A vádlott egy álarcosra fogná a csepeli kettős gyilkosságot

A zöld szatyor titka

Index, Csepel.hu

Kun Tamás és Deme Gábor 2009. december 30-án a Fővárosi Bíróságon

Váratlanul bőbeszédűvé vált a csepeli kettős gyilkosság elsőrendű vádlottja, a biztonsági őr az idei utolsó tárgyalási napon. Három órán át tartotta szóval a bíróságot, és azt ismételgette, hogy rajta, a másik vádlotton és a két áldozaton kívül még egy ember volt ott a helyszínen, az iskolában, és ő gyilkolt.

Különleges tárgyalási napra lehetett számítani kedden a csepeli kettős gyilkosság Fővárosi Bíróságon folyó perében. Úgy volt, hogy a nyilvánosság kizárásával levetítenek egy rendőrségen készült felvételt a vádlottakról. A rendőrségi kamerák azt rögzítették, hogyan reagáltak a vádlottak, amikor először tárták eléjük az ügy egyik legsúlyosabb bizonyítékát: az egyik áldozat zsebében talált, és a gyilkosság perceiben forgó diktafon hanganyagát.

A tervet azonban keresztülhúzta az elsőrendű vádlott, K. Tamás, a biztonsági őr. A vád szerint ő volt az, aki 2009. január 7-én agyonlőtte a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetőjét, Takács Józsefet és munkatársát, Papp Lászlót. K. Tamás eddig nem sokat beszélt a tárgyalásokon, összefüggő vallomást sem tett, most azonban három órán át tartotta szóval a bíróságot, értesült az Index a zárt tárgyaláson részt vevőktől.

Kié a véres lábnyom?

Bár egyre gyűlnek a rá nézve terhelő bizonyítékok, szakértői vélemények, beismerésről szó sem volt. K. Tamás azt bizonygatta hosszú órákon keresztül, hogy rajta, a másik vádlotton és a két áldozaton kívül volt még egy ötödik személy is a helyszínen, és ő a tettes. Ezt sem a tetthelyen talált DNS-nyomok, sem a hangfelvétel nem támasztják alá. Találtak ugyan a helyszínen egy véres lábnyomot, amelynek sokáig nem akadt gazdája, de az egyik szeptemberi tárgyaláson egy mentős vallomása valószínű magyarázatot adott erre is.

K. Tamás verziója szerint az állítólagos ötödik ember, a gyilkos arcát nem lehetett látni, mert maszkot viselt. Ugyanakkor azt mondta: ő tudja, ki volt az, de nem árulja el. Figyelmeztették rá, hogy nem érdemes hallgatnia, de meggyőzni nem sikerült.

A keddi tárgyalás első másfél órája még nyitott volt, ekkor egy igazságügyi pszichológus szakértő foglalta össze véleményét a másodrendű vádlottról, Deme Gáborról. Deme a vád szerint maga nem lőtt, de bűnsegédje volt K. Tamásnak. A pszichológus szerint Deme extrovertált, látóköre széles, átlag feletti értelmi képességekkel rendelkezik, fontos neki, hogy mások szeressék, és feldolgozatlan kisebbrendűségi érzéssel küzd. Kóros személyiségfejlődésre utaló jelet a pszichológus nem talált. Megjegyezte, hogy amikor a gyilkosságot idézte fel, Deme láthatóan rosszul volt.

Pánikban volt

A bűnsegédi szerepet tagadó Deme számára kulcsfontosságú lehet, hogy meg tudja-e magyarázni, miért vitte el az iskolából a gyilkosság után azt a számítógépet, amelyen a biztonsági kamerák felvételei voltak, és miért tüntette el a merevlemezt. Ha igazat mondana az ártatlanságáról, akkor a hiányzó felvétel ezt bizonyíthatná. Deme erről mindig az ismételgette a bíróságon: pánikban volt, össze volt zavarodva, nem cselekedett ésszerűen. Ügyvédje a pszichológus szakértő jelenlétét megpróbálta kihasználni arra, hogy erősítse Deme állításának hihetőségét. Ez sikerült is neki, a szakértő szerint ugyanis elképzelhető az ilyen irracionális reakció, hogy Deme akkori lelkiállapotában menekülni, szabadulni próbált mindentől, ami a gyilkossághoz kötődik.

Deme számára emiatt kedvezőbben alakult a keddi tárgyalás, mint a múlt heti. Akkor róla főként a másik vádpont, a pénzügyi visszaélések kapcsán volt szó. Demét, az egykori igazgatót azzal is vádolja az ügyészség, hogy több millió forintos kárt okozott az iskolának fiktív számlákkal és a házi pénztár megdézsmálásával. Deme viszont azt állította a korábbi vallomásaiban, hogy a hiányzó pénz egy része különféle számla nélküli kifizetésekre ment el, zsebbe kapott pénzt a biztonsági őr, tornatermet béreltek, tanárokat foglalkoztattak feketén. Ezekről nem ő döntött, csak neki kellett “lepapíroznia”, mondta.

Eredménytelen volt a szembesítés

Emiatt hívták be tanúskodni múlt héten egy másik csepeli iskola volt igazgatónőjét, azét az iskoláét, ahová Deméék tornaterem nélküli iskolájából jártak át testnevelés órákra a gyerekek. A bíróság többek közt arra volt kíváncsi, tényleg feketén fizettek-e nekik a helyért. A nő azt állította, hogy soha semmilyen pénzről nem volt szó, ők csak baráti szívességet tettek. Deme erre azt bizonygatta, hogy igenis fizettek bérleti díjat, sőt, azt mondta: ő maga adta át a pénzt a nőnek borítékban. A bíróság szembesítette a két embert, de a szembesítés eredménytelen lett, egyikük sem adta föl eredeti állításait.

A büntetőper csak januárban folytatódik. Január 17-én a tervek szerint megnézi a bíróság a rendőrségi videófelvételt, és meghallgatja a pszichológus szakértő véleményét K. Tamásról is. Januárra tervezi a bíróság azt is, hogy helyszíni bizonyítást folytat le a csepeli iskolában.

Forrás: Index

A zöld szatyor titka

Deme Gábort félelem fogta el a gyilkosság pillanatában, mert rendkívüli helyzetbe került és Kun Tamást sem ismerte arról az oldaláról, hogy hirtelen erőszakossá és utasítóvá vált. Ugyanakkor racionális döntéseket tudott hozni az emberölés után, amikre bizonyíték a szerver és más nyomok tudatos eltüntetése – egyebek mellett ezt közölte Sz. Zsuzsa igazságügyi pszichológus a csepeli kettős gyilkosság ügyében folyó per keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.

Hadd kezdjem a mai tudósítást azzal a jelentéktelennek tűnő ténnyel, hogy Kun Tamás és Deme Gábor minden tárgyalásra egy iratokkal megpakolt zöld színű nejlon szatyorral érkezik. A zöld szín a börtönlegenda szerint nem véletlen választás. A két előzetesben tartott vádlottat a Venyige utcai börtönben őrzik, de információink szerint két külön épületben helyezték el őket. Ha informátoraink nem tévedtek, sok lehetőségük nincsen a találkozásra. Deme és Kun egyaránt egy négyszemélyes zárkában tölti napjait, s napjában csak egy óra séta a megengedett. Hetente egyszer fürödhetnek, csomagot és látogatót havonta egy alkalommal fogadhatnak. Hetente háromszor tíz percig folytathatnak beszélgetést telefonon egy előre engedélyezett személlyel, de ezen időkereten túl ügyvédeikkel is szót válthatnak. Előfizethetnek újságokra, így folyamatosan nyomon követhetik a híreket. Az őrizetben lévők gyakorlatilag minden róluk szóló cikket elolvasnak, s a hozzájuk látogatókat még arra is meg szokták kérni, hogy az interneten publikált írásokat is nyomtassák ki számukra. De miért zöld a szatyor? Nos, a börtönviseltek állítólag babonából választják ezt a színt, mert aki ilyennel jár, a legenda szerint hamarosan szabadul…

Deme némán jelzett

A keddi tárgyalás nagyrészt azzal telt el, hogy Sz. Zsuzsa pszichológus ismertette elmeorvosi szakvéleményét. Deme Gábort szorongó, labilis emberként jellemezte, aki ugyanakkor képes hideg fejjel gondolkodni és racionális döntéseket hozni. Ambiciózus, amely kisebbrendűségéből fakad, ezért mindenhol és mindenképpen vezető szerepre tör. Célorientáltan cselekszik, amelybe beletartozhat a szabályok áthágása. Az akadályok frusztrálják, amelyeket konfliktusok esetén verbálisan igyekszik legyűrni, de fizikai veszélyeztetettségnél szüksége van segítségre. Kun Tamással azért is ápolhatott bizalmi kapcsolatot, mert a gondnokban a fizikai erőt látta megtestesülni.

Döntő jelentőséggel bírhat a szakértő véleménye arról, hogy Deme milyen pszichés állapotban volt a gyilkosság perceiben. Deme egyre azt bizonygatja, hogy halálos félelem uralkodott el rajta és nem tudta felmérni cselekedetei súlyát. A pszichológus szerint azonban olyan cselekmények sorát követte el, amelyek arra utalnak, hogy a felfokozott izgalmi helyzetben is racionálisan gondolkodott. Ezt bizonyítja, hogy eltűntette a szervert, majd autóba szállt, vezetett, vásárolni ment a Tescóba. Egy valóban sokkos, pánikba esett ember „céltalanul bolyong, és nem talál haza” hasonló helyzetben, magyarázta a szakértő, autót vezetni azonban semmiképpen sem képes. Figyelemreméltó az a mondat is, amelyet Deme mondott még korábban a pszichológusnak, de a keddi tárgyaláson már tagadta azt: Deme akkor elárulta a pszichológusnak, hogy az első gyilkos lövés után hangtalanul figyelmeztette Kunt a szerverre, amely rögzítette az emberölést.

Szelektív emlékezet

A tárgyalás második részét a nyilvánosság kizárásával tartották meg, mert újra a perdöntő hanganyag került terítékre. Információink szerint Kun Tamás hosszan bizonygatta ártatlanságát, s továbbra is tagadta, hogy ő volna a gyilkosság elkövetője. A bíró többször rákérdezett, hogy nem zavarják-e az ellen szóló bizonyítékok, mire Kun azt felelte: „egyáltalán nem zavarnak”. Előbb tagadta azt is, hogy az ő hangja hallatszik a kazettán, majd úgy módosította vallomását, hogy csupán figyelmeztetni akarta az áldozatot a rá leselkedő veszélyre… Kun egyetlen olyan részletre sem akart emlékezni, amely bűnösségét igazolná, ám minden apróság pontosan az eszébe jutott, amelyek az esetleges ártatlanságát bizonyítja. Ezek alapján a pszichológus is arra a következtetésre jutott, hogy Kun Tamás tudatosan ferdíti el a valóságot, s nem szenved sem emlékezetkiesésben, sem elmezavarban. Ugyanez érvényes Deme Gáborra, aki szintén szándékosan szelektíven emlékszik a tragédia pillanataira.

A Fővárosi Bíróságon folyó pert januárban folytatják.

Forrás: Csepel.hu

26 hozzászólás “A vádlott egy álarcosra fogná a csepeli kettős gyilkosságot” bejegyzésre

  1. Zoli049 szerint:

    Nem értem ezt az egészet?!

    Ha? Van egy hanganyag, ami mindent tartalmaz, akkor hol akadozik a gépezet???

  2. lolka szerint:

    Igen! Minél egy értelműbb valami, annál bonyolultabb, vagy azzá teszik…A Táncossal nem sz…….ak ennyit sem Kaiserrel…szerintem itt belenyúltak a helyszínbe…vagy volt a fegyveren új lenyomat?… A csővel is volt valami gond, vagy a ballisztikus nem tudja melyik fegyverből lőttek?…Az ölési és a gazdasági cselekményt külön kéne vizsgálni aztán összetenni a dolgokat…

  3. gyalog szerint:

    Hogy? Nem ismerik föl az ujjlenyomatot a fiúk?
    Vicces ez a maszatolás…

    Szeretettel, gyalog

    Ceterum cenzeo: náciból nem lesz demokrata

  4. Somogyi szerint:

    Már csaknem 3 éve történt ez az unalomig ismételt szerencsétlen esemény. Lassan a könyökömön jön ki…

  5. J szerint:

    Hogy rohadna meg ez a mocsok. Nem csak egy gusztustalan utolsó féreg, hanem egy idióta is.

  6. grün szerint:

    “A vádlott egy álarcosra fogná a csepeli kettős gyilkosságot”
    Tegye azt! Neki joga van akár hazudni is! Csak a képen látni néhányat!

  7. TM szerint:

    Én, Takács József felesége minden egyes tárgyalási napon ott voltam. Egyetlen egy konkrét bizonyíték, még egy papír fecni sincs, ami arra utalna, hogy férjem eltulajdonított volna bármit, bármi törvénytelen dolgot csinált volna!
    Ellenben minden számla, megvan, ami bizonyítja épp az ellenkezőjét, hogy a másodrendű vádlott lopott, csalt, sikkaszott, hazudik, hazudik.
    Hogy, most aki annyit hazudik, ki hisz neki, mindenkinek szíve-joga.
    DE a másodrendű vádlott egyetlenegy állítását sem tudja bizonyítani!
    A hangfelvételt leiratban személyesen láttam. BIZONYIHATÓ BENNE A GYILKOSSÁG!
    Bizonyítható, hogy a másodrendű vádlott ott volt, végignézte az egészet!
    Az, hogy miért húzzák, azt kérdezzék meg a másodrendű vádlott ügyvédjétől!
    Attól, aki megkérdőjelezi még a hangfelvétel eredetét is, csak hogy húzza az időt!
    Senkinek soha nem kívánok rosszat, mert amit én átélek, azt nem kívánom senkinek, kivéve, MOST az un. Sztárolt ügyvédnek, hogy egyszer élje át három éven keresztül azt, amit én átéltem, átélek!
    Az aki kétoldalas cikkben sztárolja magát, és arra hivatkozik, hogy azért véd egy színészt, mert szegény a földön fekszik, és a földön fekvő emberbe nem lehet belerúgni.
    Két és fél éve én a földön vagyok, FÉRJEM a föld alatt, bele, belém lehet rúgni, hol az erkölcs, hol az etika? ÉS HOL A JOG, MILYEN JOG EZ?
    Ja és nem sikerült a pszichológusnőt befolyásolni, nem volt ott végig az, aki ezt a cikket írta. A szakértőt nem befolyásolta, sőt!
    És igen igaza van annak, aki azt írja, hogy három év lassan eltelik és még csak itt tart ez az „ÜGY”!
    SZÉGYENY, csak ennyi, SZÉGYEN” a magyar jogra, a magyar igazságszolgáltatásra!
    Somogyitól meg elnézést, sajnos az én könyököm is azt érzi, amit az Öné, de azért gondoljon bele abba, hogy mennyi ember sorsát változtatta meg ez a szörnyűség!
    Gondoljon bele, hogy mi lenne, ha ez a két ember szabadon szaladgálna……..

  8. lb szerint:

    Tisztelt Asszonyom, Kedves Mária!

    Ismeretlenül és utólag is fogadja őszinte részvétemet!

    Nem vagyok egy bosszűálló típusmm de mindazoknak akik közvetve vagy közvetlenül vétkesek a szörnyű tragédiában, azt kívánom, ne legyen többé soha egy nyugodt éjszakájuk, életük végéig kísértse Őket az Ön egykori, és tragikusan elhunyt férjének a szelleme! Elhiszem, amit Ön a férje tisztességével kapcsolatban mond, de van egy közmondás, miszerint aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók! Sajnos Takács József is így járt! Egykori “elvtársai”, a mai napig ott ártanak, ahol tudnak! 🙁

    Én készséggel elh

  9. lb szerint:

    Sajnos a mai napig nem hallottam arról, hogy a csepeli MSZP akkori vezetői és erős emberei akár testületileg, akár egyénileg bocsánatot kértek volna Takács József családjától! 🙁

  10. benfentes szerint:

    Ismertem az elhunytat személyesen, nyugodjon békében.

    Nem ártott ő senkinek, de az MSZP-s kerületi vezetők mindig megvezették, ő meg hitt nekik. Naiv volt, sajnos nem ismerte fel, hogy játékszerként rángatták Tóth , Orosz meg a többi díszpinty.

  11. Somogyi szerint:

    Bár én nem ismertem Takács urat, elég nehezen tudom elhinni, hogy azért alapította az iskolát, hogy aztán kettyós cigánygyerekeket pátyolgasson és az ég világon semmit nem tudott vagy legalábbis sejtett arról, milyen egyéb machinációk folynak az intézmény falain belül, ahol az elvtársainak a fele dolgozott. A saját lánya is ott volt iskolatitkár, nyilván ő sem tudott semmiről… Itt bizony minden a legnagyobb rendben volt kérem szépen, és mindenben Deme Gábor a ludas egy személyben. A “B” verzió ugyanakkor az, hogy Deme valóban sikkasztott, ellenben T. J. még azt is a nyakába akarta varrni, ami nem az ő sara volt. Talán ezen akadt ki Deme, ezért állt bosszút…

  12. ebihal szerint:

    T.Hozzászólók! Azt hiszem, hogy az együttérzés és részvét kifejezése mellé nem sze-
    rencsés sanda feltevéseket írni.

  13. lolka szerint:

    Mindenkinek szíve joga,… de ezt itt és most nem kellett volna…

  14. lolka szerint:

    Somogyi szerint:
    2011. november 23., szerda – 18:32
    -“lolka szerint:
    2011. november 23., szerda – 19:32

    Mindenkinek szíve joga,… de ezt itt és most nem kellett volna…”

  15. Minden Lében Fakanál szerint:

    Megint felmerült a tornatermet rendelkezésre bocsátó volt igazgatónő szerepe. Vagy sikkasztott, vagy az önkormányzati tulajdont herdálta.

    Hogy dolgozhat még mindig pedagógusként? Ráadásul ugyanabban az iskolában?

    Azt beszélik Avar KD, – az Öszödi Böszme (El Qro) – pártfogoltja volt K.Mária.

    De a mostani önkormányzat, miért nem penderíti ki ezt a bűnözőt, s állítja bíróság elé?

  16. ebihal szerint:

    Minden Lében Fakanál! A helyzet az, hogy eddig nincs bizonyítva az állítása, s az
    éppen ezért a rágalmazás kategóriába tartozik. Felhívnám figyelmét arra, hogy egy
    évvel ezelőtt Németh Szilárdot hozták hírbe. Azt tény, hogy amikor ő volt az igazgató,
    minden évben volt valami fejlesztés, ha ez bűn, akkor bűnös. Mellesleg az egyik
    legjobb, hanem a legjobb matematika tanár!

  17. lb szerint:

    Ebihal!

    “Mellesleg az egyik legjobb, hanem a legjobb matematika tanár!” – ehhez nem tudok hozzászólni, de azért kiváncsi lennék, kihez és mihez képest! Mert mint tudjuk, vakok között félszemű a király! 🙂

  18. admin szerint:

    Minden Lében Fakanál hozzászólását is moderáltuk. A magánélet magánélet!

  19. Somogyi szerint:

    A saját hozzászólásodat is moderálhatnád, admin. A második mondatod helyesen: A magánélet AZ magánélet! 😉

  20. Képviselő Úr: “…A helyzet az, hogy eddig nincs bizonyítva az állítása…”

    2 télen át vitte Deme a gyerekeket az alapítványi iskolából tornázni az önkormányzati iskola tornatermébe. (Ez tény. Ráadásul mindig szerdán, délelőtt 9 és 15 óra között)

    1.)
    Ha fizetett Deme hol a pénz? (Ez mi is?)

    2.)
    Ha nem fizetett Deme miért is adta oda ingyen az igazgató az önkormányzat tulajdonát ingyen és bérmentve egy alapítványi iskolának? (Ez mi is?)

    3.)
    Van 3. lehetőség? (Mi is az?)

    Bizonyos határon túlmenő dolgokat, csak akkor tehet meg valaki, ha védik. Magasról….
    Hát őt védték. Most már nem védi az illető. Most inkább Feris pólókat árul….

  21. Bolemann Lajos szerint:

    Ebihal!
    Na az ilyenek miatt hányok a szociktól és a fidesztől is.
    Védjük meg a mi kutyánk kölykét!
    A szocik, és a fidesz is csak egyfajta véd- és dacszövetség, nem politikai párt. Végletekig kiállnak a saját gazembereik mellett, aminek racionalitása sincs.
    Az ilyen demegáboroktól, kocsismáriáktól lettetek nyakig szarosak! És még ezeket véditek? Ha lenne egy kis eszetek és erkölcsi tartásotok, akkor ezeket az véglényeket szembeköpnétek, mert többet ártottak ők nektek, mint az egész egykori ellenzék együttvéve.
    Nem különb a fidesz se. Mért nem b..ssza már ki a pártból Pl. Medgyes Tamást (esztergomi exlordmayor), ezt a címeres gazembert.

    Nincs kire szavazni, nincs választék. Talán ha egyszer a Haza és Haladás…
    Egyelőre ez még hiú ábránd.

  22. ebihal szerint:

    NA kezdjük az elején :
    – Minden Lében Fakanál ! A titulus nem illet meg. Nem azt vitattam, a gyerekek oda-
    jártak, hanem ennek a pénzügyi és egyéb viszonyira vonatkozó megjegyzését nem
    tudom elfogadni bizonyíték nélkül.
    – lb! Abban az iskolában, az én véleményem szerint, s a vélemény szabad./egyenlőre/
    – Bolemann Lajos ! Nem EZEKET védem, hanem MINDENKIT, akit szóbeszéd, sunyi
    gyanúsítgatás vagy bizonyíték nélkül akarnak megbélyegezni, rágalmazni. Ha hányni
    akarsz, akkor tedd azt, jogod van hozzá !

  23. nakiaz szerint:

    Tudják mi a furcsa? Az hogy egy olyan „ember” szavára reagálnak, vitatkoznak, akinek egyetlen egy szava sem bizonyíték!
    Feltevésen vitatkoznak. Ha a bíróságon tényként kezelnek valamit, hát azon lehet vitatkozni, de azon, hogy egy hazug valakinek hisznek, mert az érdekeik úgy diktálják, hát ez vicccc a javából!
    Vagy önök szerint lehet hinni egy deme félének?

  24. Bolemann Lajos szerint:

    “szóbeszéd, sunyi
    gyanúsítgatás vagy bizonyíték nélkül akarnak megbélyegezni, rágalmazni”

    Mindkét “személy” ellen még Tóth Mihály idején indult eljárás. Demét még Takács jelentette fel, Kocsis ellen pedig egy önkormányzati vizsgálóbizottság jelentése alapján indult rendőrségi nyomozás. Ez nehezen nevezhető sunyi gyanúsítgatásnak.
    Felőlem tarthatod te ezek ellenére Kocsist a becsületbajnokának és a Naprendszer legkiválóbb matematika tanárának (bár fogalmam sincs ezt mire alapozod), de innentől kezdve egy gyékényre kerülsz ezen erkölcsi hulladékokkal.

  25. ebihal szerint:

    Bolemann Lajos! Mint mondtam, a gondolat és a vélemény szabad./egyenlőre/.Olvasd
    el pontosan! Azt állítani valakiről, hogy vagy sikkasztott, vagy herdált, mindaddig rágalom
    amíg el nem ítélik. A másik amire reagáltam /ezt már úgy látom admin törölte/, K.M.
    magánélete volt. A többiről nincs értelme vitatkozni.

  26. Kedves ebi -képviselő- hal Úr!

    A zárójeles kérdések ugyanazok, csak válasz nincs….Öntől 🙁

    Tehát a gyerekek jártak 2 télen át a terembe, akkor

    1.)
    ha fizetett Deme hol a pénz? (Ez mi is?)

    2.)
    ha nem fizetett Deme miért is adta oda ingyen az igazgató az önkormányzat tulajdonát ingyen és bérmentve egy alapítványi iskolának? (Ez mi is?)

    3.)
    Van 3. lehetőség? (Mi is az?)

Itt lehet hozzászólni !