Március 15-i ünnepségek Csepelen

Csepel.info

 

1848-49-es megemlékezés

Március 14-én, délelőtt kezdődött meg az a rendezvénysorozat, amelyen az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseiről, valamint az 1838-as nagy árvízről emlékeztek meg a csepeliek. Az önkormányzati rendezvényre rekordszámú egyenruhás rendőr is “kíváncsi volt”, szerencsére azonban békésen telt az ünnep.

Az önkormányzati rendezvények március 14-én délelőtt tablókészítéssel kezdődtek, amelyen csepeli diákok mutatták be a forradalom és a szabadságharc legfontosabb eseményeit. Délután a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében a Történelmi Diákpályázat győzteseit köszöntötte Tóth Mihály polgármester, majd a Csepelért-díjakat adták át.

 

1848-49-es megemlékezés

Négy órakor, az Áruház téren, a Petőfi szobornál tartották meg a megemlékezés központi ünnepségét. A zenés irodalmi műsorban a Teatro Társulat, a Csepel Táncegyüttes, valamint a Csepeli Munkásotthon Fesztivál Fúvószenekara lépett fel. Az ünnepi beszédet dr. Bolla Dezső, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület elnöke mondta el. Az ünnepség március 14-én, késő délután fáklyás felvonulással fejeződött be. A fáklyás fiatalokat a Mátyásföldi Lovas Egylet huszárai és a Kincső zenekar kísérte.

 

1848-49-es megemlékezés

A Fidesz-KDNP az árvízre is emlékeztetett

A csepeli Fidesz a Szent Imre téri árvízi emlékmű előtt tartotta március 15-i megemlékezését. Először Erdélyi Szerencse Ödön szavalta el erre az alkalomra írt három versét, majd Németh Szilárd választókerületi elnök tartotta meg ünnepi beszédét. Németh Szilárd Csepel mai helyzetét az 1838-as nagy árvíz utánihoz hasonlította. Hangsúlyozta, hogy akkor is csak összefogással, a csepeliek által közösen elhatározott tervekkel lehetett újjáépíteni a települést. Most ismét itt a lehetőség, hogy újjáépítsük kerületünket, visszavezetve azt az elődeink által kijelölt útra.

“Mi, csepeli demokraták a népszavazáson létrejött széles összefogásra, a közakaratra fogjuk alapozni a 21. kerület 21. századi újjáépítését. Olyan programot hirdetünk meg, mint amilyen annak idején a nagy árvíz utáni Csepel falui újjáépítés volt. Programunk egyszerre fogja szolgálni az elődeink által létrehozott csepeli értékek megőrzését, a kerület magas szintű és biztonságos működését, a csepeli lakosok által közösen megálmodott fejlesztések megvalósítását.” – mondta el Németh Szilárd.

 

1848-49-es megemlékezés

Az egybegyűltek a Himnusz közös eléneklése után, Borbély Lénárd választókerületi elnök vezetésével megkoszorúzták a polgármesteri hivatal falán elhelyezett árvízi emléktáblát.

Csepel.info

12 hozzászólás “Március 15-i ünnepségek Csepelen” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerületet!

  2. p3tik3 szerint:

    Miért is 14-én “ünnepelték” március 15-öt?

    Mentem egy karikát 15-én a környéken: a házak talán 5%-án láttam zászlót. A mi utcánkban 3 házon…

  3. atata szerint:

    Kedves p3tik3! vajon kokárdát hány emberen láttál? Abból sem volt sok, pedig a meghívott külföldi felügyelők is fel tűzték, csak a hazai prosztok nem.
    A zászló sajnos az én házamon sem volt kint, mert egésznap velem volt szerte a városban.

  4. atata szerint:

    Kedves p3tik3! vajon kokárdát hány emberen láttál? Abból sem volt sok, pedig a meghívott külföldi felügyelők is fel tűzték, csak a hazai prosztok nem.
    A zászló sajnos az én házamon sem volt kint, mert egésznap velem volt szerte a városban. Tanulságos napot éltünk meg megint. van amit lehet, -a demszkyt dobálni és hülyézni,- de van amit nem.
    Nem lehet “atrocitás” nélkül megúszni, mert ha egésznap nem jön össze a hatalom majd este kiprovokálja.
    LÁSD a tegnap estét amikor is az aránylag békés MÖM-ös bulit még jóval a vége előtt a kitin páncélosok körbezárták hermetikusan. Sem öreg, sem gyerek este 7 után haza nem mehetett. Aztán később, hogyhogy nem a Csengery utca, Körút felé nyílt egy rés csak azért, hogy az azon kiáramló felingerelt ultrásokkal öszzelehessen balhézni. Sikerült, a provók megint a helyükön voltak, a maflák pedig beugrottak.

  5. atata szerint:

    Kedves p3tik3! vajon kokárdát hány emberen láttál? Abból sem volt sok, pedig a meghívott külföldi felügyelők is fel tűzték, csak a hazai prosztok nem.
    A zászló sajnos az én házamon sem volt kint, mert egésznap velem volt szerte a városban. Tanulságos napot éltünk meg megint. van amit lehet, -a demszkyt dobálni és hülyézni,- de van amit nem.
    Nem lehet “atrocitás” nélkül megúszni, mert ha egésznap nem jön össze a hatalom majd este kiprovokálja.
    LÁSD a tegnap estét amikor is az aránylag békés MÖM-ös bulit még jóval a vége előtt a kitin páncélosok körbezárták hermetikusan úgy 3 ezren, szemben a hat -hétszáz szinpatizánssal. Sem öreg, sem gyerek este 7 után haza nem mehetett. Aztán később, hogyhogy nem a Csengery utca, Körút felé nyílt egy rés csak azért, hogy az azon kiáramló felingerelt ultrásokkal öszzelehessen balhézni. Sikerült, a provók megint a helyükön voltak, a maflák pedig beugrottak.

  6. atata szerint:

    Kedves p3tik3! vajon kokárdát hány emberen láttál? Abból sem volt sok, pedig a meghívott külföldi felügyelők is fel tűzték, csak a hazai prosztok nem.
    A zászló sajnos az én házamon sem volt kint, mert egésznap velem volt szerte a városban. Tanulságos napot éltünk meg megint. van amit lehet, -a demszkyt dobálni és hülyézni,- de van amit nem.
    Nem lehet “atrocitás” nélkül megúszni, mert ha egésznap nem jön össze a hatalom majd este kiprovokálja.
    LÁSD a tegnap estét amikor is az aránylag békés MÖM-ös bulit még jóval a vége előtt a kitin páncélosok körbezárták hermetikusan úgy 3 ezren, szemben a hat -hétszáz szinpatizánssal. Sem öreg, sem gyerek este 7 után haza nem mehetett. Aztán később, hogy hogy nem a Csengery utca, Körút felé nyílt egy rés csak azért, hogy az azon kiáramló felingerelt ultrásokkal öszzelehessen balhézni. Sikerült, a provók megint a helyükön voltak, a maflák pedig beugrottak.

  7. miska72 szerint:

    Kedves atata

    Ha egyszer írod le akkor is megértjük.

  8. miska72 szerint:

    Igen már március 14.-én ünnepeltek valakik az SZTK elött! Nem volt nagy tömeg! Én akkor jöttem haza látam kb 40-50 ember lehetett, de lehet hogy sokat mondok.

  9. CsepeliXXI szerint:

    Valamikor pénzbüntetést szabtak ki azokra,akik nem tették ki a zászlót.
    Ideje lenne megint bevezetni.De keményen.

  10. Földhözragadva szerint:

    Azóta nem használ a nép kokárdát és zászlót, amióta a politika (most éppen a keményebbik jobb) magához ragadta… nehogy legyen már a kisembernek is valami…:(

  11. matyi szerint:

    Igen Gazemberek vezetik Csepet!!!
    Kiárusitják!!!!

  12. p3tik3 szerint:

    atata: Beh’ jó is lenne ha minden zászló hasonló indok miatt hiányozna a házakról…

    CsepeliXXI: Azért kötelezővé nem tenném, az csak önmagunk becsapása lenne. Hiába a zászlóerdő, ha csak negatív (esetleg semleges) az emberek hozzá fűződő viszonya. 🙁

    A legdurvább: (nemenyi.net-ről)
    21:28 – Az Üllői út környékén sorra fogják el az embereket és viszik el őket rabszállítókon. Tudósítónk szerint a hihetetlen hangnemben szólnak a tüntetőkhöz, a következőket hallani: “Dögöljetek meg!”, “Mocskos magyarok”…

Itt lehet hozzászólni !