A mi Európánk elrablása

Magyar Hírlap

„Az Európai Bizottság – a Generation Europe és a Tudatos Vásárlók Egyesülete közreműködésével – a 2011/2012-es tanévre is ingyenesen biztosítja a középiskolák 11. évfolyamos tanulói számára az Európa-naptárat. Az egész évben elfoglaltságot adó és hasznos tudnivalókat, valamint tanári segédletet tartalmazó oktatócsomag használatával a diákok könnyed, számukra is élvezetes nyelven fogalmazott tudástárból és feladatsorok segítségével ismerkedhetnek meg a felelős gondolkodás alapjaival, cselekedeteik környezeti és társadalmi hatásaival.”

Ezzel az ajánlással adta ki az Európai Bizottság három és fél millió példányban, ötmillió euróért ezt a bizonyos naptárat. Hogy okuljanak belőle a fiatalok. A naptárban pedig akkurátusan feltüntették az összes muszlim, hindu és zsidó ünnepet. Kizárólag a keresztény-keresztyén ünnepek nem fértek bele a naptárba. Ebből a tényből induljon útjára a gondolat.

Hogy Európa allegóriája hajdan mégiscsak egy gyönyörű nőalak volt. Mivel Európé mégiscsak Agénor föníciai király gyönyörűséges leánya volt, akibe beleszeretett Zeusz, és aranygyapjas bika képében elrabolta. S vitte Zeusz Európét Krétára, ahol nemzett neki három gyermeket, többek között Minószt. S bonyolódott tovább a történet, a csodálatos antik-görög mitológia, s Európa allegóriája a gyönyörű nő volt, az maradt, mert miképpen a lengyel történész, Oskar Halecki megfogalmazta egykoron, Európa öröksége mégiscsak Athén és Róma, s aztán Péter utódai, „akik megszakítás nélkül irányították Krisztus egyházát, és jelképezték Európa mint EGÉSZ történelmi kontinuitását.”

Ez a történelmi kontinuitás lett a múlté. Ugyanis egy európai naptárból egyszerűen nem lehet kifelejteni a keresztény-keresztyén ünnepeket. Ilyen „felejtés” nem létezik. Azt pedig végtelen jóindulatomban és már-már legendás, az önsorsrontással felérő naivitásommal el sem tudom gondolni, hogy valami tudatos provokáció áldozata lenne a keresztény-keresztyén Európa. Nem. A legfélelmetesebb, legiszonyatosabb s egyben legvalószínűbb feltételezés az, hogy már nincsen benne a tudatban Európa kereszténysége. Ez immáron egy nem létező entitás az uniós bürokraták fejében és lelkében. S ha nyomokban mégis fellelhető még valahol, hát akkor szégyellik leginkább.

Odakint, a nagyméltóságú Brüsszelben, a St. Catherine téren áll egy ódon katolikus templom. Elhagyták hívei – s ma mint nyilvános vizelde üzemel. Onnan, a St. Catherine téri vizeldévé lett templomból széles és egyenes sugárút vezet eddig a naptárig.

S a széles és egyenes sugárút szélein sokan ballagnak. A cinizmus, az ostobaság, a rémisztő lelketlenség, a gyökértelenség, a hagyománygyűlölet, a múlttalanság, a gyilkos ateizmus. Ott sétál az új Európa. Sétál, és vigyorog, hülyén. És naptárt osztogat. S már semmit sem tud a múltról, semmit a történelemről, semmit a jövőről. És nem hajlandó egy lapon említeni a náci és kommunista bűnöket. Nem hajlandó semminemű néven nevezhető nemes cselekedetre. Vegetál. Zabál, fogyaszt, emészt, és lenyűgöző, lefegyverző ostobaságokon rágódik. Legutolsó említésre méltó tette Wajda Katyn-filmje volt. El is dugták, elrejtették, mert nem illett a nyálfolyató polkorrektségbe és a nihilbe.

Talán Agénor föníciai király átkozhatta meg Európét… Azért gondolom, mert mégiscsak a föníciaiak találták fel a pénzt…

Európa allegóriája ma már nem gyönyörű nőalak. Új allegóriája van Európának. Daniel Cohn-Bendit az. Egyik kezében a Magyar Nemzet üres címlapját tartja „Censored” felirattal, ékes bizonyítékaként annak, hogy fogalma sincs, miről beszél. Másik kezébe pedig odaillik az új európai naptár.

Így mehet vizelni a St. Catherine téri katolikus templomba.

Bayer Zsolt

magyarhirlap.hu

37 hozzászólás “A mi Európánk elrablása” bejegyzésre

  1. grizzli szerint:

    Ez fontos kérdés!
    De mi van Csepellel. Mi van azzal az előterjesztéssel ami az oktatási stratégiát tartalmmazza és jan. 27-én kerül a testület elé. Szárcsa iskola bezárás, Csete Balázs iskola átadás a fővárosnak = bezárás, régi Rákóczi bezárás ( kell a hely a Polgármesteri Hivatalnak) Hermann Ottó iskola udvari épület bontása = elsorvasztás. Erről senki nem beszél, nem tájékoztat. Végig gondolta ezt valaki mélyebben. Vagy most döntés aztán majd meglátjuk.
    Az előterjesztés megtekinthető a http://www.budapest21.hu jobb oldalt felső sarok Meghívó cím alatt 9. napirend, 13. sz. előterjesztés.

  2. hatekony szerint:

    Azt majd 27-én vagy 28-án olvashatod racionalizálás/költséghatékonyság növelése címek alatt.

  3. kiskovi szerint:

    😀
    Valamivel csak vissza kell vágni az EU-nak, hogy milyen bénák. Szánalmas próbálkozás. Helyette tényleg írhatnátok már Csepelről, mert ez így vér ciki..
    Mi van az elkerülő úttal? Hol vannak a tervek? Stb.. tudom, hogy a lenyúlásokat nem írjátok meg, amiket most is csinálnak, de akkor legalább annyi gerinc kellene, hogy azzal foglalkoztok, ami a kerületben van.. vagy most pangási időszak van és reggel megkapjátok a hadvezértől, hogy mit kell kirakni? 🙂

  4. "?!" szerint:

    Az amnéziás jellegű elmebetegségben szenvedő “kiskovi” ma 20:21-kor kérdezte:
    “Mi van az elkerülő úttal? Hol vannak a tervek? Stb..”

    kiskovi! Te jellemtelen patkány!

    Az alábbiakban bemutatom a hazug és tolvaj bandátoknak (a csepeli MSZP-nek) a hagyatékát, amelynek az ismeretében – három hónappal az új önkormányzat hivatalba lépése után – tisztességes baloldali ember hallgat mint a szar a fűben, és nem akarja már is elszámoltatni az új kerületi vezetőket:

    I.) Új lakások építése évenként a budapesti kerületekben:
    A fővárosi kerületek között Csepel a 19. helyezett, évi 130 új lakás építésével.
    (Csak a sűrűn beépített belvárosi kerületekben épül kevesebb új lakás évente, mint Csepelen.)

    II.) Ezer lakosra jutó új lakások építése évente a budapesti kerületekben:
    1. helyezett a XIII. kerület: 8,8 lakás/év/ezer fő.
    19. helyezett Csepel: 1,6 lakás/év/ezer fő.
    (A budapesti átlag 5,7 lakás/ezer fő.)

    III.) Egy főre jutó adósságállomány Budapesten:
    1. helyezett a XIII. kerület, 1.682,- Ft/fő !!!!!!,
    19. helyezett Csepel) 92.160,- Ft/fő. (Annak ellenére 55-szöröse a XIII. kerület adósságállománynak, hogy a Csepeli fejlesztések megvalósításához rendelkezésre állt az elmúlt 16 évben
    – az észak-csepeli területért kapott 9,3 milliárd Ft rendkívüli bevétel, amelyhez hasonló bevétellel más kerületek nem rendelkeztek,
    – az eladott kb. 8.500 db önkormányzati tulajdonú bérlakás eladásáért befolyt lakásonként minimum 1 millió Ft, azaz mai áron legalább 8,5 milliárd Ft árbevétel.

    IV.) Ezer lakosra jutó vállalkozások száma Budapesten:
    1. helyezett az V. kerület, 516 vállalkozás/ezer fő,
    23. helyezett Csepel, 135 vállalkozás/ezer fő. Annak ellenére, hogy sok részre lopták szét a Csepel Műveket a tűz közlében lévő exkommunista elvtársaid!
    (A Progresszív Intézet felmérésének szöveges értékelésében Csepelt negatív példaként konkrétan is megemlítik.)

    V.) Ezer főre jutó önkormányzati bérlakás-állomány:
    Csepel az ezer főre jutó kb. 16 önkormányzati bérlakással nem fért bele a fővárosi kerületek 15. helyezésig felsorolt listájába.

    VI.) Ezer főre jutó sport támogatás:
    Csepelen ez olyan kevés volt az előző években, hogy azzal nem jutott be az értékelésben felsorolt kerületi önkormányzatok közé.

    VII.) Egyéb közismert helyi tényadatok:

    1.) Csepel rendelkezik legtöbb földúttal a fővárosi kerületek között.

    2.) Csepelen hiányzik kb. 45 km szennyvízelvezető közcsatorna.

    3.) Csepelen hiányzik kb. 100 km elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető csatorna.

    4.) A Csepelen összegyűjtött szennyvizek annak ellenére továbbra is tisztítatlanul ömlenek a Dunába, hogy Csepelen helyezték el a más kerületek szennyvizeit befogadó Központi Szennyvíztisztító nevű “szargyárat”, amelynek a létesítési és működtetési költségeihez a csepelieknek is hozzá kell járulni a megemelt szennyvízdíjon keresztül.

    5.) Csepelnek a 4 évenként elhangzott választási ígéretek, és az mszp-s baráti körnek kifizetett jelentős tervezési költségek ellenére nincs rendezett városközpontja.

    6.) Csepelnek nincs kórháza. (Pedig a dilettáns és hazug mszp-s vezetők a 2002-es választási programjukban a Csepeli Kórház felújítását és korszerűsítését ígérték.)

    7.) Csepelnek nincs fedett uszodája. (Pedig az mszp-sek a 2006-os választási programjukban az uszoda megnyitását 2007-re ígérték.)

    8.) A Csepelre HÉV-vel érkezőket a Főváros szégyenének nevezhető városkép fogadja a Csepel-Ófalu városrészre történő beérkezéskor.

    9.) A több ezer állandó lakossal rendelkező kb. 220 hektár területű Csepel-Háros ugyanúgy mezőgazdasági besorolású területként van nyilvántartva, mint 16 évvel ezelőtt, és az ott élők ma is legalább egy évszázaddal elmaradott infrastruktúrával rendelkező környezetben élnek, miközben a csatorna hálózat hiánya miatt akaratuk ellenére folyamatosan szennyezik a terület alatti ivóvízbázist, amely a csepelieket is ellátó vízműkutak ivóvíz utánpótlását biztosítja.

    10.) Elmaradt a hazug mszp-s vezetők által megígért két csepeli rendőrőrs létesítése.

    11.) Egyetlen méter sem épült meg a 2010. október 3.-i választásig, az mszp-sek által 16 éve minden önkormányzati választáskor megígért csepeli gerincútból.

    12.) Egyetlen méter sem épült meg a volt Csepel-Művek területére az mszp-sek által megígért úgynevezett teherforgalmi elkerülőútból annak ellenére, hogy erre hivatkozva több mint 700 millió Ft csepeli közpénzt költöttek el.

    A fent felsorolt elmaradásokat olyan körülmények között kell megszüntetni Csepel október 12-én hivatalba lépett új vezetésének, hogy az üres kasszához közel 4 milliárd Ft-os költségvetési hiányt és több mint 3 milliárd Ft hiteltartozást örököltek a Ti hazug és tolvaj mszp-s bandátoktól.

    kiskovi!
    Annak érdekében, hogy valami derengés jöjjön létre a sötét agyadban, olvasd el a fentieket többször is, és ha a fentieket a súlyos agybajod ellenére képes vagy felfogni, akkor a jelenlegi helyzetért ne az új önkormányzatot, hanem az mszp-s bandátok előző és jelenlegi vezetőit kritizáld!

  5. Gordon szerint:

    Érdekes, de csepeli ember számára lehangoló adatok. A gyilkossági ügybe keveredett csepeli MSZP ezt hagyta Csepel új vezetésére.

  6. csapos szerint:

    “?!”
    Meddig mutogatsz még hátra felé?! Mutogatós bácsi leszel te is mint a Szent Imre téri fideszes fiúk?! Hát nem nagy program, annyi szent…

    Én már letöröltem a habot a korsóról. Te is töröld le a habot. A szádról.

  7. "?!" szerint:

    Kedves golyós-csapos!

    Azt javaslom, hogy ezentúl kevesebbet igyál, mert a 00:25-kor megjelent írásod arról tanúskodik, hogy annyira elment az eszed a választási vereségetek és a sok ivás miatt, hogy már azt sem tudod megkülönböztetni, hogy merre van előre és merre van hátra!

    A tegnap 22:52-kor “kiskovi”-nak címezve elküldött hozzászólásomra utalva és nekem címezve azt írtad, hogy:
    “Meddig mutogatsz még hátra felé?! Mutogatós bácsi leszel te is mint a Szent Imre téri fideszes fiúk?!”

    TE agysorvadásban szenvedő lúzer “csapos”!
    Javaslom részedre, hogy olvasd el még egyszer (vagy ha a leépült szellemi állapotod miatt szükséges, akkor többször is) a Csepel jelenlegi állapotát és jövőben megoldandó problémáit bemutató írásomat, és ha ezt megteszed, akkor rá fogsz jönni, hogy az írásom a dilettáns és tolvaj szoc-lib paraziták 16 éven át folytatott garázdálkodásának az eredményeként kialakult jelenről, valamint az üres kassza mellé átadott több mint 7 milliárd Ft költségvetési hiánnyal és adóssággal terhelt jövőről szól.

    Ha képes leszel felfogni, hogy az írásom nem hátra mutogatás, akkor egyúttal arra is rá fogsz jönni, hogy a sok alkohol mellékhatásai és a bűnszövetkezetként működő pártod választási veresége által kiváltott trauma miatt szellemileg olyan mértékig leépültél, hogy már csak olyan hülyeséget vagy képes leírni, amelyekkel nem érdemes kiröhögtetni magadat.
    Tehát jobban teszed, ha az írásadat ezentúl nem küldöd el a csepel.infora!

  8. csapos szerint:

    Kedves “?!” mutogatós bácsi!
    A Magyar Kultúra Napján csak ennyire futja tőled?! Akkor inkább tényleg mutogass a Szent Imre téri mutogatós fideszes öregfiúkkal együtt! Sok sikert “?!”

  9. "?!" szerint:

    csapos! Te lúzer!

    Vedd már végre tudomásul, hogy a szoc-lib bűnszövetkezetetek megérdemelten szenvedett súlyos vereséget a 2010. évi választásokon, amelynek következtében megvalósult az indulótokban általatok sokszor énekelt állapotok, miszerint “senkik” vagytok!

    A sokszor énekelt vágyatok helyett azt értétek el, hogy a lakosság többsége szemében nagyon sokáig ” minden lesztek”, de csak rossz értelemben.

    Abban pedig ne reménykedjetek, hogy a “hagyjuk már abba a hátra mutogatást” dumával elérhetitek azt a vágyatokat, hogy a “múltat végképp eltöröljük”!

    Minden erőlködésetek ellenére soha nem fogjuk, és nem hagyjuk elfelejteni a múltatokat, és az ország élén töltött 8 év, valamint a csepeli önkormányzat élén töltött 16 év alatt nyújtott elfogadhatatlanul hitvány teljesítményeiteket és bűntetteiteket.

    Ha pedig nektek a választások eredménye alapján kialakult jelenlegi helyzet nem tetszik (és zavar benneteket az, hogy senkik vagytok), akkor fogadjátok meg a leszerepelt vezéreteknek – Gyurcsánynak – a tanácsát, miszerint “EL LEHET INNEN MENNI”, és ne hőbörögjetek tovább, hanem menjetek a fenébe!

  10. Princess szerint:

    Kedves ?!

    Már az előzőt is olvastuk, miért másoltad be újra?

    Mit gondolsz? Az lenne a helyes/jó, ha el is mennének?
    Sosem lesz ez már teljes Mo.?
    És mi volt a cél? Csupán a megleckéztetés?

  11. kiskovi szerint:

    “?!”: Komolyan, te minden nap együtt cuccolsz ezekkel? Vagy mit szívsz, vicces ember lehetsz, jó lehet veled bulizni – legalább van kin röhögni.
    Félre a tréfával, tisztelem amit csinálsz, komoly! Nem lehet könnyű a te helyzetedben, ugye tudod mire gondolok?

    Na végre egy a cél, te is megláttad. Történjen végre itt valami, bár azt nem értem, miért keversz politikus közeli helyekbe, én munkával keresem a kenyerem – egyszer elmagyarázom milyen.
    Ha már ilyen közeli kapcsolatba kerültünk – sicc! -, mennyit nyúltatok le eddig, mikor lesz pénz osztás, így politikus körökbe protezsálást – noha nem túl jó oldalra – követően, ez is jár nekem!

    Ha ennyire jó vagy történelemből, áruld már el mit csináltak három hónap alatt? Azzal kár vagdalkozni, hogy ennyi és annyi milliárd hiányzik, mert ez mindenki tudta – de egy szűznek minden fogás új -, áruld már el nekem kérlek, mert mostanra már sport volvo-val kellene járnom és a kerítés is kolbászból lenne. Csak az ilyen idióták mint Te, azok miatt nincs, mert mindig csak megy a dedózás és mutogatás.. komolyan elhiszed, hogy nem tudták mi vár rájuk és ezért kell lemondani a kolbászról? Mert akkor ezek alapján egy gyerekpártra szavaztál, akiknek semmi helye itt és te asszisztáltál hozzá.

    Gondolkozz el ezen.

  12. nagyapó szerint:

    Ezek a komcsik más fából faragottak. A hozzászólásokból visszaköszönnek az ’50-es évek. „A gaz imperialisták és a láncos kutya ellenünk fenekednek….” volt a hozzászólás bármilyen témában.
    Fújják a vuvuzelát , akár kell, akár nem. A hangja randa, de legalább hangos. A bevezető cikkben írtak nem érdekli őket, talán nem is értik. Csak fújják, fújják.
    Összefoglalásul: „S a széles és egyenes sugárút szélein sokan ballagnak. A cinizmus, az ostobaság, a rémisztő lelketlenség, a gyökértelenség, a hagyománygyűlölet, a múlttalanság, a gyilkos ateizmus. Ott sétál az új Európa. Sétál, és vigyorog, hülyén. És naptárt osztogat. S már semmit sem tud a múltról, semmit a történelemről, semmit a jövőről. És nem hajlandó egy lapon említeni a náci és kommunista bűnöket. Nem hajlandó semminemű néven nevezhető nemes cselekedetre. Vegetál. Zabál, fogyaszt, emészt, és lenyűgöző, lefegyverző ostobaságokon rágódik. Legutolsó említésre méltó tette Wajda Katyn-filmje volt. El is dugták, elrejtették, mert nem illett a nyálfolyató polkorrektségbe és a nihilbe.”

  13. "?!" szerint:

    kiskovi!
    A hülye szövegeidet akár viccnek is tekinthetnénk, ha azokat nem véresen komoly témaként adnád elő.
    A 13:20-as zavaros írásodban írtad az alábbiakat:
    ” ………. komolyan elhiszed, hogy nem tudták mi vár rájuk és ezért kell lemondani a kolbászról?”

    A fenti kérdésedre válaszolva felhívom a figyelmed az alábbiakra:

    1.) A fideszesek sejtették, hogy hogy mi vár rájuk ha nyernek, és éppen ezért nem ígérték, hogy kolbászból lesz a kerítés.
    Ebből következik, hogy csak a hozzád hasonló idióták éreznek csalódást és hiányolják, hogy 3,5 hónappal a választás után még nincs kolbászból a kerítés.

    2.) A fideszesek nem azért nyertek ilyen fölényesen, mert sokat ígértek, hanem azért, mert a csepeli választók megelégelték a csepeli mszp-s paraziták 16 éves élősködését, garázdálkodását és hazug ígéreteit.

    3.) Ha működik a memóriád, akkor Te is tudod, hogy a csepeli mszp-s maffia, a választási kampányfüzetükben felsorolt alábbi túlszárnyalhatatlan és fedezet nélküli ígérethalmazzal akarta ismét lépre csalni a csepeli választókat:

    Az igéreteket Szenteczky az alábbi képmutató dumával vezette be::
    – „Közös eredményeink sorsa a tét, a fejlődésé, amiért annyi lemondással fizetett már minden egyes csepeli polgár.”
    – „Önökön múlik az, hogy megőrizzük-e azt, amit eddig felépítettünk.”
    Azt elfelejtette megemlíteni, hogy a 16 éve hatalmon lévő csepeli MSZP-sek miatt fizettek már annyi lemondással a csepeli polgárok, majd a tolvajbanda fővezéreként „tolvaj”-t kiáltva az a látszatot igyekezett kelteni, hogy rajtuk kívül valaki mástól kellene félteni azt, amit eddig felépítettünk.

    Ezután bevezetés után az alábbi fedezet nélküli ígéretekkel próbálta a csepeli mszp-s jelöltek mellé állítani a választókat:

    – „Önkormányzati támogatással bővítjük a Csepelen szolgáló rendőrök számát.”
    – „A Fővárostól független csepeli közterület-felügyeletet hozunk létre.”
    – „Teljessé tesszük Csepelen a térfigyelő-rendszert.”
    – „A térfigyelő kamerákba beépíthető új sebességmérőket telepítünk.”
    – „Az önkormányzat kiemelten ösztönözni fogja az új vállalkozások letelepedését Csepelen.”
    – „Több ezer munkahely jöhet létre a Csepel Művek területén.”
    – „Kiterjesztjük a közmunkaprogramot, így a rászorulók közérdekű munkából származó jövedelemhez jutnak.”
    – „Az eddig széttagolt önkormányzati ügyintézői-rendszert egy új, korszerű, központi épületbe vonjuk össze.”
    – „Tovább folytatjuk az orvosi rendelők felújítását.”
    – „ A ciklus végére minden közintézményt akadálymentesítünk.”
    – „Önkormányzati járművekkel ingyen biztosítjuk az idős, nehezen mozgó lakosok szállítását.”
    – „ A ciklus végéig „akár” minden harmadik panellakás megújulhat.”
    – „ A kisebb léptékű fejlesztések helyett egész iskolák újulnak meg.”
    – „ Felgyorsítjuk a kerületi iskolák sportpályáinak a felújítását.”
    – „ Önkormányzati autós iskolát alapítunk.”
    – „Tovább bővítjük a kerület bölcsődei hálózatát.”
    – „Segítséget nyújtunk a bajba jutott családoknak és akiket az áremelkedések sújtanak.”
    – „Megszervezzük a mozgáskorlátozottak ingyenes szállítását önkormányzati járművekkel.”
    – „Gondnok-hálózatot hozunk létre, hogy az egyedül élő idősek életét megkönnyítsük.”
    – „Olyan jelzőrendszert építünk ki, amellyel a rászorulók egyetlen gombnyomással orvost, rendőrt, vagy tűzoltót hívhatnak.”
    – „A Nagyinet programot kiterjesztjük az egész kerületre.”
    – „Extrém sportok gyakorlására alkalmas sportpályákat építünk.”
    – „Ingyenesen elérhetővé tesszük az internetet minden közintézményben és jelentős csepeli közterületen.”
    – „A csepeli baloldal támogatja új szórakoztató központ létrehozását.”
    – „Roma kulturális központ kialakításával támogatjuk a cigánykultúra megőrzését.”
    – „A Csepel Művek területén új városnegyedet alakítunk ki, saját hajóállomással, és az új városrészt buszjárat köti össze Csepel más részeivel.”
    – „A Szent Imre téri buszpályaudvart áthelyezzük.”
    – „A Kossuth Lajos utca egy szakaszát sétáló utcává alakítjuk.”
    – „Az Ady lakótelep után megújulhat Ófalu és más csepeli városrészek.”
    – „A ciklus végére minden csepeli úton szilárd burkolat lesz.”
    – „A ciklus végére új, többfunkciós sportcsarnokot építünk Csepelen.”
    – „Támogatjuk a csepeli sportegyesületeket.”
    – „Kiemelten támogatjuk a Csepel FC-t, hogy Csepelnek ismét NB I-es labdarúgó csapata legyen.”
    – „Iskolai udvarok, sportlétesítmények újulnak meg kerületszerte.”
    – „Helyreállítjuk a Tamariska domb természetes állapotát.”
    – „A Duna kerületi partszakaszainak a rendezésével sportolásra, szabadidő eltöltésre alkalmas partmenti sávokat hozunk létre és a római parthoz hasonló rendezett sétányokat alakítunk ki.”
    – „Parkjaink védelme érdekében újabb parkőröket alkalmazunk.”
    – „Grafiti versenyek szervezésével támogatjuk az utcai képzőművészetet.”
    – „A művelődési házak támogatásával növeljük a programkínálatot.”
    – „Állandó fesztiválok szervezésével vonzó célponttá tesszük Csepelt.”
    – „Térzenével, utcaszínházzal tesszük színesebbé az itt élők hétköznapjait.”

    A fentiekből csak az hiányzott, hogy kolbászból lesz a kerítés.
    Ráadásul a fentiek elhihetővé tétele érdekében elhallgatta, hogy ezt a ciklust több mint 7 milliárd Ft tartozással kezdi az új önkormányzat, majd a választási siker érdekében kampányfüzetben azt hazudta, hogy ” az északi területért kapott bevételből még több mint 5 milliárd Ft áll rendelkezésre a 2010-2014 közötti időszak fejlesztéseihez úgy, hogy abból pénzből még a költségvetési hiány csökkentésére is jut.

    Teljesen nyilvánvaló, hogy amikor a választások megnyerése után ismét elmaradt volna a választási ígéretek teljesítése, akkor azok a hozzád hasonló jellemtelen figurák, akik most nagy pofával követelőznek, egyetlen szóval sem követelték volna az ígéretek teljesítését, hanem ugyanúgy hallgattak volna, mint az előző választási ígéretek teljesítésének az elmaradásakor hallgattak.

    A fentiek miatt hiteltelen “kiskovi”, “csapos”, Bakker”, “Princess”, és más szoc-lib fórumozók csaholása, és ideje lenne végre tudomásul venni, hogy a kutyaugatás nem hallatszik az égig, továbbá azt, hogy a választási eredmények miatt senkik lettetek.
    Ezt a demokrácia szabályain alapuló helyzetet illene minél előbb elfogadnotok, és károgás helyett inkább nektek is jelenlegi problémák megoldását kellene segíteni!

  14. Princess szerint:

    Muci, neked kenyered a személyeskedés?

    Mi van? Otthon anyuci nem enged szóhoz jutni és ezért kell másol keresned vigszat 😉 ?

    Egyébként, ha észrevetted volna, én azon vagyok, hogy megoldjuk a helyzetet… “vagy így vagy úgy”

  15. csapos szerint:

    Princess, kiskovi és a többiek:

    Teljes kegyelmet követelek “?!” -nek!

    Ha mégsem kaphat tőletek teljes kegyelmet, akkor legalább adjatok neki 1/2 kegyelmet. Ha megadjátok “?!”-nek ezt a csekélységet, akkor meglátjátok : ő hálából 2/2 kegyelmű lesz. Önmaga idézgetésétől és a dühöngéstől ugyanis szegény “?!” már saját jogán 1/2 kegyelmű. 🙂

  16. kiskovi szerint:

    “?!”: Te aztán szerethetsz térdelni.

    Kár ennyit beírni, mert a felét sem olvasom el – felesleges, csak az érdekes részt nézem – elhiszem, hogy szereted a nyalogatni a sebeidet és habzó szájjal vicsorogni, mint valami veszett kutya, de ettől még nem kell a haverjaidhoz hasonlíthatni, mert én nem vagyok térdeplő bajnok és legelni sem szoktam. Megbuktam ezekből.. tudom szánalmas, hogy még ez sem megy. Adhatnál majd 1-2 tanácsot 😉

    Remélem, hogy tényleg megvalósul már végre valami abból, amire a szájukat tépik.

    Egy kérdésem lenne itt mindenkit beoltanak valami pártba és onnantól annak a cafkája lesz?
    Vagy csak megrendezitek ezt a sok baromságot? Mert nagyon állat, jobb mint a szánalmas.hu! Csak így tovább!

    Hozzá teszem, a kolbászost a te fajtád hitte el, én már régóta nem hiszek a mikulásban 🙂

  17. kiskovi szerint:

    áá most már mindig kiszedik a HSZ-et.. Ez így nem ér.
    Még egyszer nem írom le csak a lényegét, én hülye valami vörös meg lúgos meg közepes jobbos/balos vagyok, szerintem meg “?!” szeret térdelni a patronos őrmester hadjárataikor.

    Hozzáteszem, megint amiket leírt intézkedéseket várom, mert jobb lehet tőle a kerület, de ezt már annyian megígérték – nekem mindegy, hogy fehérek vagy feketék voltak, de a sötét kékek a busz végébe!

  18. kiskovi szerint:

    csapos: 🙂

  19. csapos szerint:

    kiskovi: kösz! 🙂
    Folytatás: lösz! 🙂

  20. fülöpke szerint:

    Lehet, hogy az elmúlt 16 évet kritikátlanul átaludtátok, vagy letojtátok a kerület érdekeit – saját bizniszeitek miatt – teljesen mindegy.
    Most még egy kis ideig várhattok a korábbi ígéretek teljesülésére.
    Az okozott károk eltüntetésére évek szükségesek. Arra, hogy a milliárdos veszteségeket hozzá nem értés, vagy lenyúlás okozta, adjátok meg magatoknak a választ!

    Vissza lehet sírni a múltat, ettől még ti is egy lepukkant, sereghajtó kerületben laktok!
    Aki 2014-ben nen lesz megelégedve a kerület sorsának alakulásával, legfeljebb a a régiekre szavaz. A majdani vesztesekre.

  21. csapos szerint:

    Több optimizmust fülöpke!
    A Szent Imre téri fideszes (hátra felé) mutogatós bácsik még csak a csepeli iskoláknál tartanak. Hol vannak még a művelődési házak, az orvosi rendelők és a többiek. A felszámolásban mindenre sor kerül. Nem kell sokat várnunk.

  22. "?!" szerint:

    A “csapos”-sal együtt röfögő exkomcsi szoc-lib lúzerek arra biztatják egymást, hogy az Orbán kormány és a Németh Szilárd által vezetett jelenlegi önkormányzat egyetlen botlását sem szabad hagyni feledésbe merülni.

    Ezzel szemben itt azt láthatjuk, hogy ugyanazok az agysorvadásban szenvedő exkomcsi szoc-lib lúzerek akik nem tudnak belenyugodni választási vereségükbe, a szuvas agyaraikat villogtatva itt úgy röfögnek, mint azok az éhes disznók akiket nem engednek a korábbi időszakban csak nekik járó korpához, és minket arra oktatnak, hogy ne mutogassunk hátrafelé és ne emlegessük a múltat.

    A fentiek miatt bejelentem, hogy a szoc-lib lúzerek taktikájának az ellensúlyozása érdekében, valamint azért, hogy a szoc-lib bűnszövetkezet által elkövetett botlások-, stiklik és bűntettek ne merülhessenek a feledés homályába, a jövőben ezen az oldalon megjelentetett emlékeztetőimmel az eddiginél aktívabban igyekszem frissen tartani az itt röfögő agysorvadásos exkomcsi szoc-lib lúzerek memóriáját.

    Elsőként, a választók megtévesztése érdekében a csepeli mszp-s maffia által közzétett, de nem teljesített korábbi választási ígéretekkel fogom szembesíteni az exkomcsi szoc-lib lúzereket.

  23. GONDOLKODÓ! szerint:

    Elnézést, de higgyék el senkit sem akarok megbántani!
    Mérhetetlenül bántóvá tud válni, a hozzászólók többségének felemelkedésének hiánya! Minden rovatra, minden szennyre gondolván, ami csak itt megjelenhet. A “TUDATOS SZÍVATÁSOKRÓL” nem is beszélve, szinte miden szinten! Mégis mily sokan “ráharapnak” és csak mondják a magukét. Gondolkodjanak már el! Oda figyel valaki is rájuk, e véleményekre? Ugye nem! Mégis írják és írják, az “okosabbnál-okosabbnak” tűnő véleményeiket abban a meggyőződésükben, hogy övék a “tuti”. Hát nem! Nem, mert hiszik vagy nem, egészen másképpen működik az egész, CIRKUSZ!
    Vajon mi változott volna CÉZÁRÉK óta? Tessenek elővenni és olvasgatni egy kicsit SHAKESPEARE műveit!!!
    Különös tekintettel ajánlom figyelmükbe:
    -a 66-os és a 67-es szonetteket, hogy ne kelljen mondjuk kézbe venniök a III.Richard királydrámát, bár javasolt az is, a többivel egyetemben, tetszés szerint.

  24. fülöpke szerint:

    csapos! Akkor dőlj hátra és várj, te megmondtad előre. Gratulálok, irány a Tudományos Akadémia.

  25. "?!" szerint:

    EMLÉKEZTETŐ!

    Tárgy: a csepeli mszp-s maffia által közzétett, de nem teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéretek.

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók és tervek készíttetésére pazarolták a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígérték, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút sehová nem vezető első felének a megépítésére irányulnak.
    A gerincút második felének a megépítésére a legutóbb megígért 2010-es végső határidővel szemben, az mszp-sektől örökölt pénzügyi helyzet miatt, csak kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottak el, de egyetlen méter utat nem építettek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (1994. óta ezt is minden választáskor megígérték, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be. A megépítését pedig a 2010. októberi választások előtt végleg levették a napirendről.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre és a csepeli mszp-seket népszerűsítő propaganda anyagokra elkölteni egy csomó közpénzt, de 2010. őszén már a tervek között sem szerepelt ennek az ígéretnek a teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítették, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígérték, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 db soha fel nem használt rendezési tervet készíttettek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményezték.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ennek a teljesítését 2006-os választás előtt tutira ígérték, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van. Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, ezt az ígéretet sem teljesítették.)

    A fenti 2006-os választási ígéreteken felül, nem teljesítették az alábbi 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteket sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (A bevételt nem fordították Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére, de a erre szánt pénzeket eltüntették.)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    (A mai napig az ígéret teljesítésre irányuló szándékot nem tapasztaltunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórház gyógyító-kórház jellegét megszüntették, és elfekvő intézménnyé alakították, amelynek az eredményeként a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Ígéretet tettek arra, hogy kezdeményezik azt, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret teljesítésére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső.)

    Láthatjátok itt röfögő agysorvadásos exkomcsi szoc-lib lúzerek, hogy az apróbb nem teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek felsorolása nélkül is bőven volna miért szégyenkeznetek, ha volna lelkiismeretetek.

    Folytatás következik!

  26. ricsi szerint:

    Azt üzenem a helyi ballibsi zokogóknak, hogy hagyják abba a nyafogást, mert az olyan snassz. Férfiatlan.
    Helyette inkább szervezzék újra a szoclib erőket és mutassák meg, hogy van más lehetőség is a baloldali politizálásra, nem csak az, amivel az elmúlt 20 évben palira vették a társadalmat. Nyújtsanak alternatívát, adjanak más választ a felmerült problémákra.
    Könnyű hisztizni, hogy bezárnak intézményeket, de vajon kellenek-e és van-e pénz a működtetésükre? Amíg nincs véleményük a megoldásokra sem, hogy akarják az embereket maguk mellé állítani?
    Na elég, nem kívánok senki kikupálni.

    2014-ben mutassák meg CsaPos és társai, hogyan kell megnyerni a helyi választásokat. Amihez az esélyük – szerintem – a nullával egyenlő, de meglátjuk.

  27. Királyerdei szerint:

    Ezek csak a rinyáláshoz,meg a piszkoskodáshoz értek.

    http://hetivalasz.hu/jegyzet/antiszemitizmus-reggelire-penisz-vacsorara-34920

  28. Princess szerint:

    Királyerdei, ne haragudj, de mihez is értesz???? 😉

  29. csapos szerint:

    Ricsi írta :
    “2014-ben mutassák meg CsaPos és társai, hogyan kell megnyerni a helyi választásokat. Amihez az esélyük – szerintem – a nullával egyenlő, de meglátjuk.”

    Kedves Ricsi:
    Gyanús nekem a mondandód vége. Mi az, hogy “de meglátjuk”? Mint ha a gondolkodás szikrája jelenne meg szavaidban, és mint ha bizonyos kétségeid lennének… Én időben szólok neked: vigyázz, a Fideszben ezt nem tűrik!

  30. nagyapó szerint:

    kovi, csapos, stb., mit szólnak ahhoz, hogy a vörösfejű khón (grün társa), egy Magyar Nemzet feliratú lapot emelt fel! A komcsik ennyire hülyék?

  31. Gordon szerint:

    nagyapó nem engem kérdezett, de azért leírom:

    Ennyire hülyék. Ezt még Eörsi Matyika is elismeri:

    “A szabad demokraták egykori képviselője hozzászólásában arról is írt, hogy az „LMP megsúghatta volna a Grünöknek, hogy a Magyar Nemzet nem a legszerencsésebb lap a sajtószabadság korlátozásának a bírálatára. Az ilyen tárgyi tévedések veszélyesek.”

    http://mno.hu/portal/760605

  32. ETIKUS szerint:

    GONDOLKODÓ!

    Elnézést, de higgyék el senkit sem akarok lenül megbántani!
    Mérhetetlenül bántóvá tud válni, a hozzászólók többségének felemelkedésének hiánya!

    Még ajánlanám Márai Füveskönyvét is kezdetnek.Következhetnek Wass Albert, Szolzsenyicin,…Márai Sándornak szomorú igazsága van a buta, rosszindulatú emberekkel kapcsolatban. Nem tudunk velük mit kezdeni csak elviselni őket és írásaikat. Nehéz kereszt.

  33. ETIKUS szerint:

    GONDOLKODÓ!: Jó kérdés, mi változott volna Cézárék óta, valóban semmi, főleg akkor és azért nem, amikor és amiért pontosan annak a receptnek a használatairól is szó van jó ideje,ami a világpolitikát illeti, vagyis a szisztéma lehetséges, hogy most bukik meg, vagy most kell újra gondolnia a nagyoknak? vagy az új világ jő el, amikor a gyarmatpolitikát is száműzzük, mert muszáj lesz?

  34. ETIKUS szerint:

    GONDOLKODÓ!: “Jó kérdés, mi változott volna Cézárék óta, valóban semmi,…..ami a világpolitikát illeti, vagyis a szisztéma lehetséges, hogy most bukik meg, vagy most kell újra gondolnia a nagyoknak? vagy az új világ jő el, amikor a gyarmatpolitikát is száműzzük, mert muszáj lesz?”

    Optimista vagyok, mégis kissé szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy azoknak kellene újra(át) gondolniuk a világ politikát, sorsát, akiknek éppen a kezükben van! Véleményem szerint éppen ezt nem akarják, egyfelől az érdekek miatt, másfelől nincsen a tarsolyukban olyan előkészített “demagógia” amivel az emberek milliárdjait “meglehetne etetni.” Valahogy úgy teszik, vagy éppen nem, a “társadalom tudósok” nem tudnak új, merőben más alternatívát kínálni a világ számára. Ők elvannak szépen egymással, miközben maguk is “elszürkülhettek.” Tisztelet a kivétel.
    Mi marad hát az emberek számára? Ami nélkül lehet élni, de nem érdemes, mert az embertől mind-mind idegen. Ezért szenved szinte az egész világ, mert az emberek elfordultak. Istentelenné lettek, a különböző dogmák foglyaként!
    Emlékszünk-e még? Mennyire hirdették, “hogy a Marxizmus nem dogma!” Mivé lett napjainkra, és kik erőltették rá, csak nem az egész világra?
    Vajon most nem ugyanazok hibáztak?
    Tudomásul kell venni a MESSIÁS eljött az emberiségért….még egy újabb Messiás nem fog jönni, hiába is hirdetik és terjesztik az embereknek. Önámítás!

  35. ETIKUS szerint:

    GONDOLKODÓ!, Köszönöm szépen az írásodat, ami sokkal-sokkal több, mint egy sima válasz vagy egy sima koment!

  36. PERSPEKTÍVA szerint:

    “A mi Európánk elrablása!”
    Olvasgatva a véleményeket szeretném kiemelni azt a két személynek a társalgását, amelyben benne foglaltatik egyfajta színvonal. Szerintem sokaknak illene e helyen is megszívlelni, okulni belőle, mert volna mit. Így kell ez tenni, s nem egymásra acsarkodva, gyakran balga megnyilvánulások közepette.

    A KÉT TÁRSALGÓ: ETIKUS ÉS A GONDOLKODÓ!
    Nem ez lenne az EURÓPAI stílus? Nem ebben az irányban illene egymást véleményeink színvonalával megtisztelni? MI VÉGRE IS VAGYUNK E VILÁGON?
    Mennyi kérdés, remélhetőleg sokan tudják rá a helyes válaszokat. Akkor meg mit és hogyan kell tennünk a továbbiakban? Meg kell próbálni, fog menni!
    REMÉNYKEDEM!!!

  37. ricsi szerint:

    csapos! A röhögés jött rám, amikor üzeneted olvastam. Tudom, hogy a magad fajta alakoknak hihetetlen, hogy vannak valódi párton kívüliek, akiknek egy kis üzletért nem vehették meg a hitvány lelkét, mint egy sor szoci fannak: akik itt sírdogálnak, mert a husos fazéktól távolabb kerültek.

    ÉN MÉG NEM LÉPTEM ÁT EGYETÉLEN FIDESZ IRODA AJTAJÁT SEM. Ha belépék rajta, azt mondanák, köszönjük, de tegnep már járt itt a villanyóra leolvasó- annyira nem ismer senki.
    Akkor miért írogatok?
    Mert utálom azokat a jellemtelen gerinc nélkülieket, akik jó elvoltak az ország ( és a kerület) gazdasági lecsúszása mellett a saját kis pecsenyesütögetésükkel.
    Akiket nem zavart ,hogyan lopták szét a közvagyont, hogyan adtak egymásnak a klientúra tagjai százmilliókat, akiet nem érdekelt, mitől lett milliárdossá valaki.
    Van itt olyan volt csepeli sportoló, akit – pillanatnyi érdekei miatt- a klub elherdálása sem zavart. Most meg van bőr a képüökön a totálisan eladósodott kerület új vezetőitől követelődzni.
    Nagyon nem érdekel a törpe minoritás, mert a 2010. évi választások aligha tér vissza egy ideig a bukott klientúra és utódaik, A FELKENT SZERNCSELOVAGOK.

Itt lehet hozzászólni !