Az Electric Eyes Budapesten keresi a “dögöt”

Zene.hu

Április 30-án ismét a húrok közé csap többek között az Electric Eyes is Csepelen az Black Machine Rock Clubban (Bajáki utca 1.).

A közel egy évtizede létező metal zenekar énekesét Tóth Csabát, azaz közismertebb nevén Nagytalpot faggattuk a készülődés hevében a várható koncertről.

– Korábban is léptetek már föl Csepelen? Most milyen apropóból kaptatokmeghívást?

– Utóljára néhány évvel ezelőtt zenéltünk a Freeport Music Club nevű szórakozóhelyen. Az akkori bulit Őz Zsolt -a Vidámpark zenekar hajdani énekese- szervezte. Azzal a szándékkal, hogy fellendítse a csepeli rockéletet. Mindig örömmel teszünk eleget egy-egy ilyen baráti felkérésnek, és most is izgatottan várjuk a hétvégi zenélést, hogy lássuk meddig jutott azóta ez az ügy. Összesen öt zenekar lép fel április 30-án este 7 órától a Metál Night elnevezésű rock összejövetelen. Először a Bovden, majd mi -az Electric Eyes, majd a The Needless és nem utolsó sorban a Zinfield.

– Hogyan készültök a fellépésre? Milyen számokat játszotok, mi alapján válogattatok?

– Az Electric Eyes eddigi fő csapásvonalát az ismertebb metál bandák nótáinak feldolgozása alkotta. A mostani koncerten is hallható lesz az In Flames, a Cradle of Filth, a Sepultura, a Amon Amarth és más külföldi előadók különböző dalai. De igyekszünk a saját nótáink írását és azoknak a repertoárba illesztését is előtérbe helyezni. Így a bulin hallható lesz majd az Ébredj fel!, az Econmic Hitman vagy a New Age című dalunk is.

– Mit jelent a zenekar neve? Hogyan lehetne röviden jellemzeni a zenét, amit játszotok?

– Eredetileg egy híres Judas Priest szám címe alapján választottuk ezt a nevet. Bár ez a név alapvetően a basszerosunk – Oláh György „Öcsi bácsi”- ötlete volt. Aki maga is nagy Judas Priest rajongó. De később már egyre inkább úgy éreztük, hogy van ebben valami sejtelmes. Tudod: Ahogyan a sötétből hirtelen felvillan öt ijesztő szempár. És teljes káoszt okozva, hatalmas hangerővel, váratlanul metált tol a közönség arcába. Az általunk játszott zenével főként azt szeretnénk kifejezni amivel egyet értünk és azt amivel nem. Rengeteg az igazságtalanság a világban, ami felett nem lehet szemet hunyni. Ilyen például az Economic Hitman című számunk. Ami felhívja a figyelmet arra, hogy egyes gazdag emberek mi mindenre képesek a pénzért. Vagy néhol példát szeretnénk mutatni azoknak, akik úgy érzik semmi értelme nincs az életüknek. Ezt leginkább az Ébredj fel! című dal tükrözi. Néha azonban csak a zenében lévő „dög” kereséséről szól az egész. Vagyis mindenkiben van erő, energia, kitartás, élet és lélek.

– Több mint 7 éve léteztek, vannak változások, újdonságok a zenekar életében?

– Átmentünk néhány tagcserén, és a dobok mögé bekerült Mátyus Zoltán, azaz „Joey”. Akinek és akiért nagyon hálásak vagyunk. Ám az utóbbi időben az egyik gitárosi poszton voltak újabb cserék. Most ezt a feladatot Szántai Dani látja el, aki unokatestvére Szántai Sándornak a másik gitárosunknak. Reméljük ez a felállás már végleges lesz! Nagy előrelépésnek tartjuk azt is, hogy a próbákat az utóbbi időben a Dürer Stúdióban tartjuk. Amely jelentős minőségi változást jelent és nagy mértékben növeli a próbák élvezeti értékét. Ezzel is új lendületet adva a bandának.

– Mit gondoltok van még igény manapság erre a fajta trash/death zenére, amit ti is képviseltek?

– Szerintünk most nagyobb lenne az igény a rock- és metál zenére, mint eddig bármikor. A zene felszabadító- és mentális gyógyító hatására. Sajnos azonban a média a kampányolás szempontjából nem annyira kedvez a metál zenének. Sokkal inkább támogatják például a rádiókból is ömlő mondva csinált fiú és kislány sztárokat. És tessék, az egyetlen rock zenei rádió is megszűnt Budapesten.

– Ha valakiben felkeltettétek az érdeklődést, hol olvashat rólatok?

– Aki többet akar megtudni, az ellátogathat például a honlapunkra, amelyet a http://www.eyesmetal.com címem talál.

– Közelebbi-távolabbi elképzelések, tervek, irányok vannak?

– Lehetőleg minél több saját dalt szeretnénk írni, és jó volna méginkább megismertetni magunkat a közönséggel. Terveink között szerepel egy demo lemez és egy LP felvétel elkészítése. Ez utóbbi valószínűleg feldolgozásokat fog tartalmazni, és természetesen lesz némi meglepetés is!

t.zs.

zene.hu

3 hozzászólás “Az Electric Eyes Budapesten keresi a “dögöt”” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Remélem, hogy a rendezvényen időben ott lesz a rendőrség, és egy órán belül elviszi a fenti kép baloldalán látható két figurát, mert “másokban?” félelemkeltő terepszínű nadrágot viselnek!

  2. nagyapó szerint:

    Szeretném, ha a cikkíró mellékelne egy szótárt is. Különösen érdekes a “basszerosunk ” szó. Nem trágár?

  3. grün szerint:

    nagyapó!
    Semmivel sem lehet trágárabb mint egy szakszizó apáca!!! 🙂

Itt lehet hozzászólni !