7 óra 7, Csepel.info
Zöld Csaba a kérdésekre válaszol (Fotó: József Attila Színház)
Január 22-én délután a csepeli Karácsony Sándor Általános Iskola 50 diákja volt a József Attila Színház vendége.
A fővárosi általános iskoláknak a színház még ősszel ajánlotta fel azt a lehetőséget, hogy rendkívüli irodalomóra keretében a társulat tagjai megismertetik a tanulókkal a színházi háttérmunkát. A csepeli kisdiákok erre a felhívásra jelentkeztek és a magyar kultúra napján fogadta őket a színház társulata.
A gyerekek látogatásuk során belenézhettek a Szegény gazdagok próbájába, sétálhattak a díszletek között, jártak a jelmeztárban, a színfalak mögött. A tanulók idegenvezetője Verebély Monika ügyelő volt, a színészmesterségről pedig a musical főszereplőjét, Zöld Csabát kérdezhették a gyerekek. A diákok látogatásuk során sajátos kapcsolatba kerülhettek a Jókai Mór regényével, a Szegény gazdagokkal is. A színházlátogatás felkeltette a gyerekek érdeklődését az izgalmas bűnügyi történet iránt, és segíti őket abban is, hogy ne kizárólag kötelező olvasmányként kezeljék a magyar irodalom egyik remekművét, Jókai regényét.
A csepeli diákok azzal búcsúztak a színháztól, hogy hamarosan visszatérnek, és a közönség soraiból nézik meg a musicalt.
További képekért kattintson a fenti linkre!
GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
“Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”
Miért e lom? hogy min juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életé!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon: de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csinos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik:
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rab nép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hiszegők
Gunyáiból készül lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? Ment.e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársainak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – mindőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdet imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek- s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez “ember!” advák örökül –
Kivéve aki feketén született,
Mer azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymás szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók:
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövülnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély süllyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Oly magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!
T. Csepeliek!
Felhívom szíves figyelmüket, akad KULTÚRA is, témaként! Nem csak abban az irányban kell, illik véleményt, érzelmekkel teli fűtött kritikát megfogalmazni, amikor “szapulni kell” hovatartozás függvényében másokat, exponenciálisan!
A január 19-i kezdeményezés szerintem dícséretes, de mindenképpen nagy lépés…
Bár már az első reakciókon túl vagyunk, de kíváncsian várom, hogy lesz-e ennek minimális időn belül valamilyen hatása az iskolások életére, vagy ezáltal akár anyuci és apuci életére is!
Az a probléma, hogy láttam már olyat, mikor egy tökéletes kezdeményezést követően a várt hatás elmaradt, ez van mikor nem megfelelő talajba vetjük az életképes magot. De szívből remélem, hogy ez itt nem így lesz!
Azt gondolom, hogy a szervezők a cél elérése érdekében mindent megtettek és most már nem rajtuk múlik/van a sor!
Örülnék, ha végre a magyar társadalomban elterjedtebb lenne a kultúra, könyv és egyéb öntudatra ébresztő eszközök.
január 22-t akartam írni… mea culpa