Gyurcsány ötlete volt a Szent Korona?

Listázás: a csepeli MSZP-ben is Gyurcsány a király

Csepel.info

Közel a koronához?

Egymást listázzák a szocialisták az alapján, hogy a párt két erős emberének hány támogatója van – számolt be a csütörtöki Magyar Nemzet. A Csepel.info MSZP-s informátora elmondta: helyi szinten egyértelműen a Gyurcsány-hívők viszik a prímet, olyannyira, hogy Borka-Szász Tamás frakcióvezető lett a vezetője a “Demokratikus Koalíció” platform csepeli szervezetének is.

Informátorunk az elmúlt hetek  alkotmányozási vitájáról megjegyezte: abszolút biztos abban, hogy a Szent Korona szerepeltetése az MSZP-s alkotmány-tervezetben Gyurcsány ötlete volt. Aki MSZP-tag, az tudja, hogy itt semmi sem történik véletlenül. Egy idő után már azt is meg lehet mondani, hogy egyes intézkedések-ötletek kinek a fejéből pattantak ki. Ismerve Gyurcsány stílusát, rafináltságát és kiváló taktikai érzékét, a Szent Korona megemlítése például olyan, mintha egyenesen az ujjlenyomatát látnánk  – fogalmazott.

A Magyar Nemzet egy belső használatra készült kimutatásra hivatkozva azt állítja, hogy a Magyar Szocialista Párt 58 fős parlamenti frakciójában 27-en Gyurcsány Ferenc volt kormányfő hívei, 16 képviselő a jelenlegi pártelnökkel, Mesterházy Attilával szimpatizál, és 15 emberről nem tudni biztosan, hogy melyik oldalon áll. A lap szerint párton belül mindkét oldalon készültek ilyen listák. Ezeken a helyi, megyei szervezetek tagjait, tisztségviselőit tartják nyilván aszerint, hogy Gyurcsány Ferenchez vagy Mesterházy Attilához kötődnek. A lap elemzése szerint ez a belső harc kiéleződésének jele, és előbb-utóbb várható, hogy Gyurcsány Ferenc átveszi a hatalmat a pártban.

“Csepelen most is Gyurcsány a király – de már csak az MSZP-ben”

– Ez a kerület régen Gyurcsány Ferenc hátországa volt. Ő mondott “áment” Észak-Csepel 2005-ös eladására, ő emelte Avarkeszi Dezsőt igazságügyi államtitkárává, és igen sűrűn jött ide a kampányidőszakokban, meg azokon kívül is. A majmolás is jellemző volt. A helyi pártszervezet “kreativitását” mutatja, hogy Gyurcsány kormánynegyed-ötletét sikerült “csepeliesíteni”, méghozzá minden tekintetben. Ugyanúgy sokat költöttek a tervekre, száz milliónál is többet, és ugyanúgy elvetették ezeket a terveket, mint országos szinten. És Csepelen most is Gyurcsány a király – de már csak az MSZP-ben – mondta el lapunknak MSZP-s informátorunk.

Deme Gábor Gyurcsány Ferenccel – még mindig nagy a szerelem

– Gyurcsány Ferenc érdemeit el nem ismerni nagy hiba lenne. Kiváló taktikus, a legkiválóbb az elmúlt száz év politikusai közül. Kiváló stratéga is lenne, ha ezt hagyná a saját személyisége. Erről számos alkalommal tanúbizonyságot tett, még magával az őszödi beszédével is. Gyurcsány és a mi tragédiánk ugyanakkor, hogy ezt a zseniális taktikai érzékét személyes és hiúsági okokból mindig a szintén kiváló stratégiai érzéke elé helyezte. Hiába voltak tehát fantasztikus és elérhető távlati tervei, kimúltak mindig a taktikázásban, eltolódtak mindaddig, amíg minden megbukott – állítja forrásunk.

– Amennyiben kormányfőként 2004-ben jó stratéga lett volna, akkor valódi reformokkal a felhők közé repül – legalább a baloldalon. Lehet, hogy a 2006-os választást így még elveszti az MSZP, de 2010-re újra nyerhettünk volna, és könnyen lehet, hogy így az MSZP hozta volna el a kétharmadot. De Gyurcsány a 2010-es győzelmet minden más elé helyezte, és képes volt ezért a célért feláldozni az ország jó hírét, hitelességét, sőt, valljuk be, jövőjét is. Ez olyan hiba volt, amit egy politikus nem engedhetett volna meg magának. És ennek a következménye lett a Fidesz-kétharmad, tehát sírás-rívás meg Gyurcsány-imádat ide vagy oda, mégis csak Gyurcsány emelte a kétharmadig a Fideszt – hangsúlyozta informátorunk.

Gyurcsány ötlete volt a Szent Korona?

– Gyurcsány Ferenc vágya az, hogy szeressék, és nyomot hagyjon a történelemben. Ebbe tökéletesen beleillik az alkotmányozás. Azt is mindig ki akarta fejezni, hogy ő tökéletes közéleti ember, és csak mások akadályozzák abban, hogy mindenhol, mindenben jót tegyen. Ebbe is beleillene az alkotmányozás, hiszen ha nem sikerült volna, akkor is mást lehetett volna érte okolni. Talán sokan emlékeznek rá, hogy hónapokig ment az a kommunikáció, hogy eddig – Őszödig – minden párt és politika mocskos és hazug volt, de az őszödi beszéd egy politikai megtisztulás kezdete. Na, ez is egy jó bevezetése lett volna egy alkotmány-vitának. Ha egy magasabb szintű, és pozitív dolgokról, ideákról vitatkozik egy ország, akkor más problémákra nem jut idő. Milyen érdekes, hogy ez is jól jött volna a Gyurcsánynak a gazdasági válság idején, és persze jól jön most a Fidesznek – állítja MSZP-s forrásunk.

Gyurcsány és a korona egy másik nézőpontból: gyakran mondott ellentétes véleményt ugyanarról

– Mindezen okokból kiindulva, no meg azért, amit a párton belül is hallani, abszolút biztos vagyok abban, hogy az alkotmánytervezet és a Szent Korona szerepeltetése Gyurcsány Ferenc személyes ötlete volt. A koronán jól elcivódhatott volna az akkori kormánypárt, no meg a micisapkás SZDSZ a “koronás” ellenzékkel. Ragyogó ötlet, olyannyira, hogy messziről érezni, hogy nem véletlen. Aki elég ideig volt az MSZP-ben, az tudja, hogy itt semmi sem történik véletlenül. Egy idő után már azt is meg lehet mondani, hogy egyes intézkedések-ötletek kinek a fejéből pattantak ki. Ismerve Gyurcsány stílusát, rafináltságát és kiváló taktikai érzékét, a korona szerepeltetése a tervezetben olyan, mintha egyenesen az ujjlenyomatát látnánk – hangsúlyozta informátorunk.

– A Gyurcsány-Mesterházy konfliktus attól rossz a baloldalnak, hogy két olyan ember között zajlik, akik közül egyik sem alkalmas a párt vezetésére és a Fidesz legyőzésére. Bármennyire is tele van Gyurcsány zseniális képességekkel, ami az egyik részről hatalmas előny lenne, azt lerontja a másik. Például a hiúság, az önimádat, a túlzásba vitt szereplési vágy, a taktika elhatalmasodása a stratégia felett, az, ahogy fontos erkölcsi határokat lép át lelkiismeret-furdalás nélkül. Gyurcsány Ferenc emiatt egyetlen valamire való tervet se tudott még soha végigvinni, nincs semmi, amit fel tudna mutatni. Pedig volt rá ideje. Ezért leszerepelt, bukott ember, még a józanon gondolkozó MSZP-sek között is. Mesterházy Attila meg egyetlen szóval: gyenge. Harmadik ember kell, talán olyan, mint Medgyessy. Szerénységben legalábbis. Nem pedig egy baloldali Orbán. Amíg ez nem megy, a baloldal kátyúban marad – figyelmeztetett forrásunk.

Csepel.info

20 hozzászólás “Gyurcsány ötlete volt a Szent Korona?” bejegyzésre

  1. ... szerint:

    remélem jó sokáig fogják keresni a harmadik embert 😀

  2. "*" szerint:

    Nagy agytörszt lehet ez a csepeli inormátor, hogy ő bárki személyiségét elemezni tudja, sőt ki tudja találni, hogy mely ötlet kié lehetet. Imádom az ilyen önjelölt zseniket! 🙂

    Gondolom, a kutya nem hallgatott rá soha baloldalon, ezen megsértődött, és aprópénzért oda dobta magát a Fidesznek. Valódi jellem lehet. A stílusából ítélve pedig az az igazi, soha meg nem értett tudálékos kis mitugrálsz. Hacsak nem maga Ábel találja ki ezeket a történeteket, amit aztán egy állítólagos mszp-s informátor szájába ad. A személyleírás rá is illene. 🙂

  3. abcd szerint:

    Ha valaki figyelemelterelésről beszél az HAZUDIK !!

    “Dübörög a hiány: három hónap alatt túllőttük az éves tervet
    Még csak három hónap múlt el az évből, de máris meghaladta a költségvetés hiánya az éves hiánycél 108 százalékát. A Nemzetgazdasági Minisztérium azzal magyarázza a jelentős deficitet, hogy a költségvetési lyukat kiegyensúlyozó bevételek és megtakarítások döntően csak az év második felében teljesülnek.”

  4. Bugi szerint:

    Abc, ha tudnád a gazdasági ABC-t, azt is tudnád, hogy ez több mint húsz éve így van.

    Majdnem olyan az MSZP, mint a sajt. Büdös, tele van lukkal, de a sajttal szemben rossz ízû. Simán illik Gyurcsányhoz a koronás ugratás. Emlékszem, hogyan tette a szívére a mocskos kezét a Himnusznál!

  5. Barátom szerint:

    Teremtőm! A Fidesz még mindig Gyurcsánytól retteg? Habár….. most, hogy a rengeteg hatalmi extázis hülyeség ennyire meglátszik a közvélemény kutatási eredményeken, ezt meg is értem. De nem túl patológiás eset 2/3-os többségben ellenzéki vacogást kommunikálni?
    Hát….. Ti tudjátok……
    (vagy nem)

  6. Manitu szerint:

    Nagyon helyes, hogy Gyurcsány visszatér az MSZP élére. Az Őszödi Böszme garancia a bukásra! 😀

  7. nagyapó szerint:

    Gyurcsány(i)-t kár sztárolni. Ő egy pszichológiailag sérült ember, akinek nincs saját ötlete, iránya, jövőképe, ezért mindig azt mondja amit hallani akarnak tőle. Ez egy olyan gyermekkori probléma, amelyet nem tudott kinőni. Véleménye nincs, ill. percenként váltogatja. Sikerült neki elérni a Fidesz-KDNP 2/3-át. Csak így tovább.

  8. Gizike aki gőzeke szerint:

    De jó ez a kis önarckép!

  9. "*" szerint:

    Manitu, Orbán is garancia a bukásra. Bukott már párszor, most utoljára fog elbukni, de az nagy borulás lesz. Akkor nem egy-két hónapig fogják a pszichiátrián kezelni beteg elméjét, mint ahogy szokták az osztrák klinikákon.

  10. grün szerint:

    2011. március 30. szerda
    “Orbán: Az ország kifelé kapaszkodik a gödörből”
    2011. április 07. péntek
    “Orbán: Magyarországot sikerült visszarántani a szakadék széléről!” (OECD közgyűlés)
    Tehát akkor kezdhetjük elölről a kapaszkodást?!!
    A pokolban is a magyarok a legmegbízhatóbb ápoltak!
    Ha valamelyik ki akar mászni a szaros kondérból a többség visszarántja!!!
    Valaki itten már megint nem tudja mit mond?!

  11. grün szerint:

    bocsika!
    nagyapónak írtam Orbán vélemény változásairól!

  12. Bugi szerint:

    Aki nem látja a Fletón, hogy idegbeteg és kórosan nárcisztikus, az maga is kezelésre szorul. Nem is értem, hogy a csepeli kommancsok mit ugrálnak körülötte. Bár õk Deme Gábort sem ismerték fel. Haak nem õk tették olyanná…

  13. Toth Kati szerint:

    Legalább Gyurcsány befejezi,amit abbahagyott és teljesen szétveri az mszp-t.Meg is fogjuk neki köszönni!

  14. zsonyo szerint:

    Valóban Gyurcsány hibázott! Vette a bátorságot és bevallotta, hogy korábban hazudott azért, hogy győzhessen. Bevallotta és megbánta! Sőt! Meg is bűnhődött érte.
    Lehet az öszödi beszédet kiforgatni és kiemelni propagandisztikus elemeit, de nem lehet már ezzel további vakságba tartani a népet.
    A ma hazugságai mellett eltörpülnek a gyurcsányi vallomások. Az a fő különbség, hogy Gyurcsány 2006-ban rájött, hogy nem lehet és nem is érdemes a polgárokat becsapni. A mai Fidesz vezetés 2011-ben ott tart, hogy nem csak a népet, hanem egész Európát nézi hülyének.
    Ez a fegyver pedig biztos, hogy fordítva fog elsülni. Megértem a rettegést! Jogos!
    A vég elkezdődött!!!

  15. grün szerint:

    Ma egy tv-n feltették a kérdést, kinek a segítségével fog megújulni az MSZP?
    Természetesen az Orbánéval, hisz a szlogenjében, hogy “Megújul az ország!” a szocikat, mint ellenzéki pártot is a zország részének kell tekinteni!!!

  16. Toth Kati szerint:

    Zsonyo!Akkor szerinted gyurcsány nem fog többet hazudni?Ezt komolyan gondolod?Emlékszel még a száz lépés programot milyen lelkesen adta elő nektek?És már a harmadik lépésnél fogalma sem volt semmiről,de ez nem érdekelte,csak titeket átverhessen.Mi a másik oldalról soha nem hittünk neki,úgy hogy az öszödi beszéd szerintünk gyurcsány t magát mintázta.

  17. "?!" szerint:

    “zsonyo”! Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak másokat nézel hülyének?

    Annak érdekében, hogy magad is és mások is láthassák, hogy mekkora marha vagy, az alábbiakban elemezni fogom a 13:05-ös írásodat:

    1.) “Gyurcsány vette a bátorságot és bevallotta, hogy korábban hazudott azért, hogy győzhessen.”

    Te idióta!
    Gyurcsány nem a nyilvánosság előtt, hanem zárt körben a bűntársai előtt vallotta be, hogy hazudott, továbbá azt hogy tarthatatlan az ország helyzete.
    Ha lett volna egy cseppnyi becsület ebben a tetves pojácában, akkor a vallomása után azonnal lemondott volna a miniszterelnöki címről, mert hazugsággal (csalással) győzött.
    Ha egy hamiskártyásról kiderül a kocsmában, hogy csalt, akkor az a minimum, hogy visszaveszik tőle a nyereményt és utána büntetésből még jól el verik.
    Milyen ember vagy Te szarházi, hogy szerinted Gyurcsány csalása el van intézve azzal, hogy a bűntársai előtt beismerte a csalást, de megtartotta a csalással szerzett címet?

    2.) Írtad, hogy ” Lehet az öszödi beszédet kiforgatni és kiemelni propagandisztikus elemeit, de nem lehet már ezzel további vakságba tartani a népet.”

    Te címeres ökör!
    Ha előveszed Gyurcsány vallomását és figyelmesen elolvasod, akkor megtudhatod Gyurcsánytól, hogy “hasonló böszmeséget még senki nem csinált Európában, és csak a világgazdaság pénzbőségének és trükkök százainak köszönhető, hogy a böszmeséget túlélték”, továbbá azt is meg tudhatod tőle Te idióta barom, hogy a böszmeségük miatt “Magyarország le van írva”, és hogy “nincsen tovább”!
    A böszmeségük eredményét nyögjük jelenleg is, és még sok éven keresztül, mert a szemét bandátok által 8 év alatt több mint 20 ezer milliárd Ft-ra felsrófolt államadósság után évente kifizetendő kb. 2500 milliárd Ft miatt nem jut pénz semmire.
    Az lenne “a nép vakságban tartása” Te idióta barom, ha nem emlékeztetnék a népet rendszeresen arra, hogy kik miatt és miért kell a lakosság által befizetett adókat fejlesztések és jóléti intézkedések helyett azoknak a hitelezőknek kifizetni, akiktől a Ti mocskos szemét bandátok a hiteleket felvette.

    3.) Írtad azt is, hogy “Megértem a rettegést! Jogos! A vég elkezdődött!!!”

    Igen Te barom!
    A vég 2010. áprilisban részetekre valóban elkezdődött, és jogosan rettegnek sokan a bandátokban, mert az általuk elkövetett károkozásokat és bűntetteket nem úszhatják meg felelősségre vonás nélkül! Ha sáros vagy, akkor Te is rettegj!

    Érted a fentieket Te címeres ökör?

  18. Narancsvírus szerint:

    Zarándoklat Esztergomért 2011. április 8 Az indulás

  19. Jozefina Kovalenko szerint:

    Mindenkinek ajánlom figyelmébe Debreczeni József Arcmás című könyvét! Olvassátok el, de tiszta fejjel!!!!!!!!

  20. csaba péter szerint:

    Feltűnően tályékozatlan a helyi csepeli informátor

Itt lehet hozzászólni !