Halker-KirályTeam: világsikerek a karácsonyfa alatt- Veres Richárd futhat az olimpiai lánggal

Csepel.hu, Csepp TV

Sajtótájékoztatóval egybekötött évzáró fogadást tartott a Halker-KirályTeam Kick-Box Akadémia december 7-én a Munkásotthonban. Az ünnepélyes hangulatú rendezvényen átadták a klub legjobb versenyzőinek járó elismeréseket, és számos nagy horderejű bejelentésre is sor került.

Király István, az egyesület vezetője köszöntötte a megjelenteket, akik közül Balogh Gábor, Orbán Viktor miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója, betegsége ellenére is elfogadta a meghívást. A nyitóbeszédek sorát Ennio Falsoni, a WAKO (nemzetközi kick-box világszervezet) elnöke nyitotta meg, aki internetes kapcsolat segítségével mondta el beszédét, s méltatta a klub és a magyar szövetség munkáját.

Ugyanilyen formában szólt a résztvevőkhöz Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke is, aki a dicsérő szavak mellett abbéli reményét fejezte ki, hogy hazánk rendezheti a 2017-es világjátékokat, ahol a kick-box meghatározó szereplő lehet. A két sportvezető beszédét követően Balogh Gábor kapott szót, aki csatlakozva az előtte szólókhoz dicsérte a klubban folyó munkát és a Király Team integrációs törekvésit is kiemelte. A miniszterelnöki tanácsadó után Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kick-Box Szövetség első embere szólt a megjelentekhez. Elmondta, gőzerővel munkálkodnak azon, hogy a kick-boxot felvegyék az olimpiai sportágak közé.

Fotók: Kitzinger Adrienn

Ezt követően átadták az Év versenyzője díjakat, junior és felnőtt kategóriában. Felnőtt férfi kategóriában Mórádi Zsolt, felnőtt női kategóriában Kádas Adrienn, junior férfi kategóriában Varga László, míg junior női kategóriában Nagy Henrietta kapta meg az elismerést.

A díjátadó után két rövidfilmet láthattak a vendégek: először a legutóbb, Dublinban rendezett világbajnokságról, ahol 6 arany, 4 ezüst és 3 bronzérmet szereztek a sportolók, majd a klub sikereit bemutató bejátszást vetítették le, ami nagy sikert aratott.

Király István itt jelentette be, hogy Veres Richárd, a Halker-KirályTeam világbajnoka abban a megtiszteltetésben részesül, hogy 2012-ben futhat Londonban az olimpiai lánggal. Az idén Junior Príma díjas, a Sportcsillagok Falán kézlenyomatát elhelyező sportoló meghatódva beszélt az előtte álló nem mindennapi feladatról, és megköszönte klubtársainak, edzőjének, hogy részese lehet ennek a felemelő dolognak.

A továbbiakban felszólalt még Győrfi János, a Magyar Sporttudományi Társaság Sportinnovációs Szakbizottságának elnöke, Gregorics László, a Halker Kft., mint névadó támogató társtulajdonosa, és Lovas Iván, a Magyar Nemzet laptulajdonosa, aki szintén elkötelezte magát a klub támogatása mellett. Természetesen a fiatalabb korosztályok versenyzői sem maradhattak díjak nélkül, így a program következő részében a kadett 1. és kadett 2. kategória legjobbjait jutalmazták: a kadett 1. fiú kategóriában Erdei Brúnó, a lányoknál Veres Mercédesz, a kadet 2. kategóriában a fiúknál Veres Roland, míg a lányoknál Berta Rebeka lett az év versenyzője. A sportolók után a szponzorok is jutalomban részesültek, egy-egy a klub által versenyeken használt, világbajnokok által dedikált sportruha lett a jutalmuk fáradhatatlan támogatásukért.

Ezzel még nem volt vége: Jövő Bajnoka díjakkal jutalmazták a legkisebbek legtehetségesebbjeit, átadták a Kiemelkedő Edzői munkáért járó jutalmakat, és azok a családok is elismerésben részesültek, akik a legtöbbet tették azért, hogy a Halker-Király Team a sport mellett igazi közösséggé váljon. Utolsóként, de nem utolsósorban Király István „világbajnoki pohárgyűjteményét” gazdagították újdonsült VB győztesei, akik ezzel kedveskedtek mesterük igen egyedi „hóbortjának”.

Király István zárszavában mindenkinek megköszönte az egész éves munkát, és a 2012-es évre is hasonló eredményes esztendőt kívánva köszönt el az évzáró fogadás résztvevőitől.

Légrádi Gábor – csepel.hu

2 hozzászólás “Halker-KirályTeam: világsikerek a karácsonyfa alatt- Veres Richárd futhat az olimpiai lánggal” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Gratulálok a Halker-Király Kick-Box Akadémia sikereihez!

  2. Király István szerint:

    Kedves “?!”!

    Nagyon köszönöm, hogy figyelemmel kíséri csapatunk, családunk munkásságát, és kívánok Önnek jó egészséget a 2012-es esztendőre!

    Tisztelettel:

    Király István

Itt lehet hozzászólni !