Riasztások az erős széllökések miatt

Le kellett kötözni a Szent Imre téri karácsonyfát

Csepel.hu, Csepel.info

Az élőképhez kattints a fotóra!

Három régióra adtak ki narancssárga  figyelmeztetést: a közép-magyarországira, a közép-dunántúlira és a nyugat-dunántúlira, mert a várt legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja a 90 kilométer/órát – olvasható az OMSZ honlapján.

A Csepel.info úgy tudja, hogy kötelekkel kellett megerősíteni, kikötni a Szent Imre téren álló karácsonyfát, hogy a rendkívüli széllökések miatt ne legyen balesetveszély. Rádiós információk szerint Csepelen leomlott egy tűzfal is, de lapunk információi szerint Ófaluban omlott le egy kéményről a vakolat, és a piac tetejét is megbontotta szél.

Napközben nyugaton, délnyugaton kevés lesz a felhő. Másutt a több órás napsütés mellett felhőátvonulásokra lehet számítani elszórtan futó záporral, északkeleten akár hódara, jégdara kíséretében, az Északi-középhegység vidékén pedig hózáporral is.

Az északnyugatira forduló szél tovább erősödik, az Észak-Dunántúlon, illetve különösen a főváros környezetében 90 kilométer/órás körüli széllökésekre is fel kell készülni. Az előrejelzés szerint a szél csak estefelé mérséklődik majd jelentősen. A szélviharnak köszönhetően Budapest levegője viszont kiváló lesz.

A szeles idő elsősorban a keringési zavarokban szenvedő embereket viselheti meg. Gyenge hidegfronti hatás várható.

31 hozzászólás “Riasztások az erős széllökések miatt” bejegyzésre

  1. Suttogó szerint:

    Viszont a levegő minőségének jót tesz:

    http://www.idokep.hu/szmog

  2. Zoli049 szerint:

    “és a piac tetejét is megbontotta szél”

    Már hanyadszorra?

    Ha most egyszer valamit nem tart meg a 10 es düdel és a 8-as csavar méterenként, akkor szokás félméterenként rögzíteni 14-es dübellel és 12-es csavarral. -képletesen.

    A piac tetején jártam már, de ott akad egy kis építészeti re-“mekk-rés” is, ami miatt alákap a szellő.

  3. Zoli049 szerint:

    OFF:

    Az örökzöld kérdésem jön! 🙂
    Nagyon jó ötlet ez a webcam!
    CSAK! Ha már ott fent van, akkor nem lehetne + 10.000,- Ft-ot rádobni és akkor élő képet adna? “ha valamit meg lehet normálisan csinálni, akkor miért lehet csak félig összeba**ni?”

    ON:

  4. Zoli049 szerint:

    Ófaluban hol dölt le a fal? Nem tudja valaki? Nem a Bajáki – Karácsony sarkon?

  5. Narancsvírus szerint:

    Csepel úszik a levélben, a mocsokban! Hol vannak a közmunkások, kedves polgámester úr?
    [URL=http://kepkezelo.com/][IMG]http://kepkezelo.com/images/5mrv7dpitqcpvukzzv0a.jpg[/IMG][/URL]

  6. Zoli049 szerint:

    Szomszéd!

    Elfújja azt a holnapi szél! A szelektívet miért nem raktad fel? 🙂

  7. Narancsvírus szerint:

    Zoli049 Kapd be, tőletek jön a lakótelepről, mert nem viszik el hetek óta az összeszedett falaveleket! A Csevak mi a fenének van??

  8. Zoli049 szerint:

    Szomszéd! Kapja be a fogaskerék!!! 🙂

    Én kapartam ki, mert aszonta ja csevak, hogy jönnek érte, azt’ kapartak ők is, a levél meg itt maradt, azaz már már szana szét van! 🙂

    Nem is sejted hová lett a többi levél?! Na mindjárt felrakom!

  9. Princess szerint:

    Már idejét sem tudom, hogy mikor éreztem utoljára a friss levegőt! Már el is felejtettem, hogy milyen érzés…

  10. Narancsvírus szerint:

    Egyszer kéne ezen a “rohadt” lakótelepen összeszedni a leveleket, és akkor nem fújná balra, jobbra őket! Ne kell hozzá nagy ész, csak akarat! Vagy a lakótelepi lakosok, vagy közmunkások, ennyi! Én már nem tudom hányszor söpörtem össze a házunk előtt, de a lakótelepről mindig jön az újabb dózis! Ez a téma az összes lakótelepre érvényes Csepelen!

  11. Zoli049 szerint:

    Szomszéd! 🙂

    Igazad van! Biztos, hogy láttál, nem egyszer ganézni, meg másokat is. Idén egyszer kapart a csevak, azt is itt hagyta. Nem piti mennyiségű levelet szedtek össze, cca: 10m3 össze jött a házunk előtt. Ennek volt 2 hete? Ha elvitték volna, akkor most nem így nézne ki. A Főkefe 1 hete söpörte az utcát, az is felesleges volt így.
    Én hiába veszek 10 Csevak zsákot, attól még el nem viszik azt sem és ha más nem vesz, akkor ugyanez lesz.

  12. Narancsvírus szerint:

    Gyõzike – Polgármester…
    http://www.youtube.com/watch?v=ZcNB9cNnXyM
    Csepelen remélem nem Győzike a polgármester?

  13. Zoli049 szerint:

    Az a szomorú, Szomszéd, hogy az ilyen analfabéta “celebekre” kíváncsiak a zemberek, meg a Való világra, meg mittomén mikre!
    Azért is van itt ilyen setét a fejekben, – tisztelet a kivételnek – mert ilyet néznek, hallgatnak!

  14. Gordon szerint:

    Narancsvírus szerint:
    2011. december 08., csütörtök – 21:05

    “Egyszer kéne ezen a “rohadt” lakótelepen összeszedni a leveleket, és akkor nem fújná balra, jobbra őket!”

    A leveleknek is szólj. Szokásuk, hogy nem egyszerre hullanak le. 🙂

  15. "?!" szerint:

    Valószínű, hogy a Postához 2010. október 3. előtt felvett “komcsi postások” hozták ezt a nagyon sok levelet.

    Tehát a csepeli komcsik az okai ennek is, mint mindennek!
    (Jól mondom Gordon és Manitu?)

  16. nagyapó szerint:

    Milyen szerencse, hogy a családi házaknál nem hull a falevél!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  17. Lakó1214 szerint:

    Sejtem a képek alapján, hogy Narancsvírus hol lakik, az utcánkban(?) Valóban ők már egyszer összetakarítottak, itt meg a Zoliék, csak a csevak az utca felől és innen hátulról is szexuális napokat tartott elvinni a már összegyűjtött leveleket. Egyet értek velük.

  18. Narancsvírus szerint:

    Botrány Csepelen! A Szabadkikötő úti kerékpárútra betonelemeket tettek! Vajon miért? Azért, hogy autó ne menjen rá, vagy amíg nem adják át hivatalosan, ne menjen rajta senki? Ha egy kerékpáros még is rámegy a még át nem adott kerékpárútra, életveszélyben van pláne este amikor nem lehet rendesen látni, hogy a kerékpárúton betonelemek vannak! Ki rendelte el az az aljas, életveszélyes dolgot? Mivel én is kerékpárral közlekedem, nem fogom igénybe venni a kerékpárutat, amíg a felelőtlen felelős el nem távolítja a betonelemeket! Kerékpárosok, csak a Szabadkikötő úton menjetek kerékpárral, evvel jelezve, hogy merényletet követtek el a kerékpárral közlekedők ellen!!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=l4lxqhby1th59szw1bs.jpg

  19. Narancsvírus szerint:

    nagyapó szerint: Orbán apád ma kétszer kinyitotta a száját Brüsszelben, és kétszer hazudott!!

  20. Lakó1214 szerint:

    Narancsvírus!

    Nemzeti Közlekedési Hatóság?

    Nem lepne meg, ha a kivitelező tette volna ki. Lehet, hogy még nincs kifizetve? 🙂
    Átadva sem! Ez momentán nem adhat felhatalmazást arra, hogy közvetlen életveszélynek tegye ki a bringásokat. Tegnap még nem volt ott, igaz a járdán mentem a HÉV mellett, de szemet szúrt volna.

  21. Ditte szerint:

    Milyen kár, hogy bezárták a “csip” nevű hírblogot, a csepeli “vírus” már csak itt tud terjedni.

  22. Lakó1214 szerint:

    Narancsvírus szerint:
    2011. december 09., péntek – 20:40

    Az árfolyamot is nézted? Fantasztikus! Neked sincs hiteled, ugye? Nekem nincs, így nekem 8!

  23. nagyapó szerint:

    Narancsvírus! Tényleg a riasztás c.-ű cikkhez tartozik írás, de:
    “Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Országgyűlésnek meg kell vitatnia azt a kérdést, hogy Magyarország csatlakozzon-e az euróövezeti országok pénteken hajnalban született megállapodásához, mert az a nemzeti szuverenitást is érinti.”
    Bezzeg a tolvaj Gyurcsány(i), meg a libás Bajnai azonnal összevágták bokájukat, igen elvenni a 13. havi bért, elvenni a 13. havi nyugdíjat, csökkenteni a GYED-et, elvenni a szocpolt, stb. A többi idegenszívű szoci meg tapsot nekik. Egy szoci agya csak erre képes. Erre szocializálódott, bár ez bizarr kifejezés egy szocira!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  24. ebihal szerint:

    Nagyapó! És hagyták, hogy a 14. havi nyugdíjat meg Orbán ígérje. Bizony, ilyenek
    ezek!

  25. Narancsvírus szerint:

    Így már másképp néz ki,köszönet érte!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=k3w7ogc59sm8a62s8c5a.jpg

  26. Narancsvírus szerint:

    Ma séta közben vettem észre! Vajon kinek az emlékére tették ide a koszorúkat?
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=fcfzatjyh2y393fvligd.jpg

  27. vermes szerint:

    Narancsvírus-jobbikbalfék-Ernőke!

    Csodálkozom, hogy nem a Zorbánviktort hibáztatod, hogy ellopta a leveleket!

    Te féleszű… 😀

Itt lehet hozzászólni !