“Gyurcsányia” és hatalmi harc Csepelen

Földalatti mozgalomban szervezik a híveket

Csepel.info

Deme és Szenteczky után most Borka lehet az új reménysugár

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök december 14-én Csepelre látogat. A Munkásotthonba tervezett fellépését a helyi pártszervezet teljes titoktartás mellett, az illegalitásban használt módon szervezi.

Gyurcsány látogatása azonban nem pusztán óriási társadalmi esemény és erőgyűjtés lesz az elmúlt években kudarcot kudarcra halmozó, megfogyatkozott csepeli MSZP-nek, hanem a belső hatalmi harc első fordulója is. Egyre többen számolnak ugyanis Szenteczky Jánosnak, a párt jelenlegi erős emberének, az októberi választások MSZP-s polgármester-jelöltjének gyors és kevésbé feltűnő vagy későbbi de annál látványosabb távozásával.

Mederben tartanák a Gyurcsány-ünnepet

A Csepel.info úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc fórumát titokban szervezi a csepeli pártvezetés. Lapunk MSZP-s informátora szerint egyelőre még csak a párttagok, aktívák és a legkeményebb Gyurcsány-hívők kaptak róla írásos vagy szóbeli tájékoztatást. Jelentkezni az MSZP irodában személyesen vagy ismerősök esetében e-mailen is lehet, a belépés pedig “idegen arcoknak” a tervek szerint csak meghívóval lesz lehetséges.

– Vigyáznak arra, nehogy ellenséges elemek kerüljenek a hírláncba. Annak ugyanis senki nem örülne, ha “árpád-sávosok”, “magyarkodók”, fujjolók jelennének meg a Munkásotthon környékén, pláne  ha összevegyülnének a fórum sokszorosan lekáderezett, megbízható elvtársaival. Így is elég nagy zavar van, ha valaki kritikus véleményt mer mondani: olyankor mindenki össze-vissza néz, és ellenséget sejtve méltatlankodik. A pártvezetők mindenesetre sok nézőben reménykednek. Némelyek már tükör előtt gyakorolják az “Orbán, Németh takarodj!” jelszót is, amit reményeik szerint a legmagasztosabb pillanatokban végre kieresztett hangon lehet majd kiáltozni. Gyurcsány kérdésekre és megjegyzésekre is hajlandó válaszolni majd, ezeket e-mailben lehet elküldeni a pártvezetőknek – mondta el informátorunk.

“Szenteczky vagy magától megy vagy viszik”

Lapunk forrása szerint azonban a csepeli Gyurcsány-fórum nem pusztán a korábbi miniszterelnök ünnepléséről, és az új MSZP-s platform toborzásáról fog szólni.

– Csepelen Szenteczky már a múlt. Mindenki azt találgatja, hogy meddig húzza még a pártelnök, és kap-e lelépési pénzt, mint állítólag a Deme. Másik nagy kérdés, hogy ki kerül a helyére a pártban és a képviselő-testületben.  Négy-öt ember szeretné elfoglalni a képviselői helyét, nem is beszélve a pártelnökiről. Így aztán aki több embert tud most elvinni a Gyurcsány-gyűlésre, az nagyobb erőt mutat fel. Bármekkora haknit rendez a volt miniszterelnök, az elején még biztos nem rá fognak figyelni, hanem egymásra. Arra, hogy ki kivel beszélget, kit tudott elhozni, hová csapódik – hangsúlyozta forrásunk.

Bár a helyi MSZP szavakban mereven visszautasítja, hovatovább alkotmányellenesnek deklarálta az önkormányzat “lakásmutyi vizsgáló bizottságának” üléseit,  párton belül az elmúlt hetek legnagyobb érdeklődését mégis a bizottság ülésein elhangzottak keltették. Olyannyira, hogy információink szerint Borka-Szász Tamás frakcióvezető egyszer már tetemre is hívta  emiatt Szenteczky Jánost.

– Úgy tudom, hogy Borka-Szász tudni akarta, a pártelnök mit tud felhozni a bizottsági üléseken elhangzott ügyekben, ha azok eljutnak a feljelentésekig, a bíróságig. Az a tapasztalat, hogy amennyiben sok ilyen feljelentés van, azokból akár maffiavád is lehet. Akkor meg nagyon nem mindegy, hogy van-e esély a felmentésre. Még párton belül is általános ugyanis a nézet, hogy Szenteczky vagy magától és még idejekorán lép le a párt éléről és a képviselő-testületből, vagy azzal játszik, hogy kamerák előtt viszik el. Persze van, aki szerint meg is érdemelné, de olyan is akad, aki még ezt is Fidesz-diktatúrával és az MSZP elleni koholt vádakkal okolná. Többen tudni vélik, hogy Szenteczky már az önkormányzat november végi üléséről is azért maradt távol, mert attól félt, hogy jönnek érte a rendőrök – mondta erről lapunk forrása.

Érlelődik a hatalmi harc

Mint minden hasonló esetben, a pártelnök és képviselő távozásának lehetősége most is hatalmi harcot indított a szervezetben – állítja forrásunk, aki szerint a párt csepeli kampányblogja is ezért szakadt ketté.

– Úgy hallom, hogy Szenteczky helyére Glavanov Miklós gyúr a legjobban. Kétségtelen, hogy a választásokkor nála állt meg a kompenzációs lista. Úgy is dönthetnek azonban, hogy Szenteczky a csendes lelépésért cserébe egy általa meghatározott hívének adja át a mandátumát. Ekkor a helyére szóba kerülhet például Ujcz Tibor vagy Nagy Szilveszter neve. Ugyanakkor Szenteczky már gyenge, és magasból tojik mindenre. Ezt, és a frakció gyengeségét mutatja az is, hogy idén először nem koszorúzott az MSZP Csepel kiürítési kísérletének évfordulóján. Olyan hibát vétettek, ami korábban elképzelhetetlen lett volna  – hangsúlyozta informátorunk.

Sokan nosztalgiából szívesen látnák a szétpotyogott párt élén ismét Tóth Mihály korábbi polgármestert,  és erősen hajt a Gyurcsány-kultusz farvizén magát erősítő Avarkeszi Dezső is – aki a tavaszi lemondásakor még kemény kritikákat kapott. Mivel egyikőjük sem tagja most a csepeli képviselő-testületnek, a pártelnökséggel ebben az esetben együtt járhatna a képviselőség is – emlékeztetett forrásunk.

Borka-Szász mindenkinek jól jönne pártelnöknek

– Mivel a variációk száma meglehetősen hosszú, az is lehetséges, hogy a végleges erővonal kialakulásáig, ideiglenesen egy kevésbé erős ember lesz az MSZP csepeli vezetője. Úgy tudjuk, konszenzusos megoldásként szóba kerülhet például Borka-Szász Tamás neve, aki jelenleg a párt frakcióvezetője. Ebben a minőségében az ő  neve is egybeforrt Deme Gábor, Gulyás Gábor majd Szenteczky János védelmével, és a széteső frakcióval. Nem is Csepelen, hanem Tárnokon lakik, ráadásul párttársai szerint pont a munkában és a következetességben a leggyengébb – állítja forrásunk.

– Mivel kevés a legény a gáton, most mégis Borka-Szász szervezi a frakció mögé a munkacsoportokat. Jellemző, hogy a munkacsoportok nem a fideszes kerületi vezetés által meghatározott és jelenleg működő bizottsági struktúrában szerveződnek, hanem az előző, MSZP-s vezetés által működtetettben. Mindenben ez a látásmód dominál. Nem akarják elfogadni, hogy nem ők nyerték a választást. A mostani vezetést “ideiglenesnek” mondják, cinikusan és lekicsinylően beszélnek róla, miközben arra sem képesek, hogy a szétesett pártot összekapargassák. Borka-Szász tehát ezernyi oldalról támadható, ideiglenes vezetőnek viszont éppen ezért majdnem mindenkinek megfelelne, hiszen a megújulás címszava alatt gyorsan el  lehet távolítani – emelte ki MSZP-s informátorunk.

Kétségtelen, a csepeli MSZP frakció ma éppen úgy szét van esve, mint szeptemberben. Forrásaink szerint a frakciótagok össze-vissza szavaznak, miközben Szenteczky János csendben ül vagy meg se jelenik, Borka-Szász pedig rendszeresen nem olvassa el az előterjesztéseket.

– Legutóbb a saját interpellációjára adott választ se olvasta el, majd a Fideszt élesen bírálva hiányolta az egyik dokumentumot. Csúnyán leégette magát, és kénytelen volt bocsánatot kérni Németh Szilárd polgármestertől. Következetlenségére jellemző, hogy összeférhetetlenség miatt saját bevallása szerint frakcióvezető se lehetne, és erről korábban még közleményt is kiadott.  Egy ilyen ember a mi részünkről szinte ideális MSZP-s frakcióvezetőnek, pártelnöknek pedig még ennél is jobb lenne – mondta el erről a Fidesz-KDNP frakció egyik tagja.

Csepel.info

34 hozzászólás ““Gyurcsányia” és hatalmi harc Csepelen” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Red Bull Borka-Szász Tamás lesz az elnök?

    “Borka-Szász tehát ezernyi oldalról támadható, ideiglenes vezetőnek viszont éppen ezért majdnem mindenkinek megfelelne, hiszen a megújulás címszava alatt gyorsan el lehet távolítani – emelte ki MSZP-s informátorunk.”

    Ha-ha-ha. 😀

  2. Lexon szerint:

    “Visszacsinálták a párttámogatás csökkentését

    Jövőre nem kell kevesebb pénzből gazdálkodniuk a pártoknak, egy majdnem egyhangúlag elfogadott költségvetési módosító indítvány visszaállította a pártok állami támogatásának szintjét az első nemzeti akcióterv alapján végrehajtott csökkentés előtti szintre. Hogy miért, az indoklásból nem derül ki, a javaslatról vita sem volt.”

    http://index.hu/belfold/2010/12/07/megsem_csokkentik_a_partok_tamogatasat/

    Hát ez gyönyörű…

  3. Suttogó szerint:

    Nekem is feltűnt Szenteczky múltkori távolmaradása.

  4. zolika szerint:

    Szenteczkyt a börtönbe!

  5. Jobb Csepelért szerint:

    Amikor októberben megalakult az új közgyűlés, Szenteczky a szünetekben kétségbeesett arccal rohant ki az udvarra és mindenkitől messze (még az elvtársaitól is) percekig telefonált, majd a szünet végén elvörösödött fejjel, nagyokat fújtatva ment vissza…

  6. gyalog szerint:

    Ha Szenteczky távozik az MSZP-ből, az az első jel, hogy tisztulni akar a párt. Azt felháborítónak tartom, hogy a ’90-es és 2000-es évek gazemberei közül még hányan ülnek a parlamenti frakcióban…
    Ezek tették tönkre a baloldalt Magyarországon.
    Szeretettel, gyalog

  7. CsepeliNo1 szerint:

    Érdekelne, hogy azt hogy kell elképzelni, hogy GLAVANOV MIKLÓS GYÚR az elnöki posztra.
    :-)))))
    Csodálkoznék, ha egy ember is beállna mögé!
    Akkor hogyan is gyúr?!

    VICCES!

    :-)))))

    De ugyanez vonatkozik, Nagy Szilveszterre, meg Ujcz Tiborra is (hihetetlenek, ezek a MEGÉLHETÉSIEK, hogy mennyi lehetőséget kaphatnak, és mennyi lóvét akarnak még EGYESEK nekik utalni)!!!!!

    BEMUTATOM A CSEPELI MSZP-t!
    Lehet röhögni!!!!!

  8. admin szerint:

    Bocsánat, egy kicsit összekeveredett a szövegben a képviselői hely és a pártelnöki. Képviselői helynél szándékoztuk írni a Glavanov Miklóst, Nagy Szilvesztert, meg Ujcz Tibort. A pártelnökinél úgy tudjuk, hogy jobb híján egyre többen várják vissza Tóth Mihályt, illetve a forrásunk szerint most jó esélye lenne Borka-Szász Tamásnak is.

  9. Miska72 szerint:

    Szokik, ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ! Csepelt elvesztettétek, de a börtönök szeretettel várnak benneteket.

  10. Királyerdei szerint:

    Csak a szokásos történik.
    A komcsik szétmarják egymást.Ez csak a kezdet.

  11. ... szerint:

    ha gyorsabban történnének az események és látványosabban, vennék egy csomag pattogatott kukoricát, hátradőlnék, és nézném a műsort.

    nem akarnak ebből valami filmet forgatni? szerintem el lehetne adni mindkét oldalon. 🙂

  12. abcd szerint:

    Az emberek igényeit figyelembevéve !

    “Orbán: A magyar elnökség végére lesz európai romastratégia
    2010. december 7. 18:10
    A 2011. első félévi magyar EU-elnökség úgy fejeződik majd be, hogy lesz egy elfogadott európai romastratégia – jelentette ki Orbán Viktor Koppenhágában, miután kedd délután tárgyalt Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnökkel.”

  13. Királyerdei szerint:

    Mennek Kanadába?
    Vigyék a komcsikat is magukkal. 🙂

  14. Hugi szerint:

    Borka-Szásznak sok sikert, csak így tovább! Vicces, hogy közleményben jelentette ki, hogy összeférhetetlen a frakcióvazetéssel a személye! Borka elvtárs, nem bír magával??? 😀

  15. Hugi szerint:

    Borka-Szász az elsõ csepeli MSZP-s, aki elismeri, hogy alkalmatlan frakcióvezetõnek. Elvtársak csak így tovább, balra, hátra, fel is út le is út 😉

  16. Darázs szerint:

    Vajon ki lehet az MSZP informátor?
    Van egy két tippem,de ….
    És vajon kinek zenél? Na ez is érdekes lenne!
    Szentecki már a múlt,jövő meg nincs!

  17. Manitu szerint:

    Szerintem meg Tóth a múlt és Szenteczky a jövő!

    Éljenek a rácsok 😉

  18. Öreg halász szerint:

    Hát igen:

    “A csepeli MSZP hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) alapján az OV delegált és az önkormányzati képviselőcsoport vezetője egyazon személy nem lehet. Az SZMSZ ezen előírása alapján az összeférhetetlenséget nekem kötelességem volt megszüntetni, így június 16-i hatállyal lemondtam a frakcióvezetői tisztségemről. Döntésemről természetesen tájékoztattam mind a frakciónk tagjait, mind az MSZP elnökségét.

    Lemondásnak ez volt az egyetlen (adminisztratív) indoka, ebben más körülmények nem befolyásoltak.”

    Borka-Szász Tamás

    Tisztelt Frakcióvezető Úr!

    Mikor fog lemondani az után, hogy saját maga szerint le kell mondania?

  19. csapos szerint:

    Azért szólhatna már valaki a csepeli fideszeseknek, hogy ők vannak hatalmon. Kéjeleghetnek naphosszat az MSZP-sekkel, de, ami a helyi fideszeseknél megy, amiről mindenki beszél, hát az elképesztő. Meg is látszik a kerületen.

  20. csapos szerint:

    Admin! Tényleg nem jelenik meg a Csepeli Hírmondó? Igaz, amit a vendégeim beszélnek, és a csepelujsag pont blog pont hu írt?

  21. csapos szerint:

    Többek között ezt írja a Csepel újság december 7-i cikke:

    “önkormányzati újságról, ami tényleg eljuthatna minden családhoz, hát arról egy árva szó sincs sem decemberben, sem januárban. A reménybeli Hírmondónak másutt sem lelhető a nyoma. A minisztériumban még lajstromba sem vették az új kreálmányt. Márpedig decemberre ígérték a Csepeli Hírmondó című havilap megjelenését. Ezért volt olyan sürgős a Csepel újság kivégzése, ez volt az a paraván, ami mögött a fideszes tájékoztatási mutyit megmutyizták a mutyibányai mutyibányászok. Nemcsak az ország vezetésében,hanem a csepeli önkormányzatban is úgy félnek a nyilvánosságtól a fideszesek mint ördög a tömjénfüsttől.”

    igaz ez?

  22. Bakker szerint:

    A Csepp tv-t már cenzúrázzák! Csak azt adhatják le a napi politikai eseményekről amire NSZ rábólintott!

  23. Démosz szerint:

    Jól teszi Szilárd, ha, így igaz Bakker.Nem vagyok fideszes ,de Szilárdot kedvelem,figyelemmel kísérem,nincs negatív képem róla eddig.Ha majd függetlenként indul ,akkor rá is szavazok.
    Ezek most támadva védekeznek,nincsen szükség a hazugságaikra ,mi ki ismertük már őket.Kit érdekel hogy mit mondanak?Akit mégis érdekel az rossz fórumon írogat.

  24. Démosz szerint:

    Melyiknél van a szerver a fentiek közül?
    Meg van már a szerver?

  25. Öreg halász szerint:

    Csapos, te honnan veszed a butaságaidat? Miért ne jelenne meg a Csepeli Hírmondó? Nem létező újságokból való idézgetés helyett foglalkozhatnál a saját dolgaitokkal. Borka-Szász például közleményben jelentette ki, hogy nem lehet frakcióvezető, az MSZP csepeli szervezete meg egy koszorúzást se tud már megszervezni.

    Tóth Mihály vagy a Kommunista Munkáspárt vagy a Nagy Imre társaság ott volt. Sőt, ha jól olvastam, még Pákozdi József jobbikos képviselő is. MSZP-s meg egy szál se. Szép dolog, mondhatom!

  26. Gigi szerint:

    Tudtommal gőzerővel készül az új újság, péntekre várható a megjelenése…
    A tévé cenzúrája meg várható volt…
    Tulajdonképpen érthető egy bizonyos szintig, hiszen az önkormányzat pénzeli, tehát tulajdonosként – mint minden más nyomtatott és elektronikus sajtó esetében – legyen beleszólási joga…
    A mérték nem mindegy…
    Meg az, hogy azzal az eszközzel él a jelenlegi vezetés, amilyen váddal illette elődeit is…
    Ettől felfordul az ember gyomra…

  27. Axor szerint:

    A tévét cenzúrázzák, vagy csak az igazságot mutatják be, az elmúlt években egyértelműen az MSZP készítette „készíttette” a műsort. A Csepel újságot én is sajnálom, jó volt vele begyújtani a kandallót.

  28. szigetország szerint:

    Kíváncsi vagyok, hogy Szenteczky elmegy-e a jövő heti képviselő-testületi ülésre. Nem kizárt, az önkormányzat oldalsó bejáratánál egy rendőrségi és egy rabszállító autó áll készenlétben. Gondolom, nem akarnak üresen távozni…

  29. Öreg halász szerint:

    Gigi, te mit értesz a TV cenzúráján? Én még a csevakos visszaéléseket vizsgáló bizottsági beszámoló után is láttam, hogy Borka-Szász összeférhetetlen frakcióvezető nyilatkozott a Csepp TV-nek. Valamit ott kisípoltattak vagy levágtak? Én nem hallottam, mint ahogy arról sem, hogy a csepeli MSZP-nek bármiről is lett volna külön véleménye, amit a sajtóban is elmondott volna.

  30. Narancsvírus szerint:

    Republic Utánam srácok

  31. Gigi szerint:

    Kedves Öreg halász,

    akár van erős ellenvélemény, akár nincs (egyetértek: szerintem most teljesen súlytalan az ellenzék), akkor sem szabad a “rábólintást” túlzásba vinni. Márpedig a teljhatalmúak most nemcsak a “felfrissített” fb árgus szemeivel felügyelik a TTT közül a “tűrt” TV munkálkodását, hanem közvetlen kézi vezérléssel is.

    Ismétlem: ez elfogadható, ha például kérésekről van szó, hogy – mondjuk – a kerületi lakosság vagy az önkormányzati vezetés érdekében készüljön anyag erről vagy arról. A cenzúra ott kezdődik, ha megtiltják valamilyen téma feszegetését. Erre korábban is volt pár példa sajnos, de a TV önállóbban működhetett a CSÚ-nál. Tekintve azonban, hogy a kft vezetője ma már a bőrét (és a munkatársaiét, ergo családokét) félti, még annyi kurázsija sem maradt, mint előzőleg.

    Az ilyen folyamatok szerintem nem tesznek jót sem a sajtóéletnek, sem a tiszta viszonyokért kiáltó tájékoztatásnak.

Itt lehet hozzászólni !