Titokzatos alakok járnak Daróczi Dávid csepeli sírjához

Holtában sem lehet nyugta Daróczinak, nemrég megrongálták a sírját is

Blikk, Csepel.info

Az Ica néni mellett hirtelen felbukkanó Nóra azt állította, hogy Daróczi szeretője volt

A pompával és méltósággal megrendezett temetésen az elhunyt nyitott koporsóját paraván takarta a kordon mögé szorított média kíváncsisága elől.

A rettenetes állapotban lévő Claudiát barátnője támogatta, de nem volt ereje megnézni halott szerelmét. A szűk család a 100 Tagú Cigányzenekar siratómuzsikája mellett kísérte végső nyughelyére Dávidot.

– Alig emlékszem valamire, önkívületben voltam a fájdalomtól. Cigány szokás szerint pénzt adtam Joci kezébe, a koporsóba cigarettát és öngyújtót tettem, hogy mindene meglegyen odaát – emlékezett korábban Ica néni, az édesanya, aki ma is feketében jár a temetőbe. – Idegen virágokat, mécseseket találunk, sokan járnak a fiamhoz – mondta Dávid édesapja a temetés után pár héttel.

Claudiával nem találkozott a temetőben senki, viszont feltűnt egy másik vörös nő, akivel a gyászoló édesanya a sír mellett ismerkedett meg. R. Nóra akkor azt állította Ica néninek: ő a fia titkos szeretője, és gyereket is akartak.

Az édesanya lakásába is felengedte a lányt, próbált bizonyítékokat szerezni, keresztkérdésekkel meggyőződni Nóra szavairól. Egy ideig hitt is neki, de hetek múlva egyre bizonytalanabbá vált, mert a beígért bizonyítékok helyett mindig csak ígérgetéseket kapott az állítólagos kedvestől. Később új vörös nő jelent meg a temetőben, de amikor Ica nénivel találkozott, tűsarkú cipőiben futásnak eredt. A Blikk megtalálta Amandát, akiről kiderült: külsőleg nő, valójában egy transzszexuális előadóművész.

– Tényleg miniszoknyában és magas sarkú cipőben mentünk ki Dávid sírjához Ninával, a férfiból nővé operált énekes barátnőmmel. A nyári hőségben megvártuk, amíg az édesanya és a többi családtag a gyerekekkel elmegy a sírtól, akkor tettük a hantra az emlékezésünk virágait, de váratlanul visszatértek a rokonok. Ica néni kiabálva üldözni kezdett minket: „Ne szaladjanak el, aranyoskáim, beszélni akarok magukkal!” Mégis inkább odébbálltunk – mondta a Blikknek Amanda Elstak, aki közismert transzszexuális műsorvezető a budapesti melegek által látogatott szórakozóhelyeken.

– Az egyik ilyen melegbárban öt éve ismertem meg Dávidot, akit végtelenül tiszteltem és szerettem példamutató pályafutásáért – mondta Amanda, akinek szavait alátámasztja, hogy Daróczi törzsvendég volt az Alterego nevű helyen, Claudiával is többször ment oda.

Blikk-összeállítás

(Következik: Hová tűntek a milliói?)

blikk.hu

2 hozzászólás “Titokzatos alakok járnak Daróczi Dávid csepeli sírjához” bejegyzésre

  1. maminti szerint:

    Ez a Daróczy téma már nagyon unalmas és fárasztó. Sosem szoktam megnyitni, de rohadtul irritál, hogy ennek az egyáltalán nem példaértékű életet élő családnak a midnennapi ügyeit taglaló cikkek jelennek itt meg szinte heti rendszerességgel. Miért népszerűsítik ezeket az embereket itt? Ez egy kerületi információs portál, nem? Hagyják a Daróczy klán zűrös életén való csámcsogást a szennylapokra, oda való.

Itt lehet hozzászólni !