Selejtezünk a Magyar Kupában

Csepelfc.hu

Május 4-én szerdán a BEAC ellen játszuk első Magyar Kupa selejtezőnket. A hazai csapat a BLSZ I/B osztályában jelenleg a 12. helyen áll.

Tavaly a kupa főtáblájára kerültünk, és ott a második körig jutottunk el.

BEAC – Csepel FC
Szerda, 17.30
Cím: Budapest, XI. Bogdánfy u. 10

csepelfc.hu

4 hozzászólás “Selejtezünk a Magyar Kupában” bejegyzésre

  1. Pecás szerint:

    nyertünk 5:0-ra, jó edzőmeccs lehetett, gratula, de ebből hatalmas következtetéseket nem lehet levonni..Kemény munka,munka,munka kell még, és meg lesz az eredménye! Hajrá Csepel!!!

  2. Gordon szerint:

    Még be sem fejeződött a jelenlegi kupaszezon, de a “futottak még” már párbajoznak. 🙂

    Közben itt jegyzem meg hogy a 112 ezer ember által lakott Kecskemét kupadöntőbe jutott és megy az EL-be (a város lakossága 1990 óta 10 ezer fővel nőtt, míg Csepelé tudtommal csökkent).

    Viszont nekünk van egy Deménk…

    Idáig süllyesztette a csepeli mszp ezt a kerületet.

  3. "?!" szerint:

    “Gordon”!
    Ne feledkezz el róla, hogy nekünk van ám egy Kun Tamás nevű büszkeségünk is, akit a csepeli mszp-sek azzal jutalmaztak, hogy Csepelre érkezése után önkormányzati lakást kapott, amelyet bagóért meg is vásárolhatott!

  4. Gordon szerint:

    Igen, bizony.

    Ezt tudja felmutatni a csepeli mszp.

Itt lehet hozzászólni !