Az Amerikai Válogatott Kanadát és Európát is segítségül hívta a csepeli kick-boxosok ellen… mindhiába!

KiralyTeam, Csepel.info

A csepeli Halker-KiralyTeam csapata Király István VI. danos nagymester vezetésével ismét hatalmasat tarolt, az április 15-17. között Innsbruckban megrendezett Austrian Classic elnevezésű világkupán.

A kontinens harmadik legrangosabb világkupájának tartott versenyén több mint 28 ország 1500 versenyzője vett részt, természetesen az Egyesült Államokból és Kanadából is szép számban érkeztek harcosok. Ekkora mezőnyben a csepeliek 30 fős versenyzői csapata szinte elveszett, azonban a verseny végére az eredmények teljesen más képet mutattak.

A pénteki nap a csapatküzdelmekkel (3 fiú + 1 lány) indult, amit összesen 5 korosztályban rendeztek, így óriási mezőny alaklult ki, egyszerre 40-50 csapat vágott neki a küzdelmeknek minden kategóriában. A legélesebb küzdelmek természetesen a felnőtt korosztályban bontakoztak ki idén is, de hiába állt össze egy ameriakai, kanadai és európai harcosokból álló „Világválogatott”, a csepeliek  mérlege 100%-os volt a nap végén, vagyis mind az 5 kategóriában a kék-fehér Halker-KiralyTeam sportolói emelhették magasba a legnagyobb dicsőséget jelentő csapatkupát.

Szombaton az egyéni küzdelmek zajlottak, korosztály és súlycsoport szerint összesen 8 küzdőtéren, mégis a nagy mezőny miatt reggel 9-től este 10-ig elhúzodtak a mérkőzések. Ezen a nagyon hosszú napon a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia növendékei összesen 10 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérmet zsebeltek be.

Este 10 órakor még nem volt vége a napnak, ugyanis még a Grand Champion küzdelmek (súlycsoport nélküli abszolut kategória felnőtt versenyzőknek) is hátra voltak. A közel 100 főből álló mezőny egyenes kieséses küzdelemben döntötte el, hogy idén ki a harcosok harcosa, ki a legjobb ezen a Világkupán, ki az, aki mindenkit meg tud verni és egyedüli bajnokként viheti haza a hatalmas trófeát!

Ahogy mindenki várta az egyenes kieséses rendszer szerinti verseny óriási küzdelmeket hozott!

A hölgyeknél a csepeli Nagy Henrietta az idén már több külföldi világkupa Grand Champion döntőjében bizonyította hogy világklasszis, most azonban az egész napos versenyzés okozta fáradtság megmutatkozott rajta és a Női Grand Champion 3. helyét szerezte meg. A férfiaknál három világbajnokunk is megmérette magát, a legjobb négy közé azonban ketten jutottak be. Veres Richárd az 5. helyen végzett, míg Gömbös László német és Jároszkievicz Krisztián amerikai harcos ellen a döntőbe jutásért játszhatott. Jároszkievicz Krisztián egy végig egy igen kiélezett és néhol vitatható küzdelemben maradt alul, így bronzérmet szerzett. Szerencsére már az egyéni küzdelmek során is közönségkedvenccé vált Gömbös László, aki az ausztriai Grand Champion kétszeres címvédőjeként érkezett a versenyre, a rá jellemző elképesztő gyorsaságnak és kreativitásnak köszönhetően elegáns könnyedséggel védte meg bajnoki címét 2009, 2010 után 2011-ben is!

Ezekkel a csodálatos eredményekkel a csepeli Halker-KiralyTeam egyben az összesített éremtábla élére is feliratkozott, megtartva sok éve őrzött elsőségét a klubcsapatok világranglistáján!

EREDMÉNYEK

Férfi Grand Champion:

Aranyérem: Gömbös László (3-szoros címvédés)

Bronzérem: Jároszkievicz Krisztián

Női Grand Champion:

Bronzérem: Nagy Henrietta

Csapatverseny:

5 aranyérem (minden korcsoport)

Egyéni küzdelmek:

10 aranyérem (Török Szonja, Murvai Lívia, Szabó Dorina, Sándor Cintia, Varga László, Gömbös László, Veres Alex, Tyukodi Máté, Murvai Márton és Jároszkievicz Krisztián)

6 ezüstérem (Berta Viktória, Kádas Adrienn, Veres Roland, Erdei Bruno, Jakus Gábor és Veres Richárd)

4 bronzérem (Berta Rebeka, Veres Mercédesz, Fürcht Fanni és Rohonczi Jenő)

Csepel.info

2 hozzászólás “Az Amerikai Válogatott Kanadát és Európát is segítségül hívta a csepeli kick-boxosok ellen… mindhiába!” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Szívből gratulálok és további sikereket kívánok Halker-Kiraly Team sportolóinak és vezetőinek!

  2. Király István szerint:

    Nagyon köszönjük!!

Itt lehet hozzászólni !