Új templom Királyerdőn

Csepel.hu

A Budapest-Csepel-Királyerdői Református Egyházközség új templomának felszentelő ünnepségére május 21-én került sor, amikor is harangszó hívogatta a kerületi lakosokat e jeles napra.

A templom előtt gyülekezők közül sokan meghatódva énekelték a 90. zsoltárt: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…”. Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének megnyitó imádsága után a templom bejárata előtt elhelyezett nemzeti színű szalagot Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese vágta el, majd az egybegyűltek bevonultak az új templomba.

A zsúfolásig megtelt teremben az ünnepség dr. Szabó István püspök igehirdetésével kezdődött, aki prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívül ritka az egyházközségek életében az a pillanat, amikor egy gyülekezet új templomot adhat át. Ezért kérte a jelen lévőket, hogy különösen véssék a szívükbe eme felejthetetlen napot.

Az igehirdetés után a Királyerdői egyházközség ünnepi közgyűlése vette kezdetét, amelyet a helyben 2007 óta szolgálatot végző lelkész, Temesvári Imre nyitott meg. Elsőként köszöntötte az egyházkerület előljáróit (dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese, Brandenburg Sándor, a Budapest –Déli Református Egyházmegye főgondnoka), majd Csepel vezetőit (Németh Szilárd polgármester, Borbély Lénárd alpolgármester, Ábel Attila alpolgármester), valamint a Csepeli Lelkész Kör tagjait, a csepeli keresztyén felekezetek képviselőit és a megjelenteket.

Ünnepi beszédében Temesvári Imre lelkész történelmi visszatekintést adott a Királyerdői egyházközség fennállásának 70. évfordulója alkalmából.

Ezt követően Németh Szilárd polgármester szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy az egykori Schmidt-villát – amely helyén jelenleg az új templom áll – még 2009-ben Csepel önkormányzata bocsátotta a gyülekezet rendelkezésére. A régi épület felújítási munkálatai Szakáll Ferenc építész-tervező felügyeletével készültek.

A polgármester köszöntő szavait Hantos Jenő református lelkész követte, aki a Csepeli Lelkészi Kör nevében egy „Úr asztala terítőt” adományozott a gyülekezetnek.

A templomszentelési ünnepség a helyi bibliakörösök felemelő műsorával folytatódott, amelyen az idős asszonyok könnyfakasztó versmondása mellett a gyerekek által fúvós hangszerek kíséretében egyházi énekek is felcsendültek Isten új hajlékában. Végül az ünneplő gyülekezet elénekelte a Himnuszt és a jelenlévők szeretetvendégségen vehettek részt, majd megtekintették az új templomot.

Temesvári Imre lelkész tájékoztatása szerint május 22-től, vasárnaponként már az új épületben lesznek az istentiszteletek és a gyülekezeti alkalmak is itt folytatódnak tovább.

csepel.hu – Antal Zsuzsa

7 hozzászólás “Új templom Királyerdőn” bejegyzésre

  1. Mr. Gabee szerint:

    Ez ugye a Szent István utca és a Repkény út sarkán lévő volt idősek otthona?:)
    Ezt az információt nem találom a cikkben, hogy helyileg hol van.

  2. Királyerdei szerint:

    Azaz.Előtte Bagi Ilona kultúrház volt.

  3. Miska72 szerint:

    Mr. Gabee igen arról van szó.

  4. nagyapó szerint:

    1939 késő nyarán a lazaristák bérbe vették a Szent István u. 196. sz. alatt lévő szállodának épült házat, a Schmidt-villát, és onnan oktató térítőtevékenységet folytattak elhurcolásukig. Örömteli, hogy ismét istentisztelet, hittanoktatás lesz.

  5. földhözragadva szerint:

    A temető sarkára nem építenek semmit? Ha jól emlékszem, azt a területet már jó rég megkapták…

  6. Miska72 szerint:

    De, kriptát az elvtársaknak, mert ha sittre kerülnek, élve nem szabadulnak.
    1000 év hosszú idő, még ha felezik is jó magaviseletért. 🙂 🙂 🙂

  7. jedimi szerint:

    A temető melletti terv nem valósult meg, helyette lett a Schmidt-villában.

Itt lehet hozzászólni !