Hatalmas fémtolvaj-fogás Csepelen

Csepel.hu

A kép illusztráció

26 fős fémtolvaj-bandát fogtak el Csepelen az április 1-jén megalakult kerületi közterület-felügyelet munkatársai segítségével. A közterület-felügyelet a tolvajok nagy száma miatt a rendőrség segítségét kérte: a csepeli rendőrkapitányság és központi ügyelet munkatársai a bandatagok autóiban 500 kg fémhulladékot foglaltak le. A 26 fős társaság tagjai között kettő gyerekkorú és kettő fiatalkorú is volt.

Szombaton a déli órákban a csepeli Rózsa utcában, a Loacker Holding területére a kerítés megbontásával nagy létszámú csoport hatolt be lopási szándékkal. A Szomszédok Egymásért Mozgalom – melyet Sághi Jenő, a közterület felügyelet vezetője újított meg a kerületben – hatékonyan működött, a történteket látva azonnal értesítették a közterület-felügyelők vezetőjét. Ők a helyszínre érve tetten érték a tolvajokat, megakadályozták az elmenekülésüket, és a nagy létszám miatt azonnali rendőri erősítést kértek. A csepeli rendőrkapitányság rendőrei mellett a Központi ügyelet munkatársai is a közterületesek segítségére siettek. Az igazoltatás során derült ki, hogy 26 fő hatolt be illegálisan a telepre, köztük kettő gyermekkorú, és kettő fiatalkorú is volt. A rendőrök a helyszínen és a banda autóiban 500 kg fémhulladékot találtak, és foglaltak le. Az elfogás után a banda tagjait a csepeli kapitányságon állították elő. A helyszíni szemlével egy időben megkezdődött kihallgatásuk is.

A jelentős mennyiségű fémhulladékot biztosan ellopták volna, ha nem reagál nagyon gyorsan a közterület-felügyelet és a rendőrség. Az eset is azt bizonyítja, hogy az egymás értékeire, biztonságára való figyelem – Csepelen az újjá alakult közterület felügyelet és a Szomszédok Egymásért Mozgalom – sok esetben megelőzheti a nagyobb bajt, az értékek eltulajdonítását.

Forrás: Csepel.hu

102 hozzászólás “Hatalmas fémtolvaj-fogás Csepelen” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    “A jelentős mennyiségű fémhulladékot biztosan ellopták volna, ”
    -Legközelebb meg kell várni, hogy az autók megrakodjanak, mert a “volna-a” nem sokat ad a bíróság…lehet, hogy csak be akarták takarni a rezet,hogy ne oxidálódjon. Így akkor csak birtok háborítás…(jog cím nélküli jóhiszemű)…vagy valami ilyesmi…

  2. admin szerint:

    500 kg fémhulladék már a kocsiban volt. A “volna” szó valószínűleg azért van, mert nem tudták elvinni 😉

  3. Nemmondommeg szerint:

    Volt egy eset Csepelen. A papírgyárból durrantottak nagy mennyiségben fémet. Kihívták a rendőrséget, akik tetten érték az ártatlanul megvádolt segélyes csapatot. Az egyik ráhúzta a kormányt a rendőrre majdnem elütötte. Rálőtt a kocsira el is találtra a kereket. Elmenekült a nő, mert nőről van szó. Olyannyira buta, hogy a saját kocsijával történt a dolog. Természetesen elkapták és jól kiengedték másnap, annak ellenére, hogy RÁHÚZTA A RENDŐRRE A KOCSIT.

  4. csaba péter szerint:

    nem kell aggódni mivel nemzetiségiek semmi bajuk nem lesz

  5. Szani szerint:

    A Norvég-Svéd válogatott tagjai voltak az elkövetők!

  6. Feri szerint:

    Esetleg a dakota törzs harcosai lehettek.

  7. Nemmondommeg szerint:

    Kirekesztőek és rasszista hozzászólások 😀
    Természetesen holnap már kint lesznek.
    Majd kapnak megijedési segélyt.

  8. Manitu szerint:

    Így van ez, ha a rendőröknek nem a f@szlengetőkkel kell foglalkozniuk, hanem a bűnözőkkel. Van eredmény.

  9. Manitu szerint:

    És láss csodát: Csepelen az új önkormányzat új közterület-felügyeletet csinált, számon kéri és segíti a rendőrséget: van eredmény f@szlóbálás nélkül!

    Mellesleg f@szlóbálással meg nem lett volna eredmény. Ennyit a cerkófokról. 😀

  10. aggódó szerint:

    Manitu!
    Komoly szövegértelmezési problémáid vannak.
    Olvasd el még egyszer az elfogásuk történetét.

  11. Manitu szerint:

    Nem látok a szövegben mást, mint rendőröket és közterület felügyelőket. Se masírozó se Szálasit húgyozó cerkófokat nem láttam. Tévednék?

  12. Manitu szerint:

    😀 😀 😀

    Gratulálok!!!

  13. aggódó szerint:

    …A közterület-felügyelők tetten érték az elkövetőket, visszartatották őket és értesítették a Rendőrséget.
    Mi köze ennek Gyöngyöspatához? Tudtommal a kerületi rendőrök nem voltak odavezényelve.

    Arról senkit nem érdekel, hogy te csak a hámozott szerszámod lóbálásával vagy elfoglalva.

  14. Nemmondommeg szerint:

    Manitu
    Ez már beteges amit csinálsz.
    Egyébként holnap már kint is lesznek és lehet segélyt is kapnak, mert a rasszista rendőrök elvették az idejüket.
    Egy költői kérdés :
    Annak ellenére, hogy elég sokan vezetnek közülük, persze a KRESZ alapjait sem ismerve ( ezért is hajtottak szembe az autópályán pecabotokkal megpakolva):
    Látott már valaki segélyest tanuló vezető kocsiban ?

  15. Manitu szerint:

    Ez történik akkor, amikor nem masírozókkal és nem f@szlóbálókkal kell foglalkozni. Csak ennyi.

  16. Nemmondommeg szerint:

    Ha majd nem engednek szabad kezet a bűnöző életformára berendezett állami pénzből segélyt kapó csordáknak akkor nem lesz aki masírozzon.
    Hidd el mindenki boldogabb lenne.
    Ám látjuk Orbán úrnak is fontos a szavazatok száma ezért tovább ontja segélyeket.
    Tovább nő a putrikba született, bűnözésben felnövő gyerekek száma. A magyar meg csak fogy, de hát most már láthatja mindenki ez a cél.
    Pártól függetlenül. Javasolnám a szótárban a hazugság szó mellé írják be: politikus.

  17. ricsi szerint:

    Népes család lehetett, annyi biztos.
    A gyermekkorú családtagok korán kezdik megismerni a ” szakma” alapjait.

  18. Manitu szerint:

    “Nem látok a szövegben mást, mint rendőröket és közterület felügyelőket. Se masírozó se Szálasit húgyozó cerkófokat nem láttam. Tévednék?” – kérdeztem.

    Értelmes válasz = 0

    Még mindig kíváncsi lennék a cerkóf-hadsereg valamely tagjának emberi véleményére is. Vajon miért gondolják, hogy a pénisz lóbálása, a lábak földhöz csapkodása megfékezi a bűncselekményeket? Szoktak ilyet tenni a szüleik előtt például?

    Kérdés: ki az, aki rendet tud tenni? Aki a farkát veri, vagy akinek az a dolga?

  19. Nemmondommeg szerint:

    Manitu
    Az elmúlt 10-20 esztendő bebizonyította, hogy szándékosan szétverték azt a hatalmat aki rendet tehetne.
    Elszámoltatás nem történt ez ügyben sem.
    Amikor Siófokon a több száz fős cigány horda felvonult hol volt a rendőrség ???
    Pedig tudtak róla és azt is tudták azért vonultak az utcára fegyverekkel mert a boltosok nem alázkodtak be a cigány maffiának.
    Hol volt a rendőrség ?

  20. földhözragadva szerint:

    Pontosan a “cerkófok” fogják munkára noszogatni a rendőröket. Jó úton vannak. Több rendőr, több biztonság. Talán Pintér is rájön, hogy nem azt várjuk tőle, hogy a bársonyszékből mellébeszéljen. Munkára.

  21. földhözragadva szerint:

    http://www.fn.hu/belfold/20110428/hadat_uzen_szabadcsapatoknak/
    “felesleges a jogalkotásba menekülni a jogalkalmazás elől…”

  22. Manitu szerint:

    A f@szlengetés mikor előzött meg bűncselekményt? Csak mert a rendőrök milliónyi alkalommal.

    Nekem ne próbáld bemesélni, hogy a nemi szerved bűncselekményeket előz meg.

    A cerkófmajmok egymást farkát csodálják. Ebben egy vagy a sokak közt, hisz láthatóan Alex farkának ámulatában lógsz még mindig.

    Tévedsz. Se a te tököd, se az Alex töke nem előz meg egyetlen bűncselekményt sem. Akármeddig lengeted, lógatod, vered, akkor sem. Agyhalott, idióta hülye minden ember, aki azt hiszi, hogy hugyozással, f@szveréssel felvonulásokkal bűncselekményeket lehet megelőzni.

    Csak és kizárólag a rend őrei azok, akikben bízhatunk, akiket erősíteni lehet. És mi történik ott, ahol nem a f@szlengetőkkel kell foglalkozni? A bűnözőket elfogják. Bizony. Ahogy Csepelen is. Talán máshol is hagyni kellene, hogy a bűnözőket elkapják.

  23. Jeniszej szerint:

    A Rózsa utca végében, végig a Duna parton is, szeméthegyek tornyosulnak.
    Merem remélni, hogy nem (!) az ott tornyosuló szeméthegyek takarásában lesték a szegény megélhetési tolvajokat a bátor közterületesek önfeláldozó közszolgálat tevői.
    🙁

  24. földhözragadva szerint:

    Ott a kamera a sarkon, de valahogy pont senkinek nem tűnik fel a zsaruk kávézójában ücsörgők közül…

  25. Manitu szerint:

    A Véderősöknek és a jobbikosoknak szeretettel (és ne felejtsék el, hogy a pöcsük nem előz meg bűncselekményeket, és nem is kap el bűnözőket):

    “A péniszimádat nem újkeletű dolog, szerte a világon számos termékenységi szobrot találhatunk a múzeumokban, a Willendorfi Vénusz és barátnői mellett pedig vannak falloszokat mintázó régi alkotások is. A japán péniszünnep sem új találmány, korábban a prostituáltak egy fallosz szentélynél imádkoztak a városban, hogy elkerüljék őket a nemi betegségek. Még most is ez a szent hely a fesztivál központja

    Hogy mit is csinálnak egy ilyen fallosz fesztiválon? A résztvevők ehetnek farok alakú nyalókát, de répából és sok más zöldségből is megmintázásra kerül a férfi nemiszerv. A felvonuláson hatalmas művészeti alkotásokat hordozgatnak körbe-körbe, amelyek témája természetesen egytől egyik a fallosz!”

    Kedves Jobbik-hívők! Falatozzatok, prevenciózzatok kedvetekre:

    http://cotcot.hu/cikk/2009/04/08/falloszimadok

    😀

  26. Jeniszej szerint:

    A kutya kiképző mögött a kompresszor állómás bejárata előtt hegyekben áll a szemét.
    Remélem a közterületesek, megteszik a szükséges intézkedést, hogy a terület gazdái rendet tegyenek portájuk körül. ))))) 😀 ((((

  27. aggódó szerint:

    Manitu!
    Te homokos is vagy?

  28. Manitu szerint:

    Ja, és gratulálok azoknak, akik lefülelték a bűnözőknek. A jobbikosok el vannak foglalva a cerkájukkal, azt lóbálják hetek óta. Eszükbe nem jutna megköszönni azt, hogy vannak olyanok is, akik nem csak a szájukat (és a cerkájukat) verik, hanem dolgoznak is.

    Gratulálok a csepeli közterület-felügyelőknek, akik április 1. óta dolgoznak, és mára emberek életét mentették meg, és bűnözőket fogtak el.

  29. Jeniszej szerint:

    Admin! 😛
    Miért nem a kocsiban található fémről készült a kép. Lehet, hogy talán nem is az említett telepről származik a fém! Tudni kell, hogy végig a Dunnapart öntödei homok, salakból készült töltés, amiben, nagy mennyiségben található öntött vas acél hulladék.
    Ezek a szerencsétlen emberek, lehet, hogy az említett sitt feltárásával jutottak a fém hulladékhoz?

  30. ricsi szerint:

    T. Jenyiszej:aligha tévedett a népes család. Sokkal valószínűbb, hogy a rézáru a gyengéjük.
    Anyagismeretük kitűnő, ráadásul mágnessel a zsebükben indulnak munkába.

  31. szigetelő szerint:

    Manitu a buzzancs! :))
    Miért akarod mindenáron össze keverni a Jobbikkal a patai történést?

  32. szigetelő szerint:

    Csak egy ember életét mentették meg! Ne fetisizáld már őket!

    Jeniszej: azért is hívják Salak utcának az ottani utat. Jól beszélsz. Máskor is ástak már ott vashulladék után. De ahhoz is be kellett törniük az elzárt területre ahol nem mellékesen egy 120 kilovoltos földkábel is fekszik az erőmű felé. Úgyhogy bizsereg a vas amit ott lehet találni.
    Nem szerencsétlenek ezek az emberek hanem tolvajok, vagyis közönséges bűnözők!

  33. lolka szerint:

    Manitu szerint:
    2011. április 30., szombat – 21:57
    -Ha egyszer a két kis kezed elvennéd a szemeid mellöl és egy kicsit szét néznél a “nagy világban” (gondolok itt kis hazánkra) meglátnád, hogy akikkel tudatlanságodból fakadóan össze akarod hozni az egyik párttal a “masírozókat” pont Ők szeretnék a kis unoka öccseidet kiemelni abból a zsákutcából amiben most szarban, húgyban, koszban tengődnek. Mondom ezt neked, mint független, de nemzeti gondolkodású. Tudod van egy elgondolás, ami arról szól, hogy a hátrányos helyzetű kisebbség kollégiumban nevelkedjen a minta életformától elkülönítve, hogy ne a színesfém lopáson nőjenek fel. Mert otthon, ha valamelyiknek eszibe jutna, hogy tanuljon a nagyobbak kigúnyolják és nem hagyják boldogulni…nem kell itt “faszlengetőzni” csak egy kicsit tájékozódni kell, mert aki nem reálisan látja dolgokat az előbb-utóbb meglepődik…

  34. aggódó szerint:

    tisztelt lolka! Manitu nem tudatlan. Olcsó bértollnok, aki megrendelésre dolgozik, mint korábban néhány szoci.
    Megrendelői most azt kérik leíratni vele, amire céloztál.

  35. Manitu szerint:

    Tényleg nem veszi észre senki, hogy a jobbikosoknak napok óta Alex, a f@szlengelő kis köcsög a király? A saját farkuk verését tartják rendrakásnak: normálisa az ilyen? Még egyetlen jobbikos se mondott rossz véleményt a f@szverő Alexról. Szivárványos jó éjszekát minden jobbikosnak. Verjétek csak, lóbáljátok, nektek ez a rend, degenerált barmok.

  36. Tarjányi László szerint:

    Csepel első számú vezetője odahathatna, hogy a rendőrség tegyen rendet a hárosi részen. Egy barátom telkére már sokszor betörtek, s jelentős mennyiségű fémet elloptak, tudomásom szerint már a gárdát is kihívta. Harmadik szomszédja a polgármester, illetve annak a telke. Arról mindent elloptak, még a kerítést is!!!!!
    Némelyek a vityillójukat cigányoknak adják ki, akik azt lakásként használják, s a környezetük életét pokollá teszik.
    Tisztelt Németh Szilárd, kedves polgármester úr, tesz Ön valamit azért, hogy a fenti területen rend legyen, vagy inkább szeretnék, hogy Csepelen is a gárda tegyen rendet?
    Önnek is ismernie kell a barátomat, hiszen évekkel ezelőtt még ő is közszereplő volt.
    Dixi et salvavi animam meam.

  37. Jeniszej szerint:

    szigetelő szerint:
    Területre vonatkozólag tévedésben vagy!
    A Dunapart a Rózsa utca végében nincs bekerítve. Ezek a szerencsétlen emberek tíz, húsz horgász szeme láttára végezték bányász munkájukat a parti rézsün. Gyűjtötték öntödei sittben található kokszot, öntött vas hulladékot.
    Ide a partra szállították az öntött vas letördelt felöntéseit, melyet az átkosban sokszor az öntödei sittel együtt kerültek ide.
    Azt mondja a Fater, hogy Ö nem bányászna itt, mert félne a pécsi feketeszén emberre nem épen áldásos hatásától. 🙁

  38. Manitu szerint:

    Tarjányi et: ha annyira hiszel a módszereitekben, nincs más hátra, mint előre: le a gatya, elő a cerka, és Szálasit pisilni a porba. Szerintetek ez a sirály, a rendtevő csodagyógyszer. F@szlóbálás, hugyozás mindhalálig. Vagy nem: Én még jobbikost nem hallottam ezt cáfolni.

    És te? Cáfolod, hogy vonulással és f@szlóbálással meg lehet előzni a bűncselekményeket?

  39. Tarjányi László szerint:

    Manitu! Én egy konkrét problémát vetettem fel, amire Németh Szilárdtól várok választ. Az említett barátom nem egyedül áll a problémájával azon a környéken, éppen a múlt vasárnap mondta, hogy már a gárdát is hívnia kellett. Őt jól ismerik a csepeli fideszesek is, mint volt közszereplőt, főként hogy Németh Szilárd harmadik telekszomszédja, ha már a saját telkét nem sajnálja, legyen tekintettel a szomszédaira és a közterületesekkel vagy a rendőrséggel csináltasson rendet! Sághi Jenő csepeli rendőrkapitány volt, így kellő tapasztalata van ezen kisebbségi bűnözők megfékezésében. Én nem szeretném, hogy Csepel szerepeljen a hírekben, oldják meg az illetékesek a problémát csinadratta nélkül!!!
    Kérem Admint illetve a fideszes blogtársakat, hívják fel Németh Szilárd figyelmét erre a problémára, ő bizonyára nem olvassa a csepelinfót.
    Dixi et salvavi animam meam.

  40. balla bianka szerint:

    Lolka !

    Hagyd békén a kollégiumokat!
    Sokan azért jöttel fel Budapestre tanulni mert már az otthonukhoz közeli nagyobb városokban a fiatalkorú cigánybűnözők megszállták ezeket az iskolákat. Ott mindent lehet csak tanulni nem. Ezt már megpróbálták amit írsz, feljöttek a vidéki rokonok, és folyt itt is a bűnözés.A tisztességes tanulni vágyó fiatalok meg továbbálltak.
    Ha fiatalkorú cigánybűnözőkkel akarsz foglalkozni fogadj örökbe egy párat.Az egyetlen normális intézkedése a Fidesznek az iskolába járási korhatár levitele volt 16 évre. A pedagógus végre a tanítással és nem a kiskorú cigánybűnözőkkel foglalkoznak majd.

  41. balla bianka szerint:

    helyreigazítás:foglalkozik majd.
    Egyébként Csepel egyetlen kollégiumához egy cigányputri mellett kell elmenni (Magyar utca és környéke). Többször inzultáltak már diákokat a kora esti órákban, a rendőrség a jegyzőkönyv felvételén túl semmit sem tesz. Ez a fő probléma!!!

  42. Bugi szerint:

    Tarjányi úr! Miért nem mondja ki, hogy a bûnmegelõzésnek nem a felvonulás és ez a gusztustalan pisilés meg mutogatás a módja? Lezárhatná ezt a hülye vitát.

    Eddig azt hittem, hogy Manitu nem százas, de napok óta nem válaszol rá senki, hogy a Jobbik valóban pisiléssel akarja megoldani az etnikai problémákat.

    Ez most komoly? Tényleg az jön, hogy idióta egyenruhások fognak mindent összepisilni “cigánybûnözés-megelõzés” címszóval? Ez tényleg komoly? Ennyire elment a józan esze a radikáls jobboldalnak???

    Az alkotmányozási hazaárulást, a sztálinista alkotmány melletti kiállást nem lehet ûberelni, de azért a hülyeségbõl is megárt a sok.

    Ahelyett, hogy örülnének annak, hogy amíg megy a hiszti, azért vannak, akik dolgoznak, és vigyáznak ránk!

  43. "?!" szerint:

    “Manitu”!
    Csak nem lófasszal bővítetted fel ennyire a pofádat, hogy annak ellenére nem akad a torkodon valamelyik cerkófmajomnak fasza, hogy nagy élvezettel napok óta már csak ezeknek a faszát forgatod a szádban?
    Te agyhalott, idióta hülye köcsög! Te azt hiszed, hogy a gyöngyöspatai cigányokkal kapcsolatban tényleg az a legnagyobb probléma, hogy egy hozzád hasonló szellemi képességű szélsőjobboldali cerkófmajom részegen hugyozott a sötét utcán és a faszát lengette az USA nagykövetség lmp-s ügynökei által Magyarország lejáratása céljából felbiztatott és rettegésre felbérelt 80-100 fős cigánybanda felé?
    Nem láttad a tv tudósításokban Te agyhalott idióta hülye köcsög, hogy húsvétkor kondérok mellett táncolva hogyan rettegtek a gyöngyöspatai cigány férfiak, miközben az asszonyaik és gyerekeik az LMP-t életre segítő külföldi és hazai ügynökök pénzén csillebérci jutalomüdülésen vettek részt.
    Az sem zavar Te Alex faszán csámcsogó köcsög, hogy a gyöngyöspatai cigány vezetők hetek óta külföldi ügynökökkel működnek együtt az Orbán-kormány és Magyarország lejáratása céljából, és ezt a Magyarország ellenes tevékenységüket cigány belügynek nevezik annak ellenére, hogy ezek a tetvek is magyar állampolgárok?
    Köpd ki a szádból az összes cerkóf faszát, mert ha Alex és társai faszát továbbra is a szádban forgatod, akkor nem látsz tovább az orrodnál és soha nem leszel képes meglátni a valóságot!

  44. Tarjányi László szerint:

    Bugi! Nem az én dolgom Manitut leszoktatni, arról hogy mindent a f@szlengetéssel és pisiléssel magyarázzon. Ő megragadt ott, amikor az óvodás kisfiúk távolba pisilési versenyt tartanak. Ennél a topicnál én egy konkrét problémát vetettem fel, s arra a megszólított személytől várok választ.
    Egyébként állok rendelkezésére bármely blogtársamnak egy jó kis vitára, nekem egyetlem magyar sem ellenségem. Mindössze azokat szoktam melegebb égtájakra tanácsolni, akik nem érzik jó magukat ebben a “fasizta országban”, ezeknek szoktam írni, lehet másutt is boldognak lenni. Vonatkozik ez azokra is, akik lépten-nyomon köpködik a magyarságot, holott azok adójából kapják a gyerekpízt meg a segílyt.

  45. Donor szerint:

    Hozzánk 3 hete akartak betörni úgy hogy az gyerekek otthon voltak.
    Ok hivtak hogy valakik kopognak az ablakon.
    Szerencsrol hívtam a 107-et.
    3 percen belül kint voltak a rendőrök.
    Félelmetes teljesítmény volt. Köszönet érte.
    Minden elismerésem. Álmomban nem gondoltam volna h ilyen gyorsak.
    Csak igY tovább. És köszönöm a család nevében.

  46. aggódó szerint:

    T. Bugi!

    Nem vagyok jobbikos és nem vonzanak az egyenruhák.
    DE: nem kéne neked is bekajálni azt, hogy minden fizetett provokátor jobbikos.
    Az Infórádió Aréna műsorában Vona elmondta, hogy napok óta olyan erők voltak ott, akikről fogalmuk se volt.

    Hogy ki bérelte fel őket? Akiknek a zűrzavar keltés az érdekük és az, hogy az ostoba emberekkel elhitessék, hogy a jobbik emberei.

    Manitu csak egy ócska bérenc, aki tudja mit beszél.

  47. Turul szerint:

    Hát valaki azt is észreveszi hogy a romák életvitele a szaporodás ?????
    a törpe cigány vezetőnknek és persze a cimboráinak mindig is lesz szavazati után pótlás ( és ez csak is a magyarok verítékén ) oldják meg
    a másik hogy az a rengeteg zsidó meg szép csendben elfoglalja hazánkat,,,,
    már Izraelben is tanulják az új nyelvet a /MAGYART /
    sajnos mi magyarok nagyon hamar elfogunk tűnni a történelem színpadán
    az egyszerű rendőröknek a keze meg van kötve nem sok mindent tehetnek
    ezért szerintem elég sokan örülünk annak hogy még vannak ezek a “pisilős ” szabad csapatok
    a cigányoknak meg valahol egy messzi messzi országot hisz úgyis csak állandóan hőbörögnek hogy milyen szar itt

  48. kilgore trout szerint:

    ?!: Gratulálok! Magam is valami hasonlót akartam írni Manitunak.

  49. Jeniszej szerint:

    A Rózsa utca végében hegyekben áll a szemét. A közterület felügyelők miért nem intézkednek a terület megtisztítása ügyében.
    Lehet, hogy magaslesnek használják? 🙂

  50. Jeniszej szerint:

    A volt kenyérgyár mögött a Dumaparton dombokban áll a szemét. Kérem a közterület felügyelőket, hogy intézkedjenek a szemét elszállításáról. 🙁

  51. Jeniszej szerint:

    Admin!
    Nagyon csúnya, trágár szavakat használnak egyes trógerok!
    A Fater unokája már hányingert kapott tőlük.

  52. Jeniszej szerint:

    A kenyérgyár mögötti terület nagyon el van hanyagolva.
    Derékig ér a gaz a parlagfű.
    Kérem a közterület felügyelőket, hogy intézkedjenek a terület rendbetételére kaszálására, lomtalanítására.
    🙂

  53. zed szerint:

    Fémet lopni nem szép dolog. Ezt kellene megértetni az elkövetőkkel.

  54. Jeniszej szerint:

    A Rózsa utcabeliek miért nem tesznek valamit utcájuk rendbetételére?

  55. Jeniszej szerint:

    A munkahelyek megszüntetése a művek széthordása a sokkal nagyobb bűn, mint a sitt telepen kutakodni a fel lelhető értékek után.
    Tudható, hogy hány csepeli vezető lett már lecsukva, amiért több ezer munkáscsalád életét tették tönkre?
    – ellopva a gyárukat, szakszervezeti üdülőjüket.
    Az ezekből befolyt lóvé hol van?
    Röhej azért azt állítani, hogy a “huszonhat fős banda 3-4 éves gyerek tagja” fém tolvaj!

  56. Jeniszej szerint:

    Azt olvastam valahol, hogy Csepelen a közterületesek fogdossák össze a huszonhat fős bandában tömörült munkanélkülieket, – akik a volt sitt telepen keresik létfenntartásukhoz
    szükséges anyagiakat.
    Két-három éves gyerektagjai is vannak a huszonhat fős bandának.
    Akik a megszerzett fém árából cumira gyűjtenek.

  57. Gordon szerint:

    A cikkben szereplő példa jól mutatja hogy dolgozni kell a közrendért és nem beszélni róla.

    Egy jobbikosoknak sem tilos munkát vállalni. A probléma számukra nem ez, hanem az hogy oda reggel be kellene menni dolgozni, de a sajtó nincs ott. Így már kevésbé vonzó. 🙂

  58. aggódó szerint:

    A Gordon- Manitu házaspár másik tagja is megszólalt.
    Azt állítani kategorikusan bármely párt tagjairól, hogy nem dolgoznak, masszív demagógia.

    Gratulálok!

  59. Gordon szerint:

    “Turul szerint:
    2011. május 01., vasárnap – 06:48

    Hát valaki azt is észreveszi hogy a romák életvitele a szaporodás ?????”

    Butaság. Az a természetesebb amit a cigányok csinálnak. Szerintem a mostani cigányság gyermekvállalási kedve alacsonyabb mint amekkora a magyarság gyermekvállalási kedve volt a két világháború között (pedig nem volt nagy a jólét a g.ófok és bá.ók világában).

    A világ változott, de gyermekvállalás terén mi változtunk – reprodukció szempontokból – negatívan és nem a cigányok. Bár egyébként náluk is kevesebb gyerek születik mint korábban.

    folyt.köv

  60. Gordon szerint:

    Emellett érdemes megnézni az abortuszok számát mióta engedélyezve van.

    Döbbenetes számok jönnek ki. Gyanítható hogy a több milliós elvetett gyereket többségében nem a cigányok kapartatták ki (már csak ezért sem kell kalapáccsal magukat verő cigány nőkről böfögni – ugyanis e tekintetben is van szégyenkezni valónk).

    Persze írt már erre a fórumra is valaki akkora baromságot hogy 50m2-re nem lehet gyereket szülni.

    Idióta.

  61. Gordon szerint:

    De ha már abortusz.

    Nem értem, hogy a katolikus egyház bigott vezetői miért ellenzik a fiatalok számára hogy védekezzenek szex közben.

    Jobb az abortusz?

    “Remek” döntés.

    Jelenleg a történelmi egyházak nem túl vonzóak a fiatalok számára. Fel kellene ébredni és nyitni a fiatalok felé, mert kiürülnek a templomok.

    Persze ehhez ki kell(ene) jönni a templomból és levetni pár ostoba gondolatot.

  62. Jeniszej szerint:

    Lehet, hogy azért nem szülnek az anyák, mert félnek attól, hogy Csepelen fém tolvajok lesznek a csöppségek?

  63. Gordon szerint:

    Sajnos ez összeurópai probléma (néhány kivétellel, pl.: a muzulmán Koszovó ami ugye régen szerb volt, de a muszlimok lenyomták őket demográfiai tekintetben).

  64. Gordon szerint:

    Majd lenyomják a németeket, franciákat is.

  65. Jeniszej szerint:

    Régen az átkosban a munkáscsaládok csöppségei az elkotyavetyélt üdülőkbe jártak nyaralni, – nem pedig a sitt telepre fémet gyűjteni.
    Ilyen volt Csobánka, Siófok. Hová lett a lóvé. Kik nyúlták le a munkások tulajdonát.
    Lecsuktak már valakit Csepelen ezért?
    Itt Csepelen a bandában elkövetett gyilkosokat sem tudják lecsukni!
    A felbujtóikat még úgy se! 🙂

  66. Jeniszej szerint:

    Hová lett a Csepeli Gyár sitt telepének az ára. Ki, kik nyúlták le a lóvét? Ez a kérdés! – nem pedig a kéthárom éves fémet gyűjtő csöppség.

  67. Jeniszej szerint:

    Milyen ítélet vár a három éves vashulladék „tolvaj” csöppségekre.
    Hová lett a sitt telep ára?
    Ez itt a kérdés, és nem az hogy a csöppségek milyen cukorkát vásárolnak a fémhulladék árából.
    🙂

  68. miska72 szerint:

    Nekem csak egy kérdésem van! Az ilyeneknek miért nem lehet keresni a helyszínen egy megfelelő fát, és felkötni őket a helyszínen? A kenderkötél környezetberát, és újrahasznosítható! 🙂 🙂 🙂

  69. Jeniszej szerint:

    Folyik valami vizsgálódás a csepeli gyár privatizációi körül?
    Hová lett a lóvé?
    Ez itt a kérdés!
    Mert ugye a sitt telep feltáróit könnyű volt kideríteni, mert ez nyilvánvaló volt.
    Tetten érték őket a sitt feltárása során.
    Hol a lóvé a „sitt telep” eladásából?
    Kik tollasodtak meg rajta?
    Mennyiért cserélt gazdát ez az értékes terület, mely rendelkezik közúttal, vízi úttal, vasúttal.
    Hová lett a lóvé?

  70. Jeniszej szerint:

    Megengedhető, hogy a csepeli vízbázis fölött veszélyes hulladékgyűjtő működjön?
    Így – vagy úgy?
    Hová lett a “sitt telep területének az ára?
    A pécsi feketeszén salakja tartalmaz sugárzó anyagot? “(salakbeton házak, radon gáz stb.)”

  71. Jeniszej szerint:

    Miért lehetnek veszélyesek a salaktárolók, amiért a Fater nem szívesen tartózkodna e létesítmények közelében.
    “A sugárzás – akár radioaktív, röntgen, mikrohullám, gamma vagy ultraviola sugárzás, esetleg radongáz – egy műszeresen érzékelhető jelenség. Éppen ezért nehéz ellene védekezni, hiszen az emberi érzékszervek nem jelzik ha baj van. Igaz, ha baj van, általában már késő.
    Hazánkban a szénsalakok alkalmazása jelenthet kisebb gondot. Régóta ismert, hogy egyes itthon bányászott szenek radioaktivitása (elsősorban 226Ra koncentrációja) jelentősen meghaladja a világátlagot. Az ezek elégetése során keletkező salakban a radioaktív komponensek még jobban feldúsulnak. A salakot gyakran használták építőipari segédanyagként.”

  72. guriga szerint:

    miska72
    Osztom a véleményed.
    De sajnos semmi nem fog változni.
    Ezeknek a vérükben van a lopás.
    Semmit nem lehet csinálni.

  73. Nemmondommeg szerint:

    Gordon
    Fejezd már be a magyar ellenes cigány védő dumádat. Undorító. Miféle ember vagy te, hogy a “saját néped” ellen beszélsz, még ha megfizetik is ?

  74. Nemmondommeg szerint:

    Jeniszej
    A pénzen osztoztak a pártok akik a rendszerváltás óta ott ülnek. Nem véletlenül nincs elszámoltatás, csak színjáték.

  75. "?!" szerint:

    “miska” és “guriga”!

    Nem gondoljátok, hogy túl korai akasztásról ugatni akkor amikor még azt sem tudhatjuk pontosan, hogy valóban lopásról, vagy csak a sitt telepen végzett illegális fémgyűjtésről van szó?
    Szívesen megnézném, hogy milyen pofát vágnátok, ha hozzátok hasonló buzgósággal tévedésből nektek akarná valaki megkötni a környezetbarát kenderkötél nyakkendőt a nyakatokon!

    Ha valóban a sitt telepen végzett illegális fémgyűjtésről van szó, akkor méltányolni illene és enyhítő körülménynek tekinthető, hogy lopás helyett a hulladékban előforduló fém kibányászásával igyekeztek ezek az emberek pénzhez jutni!

  76. Nemmondommeg szerint:

    Elképesztő, hogy az összes mocsok bérfirkász idejár hazudozni és magyart gyalázni. Kezd bosszantani. Nem mint ha bárkit is befolyásolni tudnátok, esetleg ha valaki a Marson él az és sosem találkozott cigányokkal, elhiszi nektek.

  77. szigetelő szerint:

    Jeniszej:
    “Területre vonatkozólag tévedésben vagy!
    A Dunapart a Rózsa utca végében nincs bekerítve. Ezek a szerencsétlen emberek tíz, húsz horgász szeme láttára végezték bányász munkájukat a parti rézsün. Gyűjtötték öntödei sittben található kokszot, öntött vas hulladékot.
    Ide a partra szállították az öntött vas letördelt felöntéseit, melyet az átkosban sokszor az öntödei sittel együtt kerültek ide.”

    Nem tévedek, csak amiről Te beszélsz az a parton, a kerítésen kívül eső terület a folyamhajózási tábla (ill.annak hűlt helye) előtt. Itt sok feltáró árkot lehet látni.
    Az általad védett ifjú vasgyűjtők szét faragját a töltést és egy árvíznél majd erodál a part és elviszi a víz szép lassan Csepelt.
    Pécsi szén nincsen csak Komlói.
    Szerintem a 2-3 éves cumira gyűjtő purdé is bűnöző ha vét a törvény ellen. Az én kocsimat 3-4 éves puják dobálták meg kővel a Magyar utcában.

  78. "?!" szerint:

    “Nemmondommeg”!

    Tanulj meg olvasni, vagy vedd le a sötét szemüveget amellyel az orrod hegyéig sem látsz és csak utána nyilváníts véleményt “Gordon” fenti hozzászólásainak a tartalmáról!
    Legjobban tennéd azonban, ha a rád jellemző hülye nick nevedhez tartanád magadat és “nem mondanád meg”, hogy milyen baromságok fogalmazónak meg a fejedben!
    Ha azonban mégis válaszolsz, akkor tételesen jelöld meg, hogy “Gordon” fenti hozzászólásai között melyikben láttál “magyar ellenes undorító cigány védő dumát”, és a tények leírásán túl “hol beszélt a saját népe ellen”?

    Azt is bővebben kifejthetnéd, hogy Te a magad primitív módján hogyan valósítanád meg a szerinted “véletlenül sem létező elszámoltatást”?
    A gyorsítás érdekében megszüntetnéd talán a szerinted színjátéknak nevezett ügyészségi és a bírósági eljárásokat, és hozzád hasonló begőzölt agyú fazonokra bíznád annak a megállapítását, hogy kinek és mivel kell elszámolni, továbbá annak az eldöntését, hogy kit hány évre kell börtönbe csukni és, hogy kiket kell felakasztani?

    Gondolkodj el a fentieken, és csak utána válaszolj a feltett kérdéseimre!

  79. Gordon szerint:

    aggódó:

    “Azt állítani kategorikusan bármely párt tagjairól, hogy nem dolgoznak, masszív demagógia.

    Gratulálok!”

    Mégis volt idő “két műszak között” a napokon át tartó masírozásra és a p.cslengetésre.

    Tisztelet a kivételnek, de azért egyértelmű, hogy a vörös sapkások és egyéb “kakastollasok” kikhez köthetők, kik masírozgatnak fel és alá szinte minden nap különböző vidéki városokban (többségük nem is helybeli, hanem idegen).

    A masírozgatók hanyatt homlok menekülnének ha meglátnának egyet Arkan Tigrisei közül (akikekkel egyébként nem szimpatizálok). De azért szét tudom választani a Jobbik-jelmezbált és a komoly csoportosulásokat.

  80. aggódó szerint:

    Gordon!
    Ha olyan demagóg lennék, mint te, akkor azt állítanám, hogy te és a a hozzád közelállók bérelték fel a p..lengető figurát, hogy lejárassák az általatok utált pártot.
    De nem teszem, mert:
    – nem vagyok bértollnok, nem írogatok mások érdekében
    – nem vagyok hitvány szar ember, hogy mások szolgálatában – tények ismerete nélkül- bárkit megrágalmazzak.

    Sok sikert a karrieredhez.

  81. Gordon szerint:

    “?!” szerint:
    2011. május 01., vasárnap – 13:50

    “Ha azonban mégis válaszolsz, akkor tételesen jelöld meg, hogy “Gordon” fenti hozzászólásai között melyikben láttál “magyar ellenes undorító cigány védő dumát”, és a tények leírásán túl >hol beszélt a saját népe ellen<?"

    "?!"!

    Voltak vitáink, de ez korrekt volt. Véleményem szerint nem az okozat, vagyis a kialakult helyzet elemzője (az lennék én) a felelős az okért. Ezért magam is várom “Nemmondommeg” válaszát. Érvekkel, akár forrásokkal alátámasztva (na jó, nem álmodozok).

    A 80-as évek eleje óta (a bevándorolt határon túliakat kivéve a számításból) mintegy 1 millió fős a népességcsökkenés.

    Miről vitatkozunk? Az elmúlt 100 évben az elmúlt 30 év a leghosszabb szakasz abban a tekintetben, hogy a népesség folyamatos csökken. A II. vh ideje alatt nem volt akkora a népességveszteségünk mint az utóbbi három évtizedben.

    Egyébként demográfiai téren a románok is gondban vannak. Azért nem kongatják a vészharangot, mert nagyobbak a tartalékaik és a XX. századi sikereik kényelmessé tették őket.

    Ez megváltozhat a jövőben.

    De erről máskor bővebben…

  82. Jeniszej szerint:

    szigetelő:
    “elviszi a víz szép lassan Csepelt.”
    Nem Csepelt viszi el a viz hanem a “magaslesnek” használt szemét dombokat viszi el a viz.
    Lehet, hogy nem szeretik ezek a gyerekek a kocsid szinét? 😀

  83. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Csepeli férfiak és admin!

    Szégyellhetitek magatokat, hogy ANYÁK NAPJÁN EGYETLEN SZÓVAL SEM EMLÉKEZTEK MEG A LEGDRÁGÁBBAK EGYIKÉRŐL AZ ÉDESANYÁKRÓL.

    -A magam és családom nevében köszöntünk minden CSEPELI és nem CSEPELI ÉDESANYÁT, s kívánunk sikerekben gazdag boldog jövőt.

    -Mélyen elítélem a fentiekben leírt megnyilvánulások alkalmával használt emberekhez méltatlan trágár megnyilvánulásokat. Különösen a hármas ünnep tekintetében, amelyek a mai napra estek.
    Szégyellem magamat, s nem hiszem el, hogy egyes emberek a nagy nyilvánosságot is tekintve, milyen mélyre tudtak lesüllyedni. Ez lenne a kulturált emberi, társalgási, vélemény nyilvánítási forma? Tragikus a jövő nemzedékének a környezetetekben élni, tartózkodni.

  84. fülöpke szerint:

    ÉÉÉSSS! 5 éve léptünk be a Junijóba. Hurrá! Hurrá! Hurrá!

  85. Nemmondommeg szerint:

    ?!
    Megtehetném, de mivel ti sem áruljátok el még hány 100 év kell az elszámoltatáshoz, nem teszem.
    Olvass vissza.
    Olyanok vagytok mint az Index cikkei, szánalmas de azért valamilyen szinten vicces.
    Orbán is folytatja amit Gyurcsány testvére elkezdett, a kisembert a végletekig sanyargatni a gazdagokat kiemelni.
    Mostanra már viszont igen csak megcsappant a ti táborotok is, akár csak a maszopé.
    Egyetlen politikusnak sem hiszem el egyetlen szavát sem, lehet ez előítélet de ha visszatekintünk a múltba akkor megvan rá minden jogom.
    Elszámoltatást és egyenlő jogokat mindenkinek.

  86. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tudom, hogy nem ide tartozik!

    – Én mégis megteszem!
    -A magam és családom nevében köszöntöm az egyik legdrágábbat, az ÉDESANYÁKAT minden férfi Honfitársam nevében is! -Sajnálatra méltó, hogy erre a szerkesztőségnek nem terjedt ki a figyelme! Több mint bűn! Nálam hétfőtől, ők már nem dolgozhatnának!!!-

  87. Jeniszej szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Igazad van!
    Adminnak így kellett volna kezdeni a napot, hogy
    – Szeretettel köszöntjük az édesanyákat!
    De nem ehhez a témához kapcsolva, hanem egy külön erre a célból indított rovatban.

  88. Tarjányi László szerint:

    Az amerikai nagykövetség munkatársai keresik azt a jó génállományú cigány házaspárt, amelyet az USA-ba betelepítve, kitenyészthetnék Amerika első cigány származású elnökét! Ugyanis, csak az Egyesült Államokban született személy lehet amerikai elnök!

  89. lolka szerint:

    GONDOLKODÓ! szerint:
    2011. május 01., vasárnap – 15:32
    -Kedves “GONDOLKODÓ!”-szép az ötlet egy nőnapkor, de az ANYÁK NAPI ünnepet hagy meg légy szíves egy bensőséges családi ünnepnek, megemlékezésnek, amit mindenki a saját szíve szerint, vagy befele fordulva, emlékekben elmerülve tudjon megélni. Ehhez a Csepel. info-k nem kell, hogy köze legyen. Ha esetleg valakinek az infóról jut eszébe talán azt már “megette a fene”…de részedről nemes a szándék, csak nem kéne kérdőre vonni senkit…

  90. islander szerint:

    “az USA nagykövetség lmp-s ügynökei által ”

    ez mekkora!!!!

  91. obama szerint:

    Csepel más területén az elmúlt egy hónap alatt, igaz nem közterületesekkel, hanem magánbiztonsági szolgálat a rendőrséggel együtt, több alkalommal, több fémtolvajt fogott el, akik alkalmanként több száz kg fémhulladékot kíséreltek meg ellopni. Ezekről miért nem értesült a sajtó?

  92. admin szerint:

    Kedves obama!

    Nekünk nem küldték el ezeket a híreket.

    Üdvözlettel:
    Csepel.info csapata

  93. Nemmondommeg szerint:

    obama
    Mert Csepelen is szeretik elhallgatni ha a kisebbség követi el.

  94. Gizike aki gőzeke szerint:

    Mi a baj? Hát meló volt és csak vasaztak 🙂 Nemsokára bodzáznak is!

  95. "?!" szerint:

    Kedves “Nemmondommeg”!

    Nem gondoltam, hogy a nagy pofádhoz olyan szerény szellemi képességekkel rendelkezel mint egy papagáj, és az azóta eltelt 9 óra alatt sem voltál képes választ adni a 13:50-kor feltett kérdéseimre.
    A kérdéseimre adott válasz helyett 15:51-kor pofátlanul azt írtad, hogy “ti sem áruljátok el még hány 100 év kell az elszámoltatáshoz”, majd azzal az idióta szöveggel zártad az írásodat, hogy “elszámoltatást és egyenlő jogokat mindenkinek”.

    A 15:51-s írásodra válaszolva felhívom a figyelmedet arra, hogy jogállamban előzetes vizsgálatok nélkül csak az olyan vadbarmok határozzák meg meg előre, hogy kiket és mennyi időre fognak becsukni, mint a hozzád hasonlóan rövid eszű szellemi vezetőd (a külső jegyek alapján egyértelműen cigány származású Zázrivecz-Vona Gábor) aki a 2010-es választások előtt az agyalágyult hívei előtt kijelentette, hogy “20 évet a 20 évért”, továbbá azt, hogy “éjszaka fognak csengetni az elmúlt 20 év politikusaiért a 190 centis jobbikos csendőrök”, valamint azt, hogy “ha a Jobbik bekerül a parlamentbe, akkor az nem azt fogja jelenteni, hogy egy párttal több lesz a parlamentben, hanem azt, hogy néhány hónappal a választások után a Jobbik már csak egyedül lesz a parlamentben”!
    Ezen felül arra is ígéretet tett ez a botcsinálta történész, hogy “változtatás nélkül visszaállítják a történelmi (vagy történeti) magyar alkotmányt”!

    Kérdezem Tőled Te idióta vadbarom, hogy mi a jó édesanyádért a fideszeseken kéred számon a cigány külseje miatt frusztrált és ezért cigányozó Zázrivecz-Vona Gábor ígéreteinek az elmaradását? (Esetleg Téged is az frusztrál, hogy Vonához hasonlóan Te is cigány külsővel rendelkezel és ezt akarod kompenzálni az állandó cigányozással?)

    Megkérdezted-e már valaha ettől a történészek aljának minősülő szellemi vezetőtöktől (Zázrivecz-Vona Gábortól), az alábbiakat:

    1.) Miért csak az 1990 utáni 20 év politikusainak adna 20 évet az elmúlt 20 évért, és miért nem kellene 40 évet adni az 1990 előtti kommunista rendszer politikusainak az 1990 előtti 40 évért?
    Vajon nem azért, mert az 1990 előtti komcsi diktatúrát szeretnétek visszaállítani?

    2.) A demokratikus jogállamként működő Magyarországon miért nem hozta még létre a Jobbik a csendőrséget, amelyik Zázrivecz-Vona Gábor utasítására válogatás nélkül venné őrizetbe az utóbbi 20 év politikusait, közöttük Balczó Zoltánt a Jobbik alelnökét is?

    3.) Az elszámoltatás (pontosabban leszámolás) címén, miért nem távolította még el a parlamentből a Jobbik a többi pártot, és miért a Fidesztől követeli a Jobbik az MSZP eltávolítását a parlamentből?

    4.) Miért nem állította vissza a Jobbik az általa emlegetett történelmi alkotmányt, amely egységes írott formában soha nem létezett, mert Magyarországon az 1919-es Tanácsköztársaság illegitim alkotmánya volt az első, majd az 1949-es kommunista alkotmány volt a második írott alkotmány?
    Hogy akartak az idióta jobbikosok az egzakt módon soha nem dokumentált történelmi (vagy történeti) alkotmányt változtatás nélkül visszaállítani?

    Ha még nem tűnt el a gerinced utolsó maradéka is (azaz, még nem vagy teljesen gerinctelen) akkor tételesen írd le a fenti kérdésekre vonatkozó válaszaidat, és ne felejtsd el megválaszolni a 13:50-kor feltett kérdéseimet sem!
    Ha a fenti kérdéseket nem válaszolod meg tételesen, akkor bizonyítani fogod, hogy Te a nagypofájú de gerinctelen véglények alfajába tartozol!

  96. Jeniszej szerint:

    Csepelen ez az utca lehetne a “legjobban szemetes” utcajelző dicstelen tulajdonosa.
    Nem is érti a Fater, hogy tűri ezt az utca népe.
    Azt mondja a Fater
    – nem, szeretné, ha ilyen utcán át volna elérhető a beígért komp, amely közelebb hozná Csepelhez a Budafoki hűs borospincéket, ahol szeretett nedűjét tárolják, – megfelelő hőfokon.
    Az Öreg a kétéltű vízi járgány üzembe állításáról már végleg lemondott. Belátta, hogy egy ilyen járgány a volt munkás kerületeknek nem dukál.
    😀

  97. Jeniszej szerint:

    Kíváncsi a Fater, hogy a Rózsa utca végében található szeméthegyek hány nap múlva lesznek felszámolva.
    Csepelen ez az utca lehetne a “legjobban szemetes” utcajelző dicstelen tulajdonosa.
    Nem is érti a Fater, hogy tűri ezt az utca népe.
    Azt mondja a Fater
    – nem, szeretné, ha ilyen utcán át volna elérhető a beígért komp, amely közelebb hozná Csepelhez a Budafoki hűs borospincéket, ahol szeretett nedűjét tárolják, – megfelelő hőfokon.
    Az Öreg a kétéltű vízi járgány üzembe állításáról már végleg lemondott. Belátta, hogy egy ilyen a volt munkás kerületeknek nem dukál.
    ))) 😀 (((

  98. szigetelő szerint:

    Régen is ott volt a kompkikötő. Mi a baja ezzel a Faterodnak?

  99. Nemmondommeg szerint:

    ?!
    IDÉZET:
    “Kérdezem Tőled Te idióta vadbarom, hogy mi a jó édesanyádért a fideszeseken kéred”

    Nem olvasom végig a hozzászólásodat, mert bunkó vagy és csak sértegetni tudsz, konkrét választ nem tudsz adni soha sem.
    Idegbeteg vagy, és érzéketlen bunkó, pártmajom.
    Nem szidtam senki édesanyát se itt se máshol !
    Te miért teszed ? Ha engem gyalázol nem érdekel de szakadjál le más szüleiről, főleg az enyémről q-va undorító dolog.
    Ha szemből szembe szidnád, valószínű összeugranánk.
    Ja és tudd, nem vagyok egy párthoz sem köthető.

  100. Jeniszej szerint:

    szigetelő!
    Próbáld még egyszer elolvasni – hátha kibököd a bajt. 🙂

Itt lehet hozzászólni !