Csepeli diákok színházlátogatása Angyalföldön

7 óra 7, Csepel.info

Zöld Csaba a kérdésekre válaszol (Fotó: József Attila Színház)

Január 22-én délután a csepeli Karácsony Sándor Általános Iskola 50 diákja volt a József Attila Színház vendége.

A fővárosi általános iskoláknak a színház még ősszel ajánlotta fel azt a lehetőséget, hogy rendkívüli irodalomóra keretében a társulat tagjai megismertetik a tanulókkal a színházi háttérmunkát. A csepeli kisdiákok erre a felhívásra jelentkeztek és a magyar kultúra napján fogadta őket a színház társulata.

A gyerekek látogatásuk során belenézhettek a Szegény gazdagok próbájába, sétálhattak a díszletek között, jártak a jelmeztárban, a színfalak mögött. A tanulók idegenvezetője Verebély Monika ügyelő volt, a színészmesterségről pedig a musical főszereplőjét, Zöld Csabát kérdezhették a gyerekek. A diákok látogatásuk során sajátos kapcsolatba kerülhettek a Jókai Mór regényével, a Szegény gazdagokkal is. A színházlátogatás felkeltette a gyerekek érdeklődését az izgalmas bűnügyi történet iránt, és segíti őket abban is, hogy ne kizárólag kötelező olvasmányként kezeljék a magyar irodalom egyik remekművét, Jókai regényét.

A csepeli diákok azzal búcsúztak a színháztól, hogy hamarosan visszatérnek, és a közönség soraiból nézik meg a musicalt.

7ora7.hu

További képekért kattintson a fenti linkre!

4 hozzászólás “Csepeli diákok színházlátogatása Angyalföldön” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

    Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
    Az emberiségnek elhányt rongyain
    Komor betűkkel, mint a téli éj,
    Leírva áll a rettentő tanulság:
    “Hogy míg nyomorra milliók születnek,
    Néhány ezernek jutna üdv a földön,
    Ha istenésszel, angyal érzelemmel
    Használni tudnák éltök napjait.”
    Miért e lom? hogy min juh a gyepen
    Legeljünk rajta? s léha tudománytól
    Zabáltan elhenyéljük a napot?
    Az isten napját! nemzet életé!
    Miért e lom? szagáról ismerem meg
    Az állatember minden bűneit.
    Erény van írva e lapon: de egykor
    Zsivány ruhája volt. S amott?
    Az ártatlanság boldog napjai
    Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
    Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
    És itt a törvény – véres lázadók
    Hamis birák és zsarnokok mezéből
    Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
    Emitt a gépek s számok titkai!
    De akik a ruhát elszaggaták
    Hogy majd belőle csinos könyv legyen,
    Számon kivül maradtak: Ixion
    Bőszült vihartól űzött kerekén
    Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
    Az őrült ágyán bölcs fej álmodik:
    A csillagászat egy vak koldus asszony
    Condráin méri a világokat:
    Világ és vakság egy hitvány lapon!
    Könyv lett a rab nép s gyávák köntöséből
    S most a szabadság és a hősi kor
    Beszéli benne nagy történetét.
    Hűség, barátság aljas hiszegők
    Gunyáiból készül lapon regél.
    Irtózatos hazudság mindenütt!
    Az írt betűket a sápadt levél
    Halotti képe kárhoztatja el.
    Országok rongya könyvtár a neved,
    De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
    Hol a nagyobb rész boldogsága? Ment.e
    A könyvek által a világ elébb?
    Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
    Salakjok annál borzasztóbb legyen,
    S rongyos ember bőszült kebele
    Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
    De hát ledöntsük, amit ezredek
    Ész napvilága mellett dolgozának?
    A bölcsek és a költők műveit,
    S mit a tapasztalás arany
    Bányáiból kifejtett az idő?
    Hány fényes lélek tépte el magát,
    Virrasztott a sziv égő romja mellett,
    Hogy tévedt, sujtott embertársainak
    Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
    Az el nem ismert érdem hősei,
    Kiket – mindőn már elhunytak s midőn
    Ingyen tehette – csúfos háladattal
    Kezdet imádni a galád világ,
    Népboldogító eszmék vértanúi
    Ők mind e többi rongykereskedővel,
    Ez únt fejek- s e megkorhadt szivekkel,
    Rosz szenvedélyek oktatóival
    Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
    Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
    Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
    Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
    Oly fényes elmék a sár fiait
    A sűlyedéstől meg nem mentheték!
    Hogy még alig bír a föld egy zugot,
    Egy kis virányt a puszta homokon
    Hol legkelendőbb név az emberé,
    Hol a teremtés ősi jogai
    E névhez “ember!” advák örökül –
    Kivéve aki feketén született,
    Mer azt baromnak tartják e dicsők
    S az isten képét szíjjal ostorozzák.
    És mégis – mégis fáradozni kell.
    Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
    Egy új irány tör át a lelkeken:
    A nyers fajokba tisztább érzeményt
    S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
    Hogy végre egymás szívben átkarolják,
    S uralkodjék igazság, szeretet.
    Hogy a legalsó pór is kunyhajában
    Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
    Testvérim vannak, számos milliók:
    Én védem őket, ők megvédnek engem.
    Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
    Ez az, miért csüggedni nem szabad.
    Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
    Agyunk az ihlett órákban teremt.
    S ha összehordtunk minden kis követ,
    Építsük egy újabb kor Bábelét,
    Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
    S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
    Kihallhatók az angyalok zenéjét,
    És földi vérünk minden csepjei
    Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
    Menjünk szét mint a régi nemzetek,
    És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
    Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
    Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
    S meg nem kövülnek élő fiai.
    Mi dolgunk a világon? küzdeni,
    És tápot adni lelki vágyainknak.
    Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
    Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
    S ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
    Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
    Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
    Mi dolgunk a világon? küzdeni
    Erőnk szerint a legnemesbekért.
    Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
    Ha azt kivíttuk a mély süllyedésből
    S a szellemharcok tiszta sugaránál
    Oly magasra tettük, mint lehet,
    Mondhatjuk, térvén őseink porához:
    Köszönjük élet! áldomásidat,
    Ez jó mulatság, férfi munka volt!

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Csepeliek!
    Felhívom szíves figyelmüket, akad KULTÚRA is, témaként! Nem csak abban az irányban kell, illik véleményt, érzelmekkel teli fűtött kritikát megfogalmazni, amikor “szapulni kell” hovatartozás függvényében másokat, exponenciálisan!

  3. Princess szerint:

    A január 19-i kezdeményezés szerintem dícséretes, de mindenképpen nagy lépés…
    Bár már az első reakciókon túl vagyunk, de kíváncsian várom, hogy lesz-e ennek minimális időn belül valamilyen hatása az iskolások életére, vagy ezáltal akár anyuci és apuci életére is!
    Az a probléma, hogy láttam már olyat, mikor egy tökéletes kezdeményezést követően a várt hatás elmaradt, ez van mikor nem megfelelő talajba vetjük az életképes magot. De szívből remélem, hogy ez itt nem így lesz!

    Azt gondolom, hogy a szervezők a cél elérése érdekében mindent megtettek és most már nem rajtuk múlik/van a sor!
    Örülnék, ha végre a magyar társadalomban elterjedtebb lenne a kultúra, könyv és egyéb öntudatra ébresztő eszközök.

  4. Princess szerint:

    január 22-t akartam írni… mea culpa

Itt lehet hozzászólni !