Népszabadság
Legjobbjaikat hajdanán ismerte a fél ország, miután sikert sikerre halmoztak. Ma a legterjedelmesebb hírblokkokban is csak szökőévenként kapnak helyet. A szebb napokat megélt, újabban már-már illegalitásban működő sportágakat bemutató sorozatunk harmadik része a röplabdáé.
Bánhegyiné, Szalayné, Torma vagy Prouza, Buzek, Tatár… A magyar sport „húzónevei” voltak ők az ötvenes, hatvanas, hetvenes években; mindmind olyan sportág képviselői, amelynek válogatottjai olimpiákon szerepeltek, Eb-érmeket nyertek, klubcsapatai pedig a kontinens meghatározó együttesei közé tartoztak.
Tessék mondani: hová lett minálunk a röplabda? – szegezem a kérdést a 73 esztendős TatárMihálynak, a nemzeti dresszt 261-szer magára öltő hajdani világklasszisnak, aki legféltettebb ereklyéi között nemcsak az 1963-as Eb-ezüstérmet őrzi, hanem az ’58-as kontinenstorna legtechnikásabb játékosa, továbbá a ’62-es vb legjobb ütője címet igazoló elismerést is.
– Magam is keresem rendületlenül, de mindhiába – kezdi az 1964-ben, Tokióban olimpián is játszó exspíler. – Húsz-huszonöt éve eltűntek a csapatok, az egyéniségek és velük együtt a nézők. Budapesten végképp elkeserítő a helyzet. A férfivonalon nincs már Tungsram, Vasas, Újpest, Spartacus, Honvéd, csupán a Csepel tartja a frontot – de ma már ott sem Buzek Laci bombáitól rettegnek –, és a női mezőnyben sem állunk jobban: a múlté a Dózsa, a NIM, majd az abból lett Vasas, a Tungsram és a BVSC is. A miértre a visszavonulása után szakvezetőként ugyancsak eredményes Tatár sem tudja a választ, legfeljebb találgat.
– Amíg a kézi- vagy a kosárlabdasport vezetői a rendszerváltozás után felismerték, hogy új szelek fújnak, addig a mi sportágunk irányítóiról ez nem mondható el. A többiekhez hasonlóan a korábbi állami forrásokat nélkülözni kénytelen röplabda adós maradt a marketinggel, a szponzorok felkutatásával, és a pénzhiány közepette folyamatosan esett a színvonal. Ebből következően tűntek el sorra a csapatok, maradtak el a tévéközvetítések, és persze a nézők is. Manapság egy-egy bajnokin jó, ha százan-kétszázan összegyűlnek, ám a közönség jó részét a játékosok családtagjai, ismerősei alkotják.
Miközben a röplabda a világ legnépszerűbb sportágainak egyike, és Európa ebből a szempontból is szerencsésebb felén rendre telt ház előtt játszanak a „föld-levegő akrobaták”, a sportággal kapcsolatban már nem álló, azért csupán erősen aggódó Tatár szerint addig kellene cselekedni, új alapokról kezdeni az építkezést, amíg nem lesz túl késő. A megoldási javaslatot sem titkolja el:
– A röplabdát ugyanaz a rém egyszerű orvosság hozhatná helyre, ami az egész országot: tanulni kellene azoktól, akiknél jól mennek a dolgok.
Valóban óriási mérkőzéseket vívtak egymással az akkori nagy tudásúakból álló csapatok egymással. Buzekot a hatalmas leütései révén, az Artex vállalat kezdeményezhette volna, az általa forgalmazott labdák szó szerinti tojás alakúvá válása miatt, leütéseinek kapcsán kártérítésre. Hej Lacikám azok a szép idők! Azok az éjszakák! Micsoda csapat volt!
BUZEK LACI, CSÍK LACI, POLECSÁNYI ISTVÁN STEINER GYURI, GALGÓCZ TOMI, BÉKEVÁRI GYURI, NAGY JÓZSÍ A TART. (üdv. húgodnak, Áginak) és a TÖBBIEK.
Micsoda élmények részesei lehettünk, a mindenkor zsúfolt közönséggel együtt. Emlékeimet, azokat a gyönyörű együtt töltött időket átgondolva, felidézve, csak annyit mondhatok nektek ARANYOS FIÚK, HOGY KÖSZÖNÖM NEKTEK MINDAZT AMIT KAPTAM, KAPTUNK TŐLETEK! Csík Lacikát és Irénkét külön üdvözlöm, és minden jót kívánok mindannyiótoknak. (madárka a marógép szereldéből!)
“Vár állott, most kőhalom,
Kedv és öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek”
Nagy sportember lehetett Kölcsey!
tévé előtt tesped az egész ország. minek ide sport ha van való világ meg barátok közt.
T. csapos!
Nem tudhatom mondanak-e neked valamit azok a nevek akikkel ifjúságom, fiatalságom éveinek egy részét eltölthettem akár nappal, akár éjjel, akikkel fehőtlenül érezhettem magamat. Az ő társaságukban is! Azok a színvonalas csajozások, azok az önfeledt együttlétek, ma szinte elképzelhetetlenek, mert azok emberi kapcsolatok minőségére épültek, s nem kellett hozzá katedra, mert mindenki tudta, érezte a “másik ember ügyéhez teljes létemmel van közöm” (ismerős) A röpiseknél a neveket megtalálhatod, mert ugye akkor még kultúráról nem beszélgettünk.
Rendkívül sajnálatra méltónak tartom azokat, akik nem táplálkoznak a dicső múltjukból. Anélkül a jövő is elképzelhetetlen. Egykoron, dicső éveket, örömöt, boldogságot adtak fent nevezett játékosok a Csepelieknek is! Ma egy szót sem érdemelnek? Persze itt nem lehet anyázni, itt elismerésre méltó hangot illene használni, megfogalmazni! Vajon az Önkormányzat vezetőinek eszébe jutott-e már az oly sok jó hírnevet szerzett “röpisek” stb.-k, méltóképpen való erkölcsi elismerésben való részesítése?
Emberek! Egyszerűen tragédia amit művelnek, ahogyan társalognak egymás irányába.
kétségbe ejtő, hogy csak arra van affinitásuk, hogyan kell szapulni, anyázni, egymás torkának ugrani. Mihelyt egy olyan téma, személy kerül “terítékre” amikor neki lehet esni, hihetetlen aktívvá válnak. Sajnálatra méltóak.
Eszembe jut Garai Gábor Artisták c. novellája, melynek lényege az emberek egymásra utaltságában nyilvánul meg a trapézon. “A másik ember ügyéhez teljes létemmel van közöm!” Gondolkodjanak el rajta, s javaslom aki teheti olvassa el újólag, ajánlom mindenkinek sok-sok szeretettel.
Oly sokszor leírtam Önöknek, legyenek toleránsak, emelkedettebbek, emberségesebbek egymás iránt! Sajnos mind hiába eleddig! Miért jó ez önöknek? Önök értik ezt, vagy a képességeik csak ennyire predesztinálják Önöket? Akkor is érdemes az arra hivatottaknak tenni a dolgukat. Az ember gyerekeinek, unokáinak a megszerzett tudást, tapasztalatot igyekszik átadni. Grűn úr kérem tegye méltósággal a dolgát, és azon személyek is, akikben van a felemelkedéshez vezető úton emberi méltóság, intelligencia, nem utolsó sorban megfelelő tudásanyag, felkészültség.
Kérem Önöket lássanak munkához!!!
Köszönöm, s üdv minden Tiszteletre méltónak, és kevésbé méltónak.