Lobog már a negyedik gyertya lángja is…

Csepel.hu

December 19-én, Advent negyedik vasárnapján is szép számban gyűltek össze a csepeliek a Polgármesteri Hivatal előtt. A Csepeli Önkormányzat és a Csepeli Lelkészkör áhítattal és ökumenikus imával egybekötött gyertyagyújtásra hívta a kerületünkben élőket.

Zólyomi Mátyás evangélikus lelkipásztor és Sinkovicz Sándor baptista lelkipásztor a lelki megtisztulást, a várakozás kegyelmét, a karácsony közelgő eljöttét hangsúlyozta, amely fontos és minden ember számára szeretetteljes.

11 hozzászólás “Lobog már a negyedik gyertya lángja is…” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    A szeretet Himnusza
    Részlet Pál apostol Korintusiakhoz írt első leveléből

    Embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is,
    szeretet pedig nincsen én bennem,
    olyanná lettem mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.
    És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot,és
    minden tudományt ismerek is, és egész hitem is van
    úgy annyira,hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről,
    szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
    És a vagyonomat mind felétetem is, és testemet tűzre adom is,
    szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
    A szeretet hosszú tűrő, kegyes. A szeretet nem irigykedik ,
    a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik
    éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra,
    nem rója fel a gonoszt.
    Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
    Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
    A szeretet, soha el nem fogy, de legyenek bár jövendő
    mondások, eltöröltetnek, vagy akár nyelvek megszűnnek,
    vagy akár ismeret, eltöröltetik.
    Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a
    prófétálás. De mikor eljő az egész, a rész szerint
    való, eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam mint
    gyermek. Úgy gondolkodtam mint gyermek, úgy értettem
    mint gyermek. Minek utána pedig férfiúvá lettem, elhagytam
    a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan
    látunk, akkor pedig színről, színre. Most rész szerint
    van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd,
    amint én is megismertettem.
    Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három.
    Ezek között pedig legnagyobb, a szeretet.

  2. alegjobb szerint:

    Végre ! A közpénzek megfelelő helyre kerülnek ebben a szegény országben !

    “Direkt nem számolták össze, mennyit kapnak az egyházak

    A rendszerváltás óta csak egyszer próbálták összeadni, hogy mekkora juttatást kapnak a hazai központi forrásokból a magyar egyházak, az általuk alapított vagy hozzájuk közel álló szervezetek, alapítványok és cégek. A kísérletet leállították, ezért az egyházi pénzekről a mai napig egyetlen dolog tudható: az egyházak szerint kevesebb, mint kellene. Ezt az álláspontot akceptálva toldotta meg Semjén Zsolt ötmilliárd forinttal a jövő évi költségvetés kifejezetten egyházi tételeit, amelyek ezzel a rekordnak számító hatvanmilliárd fölé emelkednek. A valós összeg azonban ennél jóval több lesz.”

  3. Lexon szerint:

    Megfigyeltétek? Az utóbbi tizenegynéhány post-ban semmi politika nem volt. Vajon miért? Lehet, hogy semmi jó (fideszfényező) hírt nem tudtak adminék összeszedni? 😀 Igaz, semmi okom nevetni, inkább 🙁

  4. földhözragadva szerint:

    Ez már meseország, Lexon…:)

  5. D-arkAngyal szerint:

    Lobog már a negyedik gyertya lángja is…
    Milyen megható. :-(((((

    Ha nem lobogna, álmatlanok lennének az éjszakáim.

    KÖSZÖNÖM.

    :-((((((

    Úgy örülök, hogy ez ma HÍR Csepelen. Elolvadok a GYÖNYÖRTŐL!
    De Uraim!
    Mikor fognak már dolgozni végre?!
    Mert eddig csak a púdert látom, mást nem!!!!!

  6. Jobb Csepelért szerint:

    Nekem meg akkor voltak álmatlan éjszakáim, amikor az elvtársaid vezették az országot és a kerületet!
    Te valami sátánista vagy? Mert a neved arra enged következtetni.

  7. nagyapó szerint:

    D-arkAngyal mikor dolgozik?
    A nap legkülönbözőbb időpontjában írja zavaros butaságait.
    Lehet, már készül az ő fenyő- és szeretet ünnepére.

  8. Jobb Csepelért szerint:

    Sajó Sándor: Karácsonyi ének

    Akkoron csillag gyúlt az égre
    És rásugárzott a vidékre,
    És Betlehem fölött megállván,
    Egy rongyos istálló homályán
    Tündöklött már a Glória:
    Ott ingecskében, szép fehérben,
    Feküdt a jászol szent ölében
    Az Isten egyszülött Fia…

    A hír bejárta a világot,
    És jöttek bölcsek és királyok
    És együgyűk és pásztorok:
    Ott minden lélek egyetérzett
    És sírt és álmélkodva nézett
    És boldogan fohászkodott:
    Örömöt hozván az embernek,
    Dicsőség légyen az Istennek!

    Ó betlehemi égi csillag,
    Világmegváltó Szeretet!
    Lásd, én is várlak, várva hívlak:
    Jöjj, váltsd meg ezt a nemzetet!
    Lásd, sírva vár egy csonka ország
    És gyásza fátylát lengeti,
    Ó szánd meg népe árva sorsát
    S hozz végre örömöt neki:

    Jöjj újra úgy, mint azelőtt,
    Hozz duzzadt ágú friss fenyőt
    A Tátra s Erdély erdejéből,
    Az elrablottból, – a mienkből!
    Ó, neked lehet és szabad, –
    Neked nem állja utadat
    Oláh Heródes, se cseh zsandár,
    Mert a te utad magasan jár,
    Te angyalként jársz, égi szárnyon,
    Te átrepülhetsz a határon,
    Mindenhová és mindenhonnan, –
    Te sohsem voltál Trianonban…

    Ó, szállj le hozzánk, égi angyal,
    Ó, jöjj, kis Jézus s légy velünk,
    És igazságot hozz magaddal,
    És sok játékot hozz nekünk, –
    Mindent, mit vágyunk álmodott:
    Sok trombitát és sok dobot,
    És sok-sok puskát, kardot, ágyút,
    Hogy szent nevedet áldva-áldjuk,
    Hozz hírt, amelynek hallatára
    Itt minden szemek fölragyognak,
    Boldog Karácsonyt valahára
    Szegény-bús-árva magyaroknak!

  9. DFK szerint:

    Végre, az advent is hír Csepelen.

Itt lehet hozzászólni !