Civilek bojkottra szólítják a magyar vásárlókat a 13 multi cég ellen

Magyar Polgár Info

34 civil közéleti személyiség kezdeményezésére indult el egy bojkottra való felhívás a Brüsszelhez fordult multinacionális cégek ellen. Ismert, a kormány különadót vetett ki azokra a cégekre, melyek bevételei gyakorlatilag minden körülmény között biztosított, ez ellen emeltek kifogást azok a cégek, melyek Brüsszelhez fordultak sérelmeik orvoslásáért.

A kezdeményezők szerint, míg emberek fagynak meg, magyar családok százezrei élnek nyomorban, a különadóval érintett cégek extraprofitot értek el a válság éveiben is, melyet kivittek az országból, kikerülve az adózást. Az ilyen, minden erkölcsöt nélkülöző, csak a hasznot halmozó cégek etikátlan viselkedése ellen lépnek fel a civilek a bojkottal.

A bojkott addig tart, míg az érintett cégek nem kérnek bocsánatot a magyar adófizetőktől.

A felhívás szövege:

BOJKOTTFELHÍVÁS A MAGYAR VÁSÁRLÓKHOZ

Civilek a multinacionális cégek indokolt és igazságos megadóztatásáért

Alulírottak 34-en, mint akik az ország jelenéért és jövőjéért feltétlen felelősséget érzünk, tűrhetetlennek tartjuk, hogy hazánkban emberek százai fagynak meg a fűtetlen lakásokban, hogy gyerekek ezrei nélkülöznek és éheznek, hogy családok százezrei süllyednek nyomorba, és emberek milliói nyögik a növekvő banki adósságokat, miközben a multinacionális cégek egy része mindent megtesz azért, hogy kivonja magát a közteherviselés alól.

Teljes mértékben támogatjuk az Orbán-kormánynak azt a törekvését, hogy az extraprofit haszonra szert tett magyar és külhoni nagyvállalkozások fizessenek „különadót”, és ragaszkodunk a „különadó” maradéktalan behajtásához.

Határozottan elítéljük azt a 13 külföldi – osztrák, német, holland és francia – céget, melyek az Európai Unió brüsszeli központjához fordultak azzal, hogy diszkriminatívnak tartják a „különadó” megfizetését. Ezek a multinacionális energetikai-, szolgáltató- és biztosító cégek éveken keresztül privilegizált helyzetben voltak, és óriási extraprofitot vittek ki hazánkból, amely után nem, vagy csak csökkentett mértékben fizettek adót. Most viszont – a magyar vállalkozásoktól eltérően – nem akarják kivenni a részüket a globális válság elviselhetetlenné nőtt lokális terheiből, a hozzájuk hasonló cégek által okozott válság következményeit teljes mértékben a magyar emberekre akarják hárítani. De ebből elég volt!

Ezúton országos bojkott-felhívással fordulunk a tudatos magyar vásárlókhoz. Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a magyar érdekekkel ellenkező magatartásuk miatt bojkottálják a 13 multi-céget, de közülük legalább egyet zárjanak ki eddigi üzleti partnereik sorából, vagy csökkentsék a minimálisra a vele való kapcsolatot. Ne vásároljanak tőlük, ne vegyék igénybe szolgáltatásaikat, ne tartsák náluk pénzüket, amíg Brüsszelbe és a nyugati médiához szaladnak saját anyagi érdekeik védelméért.

Íme a 13 cég név szerint:

Szolgáltató szektor: Baumax, Spar, Rewe Csoport, Deutsche Telekom AG
Bank-szektor: Allianz Csoport, Aegon Group, Axa Biztosító, Ing Bank
Energia-szektor: OMW, E-ON AG, RWE AG, EnBW Energie, Cez Csoport.

Kezdeményezésünkhöz várjuk egyének és civil szervezetek csatlakozását:
info@polgarinfo.hu
www.polgarinfo.hu

Budapest, 2011. január 14.

Aláíró kezdeményezők:

1. Báthory János szociológus
2. Bogár László közgazdász
3. Czakó Gábor író, közíró
4. Csath Magdolna közgazdász
5. Csurgai Zita táplálkozási szakértő
6. Dabasi Tamás civil jogvédő
7. Gazsó Ferenc egyetemi tanár
8. Harnócz Sándor dokumentumfilmes
9. Hoffer Barna autószerelő
10. Huszár Szabolcs web-szerkesztő
11. Kondor Katalin újságíró
12. Lóránt Károly közgazdász
13. M. Bíró Liza szerkesztő riporter
14. M. Szabó Imre újságíró
15. Magyar János civil jogvédő
16. Morvay Miklós jogász
17. Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár
18. Novák Andrea jogász
19. Országbíró Zoltán vezető jogvédő
20. Pankucsi Márta jogász-szociológus
21. Péterfia Béla író, főszerkesztő
22. Piukovics Gábor vállalkozó
23. Pokol Béla egyetemi tanár
24. Pozsgay Imre egyetemi tanár
25. Puhola Józsefné civil jogvédő
26. Samu Mihály egyetemi tanár
27. Simó Endre újságíró
28. Simon Attila rap-zeneszerző
29. Simon János politológus
30. Szabó Tibor politikai filozófus
31. Szigeti Tóth János szociológus
32. Törőcsik Attila főiskolai tanár
33. Varga László közíró
34. Zétényi Zsolt jogász

A petíció itt írható alá.

polgarinfo.hu

28 hozzászólás “Civilek bojkottra szólítják a magyar vásárlókat a 13 multi cég ellen” bejegyzésre

  1. allampolgar szerint:

    Elképzelek egy ilyet:

    BOJKOTTFELHÍVÁS A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKHOZ!

    Civilek a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok indokolt és igazságos megadóztatásáért!

    Alulírottak 10-millióan, mint akik az ország jelenéért és jövőjéért feltétlen felelősséget érzünk, tűrhetetlennek tartjuk, hogy hazánkban emberek százai fagynak meg a fűtetlen lakásokban, hogy gyerekek ezrei nélkülöznek és éheznek, hogy családok százezrei süllyednek nyomorba, és emberek milliói nyögik a növekvő banki adósságokat, miközben a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok egy része mindent megtesz azért, hogy kivonja magát a közteherviselés alól.

    Teljes mértékben támogatjuk törekvésünket, hogy az extraprofit haszonra szert tett parlamenti képviselők és magyar milliárdosok fizessenek „különadót”, és ragaszkodunk a „különadó” maradéktalan behajtásához.

    Határozottan elítéljük azokat a parlamenti képviselők és magyar milliárdosokat, akik diszkriminatívnak tartják adójuk megfizetését. Ezek a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok éveken keresztül privilegizált helyzetben voltak, és óriási extraprofitot értek el, amely után nem, vagy csak csökkentett mértékben fizettek adót. Most viszont – a magyar vállalkozásoktól eltérően – nem akarják kivenni a részüket a globális válság elviselhetetlenné nőtt lokális terheiből, a hozzájuk hasonló cégek által okozott válság következményeit teljes mértékben a magyar emberekre akarják hárítani. De ebből elég volt!

    Ezúton országos bojkott-felhívással fordulunk a tudatos magyar állampolgárokhoz. Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a magyar érdekekkel ellenkező magatartásuk miatt bojkottálják a parlamenti képviselőket és magyar milliárdosokat, de közülük legalább egyet zárjanak ki eddigi partnereik sorából, vagy csökkentsék a minimálisra a vele való kapcsolatot. Ne kommunikáljanak velük, ne “vegyék igénybe szolgáltatásaikat”, ne tartsák náluk pénzüket :-), amíg Brüsszelbe és a nyugati médiához szaladnak saját anyagi érdekeik védelméért.

    Íme a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok név szerint:
    .
    ..

    Üdvözlettel,

    a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR

  2. Bakker szerint:

    Én is el tudnák képzelni egy ilyet! (Álom, álom, édes álom)

  3. csapos szerint:

    Állampolgár javaslatából lesz igazi nemzeti együttműködés! Orbán Viktor legjobb tanítványai már munkához láttak. Schmitt Pálhoz hasonlóan hirdetik az igét, de ragozni nem tudják.

  4. grün szerint:

    Ó, azok a régi szép idők!
    “Siheder koromban, anyám gyakran leküldött
    egy tízessel a közértbe s én félóra múlva két kiló
    krumplival, egy vekni kenyérrel, egy liter tejjel,
    tíz tojással, fél kiló babkávéval, egy tyúkkal,
    és legalább egy zacskó bonbonnal jöttem haza.
    Ma már ezt nem lehet megcsinálni…
    Ott az a sok rohadt biztonsági kamera !!!

  5. kuku szerint:

    Ma már nem, kik miatt van mind ez,lapozz bele a multba.

  6. loastman szerint:

    34, vagy még több ostoba ember. Még egy cég nevét sem tudják leírni: OMw ❓ :mrgreen:
    Amúgy meg lehet bojkottálni a Spart, és majd lesz még egy pár ezer munkanélküli. Egyébként meg ki is akarta, hogy a nyugati cégek bejöjjenek? Mindenki ezért remegett, hiszen ki az, aki nem rohant anno Bécsbe a Humába vásárolni?
    De a ROWE-t is célszerű lehet bojkottálni, és akkor hamar olyan állapotok lehetne, hogy mindent elborít a szemét.
    Az E-ON-t is tessék bojkottálni, mindenki húzza ki a plazmaTVjét, és a nagy magyar Lehel hűtőt, és a gázkonvektort is kapcsolja ki.
    Arról nem beszélve, hogy picsányiak vagyunk ahhoz, hogy bármely céget is letérdeltesse a magyar ellenállás.
    A bankok között miért nincs a szintén osztrák érdekeltségű Erste, vagy az amerika GE tulajdonban lévő Budapest Bank?

    Félreértés ne essék, igenis egyetértek azzal, hogy azokat a cégeket, amelyeknek garatánt az éves nyeresége, fizessenek extraadót.

  7. kiskovi szerint:

    Mielőtt ilyen baromságokat jelentetek meg, előtte tényleg tanuljatok már meg gondolkozni.. Az emberek azért fagynak meg, mert Te és más sem tesz meg értük semmit és legfőképpen a kormány nem akar velük semmit tenni, most már a főpolgármester sem, mert pusztuljon a férgese alapján.

    Mi a köze egy multinak az ország nyomorához? Ha már azzal védekezik ez a csürhe banda, hogy ne szóljanak már bele be “belpolitikájukba” – haha :), politika -, akkor még is csak etessék már meg ugyan azokat, akiket a kormány nyomorított meg és kitaszít..

    Aztán mi csinál a kormány, ha ezek a cégek kivonulnak ebből a koszos kis országból. Majd varázsolni fog, csak addigra lehet már felhúzzák a zászló helyett.. jahh nem is mert személyes hadsereg az kell neki, mert az jó és akkor megvédik.

    Az első poszt a legjobb! 🙂 Igazat is tudok adni neki!

  8. "?!" szerint:

    A súlyos elmebajban szenvedő “kiskovi” írta ma 20:31-kor:
    “Aztán mi csinál a kormány, ha ezek a cégek kivonulnak ebből a koszos kis országból.”

    kiskovi! Te betegagyú bunkócska!
    Olvasd el az alábbi idézetet és abból megtudhatod, hogy miért majdnem olyan “koszos ez a kis ország”, mint Te, és az aki téged a világra hozott!

    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük.

    Úgy őriztük a titkot, mint soha.

    Nincsen sok választás.

    Azért nincsen, mert elkúrtuk.

    Nem kicsit, nagyon.

    Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.

    Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.

    Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz.

    Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni.

    És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig.

    Semmit.

    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást.

    Semmit.

    Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?

    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás.

    Gyorsan eljött az igazság pillanata.

    Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük.

    Nincsen tovább.

    Nincsen.

    Magyarország le van írva.

    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

    Az a csapat akikre rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat csak erre a teljesítményre képes.
    Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és jobbat. Ha belegebedünk, akkor sem.

    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna.

    E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.

    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok.

    Nincsen.

    Nekem sincs.

    Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

    Ha akkor hallgattál, amikor a fenti idézetben leírtakat az országrontó mocskos szoc-lib maffiátok elkövette, akkor most is kussolj!
    Ha pedig nem tetszik a helyzet, akkor fogadjátok meg a fenti beismerő vallomást a bűntársai előtt előadó Gyurcsány Fletónak azt a tanácsát, hogy “EL LEHET INNEN MENNI”!
    Ha nem tetszik az előző ciklusokban általatok előidézett helyzett, akkor kapaszkodjatok össze az itt pofátlankodó “állampolgár”-ral, “Bakker”-rel, “csapos”-sal, “loastman”-nal, meg a többi pofátlanul reklamáló és hazudozó senkiházi gazemberrel, és takarodjatok ebből az általatok lezüllesztett drága kis országból!

  9. islander szerint:

    miért pont ezek?

    (az ING amúgy nem bank…)

  10. maminti szerint:

    Mert pont ezek szaladtak Brüsszelbe segítséget kérni a magyar állam ellen.
    Hogy mit csinálnánk nékülük? Nem is tudom, hogy működött itt az energiaellátás meg hova jártunk vásárolni, stb. míg ezek ide nem jöttek.
    Amúyg a különadó nem csak a multikra vonatkozik, hanem minden kereskedelmi vállalkozásra tulajdonosi összetételtől függetlenül, akinek az e tevékenységből származó nettó árbevétele meghaladja az 500 M Ft-ot. Mondjuk a CBA-ra is, stb. Úgyhogy nem a multikat diszkriminálják vele, csak a liberális média ezt domborítja.
    Amúgy tavaly, tavaly előtt midnen magyar válallkozás is fizetett különadót, 4 %-ot, (MSZP bevezette, FIDESZ eltörölte) aztán mi hova szaladtunk volna sirdogálni?
    Ne szarjatok be, ha kivonulnak ezek a cégek, akkor is működni fog az ország, De bármilye meglepő, egyik sem készül kivonulni. Nekik az a dolguk, hogy a saját érdekeiket védjék, ez érthető, a magyar kormánynak meg hogy a magyr állam érdekeit védje – gondolom ez is érthető. Én az utóbbival vagyok.
    Az ING-nek (amúgy) van banki üzletága (is). Anno még ügyfelük is voltak a cégeim évekig, míg a csepeli fiókjukat meg nem szüntették.

  11. kiskovi szerint:

    maminti: CBA? Mit fizetett?

    Komolyan srácok hova jártok vásárolni? Hova kapjátok a fizetéseteket? Milyen autótok van? Hol dolgoznak a család tagjaitok? Milyen háztartási cikkeitek vannak? Milyen bútorok?

    “?!”: Lusta vagyok elolvasni, amit írtál bocsi, biztos érdekes lehet, komolyan! Egyszer felolvasod?

  12. nagyapó szerint:

    Nagy akciók a Lidl-ben, Aldi-ban! Olcsón árulják a kitűnő német baromfit, sertéshúst, felvágottakat! loastman, kiskovi, grün irány az “ócsó” árukért!

  13. páko szerint:

    Islander!
    ING bank XIII.Dózsa György úton található,és a ING biztosító pénzügyeit koordinálja!!!!!!

  14. egyetértek szerint:

    allampolgar szerint:
    2011. január 21., péntek – 10:08

    Elképzelek egy ilyet:

    BOJKOTTFELHÍVÁS A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKHOZ!

    Civilek a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok indokolt és igazságos megadóztatásáért!

    Alulírottak 10-millióan, mint akik az ország jelenéért és jövőjéért feltétlen felelősséget érzünk, tűrhetetlennek tartjuk, hogy hazánkban emberek százai fagynak meg a fűtetlen lakásokban, hogy gyerekek ezrei nélkülöznek és éheznek, hogy családok százezrei süllyednek nyomorba, és emberek milliói nyögik a növekvő banki adósságokat, miközben a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok egy része mindent megtesz azért, hogy kivonja magát a közteherviselés alól.

    Teljes mértékben támogatjuk törekvésünket, hogy az extraprofit haszonra szert tett parlamenti képviselők és magyar milliárdosok fizessenek „különadót”, és ragaszkodunk a „különadó” maradéktalan behajtásához.

    Határozottan elítéljük azokat a parlamenti képviselők és magyar milliárdosokat, akik diszkriminatívnak tartják adójuk megfizetését. Ezek a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok éveken keresztül privilegizált helyzetben voltak, és óriási extraprofitot értek el, amely után nem, vagy csak csökkentett mértékben fizettek adót. Most viszont – a magyar vállalkozásoktól eltérően – nem akarják kivenni a részüket a globális válság elviselhetetlenné nőtt lokális terheiből, a hozzájuk hasonló cégek által okozott válság következményeit teljes mértékben a magyar emberekre akarják hárítani. De ebből elég volt!

    Ezúton országos bojkott-felhívással fordulunk a tudatos magyar állampolgárokhoz. Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a magyar érdekekkel ellenkező magatartásuk miatt bojkottálják a parlamenti képviselőket és magyar milliárdosokat, de közülük legalább egyet zárjanak ki eddigi partnereik sorából, vagy csökkentsék a minimálisra a vele való kapcsolatot. Ne kommunikáljanak velük, ne “vegyék igénybe szolgáltatásaikat”, ne tartsák náluk pénzüket 🙂 , amíg Brüsszelbe és a nyugati médiához szaladnak saját anyagi érdekeik védelméért.

    Íme a parlamenti képviselők és magyar milliárdosok név szerint:
    .
    ..

    Üdvözlettel,

    a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR

    aláírom, mert jelenleg nem csak a multik a kizsákmányolók

  15. islander szerint:

    “csak a liberális média ezt domborítja”

    akkor már értem a médiatörvény lényegét…

  16. "*" szerint:

    állampolgár felhívásának legalább értelme is van

  17. kiskovi szerint:

    nagyapó: Ezzel csak lejáratod magad 😛
    Kettőnk közül te tudsz az akciókról 😉
    Savanyú a szőlő? Mégis min írtad be ezeket a sorokat, teeee. Legalább ne legyél már álszent, mert olyan komolytalan leszel, mint a haverod.

  18. loastman szerint:

    nagyapó, ha jól látom, ez szép nagy öngól lett :mrgreen:

  19. Toth Kati szerint:

    Kiskovi!Te kivel vagy,magyar vagy,vagy csak annak látszol?

  20. islander szerint:

    Ezek szerint az a magyar, aki cébéában meg a sarki boltban vásárol?

  21. nagyapó szerint:

    Kiskovi, loastman, islander, meg a többi idegenszívű!
    A legtöbb postaládába bedobják, a nem kevés pénzbe kerülő, reklámfüzeteket (amit milyen pénzből fizetnek, ha nem a mi pénzünkből?), ezek olvashatók.
    De azért továbbra is rohanjanak a dioxinos, príma, német húsokért!

  22. abcd szerint:

    Egy lehetőség a választásra !

    CBA napraforgó étolaj 1l 490 Ft
    Gyártó: BUNGE RT. http://www.bunge.hu/index.htm

    Nincs MAGYAR tulajdonú gyártó ? ( Kunsági Éden étolaj : Robiol bio napraforgó olaj
    stb. )

  23. islander szerint:

    idegenszívű…már vártam.

    de miért is?

  24. islander szerint:

    abcd

    az Auchanban kapni Kunsági étolajat….megjegyzem rosszabb a minősége, mint a Bunge féle…
    Ja. Vettem a CBA-ban jó drága virslit. Szlovák volt…és nem volt jó.

    nagyapó

    Ön jön!

  25. Öreg halász szerint:

    Lehet, hogy a Bunge nem magyar tulajdon, de Marfűn gyártják az étolajat…

  26. csaba péter szerint:

    Hát ez a civil- magyar- fideszes felhívás nem igazán sikerült jól !

    Amíg az a probléma , hogy ne fagyjanak meg az emberek, és a legolcsóbb leértékelt élelemre se mindig tellik ,egyre több embernek ,
    és használt ruhát kell venni , hogy egyáltalán legyen !

    Addig provokáció bojkottra hívni bárkit.

    Ez a sunyi szöveg csak a hithű elvetemültekre hat . Az meg nem létszám.

  27. csaba péter szerint:

    Tényleg , most rekesszük ki a Csányit, a Demjánt, meg a Szélest.
    mégha fideszesek is?

  28. csaba péter szerint:

    Valaki egyszer azt mondta ” Az Unión kívül is van élet”

    Elég szar de van!

Itt lehet hozzászólni !