Baravics Gyöngyi világbajnoki bronzérmes

Csepeli Hírmondó, Csepel.hu, Csepel.info, 63.hu

Tekintse meg a videót!

A csepeli kajak-kenu telepen találkoztam a kerület friss világbajnoki bronzérmes kenusával. Baravics Gyöngyi csinosan felöltözve várt az aulában.

– Jó, hogy nem késtél sokat, mert hamarosan egy ünnepségre indulunk, ezért is öltöztem kicsit elegánsabban – köszöntött a klubház aulájában. (Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szeptember 6-án, oklevéllel ismerte el a szegedi kajak- kenu világbajnokságon érmet szerzett magyar versenyzők és az őket felkészítő edzők munkáját egy ünnepélyes állófogadáson. – a szerk.)

– Hogyan élted meg az első felnőtt nemzetközi viadalt, amelyen mindjárt a harmadik helyet szereztétek meg pároddal, a győri Takács Kincsővel?

– Elmondhatatlanul jó érzés volt, nagyon örültem neki, a legfelemelőbb pillanatok egyike volt az életemben! Remek körülmények között versenyezhettünk, a Maty-éri komplexum valóban világszínvonalú létesítmény lett, a szurkolók pedig csodálatosak voltak, sokat segítettek nekünk.

– Számítottál erre az eredményre?

– Nem! Reménykedtem persze, de tényleg nem számítottam rá.

– Erős mezőnyben született a siker…

– Így igaz! Ez is mutatja, hogy van még hova fejlődni, hiszen például a kanadaiak már jóval előrébb járnak nálunk, régebb óta űzik ezt a sportot, mint mi. Az orosz női kenu szakág is nagyot fejlődött az évek során, roppant erősek. Érdekesség, hogy itthon – a szintén csepeli – Marschalkó Alexandra volt az úttörője a női kenunak, aki 2009 óta versenyez egyesben, és EB ezüstérmet is szerzett. Az alapok tehát már megvannak…

– Te a kajakosoknál kezdted a lapátolást…

– Jól tudod, de hát milyen sportág az, ahol ülni kell? (nevet) A kenuzás igazi kihívás volt, jóval keményebb sportágnak tartom, mint bármi mást. A technikáját jóval könnyebben sajátítottam el, mint a kajakozásét, s elmondható, hogy ez az igazán testhezálló sportág, amit szinte nekem találtak ki!

– Mi vár rád a közeljövőben?

– Sok szabadidőm nem lesz…Napok múlva indulok Győrbe, ahol Kincsővel készülünk a következő évi megmérettetésekre.

– Itt hagyod Csepelt?

– Természetesen nem örökre, hiszen továbbra is a klub versenyzője maradok. Győrben adódott most olyan lehetőség, hogy a tanulmányaimat és a kenuzást is ott tudom a legmegfelelőbb körülmények között folytatni. A Csepel-szigeten lakom, és már hét éve a XXI. kerülethez köt a sport, így nem olyan könnyű itt hagyni Csepelt.

– Jövőre milyen versenyek várnak rátok?

– Lesz egy U23-as Európa-bajnokság, amin szinte biztosan elindulunk, és egy felnőtt EB, amire ugyancsak készülnünk kell. Az olimpia miatt nem lesz több világverseny 2012-ben.

– A te sportágad nem olimpiai szám…

– Sajnos még nem, de bízom benne, hogy előbb-utóbb az lesz, és eljuthatok én is az ötkarikás játékokra, Kincsővel együtt!

– Úgy tudom civilben is nagyon jó a kapcsolatotok.

– Igen, megtaláltuk a közös hangot, együtt voltunk nyaralni is, és szerencsére vannak közös céljaink a jövőben!

Baravics Gyöngyi előtt – s ezt edzője is megerősítette – szép jövő áll. S személye azt is jól példázza, hogy továbbra is nemzetközileg meghatározó tehetségek születnek a csepeli kajak-kenu műhelyben.

Légrádi Gábor

csepel.hu

4 hozzászólás “Baravics Gyöngyi világbajnoki bronzérmes” bejegyzésre

  1. kiskacsa szerint:

    Gratulálok!

    De tényleg ne hagyd itt Csepelt

  2. Zsonyo21 szerint:

    Gratulálok.
    Ők, évről-évre “hozzák” az eredményeket!
    Csepelnek inkább Őket (kajak-kenu) kéne támogatnia, nem a FALÁBÚ futballistákat!

    🙂

  3. nagyapó szerint:

    Ki és mennyivel támogatja a FALÁBÚ futballistákat?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  4. Zsonyo szerint:

    Elnézést, ha félreérthető voltam.

    Az ellenzéki padsorokban 2 főt is meg tudok nevezni, hogy kinek érdeke.

    Így már világos?
    A “kampányban” is, hány, meg hány plakáton VILLOGTAK, a JÓEMBEREK!
    :-)))))

Itt lehet hozzászólni !