Olimpiai kerettag is bringázik Csepelen

Helyi Téma

A kép illusztráció

Neve ellenére főként a versenysportra összpontosít a Csepeli Kerékpáros és Szabadidős SC. A Gyapjas András vezette egyesület immár három szakosztállyal működik, olimpiai kerettag és fiatal tehetség egyaránt hajt náluk.

– Megtévesztő a nevünk, a szabadidős szó csak azért szerepel benne, mert így több pályázaton tudunk indulni, márpedig a kerékpár nagyon-nagyon költségigényes sportág, minden támogatásra szükségünk van. Foglalkozunk kisgyerekekkel, és KRESZ-oktatást is tartok nekik, hogy tudjanak közlekedni, de a fiatalok és a felnőttek három szakosztályunkban versenyeken indulnak – mondta Gyapjas András, aki 2000-ben, apja halála után vette át a klub vezetését.

– A pályakerekeseknél György István személyében olimpiai kerettagunk van, és ott kerekezik a frissen igazolt Kerekes Lili, aki idén már két bajnoki címet szerzett. Nagy reménységünk, hiszen még csak 14 éves, így az U17-ben indulhatott és nyert. Ráadásul az országútiaknál is elrajtolt, ott második helyeket gyűjtött be. Mindkét szakágban több versenyzőnk is az élmezőnyben végzett. A harmadik szakágunk, a rendkívül kemény versenyt jelentő downhill tavaly év végén alakul meg. A kívülállók nem is sejtik, milyen nagy összegeket emészt fel a kerékpársport.

– Olvastam, hogy a kerékpár a Forma–1 után a második legköltségesebb sportág. Persze ez a külföldi élversenyzőkre vonatkozik, de jól érzékelteti a kívánalmakat. Egy rendes bicikli nyolc-tízezer euróba kerül, nemrég vettünk egy downhill-es vázt, 360 ezer forintot fizettünk érte. A szponzorainktól kapunk kisebb kiegészítőket, cipőt, fejvédőt, mert ezek sem olcsók. Külföldön rengeteg pénzt fektetnek a kerékpározásba, de Magyarországon valahogy úgy vannak vele, majd az eredmény után adnak, pedig megfelelő eszközök nélkül nem lehet nyerni. R. E. B.

helyitema.hu

2 hozzászólás “Olimpiai kerettag is bringázik Csepelen” bejegyzésre

  1. "*" szerint:

    Na, ők sem fognak a jövőben önkormányzati támogatást kapni, hiába az eredmények.

  2. alterego szerint:

    Ha lenne mód egyeztetésre, a Magyar Kerékpárosklubbal, akkor lehetőség nyílna esetleg a szabadidős nevet is haszonnal forgatni, az MK vinné a szabadidő részt, és egyeztethetnénk az oktatásról, a Kresz-felkészítésről, a rendezvényekről, tanácsot adhatna nekünk, és összehozhatna az ifjú versenyzőkkel, környezetükkel, akikkel együtt dolgozhatnánk ki a kerékpárbarát Csepel koncepciót. 🙂

Itt lehet hozzászólni !