Orbán: Könnyen magukkal ránthatják Magyarországot

MTI, Magyar Nemzet

Bár Magyarország nem tagja az eurózónának, de ha annak rosszul megy, Magyarországnak is rosszul megy, és ha leértékelik az euróövezetet, az magával rántja Magyarországot is – nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő szerdán az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán, Marseille-ben. Wilfried Martens, az EPP elnöke egy új európai szomszédságpolitika kialakításának szükségességét húzta alá.

A magyar kormányfő szerint „bár mi nem vagyunk tagja az eurózónának, mégis azért érdemes szorítanunk, hogy az eurózóna országainak miniszterelnökei megegyezésre jussanak”. Orbán Viktor hozzátette: az biztosnak látszik – és a magyar nemzeti érdekekkel is egybeesik –, hogy a közös pénz, „az euró mögé közös költségvetési gazdálkodást és szigorú gazdálkodási elveket helyeznek majd az eurózóna tagállamai”.

A miniszterelnök szerint középtávra ugyan egyetértés formálódik – az euróválság megoldásaként – a közös költségvetési politikával kapcsolatban, a gond azonban az, hogy „közben ég a ház, a baj az ajtón kopog”. Magyar újságíróknak adott nyilatkozatában rámutatott, hogy e problémára, vagyis az európai gazdaságok közvetlen és azonnali leértékelésére, nem válasz az, hogy „mi néhány hónapon belül majd úgy módosítjuk az alapszerződést, hogy utána még egyszer már nem fordulhat elő olyan eladósodás, mint amilyentől ma szenved a kontinens”.
A rövid távú megoldás az igazán fontos, de ennek körvonalai szerda este még nem látszanak – mondta a magyar kormányfő.

Kérdésre válaszolva Orbán kifejtette: ebben a pillanatban a közös költségvetésre vonatkozó szabályok nem érintik Magyarországot, hiszen azok az eurózóna tagállamaira vonatkoznának. „Bennünket annyiban érint, hogy később, amikor majd csatlakozunk az euróhoz, akkor már ránk is vonatkoznak ezek a szabályok. De a magyar gazdaság mostani állapotát tekintve nem várható, hogy ez a következő néhány év problémája lesz. Ez legközelebb 2018 és 2020 között kerül majd az akkori parlament asztalára” – mondta.

„A magyar nemzeti érdek az, hogy olyan megoldást találjanak az eurózóna tagállamai, amely nem feszíti szét a 27 országból álló európai uniós kereteket. Ez a kompromisszum nagyjából valahol a német álláspont irányában található, ide szeretnénk eljutni péntek délutánra” – zárta szavait a kormányfő, utalva arra, hogy a kongresszus második napján, csütörtökön összeülnek a néppárthoz tartozó állam- és kormányfők, akik felkészülnek a hét második felében, csütörtökön és pénteken esedékes brüsszeli Európai Tanács-ülésre, ahol az EU állam- és kormányfői tárgyalnak az euróövezeti válságra adandó újabb átfogó megoldásról.

Wilfried Martens, a néppárt elnöke marseille-i beszédében egy új európai szomszédságpolitika kialakításának szükségességét húzta alá. Szerinte rendkívül fontos, hogy az EU párbeszédet folytasson az Arab Tavasz országainak új, „remélhetőleg demokratikus úton megválasztott” vezetőivel.

Joseph Daul, az Európai Parlament EPP-frakciójának vezetője azt mondta, hogy az euróért folytatott küzdelem nem csak gazdasági kérdés, az európai értékek, ideálok védelme, az európai intézmény megőrzése is cél. Mint Daul hangsúlyozta, ritkán adódnak akkora problémák az EU-ban, mint a mostani válság, s ezen csak úgy lehet felülkerekedni, ha az EU „merész és befogadó marad”. A frakcióvezető szerint a 27 tagállamnak együttesen, egységesen kell fellépnie a válság leküzdéséért, ugyanakkor az egyes országoknak nem kell lemondaniuk a szuverenitásukról sem.

Európa megújulása nem lehetséges a következő generáció támogatása nélkül, amelyet szintén rendkívül súlyosan érint a jelenlegi válság – hangsúlyozta Dömötör Csaba, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) elnöke.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Európában egy főre jutó 20 ezer eurós adósságot részben a következő generációnak kell majd visszafizetnie – mutatott rá Dömötör, s hozzátette: ez különösen a 20 százalék fölé emelkedett fiatalkori munkanélküliség függvényében nagy teher. Dömötör szerint ezen tendenciák növekvő politikai apátiához és a szélsőségek megerősödéséhez vezetnek, s az EU-nak feladata felvenni a küzdelmet ezen jelenségek ellen, például a közösségek erősítésével. „Az erős közösségek elengedhetetlenek a reménytelenség elleni küzdelemben” – mondta az alelnök.

Az egységes fellépés fontosságát emelte ki Jean-Pierre Audy, a francia néppárti delegáció elnöke is. A 17 eurózóna-tagállamnak szorosan együtt kell működnie az eurózónába készülő, s ezért különböző gazdasági kötelezettségeket vállaló nyolc országgal, köztük Magyarországgal – hangsúlyozta Audy az MTI-nek nyilatkozva. Hozzátette, az eurózóna országainak, így például Franciaországnak is először a saját közfinanszírozását kell rendbe tennie.

Francois Fillon francia kormányfő a kongresszus ülésén kijelentette: hosszabb távon lehetetlen a közös valuta fenntartása az eurózóna tagállamainak növekedési, stabilitási és konvergencia-politikájának összehangolása, illetve költségvetési szigor nélkül. Beszédében méltatta és pragmatikusnak nevezte a hétfőn Franciaország és Németország által bemutatott válságkezelő tervet. A francia-német duó dominanciáját övező, egyre növekvő aggodalmakkal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, hogy a Sarkozy-Merkel-párost a válságból kivezető, „úttörő erőnek” kell tekinteni.

mno.hu

28 hozzászólás “Orbán: Könnyen magukkal ránthatják Magyarországot” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    EU- Csúcson amit ma dönteni fognak, maga, az öngyilkosság lesz! A “láthatatlan erőnek” a teljes kiszolgálása, amely bukásra ítéltetett.

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    EU Csúcsról gyors infó!
    “KORMÁNYKÖZI SZERZŐDÉST KÖT HUSZONHÁROM ORSZÁG
    Csak Magyarország és Nagy-Nagy-Britannia nem írta alá a megegyezést”

  3. grün szerint:

    “Orbán: Könnyen magukkal ránthatják Magyarországot”
    Megérjük vajon még, hogy magukkal rántanak?!
    Oda, bele abba a zerkölcsi és pénzügyi fertőbe?! 🙂

  4. Vica szerint:

    Ez komoly? Hiszen a forint árfolyamát egyébként is az euróhoz képest számolják ki. … és hogy az EU rántja magával ezt a gazdaságilag igen erős országot…

    Lássatok már!!! Nem elég csak kibámulni az embernek a fejéből!!! Épp most vágja gallyra az országot ez a szerencsétlen önimádó, a birkák meg bégetve vonulnak utána a szakadékba. Ha kimaradunk, elvesztünk. Nem hiszem, hogy nem látjátok.

  5. grün szerint:

    Vica!
    Reggel óta már megint változott a helyzet! Félóránként kell a híreket hallgatni, sőt a zInfó rádió az objektivitás miatt már negyedóránként mond híreket, éppen ezért! 🙂
    Viktor habozik mint a Babaszappan!
    Belegabalyodott a dologba mint a kisebbségi a hózentrágerba!
    Szerintem már Ő sem tudja mit akar! 🙂

  6. Ditte szerint:

    Kedves Vica!
    Gallyra nem megyünk, esetleg gajra. A szólás eredetének magyarázatát meghagyom Vátesznek.
    Én a magam részéről birka vagyok, nem aggódom. Se hitelem, se megtakarításom nincs. Csak sok konzervem.

  7. Lakó1214 szerint:

    “Még el sem fogadták, újratervezi a kormány a költségvetést”

    http://www.portfolio.hu/gazdasag/meg_el_sem_fogadtak_ujratervezi_a_kormany_a_koltsegvetest.159749.html

    -Újratervezés!
    -A következő lehetőségnél fordulj vissza!
    -A GPS vétel megszünt!

    🙂 🙂

  8. Vátesz szerint:

    Gajra megy, ugyanaz mint a gajdeszra megy, pokolra megy, meghal. Jiddis szó, 1919-ben zsidó kommunisták hozták be, miután a Parlament pincéiben az odahurcoltakat kínvallatásnak vetették alá, s a meghaltakat a Parlament lépcsőjéről a Dunába dobták, s akkor mondták, na ez is gajdeszra ment. Valószinű származása: a görög Hadesz-ből az oroszba került, akik tudvalevőleg a h-t g-vel helyettesítik (például Gitler), az így gadesz-nek ejtett szót vették át az oroszországi zsidók.

  9. grün szerint:

    Vica!
    Most akkor a magyar változat!
    A gally a mi nyelvünkben lehet ág is, tehát az ágrólszakadtat valaki gallyra, (vékony ágra) tette!
    Nos, hogy tetszik ez a variáció?! 🙂

  10. Vátesz szerint:

    Kezdődik az új Szovjetúnió, amely az Európai Únióból alakul át! A megváltoztatni szándékozott alapszerződés szerint a tagállamok elvesztik szuverenitásuk újabb részeit, költségvetésüket az Úniónak kell alárendelni, később teljesen megszűnik a gazdasági önállóság, pénzügyi únió jön létre. Ma is erősebbek a gazdasági szabályok, szabványok , mint a KGST-ben voltak. A régi Szovjetúniónak nem voltunk tagja, csak csatlósa, alárendeltje. Oda nem önként csatlakoztunk, ide viszont mint a birkák a vágóhídra, bementünk. Ez lesz végleges Trianon, innen nincs feltámadás.
    Az Európai Únió átalakulása Európai Egyesült Államokká megszünteti a nemzeteket, konzumidióta birkává teszi őket, amíg van mit fogyasztani, amikor viszont összedől, akkor a kisnemzetek a nagyok martalékává válnak!
    Csak tudnám, miért kellett megvívni a második világháborút, hiszen az is német vezetésű egyesült Európát eredményezett volna, s most is az lesz! Mindössze a zsidó gyárosoknak kellett volna elismerniük a német vezetést, s akkor holokauszt sem lett volna. Az egész háborúsdi, beleértve az első világháborút is gazdasági érdekek mentén folyt. Ma a német, a francia, az angol, az amerikai és a zsidó világtőke összeállt a Trilaterális Bizottság és a Bildenberg Csoport vezetésével, együtt ellenőrzi a világot, s szedi a hasznot. Jól megértik egymást, a pénznek nincs vallása!
    Ebbe a szép világba rondítanak bele az újonnan felemelkedő gazdaságok az óriási termelési potenciáljukkal, Kína, India, Brazília, Japán zsebeiben hiába akar turkálni a zsidó kéz, neki ott fityiszt mutatnak.
    A végeredmény a Nyugat haldoklása lesz, nincs ebben semmi különös, két évszázaddal korábban Kína, India gazdasága sokszorosan felülmúlta Európa gazdaságát, Amerikát pedig akkor még sehol sem jegyezték.

  11. meghát.... szerint:

    Hiányolom a fityiszes urak hozászolásait! kolomppal a nyakukon parancsra várva……?Lassan félre verik a kolompot,tűz van,tűz van….

  12. Vica szerint:

    Válasszatok kedvetek szerint, végül is egyre megy, hiszen mindkét esetben ugyan az a végeredmény…

  13. Jeniszej szerint:

    Van egy eredeti kordé lámpám az majd kivilágitja az utat. 🙂

  14. Vica szerint:

    Nézd Vátesz, az Amerikai Egyesült Államok attól olyan erős, hogy az ott élő különféle népek egységes szabályok, törvények szerint élnek és dolgoznak szabadon, mégis óriási korlátok között. Minden amerikai állampolgárnak azonos feltételekkel kell ugyanazon törvényeket betartani, a származásától függetlenül mindenkit egyenlő mércével mérnek. Európában ez nem lenne ennyire egyszerű, mert a népek ragaszkodnak a történelmi múltjuk, hagyományaik és egyéb tényezők miatt ahhoz, hogy önállóak maradjanak, pontosabban ne fogjanak össze egy erős, nagy európai hatalommá. Inkább így szétszabdalva falatják föl magukat a nagyobbakkal… Meg kellene érteni, hogy gazdaságilag gyenge és elmaradott ország vagyunk, és sajnos egyre gyengébb. Szegények vagyunk, mint a templom egere, mégis odaállunk a macskák elé melldöngetve, hogy majd mi megmutatjuk… Mi a fészkes fenét mutatunk meg? Most is függünk mindenkitől, kunyerálunk segítségért, mert sz@rban vagyunk, és egyedül csak megdögleni tudunk. Vagy alkalmazkodunk, vagy lelkifurdalás nélkül szépen eltipornak minket. Megőrizhetjük a történelmünket, lehetünk büszkék a magyarságunkra akkor is, ha haladunk a korral, és nem vetjük magunkat a süllyesztőbe. Hidd el, nem tudunk a haladás útjába állni, mert kicsik vagyunk ahhoz, hogy megállítsuk a világ fejlődését. Önmagunkat képesek vagyunk kirekeszteni, semmivé tenni, de ártani (szerencsére) nincs hatalmunk a többi népnek, csakis magunknak, és úgy látom, sajnos ezen az úton haladunk…

  15. grün szerint:

    Vica!
    Méghogy mi szegények vagyunk?!
    Elöl a iwiw híradóban találtam, hogy panaszra semmi okunk!
    http://index.hu/gazdasag/2011/12/11/havi_netto_130_ezer_mar_gazdagnak_szamit/ 🙂

  16. Vica szerint:

    Olvastam… Hát kívánom nekik, hogy pont annyit keressenek ők is, és legyenek attól nagyon gazdagok (nem csak lelkiekben).

  17. Zoli049 szerint:

    Vica!

    Ha már mindenkinek meg tudjuk mi mondani, akkor egy látható, érzékelhető példa:

    Az a kis zöld pötty vagyunk mi!

    http://kepkezelo.com/images/xyazyq6p4ik1jzwxsaa.jpg

    Forrás: youtube

  18. Vica szerint:

    Szerinted lesz még mit bejelölni?

  19. Zoli049 szerint:

    Ez nem jelölés, a video nézettsége, csak a múltkor akadtam bele ebbe a térképbe és megvilágosodtam! 🙂
    Azok vagyunk ott mi és onnan toljuk a zöld pöttyön kívülre az okosat! 🙂

  20. Vátesz szerint:

    A “kiválás az USA-ból” kifejezésre 11millió találatot ad a Google, a secession (szecesszió) igenis foglalkoztat számos államot, például Vermontot, Texast, a sziú rezervátumokat, stb. Az lesz majd a szép, ha az USA felbomlik! Gordonnak a szokásos: “Izrael addig létezik, amíg Amerika nagyhatalom! Copyright Vátesz.”
    Remélem az Európai Únió is felbomlik, s az új helyzet majd elgondolkodásra készteti a szomszéd kisállamokat! Nyugat-Európa süllyedjen el az iszlám tengerben, megérdemli Trianon miatt! A zsidóknak meg jó utat kívánok Bronxba! Nekem nagyon megfelel, ha középázsiai rokonainkból hívunk be néhány százezret, majd azok lóhátról rendet tartanak a magyar falvakban!
    “ELMENT OROSZ, TÖRÖK, TRIANON SEM ÖRÖK!” Copyright Vátesz.

  21. Ditte szerint:

    A csodálatos USA, ahol a népek olyan békében, boldogságban élnek, vérben, mocsokban született. Az őslakosok gyakorlatilag kiirtva, a néger rabszolgák utódai gyökereiktől megfosztva tengődnek. A “kukluxklán” tagjainak gyermekei irányítják az államokat, természetesen teljesen felvilágosultan és természetesen mindenki egyenlő és boldog. Az illegális bevándorlók tömegei a határszéleken biztosítás és biztonság nélkül dolgoznak az amerikai gazdasági csodáért. Ám hiába minden, az amerikai álmoknak Kína bármikor véget vethet. És akkor szerteszét esik ez a csoda.

  22. Vátesz szerint:

    A délafrikai Durban-ben tartott konferencia foglalkozott az Amerikába hurcolt feketék utánni kárpótlási igénnyel. Minő csoda, az Egyesült Államok csípőből elutasította, ilyen kárpótlás csak a németek által elkövetett népirtásért és kényszermunkáért jár!
    Amerika gazdagsága többek között a feketék által végzett többévszázados ingyenmunka, rabszolgamunka eredményéből is következik. Elhurcoltak Afrikából 20Millió feketét, akikből 9Millió sohasem szállt partra Amerikában, csontjaik ott vannak az Atlanti-óceán fenekének minden méterén! 1703-ban Newportban bejegyzett 208 rabszolgaszállító hajó tulajdonosai közül 200-nak zsidó volt a tulajdonosa.

  23. Zoli049 szerint:

    Vátesz szerint:
    2011. december 11., vasárnap – 20:59

    Nem hivatalosan, de az afrikai Libéria is a feketék “elhelyezésére” lett “létrehozva”. 🙂

  24. Vátesz szerint:

    A kiirtott 50-100Millió indiánról meg senki sem beszél! Éljenek a világ “egyenjogú” népei?!

Itt lehet hozzászólni !