Tarlós kipakolt

Gondola

Le akarjuk a múltat zárni, de megengedhetetlen, hogy a kiindulási pontot eltöröljük – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester annak kapcsán, hogy bemutatták az úgynevezett fehér könyvet, melyben a főváros ötven legsúlyosabb örökölt problémáját szedték pontokba.

Valamihez viszonyítani kell a várt eredményeket, és tisztába kell lenni azzal, hogy a város vezetését milyen állapotban kellett átvenni – indokolta a fehér könyv készítését Tarlós István. Ebben a könyvben adatok és tények vannak – fűzte hozzá. A főpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a tényanyagot a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai állították össze, jellemzően azok az emberek, akik korábban is itt dolgoztak. A helyzetet és a tényeket akartuk leírni, nem pedig személyeskedni – mondta el Tarlós annak kapcsán, hogy a fehér könyv nem tartalmaz neveket vagy személyre szóló vádakat. A dokumentum a 2010 októberéig tartó állapotokat rögzíti, az adatok a készítés időpontjának megfelelő pontosságúak. A főpolgármester aláhúzta: a könyv az 50 legsúlyosabb problémát tartalmazza, de senki se gondolja, hogy nincs több.

Tarlós István bejelentette azt is, hogy nem fog vitatkozni és kommentárokra reagálni. Hozzátette: vita vagy komment esetén kommentár nélkül, az adott hírforrás megnevezése mellett az internetre teszik válaszként a vita által érintett szerződést, bizonylatot, levelet, illetve határozatot, a dátum és aláírás feltüntetésével.

Ezzel az anyaggal a magunk részéről a múltat lezárjuk, de megengedhetetlen, hogy kommunikációs játékokkal eltöröljék a viszonyítási alapokat – hangsúlyozta Tarlós István. Már elindult az MSZP részéről az a közismert kampány, hogy a saját hibáikat, mulasztásaikat a feledékenységre alapozva áttolják a másik térfélre – indokolta a főpolgármester, megjegyezve: ilyet nem játszunk.

A fehér könyv megjelenik a Metropolban, és még egy olyan ingyenes újságban, amellyel az előző városvezetés kötött szerződést. Elérhető lesz továbbá a főváros, a főpolgármester és György István főpolgármester-helyettes és Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz-frakcióvezető honlapján, valamint több közéleti személyiségnek, újságíróknak, politikusoknak, politológusoknak is elküldik. Várható majd egy bővebb kiadás is, ez majd az interneten teszik közzé nagyjából egy hét múlva. A könyv a Városháza saját nyomdájában készült. “Egy fillérbe nem került” – jegyezte meg Tarlós István. A fehér könyv letölthető a kapcsolódó anyagoknál.

A főpolgármester egy napilap kapcsán elgondolkodtatónak nevezte a MOL-ügy fejleményeit. Érdemes óvatosnak lenni azzal, hogy indulatból vagy érzelemből valaki mit és hogy ír le – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az „egyik baloldalinak mondott napilap” teljesen téves információjára hivatkozva az Alstom az első fordulóban pert nyert a főváros ellen. A médiában a napokban megjelent Alstommal kapcsolatos híreket képteleneknek és hamisaknak nevezte Tarlós István. Bejelentette, hogy az Alstom vezetője várhatóan július 21-én jön Budapestre. Ha akkor meg tudnak állapodni, a dokumentumot egy záradékkal látják el, amely szerint akkor léphet életbe a megállapodás, ha azt a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta. De felhívta a figyelmet arra, hogy július 20-a és augusztus 20-a között szinte reménytelen határozatképes közgyűlést összehívni. A metrókocsi-szerződés kapcsán a főpolgármester emlékeztetett arra, hogy egy vitás pont maradt, de ennek megoldása nem a fővároson múlik. Magyarázatképpen hozzátette: a vasúthatósági engedély ügyében a fővárosnak nincsen szerepe, a vita a francia cég és a Nemzeti Közlekedési Hatóság között zajlik. A főváros nem avatkozik a hatóság munkájába, és nem is minősíti azt – tette hozzá. Az Alstom és a hatóság között folyik a meccs, aminek el kell dőlnie. Ez nem rajtunk múlik, viszont ezen múlhat az uniós támogatás – fogalmazott Tarlós István.

gondola.hu

26 hozzászólás “Tarlós kipakolt” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
    Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
    Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!!” Kölcsey

    A zemberek tudják mi volt, most arról beszéljünk mi lesz?! Mert amit eddig csináltak annak leírásához egy söralátét elegendő!

  2. aggódó szerint:

    Attól tartok, még ingyen sem érdekli a kutyát sem.

    Nem hülye senki. Inkább arról kellene írogatnia, hogy:
    – miért engedte futni hagyni azokat, akik a károkat okozták?
    – ha meg tényleg károkat okoztak a korábbi önkormányzati vezetők, miért kellett az egykori jeles figurákat szakértőként alkalmazni? Politikai nagykoalíciós okai vannak vagy csak egyszerűen szakemberhiányban szenved ez a kiváló városvezető férfiú?

  3. Etikus szerint:

    “A zemberek tudják mi volt,” VALÓBAN???!!!

    Kémség:

    “Hazánk mindig is híres volt arról, hogy köztes szerepet töltött be a két nagy közötti (vagy melletti) kémkedésekben. A két nagy: az egykor volt Szovjetunió és az USA.

    Dolgoztak egymás ellen, de ha kellett, közösen munkálkodtak egy harmadik vagy negyedik ország ellen. Nos, ilyenkor „használták” a Dzerzsinszkíj Akadémián vagy a híres moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végzetteket. Nem voltak kevesen, azonban nevüket ugyanolyan homály fedi, mint azokét, akiket Magyarországon képeztek ki.

    Az elmúlt napokban tanúi lehettünk egy igen furcsa szituációnak. Igen, csak így egyszerűen: szituációnak, hiszen az ügyet nem ismerjük, akik ismerik, azok sem mernek nyilatkozni róla, mert úgy, ahogy van, nyolcvan évre titkosítottak mindent. Természetesen ez sem egyedi eset, az úgynevezett olajügyet is hosszú évtizedekre titkosították. Magyarország már csak ilyen – elmaradt az igazságtétel, de ezt megelőzően tökéletesen kitervelték a rendszerváltást, eldöntötték, kit tolnak jobbra, kit tolnak balra. Így történhetett meg aztán, hogy valakit véletlenül rossz oldalra toltak. Így eshetett Szilvásyval is, aki mindkét oldalon megfordult. Az első választások után az egykori KISZ-titkár elfoglalta állomáshelyét az Antall-kormányban. Nem ő volt az egyetlen, hiszen hiába hagyták el a szovjet csapatok hazánkat, a szolgálati emberek itt maradtak. Ők voltak azok, akik hirtelen milliárdosként tartották kezükben a magyar alvilágot, a magyar rendőrség pedig a szolgálatokkal egyetértésben úgy csinált, mintha „Szeva bácsiék” itt sem lennének. Stratégiai területté váltunk 1945 után, és stratégiai terület maradtunk továbbra is. Éppen ezért semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy Magyarországon egyedüliként a titkosításokat is titkosították.

    Nem győzöm hát elégszer leírni, hogy minden mindennel – tudatosan – összefügg. Emlékezzünk csak vissza, milyen nyugodtan eléldegélt Carlos a kádári Magyarországon, vagy Dietmar Clodo, akire belügyminiszterünk – amikor megkérdezték tőle, tudja-e, hogy ki az a „bombagyáros” – csak úgy emlékezett, hogy „vélhetően ismertem Dieter Clodót”. Tudomásul kellene vennünk, hogy voltak olyanok, akik az első perctől kezdve készültek a rendszerváltásra, és bent maradtak a különböző szolgálatokban. Voltak aztán, akikről kiderült, hogy kapcsolatban álltak az ilyen-olyan szolgálatokkal, de aztán állami segédlettel gyorsan bebizonyították róluk, hogy se SZT-tisztek, se III/akárhányasok nem voltak. Az egyszerű honpolgárban felmerül a kérdés, hogyan lehet valakit „kémséggel” vádolni úgy, mint ahogy G. L., L. S. vagy Sz. Gy. esetében történt: néhány órás meghallgatás után mindhárman távozhattak. Akkor most kém vagy nem kém?

    Budapesten él egy ember, akit 1982-ben Amerika-ellenes kémtevékenységben értek tetten az USA-ban. Először életfogytiglanra ítélte az amerikai bíróság, majd az ítéletet 15 évre mérsékelte. Végül csaknem 10 év után szabadult, ügyét 30 évre titkosították. Most itt sétálgat a pesti utcákon. Sokat tudna mesélni, de nem akar. El tudná mesélni például, hogyan engedték el a kezét megbízói, amikor lebukott, aztán azt is el tudná mesélni, hogy abban reménykedett, ha majd újra visszaköltözködik Magyarországra, fognak segíteni neki régi „kollégái”. Természetesen ez sem így történt… Ma a legelkötelezettebb jobboldalinak vallja magát, mégis hallgat. Ezt az embert persze nem engedték szabadon büntetés nélkül, tehát az ottani kémkedés nem ugyanaz, mint az itteni. És ez az ember még csak nem is volt miniszter. Ugye, milyen jó lett volna az igazságtétel? Ugye, milyen jó lett volna az igazi listákat nyilvánossá tenni? Hogy ki kihez, hová, milyen módon és meddig volt beszervezve? Soha nem fogjuk megtudni a valóságot, hiszen minden alkalommal kimondják, nem a politika, hanem szakmai vádak állnak az ügyek mögött.

    Nem tudom, van-e az országban olyan ember, aki elhiszi, hogy politikamentesen lehet kémkedni. De nekünk mégis ezt mondják. Így aztán kénytelenek vagyunk elhinni, tudomásul venni – nyolcvan évig titok marad számunkra minden. Megszoktuk, hiszen az egész életünk, az egész rendszerváltásunk egy óriási titok. Hiába omlott össze állítólag a kommunizmus, minden maradt a régiben. Ugyanúgy megmaradt a két nagy közötti harc, mint ahogy megmaradt a titkok megőrzése az állampolgárokkal szemben. Nekünk itt élnünk kell, és a legfontosabb, hogy a fejünket ne gondolkodásra használjuk, hanem csak bólogatásra. Azért, ha kedvük tartja, gondolkozzanak el mégis, hogy miként függhet össze a mi kis kémtörténetünk Földesi-Szabó Lászlóval, aki néhány hónapra kisétált a bírósági tárgyalásról, vagy Jakubinyi Róberttel, akit Bécsben fogtak el, s jelenleg őrizetben van.

    Az Egymásért ötlete Nagy Lajostól, a hírszerzés New-York-i rezidensének volt helyettesétől származott, aki a rendszerváltáskor még főigazgatója volt a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, egyébként az Egymásért Egy-Másért Alapítványon keresztül Császár Józsefnét több millió forinttal támogatták, hogy aztán ő is támogasson ebből másokat, és ne feledkezzünk meg egy cégről, amelyet az azóta már elhunyt Nagy Lajos közösen alapított Apró Piroskával S-Komplex néven…

    A reményt azonban ne adjuk fel, mert sokan vannak ugyan együtt, de nem másért, hanem egymásért.”

  4. GONDOLKODÓ! szerint:

    grün szerint:
    2011. július 07., csütörtök – 05:42

    “Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
    Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
    Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!!” Kölcsey

    T. GRŰN ÚR!

    Mindenek ellenére üdítő, sőt gyönyörű!
    No látja ezt várják Öntől nagyon sokan, hiszen ez a küldetése!!!

    Köszönöm

  5. grün szerint:

    Etikus!
    Ha a zemberek nem tudták, akkor csak úri jókedvükben szavazták meg Őket?!
    A vetésforgó termést frissítő reménye miatt?!

  6. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Semmi mást nem szeretnék, csak szemeket felnyitni!
    A pöcslengetés legyen azé akiknek jobb dolguk nincs! 🙂

  7. aggódó szerint:

    A Magyar Hírlap cikkéhez képest a gondola.hu kihagyott egy sort. “Nyomatékosította azonban, hogy a kiadvánnyal senkit sem akarnak meghurcolni vagy megalázni. ”

    http://www.magyarhirlap.hu/belfold/konyvbe_irtak_a_fovaros_problemait.html

  8. abcd szerint:

    Alstom-ügy: Fellegi bízik a közlekedési hatóság hozzáértésében

    Fellegi Tamás szerint a metrókocsikat kell megfeleltetni a követelményeknek, nem pedig az utasok védelmét szolgáló követelményeket kell a metrókocsikhoz szabni.

  9. miska72 szerint:

    Mi az hogy a fehér könyv csak az átvételi álapotot tmutatja be, senkit nem akarunk meghurcolni? ELSZÁMOLTATÁST! FELELŐSÉGRE VONÁST!
    Már megint “Neveket akarok hallani!”

    http://youtu.be/NJ5FL25Vokw

  10. grün szerint:

    miska!
    Ne legyél már ilyen vérengző!
    Valaki kell aki ért is valamihez! Miért alkalmaznak tovább szakértőnek egyébként volt szakembereket?! 🙂

  11. miska72 szerint:

    Istenem kérlek adj türelmet a hülyékhez, mert ha erőt adsz, megölöm őket. 🙂 🙂 🙂

  12. miska72 szerint:

    Nem minden szakértő szakértő! Van aki a 4 tigrisen szerezte a papirokat!
    TAPASZTALAT! 😉

  13. grün szerint:

    Bizony miska72!
    Szakértőnek nevezzük azt aki elég szakértelemmel rendelkezik ahhoz, hogy eladja magát jó pénzért azoknak akik nem szakértenek valamihez!!!
    Tiszta?!
    Na, látod ehhez kell a diploma!!! 🙂

  14. fülöpke szerint:

    Még mondja valaki,m hogy nem elég altív a Tarlós:
    http://hetivalasz.hu/itthon/emlektablat-kapott-efrajim-kishon-39291

  15. aggódó szerint:

    Zuglóban nem ingyen könyvet olvasnak, hanem ingyenes napilapokat.

    http://hirszerzo.hu/belfold/20110708_zuglo_elofizetes

  16. islander szerint:

    Manitu, Gordon és a többi fizetett bérkommentelő figyelmébe.

    Papcsákland másként:

    http://varnailaszlo.blog.hu/

    és bővebben a zuglói újság előfizetés:

    http://zugloportal.info/kozerdeku/1978-tizmillioert-fizet-elo-zuglo-a-magyar-nemzetre-es-a-magyar-hirlapra-.html

  17. Gordon szerint:

    Ez lesz a “húzótéma” 2014-ig?

    Remélem, mert akkor marad a kétharmad. 😀

  18. Gordon szerint:

    Kérem admint hogy törölje az első hsz-t.

  19. aggódó szerint:

    Mindig mondtam, hogy a ( bal- és jobboldali) bértollnokok összetartoznak, egy húron pendülnek.
    Nem tetszik nekik, ha a valaki szóvá meri tenni az adófizetők pénzének herdálását.

    Ősszel a balosok voltak felháborodva, amikor kiderült, hogy a kerületi szocialisták közpénzen interneteznek a pártirodában. Sokan- nagyon helyesen- szóvá tették.
    Most nem ugyanaz történik egy másik kerületben?

  20. miska72 szerint:

    grün szerint:
    2011. július 07., csütörtök – 21:35
    Bizony miska72!
    Szakértőnek nevezzük azt aki elég szakértelemmel rendelkezik ahhoz, hogy eladja magát jó pénzért azoknak akik nem szakértenek valamihez!!!
    Tiszta?!
    Na, látod ehhez kell a diploma!!!

    grün EZZEL EGYETÉRTEK! 😉
    De akinek eladja magát mert nem szakért hozzá, az is a búcsúban szerezte a diplomát!
    1 pálcás volt! a céllövöldében lötte, vagy a 4 tigrisen vette.

  21. grün szerint:

    Miska72!
    Munkaadó mondja az újonnan felvett hölgynek:
    Itt a söprű vödör, felmosó-rongy, ön fogja tisztán tartani a klotyoárt!
    De Uram, én diplomás vagyok!
    Az más! Akkor majd Gizi néni megmutatja hogyan kell használni őket! 🙂

  22. grün szerint:

    bocs miska! Lemaradt!
    Vagy esetleg a fülkeforradalomban nyerte, kétharmaddal! 🙂

  23. Démosz szerint:

    Akkor Demszky is, le lesz zárva a múlttal együtt?

  24. islander szerint:

    Gordon

    Össze ne csináljam magam a 2/3-odtól….

    Másra nem vagy képes, csak ezt ismételgetni?

  25. "?!" szerint:

    “islander”!

    Nyugodtan csináld össze magad! Az illik hozzád.

  26. islander szerint:

    látom észérvek, azok vannak….

Itt lehet hozzászólni !