Kilépnek az SZDSZ-es miniszterek

FigyelőNet, Hírszerző

Kóka bejelenti a kilépést

Kóka bejelenti

Az SZDSZ ügyvivői testületi ülése megerősítette a frakció határozatát: április 30-tól kilépnek a kormányból. Kedden tárgyalnak a kormánypártok. Gyurcsány marad és nem akar kisebbségi kormányt. Az MSZP mögötte áll.

Kormányválság percről percre az Indexen

Az SZDSZ ügyvivői testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban – jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök a testület ülését követően.

Az SZDSZ-es kormánytagok április 30-i hatállyal lemondanak posztjukról, addig ellátják kormányzati és parlamenti feladataikat – tette hozzá Kóka János. A pártelnök elmondta, hogy kedd délután kettőkor a szabad demokraták és a szocialisták egyeztetést tartanak, ahol az SZDSZ ismerteti a liberálisok ügyvivői testületének állásfoglalását és egyeztetnek arról, technikailag hogyan bonyolítható le zökkenőmentesen a miniszterek lemondása.

Nem személyes ügy

A pártelnök hangsúlyozta, hogy ez a döntés nem személyi kérdésekről szól, hanem arról, hogy “a miniszterelnök szombaton hátat fordított a közösen elfogadott kompromisszumos reformprogramnak”.

Mint mondta, sajnálják, hogy ebben a koalícióban a kormány nem volt képes végigcsinálni azt a programot, amely az egészségügyben, az oktatásban és a közteherviselésben megoldotta volna azokat a problémákat, amelyekre a politikai elit a rendszerváltás óta nem képes.

Tovább dolgoznak a reformokért

A liberálisok frakcióvezetője közölte, hogy pártja a parlamentben – függetlenül attól, hogy milyen pozícióban – továbbra is annak érdekében dolgozik majd, hogy azokon a területeken, ahol változás szükséges, ezek a változások megtörténhessenek.

Mint mondta, elő fognak állni egy közteherviselési programmal, szeretnék elérni a lehető legjobb egészségügyi programot és szeretnék, ha folytatódna a felsőoktatási reform.

Kóka János szerint ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek a további megszorítások és újrakezdődjön a gazdasági növekedés, arra van szükség, hogy a kormány vegye komolyan a közgazdászok, az egészség- és oktatáspolitikusok egybehangzó javaslatait ezeknek a változásoknak a folytatására.

Hozzátette, hogy a szabad demokraták felelőssége és célja az, hogy csak olyan lépéseket tegyenek, amelyek segítik a kormány működését és a miniszterek és államtitkárok lemondásával nem szeretnének zavart kelteni.

Nem kell nekik ez a kormány

Arra a kérdésre, hogy ha Gyurcsány Ferenc lemond, akkor az SZDSZ a koalícióban marad-e, azt felelte: az ügyvivői testület döntése arról szól, hogy az SZDSZ nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban. “A jelenlegi kormányt pedig Gyurcsány Ferenc vezeti” – tette hozzá.

Magyarázatként elmondta, hogy “ha a szocialisták más döntést hoznak, az már nem ennek a kormánynak erről a programjáról szól, hanem egy másik keretről, akkor nyilván a szabad demokraták eldöntik, hogy mit csinálnak”.

Nem akarják a Fideszt kormányra segíteni

A kisebbségi kormány életképességéről úgy vélekedett, hogy ez is alkalmassá teszi a jelenlegi kormányt, hogy kitöltse a ciklusát. Hozzátette: semmiféleképpen nem céljuk az, hogy “Orbán Viktor átvegye a kormányrudat”. Véleménye szerint ugyanis a Fidesz elnökének politikája a “biztos összeomlásról szól”. Közölte, hogy az SZDSZ-nek nem érdeke és nem célja az előrehozott választások kikényszerítése.

Hozzátette: minden reformértékű javaslatot támogatnak majd a jövőben is, mert az SZDSZ képviselői mindannyian abban érdekeltek, hogy Magyarországon a kedvező változásokat támogassák.

Április végén lesz végleges döntés

A döntést még a küldötteknek is jóvá kell hagyniuk. Az SZDSZ országos tanácsa április 5-én tart ülést, ezen hívhatják össze a küldöttgyűlést, legkorábban április 26-ára. Azaz szűk egy hónapjuk van a kormánypártoknak, hogy valamilyen megoldást találjanak a válságra. Ennek tervét Kóka János is megerősítette.

Az egyeztetést már kedden elkezdik. Gyurcsány Ferenc azonban bejelentette: nem is akar a kisebbségi kormányzásra gondolni, és új párt alapítása sem jöhet szóba. A pártot pedig nem hagyja magára.

Az MSZP kiáll Gyurcsány mellett

Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a nyugodt, mérsékelt reformok pártján áll – közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A politikus hozzátette: az SZDSZ eldönti, hogy kívülről vagy belülről támogatja a kormány programját, erről kedden tárgyalnak a liberális párttal. Arra a felvetésre, hogy a liberálisok nem támogatják Gyurcsány Ferencet, azt válaszolta: tudják, de arról, amiről az elnökségi ülésen szó volt, először az SZDSZ-t tájékoztatják.

Forrás: Figyelőnet

 

Csomagolhatnak: Szili irodájában értékelte a helyzetet több MSZP-fejes

Csomagolhatnak – ezt üzeni az MSZP-elnökség az SZDSZ minisztereinek. Gyurcsány elmozdítása nem került szóba a nagyobbik kormánypárt elnökségének ülésén, viszont az MSZP erős embereinek egyike szerint a miniszterelnök bukása csak idő kérdése.

Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet, aki továbbra is Magyarország miniszterelnöke – jelentette ki hétfőn este az MSZP elnökségének ülése után Nyakó István, a párt szóvivője. “Halljuk, amit az SZDSZ mondott”, a kisebbik koalíciós párt eldöntheti, hogy a kormányon belülről, vagy kívülről támogatja-e a kormány programját – reagált Nyakó István Kóka János, az SZDSZ elnökének hétfő esti kijelentésére.

Az SZDSZ ügyvivői testülete hétfőn esti ülésén határozott úgy, hogy kilépnek a koalícióból, mivel nem látnak lehetőséget a kormányprogram végrehajtására a Gyurcsány Ferenc vezette kabinetben.

Az MSZP elnökségi ülésen elhangzottakról Nyakó István nem nyilatkozott, arról előbb az SZDSZ-t tájékoztatják a keddi koalíciós egyeztetésen – szögezte le. A szóvivő elmondta: az MSZP a reformok nyugodt, mérsékelt folytatása mellett áll és kedden a programjukról és az ország jövőjéről tárgyalnak majd az SZDSZ-szel.

A Hírszerző helyszínen tartózkodó munkatársainak beszámolója szerint az elnökségi ülésen nem vetődött fel Gyurcsány Ferenc elmozdítása. “Az SZDSZ majd megtanulja, hogy milyen az Audi-slusszkulcsok nélküli élet” – hangzott egy markáns vélemény az elnökségből.

Az ülésről távozók közül többen úgy vélték, kisebbségben legfeljebb néhány hónapot tud kormányozni az MSZP, ezért ősszel elképzelhető az előrehozott választás megtartása, aminek legnagyobb vesztese azonban a szerintük fölösleges kekeckedésével a kormányválságot kirobbantó SZDSZ lehet, amely jelen állás szerint nem jut be a következő Országgyűlésbe.

Az MSZP egyik erős embere szerint ugyanakkor bizonyos tekintetben az MSZP-vezérkar reprodukálja a Medgyessy Péter 2004-es bukásához vezető menetrendet. Szerinte az elnökség tagjai csak az ülésen versengtek a Gyurcsány iránti hűségük bizonygatásában; a háttérben megmozdultak a miniszterelnök elmozdítását szorgalmazó erők. Ennek jele lehet, hogy az elnökség több tagja ezekben a percekben Szili Katalin parlamenti irodájában folytatja a tanácskozást, immár informális keretek között.

Forrás: Hírszerző

 

Gyurcsány már csak azért is marad, mert …

Az MSZP és az SZDSZ is elképzelhető, hogy kisebbségi kormányzás lesz Magyarországon azt követően, hogy a liberálisok elhagyják a koalíciót.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Kóka János, az SZDSZ elnöke erről hétfő este beszélt a közszolgálati televízióban. “Április 30-a után ennek a koalíciós kormánynak vége szakad. Utána a legnagyobb valószínűségét annak adom, hogy a kormányzás kisebbségi kormányzással fennmarad. (…) Nem számítok arra, hogy Magyarországon előrehozott választások lesznek” – mondta Kóka János az MTV Az Este című műsorában. Hozzátette: “nincs asztalon” az új koalíció kérdése.

Kóka János kiemelte: az SZDSZ az utóbbi tíz év talán legnehezebb döntését hozta meg hétfőn. A liberális miniszterek kedden beadják a felmondásukat, a liberálisok nem kívánnak ebben a kormányban koalíciós szerepet vállalni. Az egyeztetés arról fog szólni, miként történik az átadás – tette hozzá.

Lendvai Ildikó kiemelte: a keddi tárgyaláson ismertetik a szabad demokratákkal, hogy a szocialisták milyen módon képzelik el a következő két év programját. Az SZDSZ döntése, hogy tudja-e ezt a programot a koalíción kívül vagy belül támogatni – fűzte hozzá. “Nyilván van a külső támogatásra is mód. Pártelnök úr elkötelezte magát arra, hogy a parlamentben megszavaznak mindent, ami az ország érdekeit szolgálja. Mi meg nem is akarunk mást előterjeszteni” – mondta Lendvai Ildikó.

Kérdésre válaszolva rámutatott: nem tudja azt elképzelni, hogy a 2004-eshez hasonló dolgok történjenek, mert az MSZP “nem partner ehhez”. Gyurcsány Ferenc már csak azért is marad, mert a reformokat ő együtt képviseli a párttal – hangsúlyozta Lendvai Ildikó.

2004-ben a szabad demokrata gazdasági miniszter, Csillag István leváltása okozott koalíciós konfliktust, majd vezetett Medgyessy Péter miniszterelnök távozásához.

A szocialisták frakcióvezetője szerint most az MSZP-sek több reformot szeretnének, mint a liberálisok: “nemcsak a pénztári rendszert módosítanánk, hanem a teljes háziorvosi finanszírozást és működést és a szakrendelést is” – mondta.

Kedden a teljes háziorvosi rendszer és a járóbeteg-szakrendelés megváltoztatásáról szóló javaslatukat is előterjesztik az SZDSZ-nek. A pénztártörvényt azért módosítanák, mert a jelenlegi helyzetben valószínűleg nem érkeznének magánbefektetők – mondta Lendvai Ildikó. A szocialista frakcióvezető és a liberális pártelnök nem egy asztalnál ülve, hanem egymás után nyilatkozott a televíziós műsorban.

Forrás: Hírszerző

Itt lehet hozzászólni !