250 forint fölé ment a frank

Index

Kedd éjjel, csekély forgalmú kereskedésben ugyan, de tartósan 250 forint fölé erősödött a svájci frank árfolyama. Szűk egy hét alatt 20 forintot drágult a frank, és a kedvezőtlen befektetői hangulatban, részint már pszichológiai hatások miatt is, tovább emelkedhet az ára. A frank más devizákkal szemben is folyamatosan dönt rekordokat, a forintban számított drágulása sem a mi pénzünk gyengeségét jelenti, bár a forint kedden rosszabbul teljesített, mint a régiós valuták.

Éjjel tizenegy körül lélektani szempontból fontos szintet lépett át a frank: az ára 250 forint fölé emelkedett a Buda-Cash adatai szerint. Bár ilyenkor csekély forgalomban zajlik a kereskedés a devizapiacokon, a 250-es szint áttörése nem egyetlen vagy néhány kötés következménye. Az árfolyam ugyanis egy ideig ezt követően is 250 fölött maradt, sőt 251 forint közelébe emelkedett. Az újabb történelmi rekord 250,86 forint, de az eladói oldalon megjelentek a 251,2 forintos ajánlatok is.

Pokoli napok

A frank legújabb elképesztő erősödése egy hete kezdődött. Múlt szerdán reggel még 230 forint környékén volt az árfolyam, majd pénteken 239 forint fölött döntött történelmi csúcsot. A hétvége némi enyhülést hozott, így hétfő reggel ismét a 233-234 forintos sávban mozgott a frank, hogy aztán bő másfél nap alatt több mint 16 forintot drágulva áttörje a 250-es értéket is. Ez a szint már meghaladja az MNB tavaly készített stressztesztjében szereplő értéket, a jegybank ugyanis ez év végére a legrosszabb forgatókönyvvel számolva is csak 245 forintos frankot várt (és 2012 végére 257-eset).

A frank az egy héttel ezelőtti áránál 8,7 százalékkal drágább, az igazán elképesztő erősödést azonban az elmúlt két nap hozta. Hétfő reggel óta több mint 7 százalékot emelkedett az árfolyama – vagyis két nap alatt ekkora veszteséget szenvedtek el a devizahitelesek (már persze azok, akiknek ezekben a napokban kell törleszteniük).

Alpesi bivaly

Az újabb és újabb történelmi csúcsok hátterében elsősorban nem a forint gyengülése, hanem a frank minden devizával szembeni döbbenetes erősödése áll. Az egy hónapja még 1,2-es szint fölött lévő frank-euró árfolyam kedd reggel ment először az 1,1-es szint alá – vagyis ma fordult először elő, hogy kevesebb, mint 1,1 frankot kelljen adni 1 euróért –, mostanra azonban már elérte az 1,08-as rekordszintet, vagyis az euró is 2 százalékkal értékelődött le a frankhoz képest bő 12 óra alatt. A frank-dollár árfolyam 0,7612-re süllyedt, vagyis 100 dollár már csak 76,12 frankba kerül; ez az érték a múlt hét végén még 0,8 fölött volt.

Tény ugyanakkor, hogy kedden a forint nemcsak a frankhoz, hanem az euróhoz képest is gyengült, méghozzá nagyobb mértékben, mint a térségi devizák. A cseh korona napi leértékelődése az euróval szemben az esti órákban 0,55 százalékos volt, a zlotyé 0,74 százalékos, a forint árfolyamvesztesége viszont ekkor meghaladta az 1,1 százalékot. Mindez azt jelentette, hogy az esti órákban az euró ára 271,5 forint környékén volt.

Most Amerikából jön a baj

Hogy milyen nemzetközi piaci fejlemények állnak az elképesztő frankerősödés mögött? Már délelőtt látszott, hogy az amerikai adósságplafon felemelése csak rövid ideig tartó enyhülést hozott: a tőzsdei lejtmenet rövid szünet után a kora délutáni órákban folytatódott, a nyugat-európai tőzsdék 1,5-2 százalék körüli mínuszban zártak és az amerikai tőzsdenyitás sem sikerült fényesen. A kereskedés kezdetén 1-1,5 százalék közötti mínuszok zárásra megduplázódtak. A 30 vezető iparvállalat indexe, a DIJA 2,19 százalékos mínuszban fejezte be a napot, az S&P 500-as mutató 2,56 százalékkal, a technológiai részvények mutatója, a Nasdaq Composite 2,75 százalékkal csökkent.

A meredek zuhanás mögött elsősorban a romló világgazdasági növekedési kilátások állnak. Az adósságplafonnal egy időben ugyanis az amerikai Kongresszus egy 2000 milliárd dollárt meghaladó kiigazítást is megszavazott, ami a piaci elemzők szerint derékba törheti az egyébként is lassuló amerikai kilábalást. Bár a kiadáscsökkentésre épülő csomag valódi hatása csak a jövő novemberi amerikai elnökválasztás után, a 2013-as költségvetési évtől érezteti majd igazán a hatását, úgy fest, a piacok most jó előre beárazzák a gazdaság lassulását.

Nincs megnyugvás

Ezzel együtt a tervezett kiigazítás jócskán elmarad a piacok által várt 3-4000, vagy akár 5000 milliárd dolláros szinttől, egyes elemzők szerint a bejelentés az adósságválságot nem fogja megoldani, inkább csak mélyíti a bajt. A bejelentés a hitelminősítőket sem nyugtatta meg, továbbra is napirenden van az USA adósosztályzatának lerontása a legjobb befektetéseknek járó AAA-s szintről az egyébként még mindig előkelő AA-s szintre.

A hangulat romlásában az is közrejátszott, hogy júniusban 0,2 százalékkal csökkentek a személyes kiadások az Egyesült Államokban, míg az elemzők stagnálással számoltak – írja a Portfolio.hu. Ez meredek csökkenést jelent, aminek következménye pedig a gazdasági növekedés még gyorsabb csökkenése lehet. Mindezeknek együttesen olyan negatív lélektani hatása van, ami azt vetíti előre, hogy a helyzet nem fog érdemben változni a közeljövőben.

Forrás: Index

3 hozzászólás “250 forint fölé ment a frank” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Szemét világ ez! Rosszab mint a cocializmus

Itt lehet hozzászólni !