Werth Henrik: a háborúba való (magyar) belépés kérdése el volt döntve – Nem Kassán múlott a magyar hadüzenet?
Múlt-kor, Index, Csepel.info
“Úgy érzem mintha egy sötét szobába vezető ajtót nyitnék, ahol még sohasem jártam és nem tudom mi van mögötte” – ezekkel a szavakkal kommentálta Hitler a Szovjetunió megtámadását. Jelen esetben jól ítélte meg a helyzetet, mégis a hadjárat mellett döntött.
70 éve, 1941. június 22-én hajnali 3 óra 15 perckor tüzérségi össztűzzel, bombázó repülőgépek százainak bevetésével, majd 3500 kilométeres arcvonalon 153 német és 29 szövetséges hadosztály támadásba lendültével a hitleri Németország hadüzenet nélküli háborút indított a Szovjetunió ellen, ezzel új szakaszába lépett az 1939. szeptember 1-jén kirobbant II. világháború. A hadjárat teljesen különbözött az addig megszokottaktól, nemcsak a Blitzkrieg, de a legyőzhetetlenségi mítosz végét is jelentette.
A terv
Az elképzelést tekintve a már jól bevált Blitzkrieg taktikájára épült a tervezés, így a légierő hathatós támogatása mellett a döntő szerepet itt is a páncélosok játszották. Az 1940. december 18-án kiadott 21. számú hadműveleti utasítás szerint az orosz hadsereg zömét merész hadműveletekkel kellett megsemmisíteni. Első fázisban a páncélos ékek feladata volt áttörni a védelmet, majd az ellenséges területre mélyen benyomulva elvágni az utánpótlási vonalakat, és bekeríteni a szovjet seregeket. Második fázisban a már központi irányítás nélküli egységek maradék ellenállását kellett a gyalogságnak felmorzsolni.
A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy 300-400 km-es mélységben benyomulva megsemmisítik a szovjet főcsoportosításokat. Eleinte a páncélos és gépesített egységek napi mozgási ütemét 40-50 km-ben határozták meg, majd ezt felemelték 80-90 km-re. Értelemszerűen az elképzelés gyakorlati kivitelezhetősége az irreális kategóriába tartozott. Már Ausztria megszállásánál is a páncélosok 30%-a mozgásképtelenné vált, a lengyel és francia hadjáratnál pedig az üzemanyag normákat számolták el, így a páncélosok kénytelenek voltak megállni. Ehhez képest Halder vezérkari főnök 1941. január 29-én a következőket jegyezte fel: “Bevetni az összes rendelkezésre álló egységet … sebesség, nem szabad megállni … meg kell növelni a gépesített alakulatok számát.”
Magától adódik kérdés: nem tanultak semmit a nagy elődök példáiból? A válasz annak ellenére nem, hogy tanulmányozták a történelmi előképeket. Az intő jelek ellenére a Führer hajthatatlan volt, egyfajta keresztes hadjáratként fogta fel a bolsevizmus elleni harcot. Alábecsülte az ellenfelet, mind faji, mind technikai értelemben: „Csak be kell rúgni az ajtót, és az egész korhadt építmény összeomlik.” A kocka el volt vetve, ezzel gyakorlatilag a szőnyeg alá söpörtek minden a tervezés során előkerülő problémát. Pedig a vezérkarból többen kifejezték aggályaikat a hadjárattal kapcsolatban, de mindhiába. A hadtáp szolgálat emberei 1940 novemberében úgy becsülték, hogy kb. 600 km hosszan tudják biztosítani az ellátást, ezzel szemben a stratégák 1750 km-el kalkuláltak.
Von Kluge (4. hadsereg parancsnoka) szerint az orosz katonák vérében van a harc, kitartásuk pedig a legnehezebb helyzetekben is példamutató. Ezt ellensúlyozandó elrendelte, hogy a kiképzés során a fizikai állóképesség élvezze a legfőbb prioritást. Fokozottan kellett még gyakorolni a közelharcot, valamint az éjszaki támadásra történő felkészülést. Nézeteltérés alakult ki a légierő és a szárazföldi erők vezetése közt a tervezés során. A problémát az jelentette, hogy a Luftwaffe – akárcsak a nyugati hadjáratnál – magának követelte az elsőséget a támadásnál. Az ok mindkét haderőnemnél azonos volt, a meglepetés nyújtotta előnyt egyik sem akarta átengedi a másiknak. Végül a szárazföldi erők élveztek prioritást, és három támadási irányt jelöltek ki: észak, közép, dél.
Jónéhány kérdéssel lehetne foglalkozni a hadművelettel kapcsolatban, most kettőt emelnénk ki. Egyrészt Sztálin lépéseit a támadást megelőző hónapokban, másrészt, hogy a német katonák miként viszonyultak a Szovjetunió megtámadásához és ehhez kapcsolódóan a komisszárparancshoz.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy a német támadás meglepetésszerű volt, ekkora haderő összevonását ugyanis nem lehetett észrevétlenül végrehajtani. A szovjetek 1941 januárja és márciusa között 15-20-szor annyi kémet fogtak el, mint az előző év azonos időszakában. A készülő offenzíváról diplomácia csatornákon keresztül is értesítették a szovjet vezetést. A tények alapján azt sem mondhatjuk, hogy nem készültek a háborúra. Nem véletlen, hogy a határ menti körzetekbe május-június folyamán – ez tudatos koncepció volt a megnemtámadási egyezmény óta – újabb egységeket vezényeltek. Ennek tudatában nehezen érthetőek azok a katasztrofális vereségek, amelyeket elszenvedtek az első hónapokban. A válasz Sztálin hibás helyzetértékelésben keresendő, aki úgy gondolta, hogy a Wehrmacht csak egyetlen frontszakaszon – délen – indít majd támadást a gazdasági erőforrások megszerzéséért, ráadásul nem 1941-ben.
Hubert Becker hadnagy visszaemlékezésének segítségével könnyen megérthetjük, hogy a katonák többsége miként viszonyult a Szovjetunió megtámadásához és a komisszárparancshoz: „Senki nem értette, az Oroszország elleni hadjáratra hogy kerülhetett sor. De parancs volt, és katonaként a parancsokat legjobb képességem szerint kellett végrehajtanom. Az állam eszköze vagyok, és meg kell tennem a kötelességemet. Soha nem éreztük, hogy a katonákat rossz célra használják fel. Hittük, német katonaként a hazánkat védelmezzük, nem számít hol vagyunk….Egy nap parancsot kaptam, hogy menni kell. Senki nem tagadta meg a parancs teljesítését.”
A hadjárat
A támadás eredeti időpontját május 15-ről június 22-re halasztották. Az okok között az előre nem kalkulált balkáni offenzívát, valamint a tavaszi esőzések miatt a terepviszonyok alkalmatlanságát említették. A dátum egyébként szimbolikus jelentőséggel is bírt: Napóleon is ugyanezen a napon indította támadását 1812-ben.
Már a haderő méretét tekintve is egyértelműen látszik, hogy az 1941. június 22-én hajnali 3.15-kor megindított hadművelet minden tekintetben új fejezetet nyitott a hadviselés történetében. A Wehrmacht kb. 3 millió katonával támadott, ehhez jött még 600 ezer román, finn, magyar katona. Technikai oldalról nézve a németek 3.648 harckocsival és önjáró löveggel, 7.146 löveggel, 2.510 repülőgéppel rendelkeztek. Ezzel szemben a szovjet haderő a Nyugati Katonai Körzetben 2.9 millió katonát, 14-15 ezer harckocsit, 34.695 löveget, 8-9 ezer repülőt vonultatott fel.
A számokat összevetve, egyből kitűnik, hogy katonai potenciál tekintetében a Szovjetunió jelentős fölényben volt. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy az 1.700 német harckocsi teljesen elavultnak számított a szovjet típusokhoz képest, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi volt a Wehrmacht kezdeti sikereinek a titka? Természetesen itt sem létezik egyetlen válasz, ám néhányat kiemelve a németek mellett szólt: szervezettség, harci tapasztalat, haderőnemek közötti együttműködés, kommunikációs eszközök hatékony használata.
A Vörös Hadseregnél a hadműveleti rugalmasság nem létezett, nem voltak szállítóeszközök, az adóvevők nagyrésze nem működött. A páncélosok 50-100 km-es mélységben állomásoztak a határtól, míg a tartalékok 150-400 km-es mélységben.
A szovjet haderőnek már az első nap hatalmas veszteségei voltak, a német csapatok 40-60 km-es mélységben hatoltak be a Szovjetunió területére. A Luftwaffe 13.30-kor kelt jelentése szerint 800 repülőt semmisítettek meg a földön. Az első megdöbbenést követően a szovjet csapatok mindenhol felvették a harcot. Úgy tűnt, a Wehrmachtnak semmi nem állíthatja útját, mint kés a vajban haladtak előre, a Blitzkrieg ismét sikeresen működött. Nem csoda, hogy Halder július 3-án a következőket írta naplójába: „Az Oroszország elleni hadjáratot 14 nap alatt megnyertük.”
Sokan hasonlóan értékelték a helyzet nyugaton is. A brit hírszerzés tíz napot, Cripps moszkvai nagykövet egy hónapot, Dill vezérkari főnök hat hetet adott a Szovjetunió összeomlásának. A New York Post június 27-én kelt cikke jól visszatükrözi az amerikai közhangulatot: „Ahhoz, hogy a vörösök nagyon rövid időn belül bekövetkező összeomlástól megmenekülhessenek sokkal nagyobb csodának kell bekövetkeznie, mint amilyet a Biblia óta valaha is láttunk.” A németek propagandisztikus eszközökkel is próbálták bomlasztani a morált a Vörös Hadseregben és demoralizálni a lakosságot. Már az első napokban ötvenmillió röpcédulát dobtak le, melyek Moszkva kapitulációjáról szóltak.
A német előrenyomulás középen volt a legerőteljesebb, ennek következtében a második hónapban 100-150 km-es rés támadt a közép és déli hadseregcsoport között. Ezt kiegyenlítendő délre koncentráltan indítottak támadást. Ennek köszönhetően augusztus 2-8 között az Umany melletti katlancsatában az szovjet haderő ismét óriási veszteségeket szenvedett el: 20 hadosztályt semmisítettek meg, 103 ezer katona került hadifogságba.
Augusztus végére az egész Dnyeper vonala a németek kezén volt, kivéve Kijevet és Odesszát. Az északi fronton egy hónap alatt 500 km-es mélységben hatoltak be a német erők. Az elért sikerek ellenére a Wehrmachtot is érték meglepetések, elég csak a szovjet páncélosokra utalni, jónéhány egységnél sokkszerű volt a hatás, amikor szembesültek az ellenfél technikai fölényével.
Szmolenszk térségében elkeseredett harc folyt minden talpalatnyi területért, már nemcsak a Vörös Hadsereg veszteségei voltak jelentősek. A zavart mi sem jellemzi jobban, a Führer augusztus elején még Leningrád elfoglalását jelölte ki elsődleges célnak, míg a hónap végén már a mindkét szárnyon történő támadást erőltette. A tábornoki karból sokan főleg ennek a döntésnek tulajdonították a Moszkva elleni támadás kudarcát. Végül szeptember 30-án Hitler úgy határozott, hogy a fő csapásirány Moszkva (Tájfun hadművelet) lesz, innentől számíthatjuk a moszkvai csata kezdetét.
Szeptemberben a szovjet erők ismét hatalmas veszteségeket szenvedtek Kijev bekerítésénél, és hiába érveltek többen a vezérkarból (Kirponosz, Zsukov) a város feladása mellett, Sztálin hajtatlan volt, a katonai racionalitást ezen az oldalon is felülírta a vezér akarata. Kijev szeptember 19-én kapitulált. 665 ezer katona esett fogságba, 3718 löveget és kb. 800 harckocsit zsákmányoltak a németek. A hadászati siker ellenére Halder és Guderian is elfecsérelt időnek tartotta a kijevi csatát. Északon szeptember közepére bezárult Leningrád körül a gyűrű és megkezdődött a város 900 napon tartó ostroma.
A Tájfun hadművelet október 2-án indult el, a kiadott támadási parancsot Hitler a következő szavakkal kommentálta: „Ma elkezdődik az utolsó nagy döntő csata.” A német taktika a már bevált gyakorlatra épült: az ellenség erőit az előretörő páncélos ékek harapófogóba – ezzel elvágják az utánpótlástól – zárják, majd a gyalogság felőrli a maradék ellenállást, míg a páncélosok tovább nyomulnak előre. A heves szovjet ellenállásnak köszönhetően azonban mindez kudarcba fulladt.
A helyzet fontosságára való tekintettel Zsukovot visszahívták Leningrádból és október 10-én kinevezték a középső front főparancsnokának. A légitámadások október 7-én indultak, de a hatalmas esőzések következtében a talaj néhány nap alatt iszapfürdővé változott. Október közepére a német támadás kifulladt, igaz már 80 km-re megközelítették Moszkvát; a vezérkarban megoszlottak a vélemények, hogy érdemes-e még támadni ebben az évben, végül azért döntöttek e mellett, hogy ne haragítsák magukra a Führert.
A második moszkvai csata november 17-én kezdődött 50 hadosztály bevetésével. A leghevesebb harcok Tula körül alakultak ki. A német páncélosokat az egész hadművelet alatt hátráltatta, hogy a lánctalpakra nem érkeztek meg a jégszegek, a teleszkópos irányzó berendezések nem funkcionáltak, illetve időként az üzemanyag is megfagyott. December 5-ére teljesen kifulladt ez a támadás is, a hőmérő higanyszála ekkor -36 Celsius fokot mutatott.
A Szovjetuniónak habár hatalmasak voltak a veszteségei – emberi és gazdasági vonatkozásban egyaránt – az első hónapokban, az állam mégsem omlott össze. A Wehrmacht veszteségei is jóval magasabbak voltak az addig megszokottaknál, a halottak száma elérte a 200 ezer főt. A folyamat, amely a Barbarossa hadművelettel kezdődött végül a Harmadik Birodalom bukásával végződött.
Nem Kassán múlott a magyar hadüzenet?
Oroszországban előkerültek Werth Henrik magyar vezérkari főnök hadifogságban tett kihallgatási jegyzőkönyvei. A szövegben fontos utalások vannak arról, hogy Magyarország mindenképpen hadba lépett volna a Szovjetunió ellen a második világháborúban, Kassa bombázása csak ürügynek kellett – adta hírül az Index.
Varga Éva levéltáros és Vaszilij Hrisztoforov orosz történész fontos kutatási eredményről számoltak be egy budapesti konferencián. Eszerint a kassai bombázástól függetlenül eldőlt, hogy Magyarország hadba lép 1941-ben a Szovjetunió ellen. A kutatók hozzáférhettek Werth Henrik több vallomásához, amelyeket szovjet fogságban tett. Werth volt a hadba lépéskor a vezérkari főnök Magyarországon.
Magyarország hivatalosan azért üzent hadat a Szovjetuniónak, mert 1941. június 26-án felségjelzés nélküli repülőgépek szovjet gyártmányú bombákat dobtak Kassára. A szovjetek azonban tagadták, hogy ők támadtak volna. A bombázásban több mint harmincan meghaltak. A magyar történelem egyik rejtélye, hogy kik és miért bombázták Kassát. A kormány mindenesetre nagyon gyorsan, még aznap döntött a hadba lépésről, parlamenti jóváhagyást sem kért a miniszterelnök, holott ezt az akkori törvények szerint meg kellett volna tennie.
Az Index teljes cikkét itt olvashatják el.
70 évvel ezelőtt ezen a napon, a hajnali órákban indult meg a bolsevik Szovjetunió ellen a német hadigépezet, hogy megelőző csapás mérésével elejét vegye egy nyugat elleni támadásnak
Kezdődik már a baromagyuak baromságainak belinkelése.
Előtte ugye a Szovjetúnió keletről megtámadta Lengyelországot, miután elfoglalta a Molotov-Ribbentrop paktumban neki jutó területet, módszeres lengyelirtásba kezdett, főleg az értelmiséget és az egyházi személyeket öldöste, hogy a szintén szláv testvérnép lengyel jellegét megsemmisítse! Az összes keleti részen elfogott katonát internálta, a tisztek többségét, 28ezer személyt a katyni erdőben kivégeztette! Majd az egészet igyekezett Németországra kenni!
Gordont ezek teljesen hidegen hagyják, csak gojokat mészároltak, hol van ez a zsidók holokausztjához! Senki sem számít csak azok, egy holokausztozót sem érdekli, hogy a lakosság miért nézte tétlenül a zsidók elhurcolását, miért meg kellett volna védeni az uzsorásaikat, a mérleghamisító felvásárlókat, a pálinkát hitelbe mérőket, a gojt becsapni nem bűnt vallókat? Akkor lettek volna őrültek, ha egy hajszálukat kockáztatták volna értük! Mindenki maga csinál magának ellenséget a másokkal szemben tanúsított magatartásával! Még A Valódi Németh Szilárd is!
“Előtte ugye a Szovjetúnió keletről megtámadta Lengyelországot, miután elfoglalta a Molotov-Ribbentrop paktumban neki jutó területet, módszeres lengyelirtásba kezdett, főleg az értelmiséget és az egyházi személyeket öldöste, hogy a szintén szláv testvérnép lengyel jellegét megsemmisítse!”
Igen, a ruszkik mindezt a korabeli Németországgal szövetségben tették.
folyt.köv
“Gordont ezek teljesen hidegen hagyják, csak gojokat mészároltak”
Nem csak gojokat mészároltak, sőt olyannyira nem hagy hidegen hogy korábban le is oltottalak benneteket mikor valamelyik hozzád hasonló azt merészelte hazudni a nagy nemzetiszocialista szeretetében, hogy a lengyelek támadták meg Németországot.
Világosan leírtam, hogy nektek még a lengyel-magyar barátság sem szent ha magyar hazaárulókat és német nemzetiszocialistákat (a német nép elárulóit) kell védelmeznetek.
Hogy ehhez az egészhez hogy jön Németh Szilárd azt nem tudom, de látható hogy Tarjányi nagyon frusztrált és ideges. (Azóta ilyen mióta kiderült, mert elszólta magát: minden nap kamatot szed.)
Micsoda silány ember vagy te Gordon, te meg egy szargyár vagy, naponta eszel meg egy csomó hasznos és értékes dolgot, aztán a testedben szart csinálsz belőle. a te életednek meg a cigányokénak ez az értelme, meg hogy köpködjétek a magyart! Mi a fészkes fene tart még itt ebben a rasszista országban, hogy nem alijáztál még?
Tarjányi nem képes a normális hangvételű vitára (mert műveletlen és nem rendelkezik valós érvekkel).
De visszatérve az eredeti témára:
Korábban írtam:
CsepeliXXI ! “Volk und Birodalom Verlag Berlin, második javított kiadás, 1940″? Mi ez a szemét, amit kikapartál a tíz körmöddel a pöcegödör aljáról?
Az áll benne.
“Lengyelország háborút akar Németországgal, és Németország akkor sem tudja azt elkerülni, ha akarja”
Meg ez:
“Lengyelek hivatalos pozíciókban nyilvánosan igényt jelentettek be ősi német területekre, a legdurvább agyatlan fegyvercsörtetést mutatták be, határsértéseket provokáltak és azzal hencegtek, hogy három héten belül Berlinbe vonulnak (vagy napok alatt, a sercegő agy fantáziái szerint). Lengyelország még egy darab “csehszlovák” területet is ellopott 1939 elején.”
Na,na… nanana kedves kerekfejű barátaim. Biztos voltak az akkori lengyel területeken atrocitások a németekkel szemben, és azt is el kell ítélni, de 70 évvel a háború kezdete után még mindig azt hazudni, hogy tulajdonképpen a lengyelek tehetnek a háború kirobbanásáról, nos erőteljes túlzás. Már-már történelemhamisítás.
Lehet valakinek kerek feje, de azért nem kell Cartman-ként viselkedni.
Hitler csúnyán melléfogott, amikor megtámadta a Szovjetuniót, ez utólag teljesen világos. Mélyen lenézte, söpredéknek tartotta az oroszokat (és minden szlávot), s ebben is tévedett. Az oroszoknak nem azért sikerült győzniük a németek ellen, mert bolsevik államban éltek (megjegyzem: a legtöbb orosz soha nem volt kommunista, ahogy a magyarok többsége sem volt az), hanem ugyanazon okok játszottak szerepet, mint Napóleon legyőzésekor. Az oroszokban mérhetetlen összetartás van, és egy nyugati ember számára már-már megfejthetetlen lelki erővel bírnak, amivel Hitler és társai nem számoltak. És ráadásképp: az oroszok nem azért győztek, mert a bolsevizmust védték, hanem a hazájukért harcoltak.
http://www.ihr.org/jhr/v17/v17n4p30_Michaels.html
http://www.scribd.com/doc/47584106/Viktor-Szuvorov-A-Jegtor%C5%91
5
A nyugat imperialista kannibáljaival a sötétség és a rabszolgaság melegágyává vált.A mi feladatunk, hogy minden ország dolgozóinak boldogságára és örömére szétverjük ezt a melegágyat.
Sztálin 1918 12. 15
.