Szemétdombbá vált a 14 ezres magyar stadion – fotók

Sport365.hu

Régóta nem lehet hallani a csepeli sportéletről. Régóta nincsenek már kiugró sikerek. Néha persze hallunk egy-egy szép eredményről, de mindenki meglepődik, amikor a név mögött elhangzik, hogy a sportoló csepeli színeket képvisel.

A sport365.hu szerkesztőségét megmozgatta a téma és kilátogattunk a Béke téri sportlétesítménybe, ahol hajdanán megannyi sikert értek el a csepeli sportolók.

Riasztó körülmények fogadtak minket, ha az ember nincs ott el sem hiszi. Önök bátran támadhatnának minket, hogy persze ez csak a Photoshop nevű program ügyes trükkje, de inkább kapaszkodjanak meg. Nem! A most következő riportunk minden elfogultság nélkül mutatja be a jelenkori csepeli helyzetet. Mondhatnánk azt is, hogy csak erős idegzetűeknek ajánlott, mert aki szeretei a magyar sportot, azon belül is a labdarúgást, az tuti, hogy legszívesebben sírva fakadna, ha rápillant ezekre a fotókra.

A hajdani büfé…

A szívfacsaró valóság előtt egy kicsit históriázzunk. A Béke téri sportközpont az 1930-as években kezdett el épülni lépésről-lépésre. Itt épült fel az ország jelenleg 8. legnagyobb stadionja, amely 14 ezer fő befogadóképességű. A 11 000 állóhely mellett, 3000 ülőhely van a létesítményben, ebből 500 fedett. A stadion világítással, műanyag borítású futópályával és eredményjelzővel van felszerelve. A stadion nézőcsúcsázt, 34000 főt, 1948-ban, egy Csepel SC-Ferencvárosi TC mérkőzésen számoltak. Ellehet képzelni, hogy még a fákon is nézők lógtak. A stadiont jelenleg az Indotek-Csepel FC csapata használja, amely a Winnersport NB III Alföld-csoportjában szerepel.

A rövid múltbéli kitérő után térjünk vissza a szomorú valósághoz. Ottjártunkkor Takács Krisztiánnal, a Csepel FC Kft. ügyvezető tulajdonosával beszélgettünk a lesújtó állapotokról: „Jelen állás szerint ott tartunk, hogy a futballcsapat elcserélte minden hazai mérkőzését novemberben, mert sem melegvíz, sem fűtés nincs az egész létesítményben. Ilyen állapotok között nem lehet dolgozni. Ezt nem csak a labdarúgó klub nevében mondhatom, hiszen ugyanilyen helyzetben vannak az Extraligás röplabdázók, a birkózók, az atléták, a vívók, az öttuzások, a triatlonosok és még sorolhatnám az összes itt működő szakosztályt. Sajnos a jelenleg városvezetés csak asszisztál a kialakult helyzethez. Körülbelül 2000 sportolót érint az áldatlan állapot.”

A létesítményt a Csepel SC Alapítvány működteti és tartja fenn. Természetesen az illetékeseket is megfogjuk keresni az ügyben, de addig is lehet sokkolódni a fotók láttán…

Nézzük a sokkoló képsorokat:

A női mosdó senkinek sem ajánlott…

Valaki egy italt a meccs alatt? A VIP bárja…

Kellemes meccsnézést, tűt és cérnát lehet hozni…

A hazai öltöző legfontosabb kelléke az elektromos radiátor…

A fürdéshez nem tusfürdő, hanem Domestos ajánlott…

Melyik általános iskolában járunk? Ja, nem, ez egy 14 ezres stadion vendég öltözője!

Játékvezető sem lennék Csepelen az tuti…

A 2011-es technikai feltételeknek megfelel, itt dolgozik a játékvezető.

A mezek a raktárban száradnak…

A VIP-terasz ajtajában nincs zár, egy székkel van kitámasztva…

Csodálkozunk, hogy haldoklik az atlétika sport Magyarországon? Szeméttároló lett a magasugró szivacs tárolójából!

A volt Klubházat irodának szeretnék kiadni, fűtés nélkül hogy?

sport365.hu

15 hozzászólás “Szemétdombbá vált a 14 ezres magyar stadion – fotók” bejegyzésre

  1. Öreg halász szerint:

    2,4 milliárd forintot vettek fel euróban. Hol van a pénz? Állítólag sok van belőle, bicikli plázát meg még miegymást is ígértek, no de hol az a fránya zsozsó?

    Takács Krisztián, te mit mondasz? Senki nem vetheti a szemedre, hogy nem feküdtél le nekik!

  2. hűha szerint:

    Hát igen, a Csepel SC egy magánalapítvány. És így van, mai áron több, mint 2 milliárd hitelt vettek fel. Hogy jön ide az Önkormányzat tisztelt MSZP-s képviselő úr, Takács úr?

    Maga is kapott az elmúlt rendszer utolsó döntésével 15 milliót. Miért nem költi el azt fűtésre? Vagy már azt el tetszett költeni nyaralásra??? Ezt hallani…

  3. Öreg halász szerint:

    Könnyű más farkával…

    Takács Krisztiánban az a legnagyszerűbb, hogy az offshore-cégek helyett, akik a Csepel SC-t birtokolják és nem fizetik a fűtést, no meg a sportolók helyett cégeknek adják ki a helyiségeket, azt az önkormányzatot szidja, amelyik nem birtokolja a Csepel SC-t, nem neki kell a fűtést fizetni, és nem akar mást, csak normális sportéletet.

    Na de hát ilyen szereplőkkel hogy lehetne megoldani a helyzetet? Ilyen Takács Krisztiánnal, aki olyan mélyre süllyedt, hogy a tulajdonos helyett másokat szid?

  4. hitetlen szerint:

    SZÉGYEN !!!

  5. kishorgász szerint:

    A csepeli sportnak nem most lett vége: úgy jó 20 évvel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a fejlett demokrácia a maga vívmányaival, versenyezni sem tud azzal, amit a diktatúra nyújtott.

    Pénz ezután sem lesz a sportéletre. Ami most ott zajlik, az kamu.
    Amíg a tulaj nem tud mit kezdeni a területtel, addig is van benne élet.

  6. Zoli049 szerint:

    Pénz nélkül semmi nem megy, még a sport sem.
    A szakosztályok külön-külön sem állnak úgy, hogy bármire is elég legyen egy ekkora területen. Ahogy kishorgász írja, 20 éves történet ez. Egyik egyesület sem dúskál a pénzben, nincsenek szponzori pénzek, nincs sport. Az összes egyesület pályái, telepei ledurrant állapotban vannak. Nem tudom, hogy mi lenne a megoldás, de szerintem nem az önkormányzat dolga ez sem itt, sem másutt.
    Minden esetre, nagyon nagy kár érte!

  7. pályamunkás szerint:

    Jó reggelt, Takács Krisztián!

    Csak nem a magánklubodat támogató INDOTEK csoport a az alapítvány tulajdonosa:? Eddig minden rendben volt, mi lelt, komám?
    Kíváncsi lennék mire megy ki itt a játék?

  8. Manitu szerint:

    Elképesztően gusztustalan az, amikor valaki a tulajdonos helyett az önkormányzatot szidja, csak mert MSZP-s, és az önkormányzatban ellenzékben van, a tulajdonos meg, aki veri a nyálát, hogy mennyi pénze van, fűteni sem hajlandó.

    Takács elvtárs, ha zsebben vagy, akkor magadat köpd le azért, hogy nem vagy hajlandó a saját focistáidért kiállni!

  9. GONDOLKODÓ! szerint:

    Szinte szavakat sem lehet találni! Lesújtó az egész “látvány.”
    Egykori francia filozófus mondotta: “A sport, a társadalom mindenkori hű tükörképe.”
    Magam sem tudok ehhez többet, jobbat hozzá fűzni.
    A társadalom szisztematikus lejtmenete azért, mindenképpen tükröződik.

  10. Villanyírógép szerint:

    “Természetesen az illetékeseket is megfogjuk keresni az ügyben, de addig is lehet sokkolódni a fotók láttán…”

    Én a helyesírás láttán vagyok besokkolva. Ez SZÉGYEN. Ez nem egy tini facebook-állapota, hanem egy újságcikk… kellene egy minimumot megütni. (Nem elütés, mert az elején írja: “Ellehet képzelni, hogy még a fákon is nézők lógtak.”)

  11. grün szerint:

    “Szemétdombbá vált a 14 ezres magyar stadion – fotók”
    A többi nemzetiség csepeli stadionjairól néhány fotót ha láthatnánk! 🙂

  12. J szerint:

    Lehet toborozni a segélyes embereket, hogy meglegyen a 30 nap munkaviszonyuk és pikk pakk rendbe vágnak itt mindent!:)

  13. Vica szerint:

    Kedves Villanyírógép! (Jó neved van 🙂 .)
    A helyesírás sokaknak problémás, de ildomos lenne legalább a helyesírás ellenőrzőt használni…

  14. földhözragadva szerint:

    A hősi szovjet temető, mostanában benzinkút a pálya része?

  15. helyi szerint:

    A benzinkút? Áhhh…már régen nem!Kiss Imre ex-elnök bácsi sikeresen elkótyavetyélte azt a területet…Természetesen saját zsebbe ment a lóvé, abból nem épült fel semmi az SC területén…

Itt lehet hozzászólni !