Május 3-án kezdődik a csepeli kettős gyilkosság tárgyalása

Független Hírügynökség, Magyar Online

Deme Gábor (balra)

Május 3-án tartják a csepeli kettős gyilkosság néven ismertté vált ügy első tárgyalási napját a Fővárosi Bíróságon. A nagy érdeklődés miatt a tárgyalásra a sajtó képviselőinek is regisztráltatniuk kell magukat.

Mint ismert, 2010 decemberében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a csepeli kettős gyilkosság néven elhíresült ügyben. A vádirat szerint 2009. január 7-én, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában a pedellus lőtte le az igazgatót és az egyik tanárt.

A pedellus, Kun Tamás Deme Gábor volt igazgatóhelyettessel érkezett, hogy tárgyaljon az igazgatóval. A vádirat szerint már ekkor arra készültek, hogy megölik az iskola vezetőjét, hogy az általa a volt igazgatóhelyettes ellen az iskolából eltűnt pénzek kapcsán összegyűjtött bizonyítékok ne kerülhessenek a hatóságokhoz. A gyilkos fegyver a pedellus engedély nélkül tartott fegyvere volt. Mivel az igazgatóval egy másik tanár is elment a találkozóra, őt is lelőtte a vád szerint.

A fegyvert elsütő pedellust előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolják. Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettes ellen bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség. Az iskola gazdasági ügyei kapcsán egyébként Deme Gábor ellen egy másik büntetőeljárás is tart. Deme Gábor védője szerint egyébként a vád ügyfele esetében megalapozatlan.

Forrás: Mon.hu

8 hozzászólás “Május 3-án kezdődik a csepeli kettős gyilkosság tárgyalása” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    “Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettes ellen bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.”

    Úgy hallom, hogy a csepeli MSZP-sek a magánbeszélgetéseikben még mindig védik a gonosz gömböcöt.

  2. TI szerint:

    És mi van azokkal, akik Demének falaztak és falaznak??? Az ő tárgyalásuk mikor kezdődik?

  3. Manitu szerint:

    Szerintem Demével egy időben. Könnyen bebukhat, aki hamisan tanúzik.

  4. Miska72 szerint:

    Á dehogy. ez egy szervezett bűnszervezet. Szocialista Önkormányzati Mafia.

  5. islander szerint:

    maffia

  6. Démosz szerint:

    Miért vannak ilyen vezetőink?
    Mert hagyjuk!

  7. Kakuk Jánosné szerint:

    Kedves Csepel Info! Szeretném ha tájékoztatnának, , hogy mi van A Csepel SC Alapitvány ügyészségi eljárásával, a lakás maffiával, ahogy Németh Szilárd Úr mondta, mikor lesznek pénzeknek az elszámoltatásai,vagy csak Németh Szilárd is csak ígérgetett, aztán nem tesznek semmit, mert eddig nem sokat, még hallani sem lehat róla, hogy van. A véleményem megjelenéséhez nem járulok hozzá. Ja és mi van A Csevak, podolák , és Avarkeszi Úrak elszámoltatásával.

  8. paul szerint:

    Ezt is podoláknak köszönhetjük meg a fidesznek.

    http://oknyomozo.hu/gentlemanusok

Itt lehet hozzászólni !