Takács László,”Taki bá” 64!

Csepelfc.hu

Takács László, vagy ahogyan Csepelen, és sportberkekben sokan ismerik, „Taki”, (a fiatalabbaknak Taki bá) születésnapját ünnepli.

Aki véletlenül nem ismerné, íme néhány adat: Takács László labdarúgó, született 1947. november 4. Posztja: jobbszélső. A Csepel SC-ben 1970 és 1972 között játszott, ahol 60 mérkőzésen 11-szer volt eredményes. 

Sorkatonai szolgálata alatt egy évet a H. Bocskai SE együttesében is futballozott. Innen az MTK-hoz került, (majd VM Egyetértés, később MTK-VM) ahol 1979-ig 116 bajnoki mérkőzésen 39 gólt szerzett. Összesen 191 NB I-es meccsen 50 találatot jegyzett. A nemzetközi kupákban, az 1976–77-es KEK idényben a negyeddöntőben esett ki a csapattal a későbbi győztes Hamburger SV-vel szemben.

Jelentősebb eredményei: Magyar bajnokság III. helyezés (1977–78), Magyar kupa (MNK) döntős (1976), Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) negyeddöntős (1976–77).

Szerepelt az 1970-71-es Közép-európai kupa elődöntős csepeli csapatban, akikkel az első meccsen Hunyadi és Losonczi góljaival 2:0-ra verték az Ausztria Salzburg csapatát. A Csepel SC ezzel a kezdőcsapattal futott ki a pályára: Fatér Károly, Vellai István, Molnár Tibor, Kandi György, Hunyadi László, Faludi Dezső, Rottenbiller István, Losonczi Flórián, Kalmár László, Takács László, Gondár György , vezetőedző:Keszthelyi Mihály

Sajnos a visszavágó nem sikerült túl jól, az Ausztria 4:1 arányban győzött.

Takács László a mai napig közkedvelt vendége a Csepel FC hazai meccseinek. Nem csak a tulajdonos-ügyvezető, Takács Krisztián édesapjaként, hanem ízig-vérig csepeli szurkolóként szorít a csapat győzelméért. Reméljük még nagyon sokáig! Isten éltesse Taki bá!

Légrádi Gábor – csepelfc.hu

4 hozzászólás “Takács László,”Taki bá” 64!” bejegyzésre

  1. Bolemann Lajos szerint:

    Tavaly ilyenkor még 63 volt, jövőre pedig ilyenkor már 65 lesz.

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    Az MTK-ban volt igazán lehetősége a kiteljesedéshez, tehetséges, ügyes játékos volt.
    Gratulálok, és boldog szülinapot, jó egészséget.

  3. aggódó szerint:

    Csak két szezont játszott a Csepelben? Erre már nem emlékeztem. Egy masszív, viszonylag kevés gólt rúgó, de kitűnő védekezéssel megszervezett csapat volt a felsorolt játékosok alkotta együttes.
    Ma már legendák lettek, de a szurkolók akkoriban velük is elégedetlenek voltak. Emlékszem egy szurkolói ankétra, amikor egy kisöreg letámadta az edzőt ilyenképpen:
    ” Miska, ha a Gondárt még egyszer beteszi a csapatba, én több mérkőzésre nem jövök ki”.

    Ma már csak áhítattal gondolunk akkori kedvenceinkre.

    Még sok boldog születésnapot és hosszú életet!

  4. Rottenbiller Zoli szerint:

    Isten éltessen sokáig KOPASZ!!!!

Itt lehet hozzászólni !