Röplabda NBI: Ezúttal sem lép pályára a Csepel

Szerdán Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágó lesz a Béke téren

Csepelirc.hu, Csepel.info

A múlt hét után ismét üres hétvége következik a Csepel röplabda csapatának számára, mivel az alapszakasz visszavágóinak második fordulójában mi vagyunk a szabadnaposak.

Persze az élet megy tovább, a többiek csatáznak majd egymással – szerdán pedig már mi is, igaz akkor még csak a Magyar Kupában. Jöjjön a hétvége beharangozója a www.hunvolley.blog.hu-ról.

A Kecskemét—Kaposvár rangadó kiemelkedik a férfi NB I alapszakaszának programjából. A hétvégi, 13. forduló műsorában persze több érdekesnek ígérkező összecsapás is szerepel, de a legnagyobb érdeklődés teljesen érthetően, és kétségkívül az alföldi csúcstalálkozót övezi!

NB I, férfiak, alapszakasz, 13. forduló
DÁGI KSE — SÜMEGI RE
(december 3. szombat, 16 óra)
Továbbra is jó formában van a Dág, bár ha könnyelműsködik, könnyen bajba kerülhet, ez megmutatkozott legutóbb Szolnokon is, ahol már 2:0-ra vezetett a kistelepülés együttese, végül mégis csak 3:2-re tudott nyerni, nagy nehezen… Ilyesmi hazai pályán nem megengedhető! A szerdai, kazincbarcikai kupavereségből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, mert alaposan felforgatott összeállításban, erősen tartalékosan játszott a Dág, de így is szorossá tudta tenni mindhárom játszmát. Továbbra is határozottan állítjuk, hogy a Sümeg a legerősebb összetételében alkalmas és képes a jó eredmény elérésére, tehát a meglepetés benne van a csapatban. Hogy kijön-e, az szombat délután kiderül!
Tippünk 3:1

DUNAFERR SE — DEBRECENI EAC
(december 3. szombat, 16 óra 30 perc)
A közelmúltban többször is elégedetten nyilatkozott együttese játékáról és hozzáállásáról Tomanóczy Tibor, a Dunaferr SE edzője, pedig aki jól ismeri őt, tudhatja, hogy általában nem bánik könnyen a dicsérettel! De játékosai rászolgáltak! Mostanság könnyebb riválisokkal találkoznak a dunaújvárosiak, értelemszerűen az egy győzelemmel sereghajtó Debrecen is ebbe a kategóriába tartozik.
Tippünk 3:0

MAFC-BME-MAPEI — SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI
(december 4. vasárnap, 16 óra)
Kijött a hullámvölgyből a Szolnok? A Dág ellen megnyert két szett erre enged következtetni. És majdnem a meccs is megvolt! Előtte többször sem való tudásának megfelelően teljesített az együttes, de ha a jó (de mindenesetre a korábbinál jobb) formát állandósítani tudják a szolnokiak, és átmentik a fővárosi összecsapásra, megnehezíthetik a MAFC dolgát. A műegyetemi csapat tartalékosan is simán nyert a nyíregyházi kupameccsen, és a bajnokságban is jó sorozatban van. Odafigyeléssel és koncentrációval ez most folytatódhat!
Tippünk 3:1

KALO-MÉH-KECSKEMÉTI SE — FINO-KAPOSVÁR
(december 4. vasárnap, 17 óra)
Elérkezett a várva várt nagy rangadó! A sorsolás nem kedvezett a liga két legjobb csapatának, hiszen az alapszakasz elején a Kecskemétnek úgy kellett pályára lépnie Kaposváron, hogy előtte mindössze egy bajnokit játszott, Debrecenben, a somogyiak viszont egyet sem! Most mindkét együttes olyan sorozatból érkezik a nagy összecsapásra, amelyben kizárólag gyengébb riválisokkal találkoztak, és néhányszor bizony nem volt szükség teljes erőbedobásra a sima győzelemhez. Ennek most vége, hiszen nem kétséges, hogy mindkét részről a maximumra lesz szükség! A kaposváriak meggyőzőbben teljesítettek az alsóháziak elleni meccseken, de ez nem mérvadó, ahogyan a két nemzetközi előkészületi meccs sem. A vendégek egy esetleges vasárnapi siker esetén sem mondhatják magukat alapszakasz-győztesnek, de nagyon közel kerülnek hozzá…
Tippünk 2:3

VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA — SOLLIGHT-NYÍREGYHÁZI FRK
(december 4. vasárnap, 17 óra 30 perc)
Eleinte izmoskodott a Nyíregyháza, de a közelmúltban nem tudott számottevő eredményt elérni. Erre Kazincbarcikán is csekély az esélye, a borsodiak ugyanis nem tudják úgy ellazsálni a meccset, hogy rosszul jöjjenek ki belőle. Ráadásul nyilván eszükben sincs lazsálni…
Tippünk 3:0

Szabadnapos: Csepel

A  következő mérkőzés:

2011. december 7.
szerda 19.00
Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóCSEPELI RC – SZOLNOKI FRKSI

csepelirc.hu

Itt lehet hozzászólni !