Megint politizált az élcelődő botrányhős bíró

Juszt Lászlónak feltűnt: a bírónő szobájában Nagy-Magyarország térkép lógott

Magyar Hírlap, Csepel.info

Cserni János

A pártatlanságát az etikai elmarasztalások ellenére újfent feladó Cserni János bíró – Juszt Lászlóval teljes egyetértésben – silánynak és siralmasnak nevezte a kormány hozzáállását a jogállamhoz.

A balliberális műsorvezető, Juszt László azzal indította a szombati Magánbeszélgetést az ATV-ben, hogy „Vannak olyan másodfokon ítélkező bírói tanácsok, ahol előre megjósolható, hogy milyen döntés születik”, majd úgy folytatta: „Amikor velem már nem tudtak mit kezdeni, kreáltak egy vadászati történetet, amiben egy bírónő, akinek a szobájában Nagy-Magyarország-térkép lóg, kerek perec kimondta, hogy most Cserni bíróra ne számítson.”

Minderre Cserni János, aki ma a Fővárosi Bíróság tanácsvezetője, és olyan fontos büntetőperekben ítélkezik, mint például Geréb Ágnes ügye, megjegyezte: „Ez azt jelenti, hogy nem működik a rendszer tökéletesen.” Ezután Juszt azzal fűzte tovább a szót, hogy „Ennek nagyon rossz következményei lehetnek, ugye ebben egyetértünk?”. Mire Cserni azt felelte: „Teljesen.”

A bíró ezek után egyetértett a műsorvezetővel abban is, hogy meghurcolták, amikor egy rágalmazási perben letöltendő börtönre ítélte Bencsik Andrást, a Demokrata főszerkesztőjét. Később Juszt a kormányra terelte a szót, de Cserni nem fogyott ki a kritikából. A kérdésre, hogy egy tízes skálán hányast adna az ország mai alkotmányosságának, a bíró kettest osztott, majd hozzátette: „lényegesen siralmasabb a helyzet”, mint az elmúlt években, az új alkotmány pedig „lényegesen silányabb”, mint az előző volt.

Az új bírósági törvény fő vonalait támogató Magyar Bírói Egyesület Cserni szerint „borzalmas válaszokat ad” ezekre a kérdésekre, ugyanakkor olyan esetre nem emlékszik, hogy az elmúlt húsz évben „a baloldal javára döntött volna egy bíró”. A beszélgetésből kiderült, Cserni János szerint tisztogatásra készül a kormány a bíróságokon, hiszen 250 új bírót akar hirtelen munkába állítani, és „mindenki el tudja képzelni”, ők milyen döntéseket hoznak majd.

Csernit egyébként azután vették le a médiaügyekről, hogy indulatosan bírálta a Legfelsőbb Bíróságot, amiért az pénzbírságra enyhítette Bencsik András börtönbüntetését. Később Cserni figyelmeztetésben, illetve fegyelmiben részesült, amiért egy petícióban kiállt Gyurcsány Ferenc mellett, és elítélte Sólyom Lászlót, majd a szélsőbaloldali Galamus internetes újságban Révész Máriusz nevén és összeverésén élcelődött, hiszen a törvények értelmében a bíró nem politizálhat.

magyarhirlap.hu

7 hozzászólás “Megint politizált az élcelődő botrányhős bíró” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    A kis Galamus-i ! Ez mindent elárul róla.

  2. csapos szerint:

    Nem róla, hanem rólad árulkodik, amit írtál, Tóth Mária – üzeni Noszty Feri

  3. benfentes szerint:

    Elgondolkodtató, hogy valaki csupán a hivatása miatt ne gyakorolhasson olyan alapjogot, mint a szabad nézet és hovatartozás eldöntése, pláne meg hogy ennek hangot is adjon.

    Gyakorlatilag ezzel jogfosztottá válik.

    És ez, a jogászkodás az, ami megkeseríti az emberek életét, igaz a vicc, ami azt kérdi, hogy mi az? 100 ügyvéd a folyó fenekén –> jó kezdet.

  4. Tóth Mária szerint:

    csapos!

    Te inkább a gyft látogatásra készülj! Cserni bunkón viselkedik/dett,ez tény, és nem szimpátia kérdése.

  5. nagyapó szerint:

    “olyan esetre nem emlékszik, hogy az elmúlt húsz évben „a baloldal javára döntött volna egy bíró”. A beszélgetésből kiderült, Cserni János szerint tisztogatásra készül a kormány a bíróságokon”. “Elfogulatlan, nagy tekintélyű” bírókám, most mi van?
    A …. kormány lecseréli a “jobboldali” bírókat?
    Igazi ATV színvonal!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. kritikus szerint:

    “csapos!

    Te inkább a gyft látogatásra készülj!”

    Vedd ám elő a legszebbik ruhadat ,a nagy találkozóra… 😀

  7. Vátesz szerint:

    Cserni, Csernyi, Csornüj, schwarcz. 19-ben is egy Csernyi volt az egyik terrorista banda vezetője.

Itt lehet hozzászólni !