a nullákat miért hozzák Csepelre?
    Először Wittner, most a Hoffmann Rózsa!

    Következő az igazmondó juhász lesz, a VIKTOR!

  7. ebihal szerint:

    A központilag meghatározott értékrend az az ő értékrendjük. Én viszont általános
    emberi értékrend szerint akarom nevelni a gyerekem, a kettő nem ugyanaz!

  8. nagyapó szerint:

    Kimaradt az életrajzból, hogy hívő keresztény, szerencsére az benne maradt, hogy ’88-ban ki mert lépni a “Pártból”, amikor gyalog még hirdette a proltáinternacionalizmust, meg szidta az 56-os ellenforradalmárokat.
    ebihal! Az “általános emberi értékrend” mint olyan, nincs, mert ez, mondjuk a vallásos értékrend és a kommunista értékrend átlaga. Nem kérek belőle, valamint így nevelt gyermekeivel sem szeretnék találkozni.
    CsepeliNo1! Ne siránkozzon! Itt van maguknak a szellemi csúcs, Fletó, meg a Pa-Dö-Dö!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  9. grün szerint:

    nagyapó!
    Akkoriban járta a mondás, hogy nem lesz paprika hiány!
    Őrlik már a pártkönyveket, hogy ne legyen szemetes fénykép nélkül!
    Apropók!
    Őrzöd még öreg komcsi?! 🙂

  10. ebihal szerint:

    Nagyapó! Kimaradt az életrajzból, hogy hívő keresztény. 88 előtt is az volt? Vagy
    csak köpönyeget váltott mint maguk?Tudja az az általános értékrend amiben nem
    hisz, számomra azt jelenti, hogy nem cserélgetem a hovatartozásomat, mint más
    a szaros gatyát.

Itt lehet hozzászólni !