Tisza Volán SC – Csepel FC 2-1 (0-1)

Csepelfc.hu, SzegedMa, Csepel.info

Fotó a két csapat őszi mérkőzéséről

Potemkin már az 5. percben vezetést szerzett csapatunknak. Beretka révén a 74. percben egyenlítettek a hazaiak. A végén ment el a meccs.

Egy kontrából szerzett gólunkat les címén érvénytelenítette a játékvezető, majd két perccel a vége előtt megszerezték a vezetést a hazaiak. Elszabadultak az indulatok, Némethet és Potemkint, illetve a hazaiaktól Végh Arielt kiállította a bíró.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, vezetette: Hegedűs Attila

Szeged: Czirják – Pénzváltó (Kéri 46′), Boldizsár, Szabó A., Grünvald – Szilágyi, Mórocz (Kazi 83′) – Buzási, Bursac (Beretka 59′), Végh – Bozovic. Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Csepel: Szendrei – Pintér, Filó, Haraszkó, Németh – Teplán, Vejmola, Balogh – Juhász (Barbai 59′), Mojzer (Horváth 74′), Potemkin. Vezetőedző: Nagy Zoltán.

91. perc: Kiállították Potemkint, feltehetően szövegelésért. Elvesztették a fejüket a csepeliek, a nézők a lelátón, a játékosok a pályán.

89. perc: A pályán verekedést tört ki, miután a csepeli Németh hátulról csúnyán felrúgta Kéri Tamást, ezt követően elszabadultak a pályán az indulatok, néhány pofon is elcsattant. Ketten is piros lappal kénytelenek távozni, a Csepeltől Németh József, a Szegedtől pedig a verekedést kezdeményező Végh Ariel.

88. perc: GÓÓÓL. 2-1 a Szegednek. Teljesen megérdemelten megszerezte a vezetést a hazai együttes. Végh Ariel újabb nagyszerű szögletére Kazi László érkezett a rövid saroknál, és ügyesen perdített a kapus fölött a hálóba.

83. perc: Az utolsó percekre még inkább a támadásokat kívánja erőltetni a Szeged, mely mindenáron győzni akar. Ennek érdekében a középpályás Mórocz Zsolt helyére egy újabb csatár érkezett Kazi László személyében. Meg kell viszont említeni, hogy néhány pillanattal ezelőtt a csepeliek egy ellentámadás végén a hálóba találtak, ám ezt a gólt les miatt nem adta meg a bíró. Ezúttal a vendégek kispadja reklamált hevesen.

74. perc: GÓÓÓL. Egyenlített a Szeged. Miközben a csepeliek a cserével voltak elfoglalva (Mojzert váltotta Horváth), szögletet rúgott Végh Ariel. Szállt középre a labda, amit többen is elvétettek, így a hosszú oldalon Beretka Péter fejelhetett. A csatár a földre bólintotta a játékszert, ami onnan a fölső léc alá pattant. 1-1.

72. perc: Buzási Péter nagyszerűen kényszerítőzött Kéri Tamással a jobb szárnyon, a visszakapott labdával lendületesen tört be a büntetőterületen belülre, ahol ütközött Haraszkóval. A játékvezető sípja néma maradt, pedig a lelátóról úgy tűnt, a helyes ítélet az lett volna, ha 11-est kap a Volán.

64. perc: Szabadrúgást kapott a Szeged, 26 méterre a vendégek kapujától, ismét Végh Ariel állt oda, nagy erővel küldte meg a labdát, és Szendrei kapusnak szerencséje volt, hogy középre ment a lövés, a mellére tudta fogni a játékszert.

59. perc: Csere mindkét együttesben. A csepelieknél Juhász helyett Barbai állt be, a Volánban Bursac ment le, és Beretka Péter érkezett a pályára.

55. perc: Buzási remek jobb oldali beadását követően az üresen álló Bozovic fejelhetett, a 11 méteres csúsztatás nem sokkal ment el a jobb kapufa mellett. Ezekben a percekben nagyon beszorult a Csepel.

53. perc: Egyre nagyobb a Szeged játékában a lendület, így támadásaikban is egyre több a veszély. Az imént Végh Ariel adott be balról, Kéri Tamás szerezte meg a labdát, erőszakosan tartotta meg, majd hátrafelé gurított, az érkező Bursac 17 méterről tüzelt, a kísérlet alig ment fölé.

49. perc: Nagy erővel rohamoz a Volán a második játékrész kezdetén. Az első négy percben négy szögletet is elvégezhettek a hazaiak, de ezekből komolyabb veszély nem alakult ki a csepeli kapu előtt.

46. perc: Szegediek kezdik a második félidőt, közben volt egy csere is a hazai oldalon: Pénzváltó Bence helyére érkezett Kéri Tamás.

Szünet.

45. perc: hatalmasat hibázott Mórocz Zsolt, a megszerzett labdával Vejmola törhetett kapura, ám 16 méterről ballal gyengén mellélőtt.

42. perc: Végre egy igazán nagy szegedi helyzetet is láthatunk. Buzási Péter jobbról ügyesen passzolt középre, ahol 8 méterre a kaputól egyedül várta a labdát Bozovic, a szerb támadó lövésébe azonban bele tudta magát dobni az egyik csepeli védő, így sajnos csak szöglet következhetett.

38. perc: Végh Ariel 28 méteres szabadrúgása fél méterrel ment fölé. Jóval többet birtokolja a labdát a Szeged, de fölénye sajnos meddő. A csepeliek ebben az időszakban nem különösebben erőltetik a támadásokat.

30. perc: Kiegyenlített játékot láthatunk. Az előbb Végh Ariel néhány ügyes cselt mutatott be a bal oldalon, 18 méterre a kaputól Haraszkó vágta fel, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgást Bursac lágyan ívelte be, egyenes Szendrei kapu fölébe. Nagyobb helyzetet továbbra se tud kialakítani a Volán.

21. perc: a félidő közepéhez közeledve a szegedi együttes igyekszik átvenni a kezdeményezést, de egyelőre nem tud mit kezdeni az igen szervezett és fegyelmezett Csepellel. Néhány szögletig eljutott már a Volán, de ezeket is könnyen hárította a vendégek hátsó alakzata. Magabiztosan őrzi előnyét a tabella második helyezettje.

13. perc: Az első szegedi lehetőséget is feljegyezhettük, bár továbbra is a Csepel akarata érvényesül. Az imént Végh Ariel, balról élesen középre nyeste a labdát, 11 méterre a kaputól Szilágyi Norbert vehette át, ám nagy helyzetben végül nem tudott lőni, mert a csepeli védők mellett saját társa, Bozovic is megzavarta.

6. perc: Kis híján megszületett a második vendéggól. Mojzer György egyedül vezette a labdát a kapura, ám kicsit hosszan tolta meg, így a 16-oson kívülre futó Czirják kapus el tudta előle rúgni.

5. perc: GÓL. 0-1. Vezet a Csepel! A szegedi védők körülményeskedését kihasználva a rutinos Potemkin Károly csapott le a labdára és 16 méterről ballal nagy erővel lőtt a kapu jobb oldalába.

1. perc: A szegediek kék-fekete felsőt és fekete nadrágot, fekete sportszárt viselnek.
A vendég Csepel piros-kék csíkos felsőben, kék nadrágban és piros sportszárban játszik. Körülbelül 150 néző gyűlt össze a szép időben, süt a nap. Mintegy 15 csepeli ultra érkezett dobokkal, zászlókkal, tőlük hangos a pálya. A Csepel kezd.

(a szegedma.hu tudósítása)

csepelfc.hu

9 hozzászólás “Tisza Volán SC – Csepel FC 2-1 (0-1)” bejegyzésre

  1. roberto szerint:

    Köszönjük Szilárd hogy kirúgtátok a Csepel Fc Csapatkapitányát a Csevakból !!!!! Ne merészeld indokolni mert nem tudod!!! Köszönjük a támogatást és mindent amit adtál a csepeli sportélet fejlődéséért!!! Gratulálok csak így tovább! Tudod ki vagyon, mert aki fórumozik, nyíltan beszél. Baloghnak megtaláljuk a munkahelyét, és ő megnyeri nekünk a bajnokságot !!! Hajrá Csepel Fc !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  2. Princess szerint:

    “A végén ment el a meccs.” – Ezt öröm olvasni! 😀

  3. Princess szerint:

    (Félreértés ne essék, csak a kiemelt mondatra értettem, a szövegkörnyezetéből kiragadva. Mielőtt nekem támad bárki!)

  4. grün szerint:

    Potemkin!
    Nomen est omen?!

  5. "?!" szerint:

    Szégyen, hogy a Csepel FC az NB III-ban a vidéki városok vállalati foci csapatai és egyes vidéki foci csapatok tartalék (második) csapatai között azt a látszatot keltve focizhat Csepel FC néven, mintha a csapat a közel 80.000 lakosú Csepelt képviselné!

    Ez így nem egyéb mint a csepeli foci régi dicsőségének a lejáratása, ezért jobban tennék, ha valamelyik támogató cég nevét viselve szerepelnének.
    Például: Csepeli Volán FC vagy Csepeli MÁV FC II., esetleg Csepeli Lufigyár FC.
    Ezek a nevek illenének a jelenlegi színvonalukhoz és teljesítményükhöz.

  6. aggódó szerint:

    Szégyen, vagy nem szégyen, a mai 80 ezres Csepelnek erre futja (vagy lehet, hogy egy szép napon erre sem?).
    A régi dicsőség idején volt egy 30 ezres gyár a háttérben. Az egy gazdag világ volt a maihoz képest. Akkortájt volt pénz a sportolókra és létesítmény gondozására, ami mára teljesen lepusztult.
    Csepelen nincsenek számottevő befektetések, a néhai Művek üresen kong, az Önkormányzat nem sok adóbevételre számíthat belőle, fuldoklik az adósságban.
    Magas a lakosság átlagéletkora, az aktívak csak aludni járnak haza, munkahelyek híján.

    Lehet nosztalgiázni, de ma sok 30 ezres kisváros gyarapodását irigykedve nézhetjük.
    Körül lehet nézni a szomszéd településeken.

  7. nagyapó szerint:

    Vajon mire/kire gondol grün Potemkin név olvasásakor?
    Robertó! Baloghnak a CSEVAK-ban van a munkahelye? Még van sportállás?
    Aggódó! Részben igaza van. A CSM-et Podolák és tsai elkótyavetyélték. Az új tulajdonosok, az üveggyöngyért vett cégeik élére a komprádor-kollaboráns vezetőket neveztek ki, akiknek a legfontosabb a gazda kiszolgálása, így a Siemens az erőmű nem támogatja Csepelt, a csepeli sportot. Viszont mi “örvendünk” egy újabb erőműnek, ami orosz gázzal állít elő villanyt az EU-nak.

  8. grün szerint:

    nagyapó!
    Például, arra gondol grün, hogy nem- e lehetne eladni eztet a csapatot a Ződ Sasokhoz hasonlóan eladni egy euróért valami tőkeerős vállalkozónak?!
    Persze, ha valaki hajlandó kidobni ekkora összeget!!!

  9. Pecás szerint:

    Igen, Balogh Zoli eddig a Csevak-ban dolgozhatott, tekintve, hogy Szenteczky a Csepel FC elnökségi tagja, így “egyértelmű”, hogy ő segítette oda.Ezzel nincs is baj..De hát mégis mire számított?Jött az új Csevak vezér, és a 3/4 részt korrupt, átláthatatlan Csevak szerződések, és egyéb törvénytelenül működő dolgok között próbál rendet tenni,aminek Balogh is áldozatául esett…Bizti nem azért került lapátra,mert ő a Balogh,hanem mert nem megfelelő végzettséggel rendelkezve töltött be pozíciót!Nem tudom miért kell ebben is a polgármestert keresni,neki ehhez végképp semmi köze…Baloghot sajnálom, de már rég elmúltak azok az évek,amikor sportállásban lehetett Csepelen futballozni…

Itt lehet hozzászólni !