Dág – Csepel 3 – 0

Csepelirc.hu

Ezen a verőfényes, igazi tavaszi vasárnapi napon ebben a szezonban harmadszorra kerekedtünk fel, hogy Dágra látogassunk bajnoki mérkőzést játszani.

Az előző két alkalommal izgalmas és színvonalas összecsapás kerekedett ki a dologból – sajnos a mai nappal kapcsolatosan már nem mondhatjuk el ugyanezt a dolgot.

Már az első labdamenetekből sejteni lehetett, hogy mi lesz a csapat sorsa hiszen azonnal csapnivaló nyitásfogadással és még rosszabb befejezésekkel indítottunk, így pedig pillanatok alatt 8-4 volt az állás a Dág javára. 10-4-nél már időt kellett kérni, majd pedig 16-8 volt az eredményjelzőn mikor a második technikai szünet elérkezett. A totális zavar innentől kicsit oldódott és sikerült pár pontot csinálni zsinórban és 18-16-nál már-már úgy tűnt, hogy akár még keresni valónk is lehet ebben a játszmában, ám azonnal jött pár buta hiba és pillanatok alatt 22-18 lett a Dágnak, innen pedig már nem hagyták magukat és 25-20-ra nyerték az első felvonást.

A második szett is hasonlóan indult, rengeteg volt az egyéni hiba mind a két oldalon de persze azért mi gondoskodtunk róla, hogy mikor kicsit szorosabbá vált az eredmény azonnal történjen valami ami a hazaiak malmára hajtja a vizet. 8-3 után feljöttünk 10-9-re, de innen azonnal 13-9 lett az állás és megint futhattunk az eredmény után. 19-19-nél sikerült utolérni a dágiakat, de megint jött két rontás és 21-19 lett ismét az eredmény, innen pedig már nem volt kérdéses a történet, mert megint sikerült a végjátékot elrontani és 2-0 lett az állás.

A harmadik felvonásban szerkezeti váltás történt, Matyika leült, Buda lett az átló, az ő helyét pedig Matyi foglalta el a pályán. Úgy festett bejött a húzás, mert végig irányítani tudtunk és vezettünk is 8-6-ra, majd 16-15-re – ekkor el is tudtunk húzni három ponttal is, úgy festett sikerül szépíteni, de 22-20-ról egyenlített a Dág – és persze most annak köszönhetően, hogy hajmeresztő hibákat vétettünk. Szereztünk még egy pontot, de 22-23 után három hiba következett és 25-23-ra a Dág nyerte ezt a szettet is – így pedig a találkozót is. Az alacsony színvonalú igen lagymatag mérkőzésen a kevesebbet hibázó hazai csapat sajnos megérdemelten nyert, remélhetőleg szerdán a második meccsen már valamivel nagyobb ellenállást tudunk kifejteni és akkor egy hét múlva ismét felkereshetjük a kis falut…

DÁGI KSE – CSEPELI RC 3 – 0 (25-20, 25-21, 25-23)
Dág 100 néző, vezette: Tillmann és Szabó
DÁG: Oszuska G., Pollák, Horváth G., Osztuska Z., Jánossy, Szauter P.; csere: Zirigh (liberó), Szombath. edző: Szauter F.
CSEPEL: Pajor, Buzás, Tamasi, Budaházi, Kunert, Daróczi.; csere: Fogl (liberó), Szabó-Erdélyi, Sow. edző: Tamás Z.

A mai nap további eredményei:
Elődöntő harmadik mérkőzések (április 3.)
Kaposvár – Kazincbarcika 3 – 1 (25-22, 27-29, 25-18, 25-18)
Kecskemét – Dunaferr 3 – 0 (25-19, 25-22, 25-19)

5.-8.helyért, első mérkőzések (április 3.)
MAFC – Veszprém 3 – 2 (25-20, 20-25, 17-25, 25-20, 19-17)

csepelirc.hu

3 hozzászólás “Dág – Csepel 3 – 0” bejegyzésre

  1. foci szerint:

    Miért nincs hír az NB III-as labdarúgócsapatról?

  2. Gordon szerint:

    Ez nem tud olvasni? 🙂

Itt lehet hozzászólni !