Nápi nád, vörös sál, csapkodó Mesterházy

Adócsaló okirat-hamisító volt az “előzenekar”

Mno.hu, Csepel.info

Az okirat-hamisító után jöttek az igazi nagyágyúk

Sas-kabaréval indult és Mesterházy Attila pártelnök indulatos bejelentésével zárult szombaton az MSZP Bajban van Magyarország – Itt a helyed! című politikai nagygyűlése. A csaknem telt házas rendezvényen vörös sálakat osztogattak, és megjelent Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő is, akit ugyanolyan ovációval fogadtak, mint a szocialisták első emberét. Baloldali félévértékelő, ahogy mi láttuk.

„A kettős állampolgárság az olyan, mint a kettős könyvelés?” – Hacsek és Sajó – azaz Beregi Péter és Sas József – gondoskodott arról, hogy az MSZP szombati félévértékelőjére nem meghívóval érkezők is tudják: a baloldal rendezvényén vannak. Sas József – akit adócsalásért és okirat-hamisításért a közelmúltban jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek – tökéletes bevezető volt a többi MSZP-s prominens bejöveteléhez.

Persze nem csak Sas József műsora – amelynek tartalmát ugyanúgy meghatározta a lápi nád, a faxolás, a gumifeltétel és a félelem – utalt erre: a piros fények, az MSZP különböző szervezeteinek táblái és persze a kiosztott vörös sálak. Utóbbi nem csak a hideg miatt jött jól a közönség tagjai számára: egyszer Török Zsolt pártszóvivő és házigazda kérte meg az egybegyűlteket, hogy fogják össze sáljaikat, és emeljék a fejük felé, úgy, mint egy focimeccsen, ezzel is mutatva, hogy együtt vagyunk erősek. Később vettem észre, hogy valaki a fejére kötötte, mint Robert De Niro a Szarvasvadászban – úgy látszik, a szónokok hevülete meghozta a harci kedvet.

Gyurcsány dolby surround bevonulása

Egyikük sem tudott azonban annyira magával ragadó lenni, mint Gyurcsány Ferenc. A Táncsics Alapítvány elnöke épp akkor lépett be a Papp László sportaréna küzdőterére, amikor Török Zsolt azt ecsetelte, hogy bajban van az ország. Ekkor lépett pástra a bukott miniszterelnök, akit folyamatos taps kísért, amerre járt – egészen olyan hatása volt, mint a dolby surroundnak a multiplex moziban. Közben ölelgették, csókolgatták – a szóvivő pedig folytatta mondanivalóját: bajban az ország. Valami ilyesmit szimbolizált a rendezvény logója is, a harmincas évek avantgardját idéző piros esernyővel és a rázúduló rossz hírekkel. A piros ernyő amellett Balássy Betty és Varga Ferenc félplaybackje ellen is óvta a megjelent mintegy tízezer „szocialistát, magyart és európait”.

Bárány Balázs 1987-ben született egyetemista és magánnyugdíjpénztár-tag viszont már csípőre tett kézzel, Molnár Csabát idéző hévvel hasonlította Orbán Viktort Sztálinhoz, olyan sötét víziókat felrajzolva, amelyekben a Fidesznek köszönhetően már nincs is Magyarország. Őt az egyszerű, hatgyermekes edelényi melósként bemutatott Komjáthi Imre követte – a helyszínen az nem derült ki, hogy ő az edelényi MSZP-szervezet új elnöke. Kormányzati „kész átverés showról” és ígéretcunamiról beszélt – külön figyelmeztetve erre a vörösiszap-katasztrófában érintett kolontáriakat és devecserieket. Kertész Ákos író és Németh Péter Népszava-főszerkesztő videoüzenetet küldött, utóbbi lapját óvta a fideszklónok diktatúrájától, előbbi pedig arról beszélt, hogy ma már a semmijükből is ki akarják forgatni a nincsteleneket. A gondolatmenet kifejtése helyett arról morfondírozott, hogy szembe kell menni ezzel a politikával, és aki elöl halad, az kapja a golyót.

Mesterházy rezgő mikrofonjai

A kivetítőn itt már a bólogató Mesterházy Attila tűnt fel. A pártelnök a 2010-es, elbukott választás kampánydalára vonult be, együtt ujjongva az őt simogatókkal. A színpadra érve büszkén nézett körül – hiába: a 2006-os Köztársaság barátai rendezvény óta senkinek sem sikerült ennyi MSZP-szimpatizánst megmozgatnia. Beszédének vezérfonala az volt, hogy felveszik a kesztyűt a szegénységellenes antidemokratikus erőkkel szemben, valamint hogy sokan vannak és még többen lesznek. Polt Péter „örök ügyésznek” választása, az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, a magánnyugdíjpénztárak „államosítása”, a demokratikus díszletek között épített diktatúra emlegetése közben rendre a pulpitusra csapott, csak úgy rezegtek a mikrofonok.

Hírértékkel azok a kijelentései bírtak, amelyekben tulajdonképpen máris választási ígéreteket fogalmazott meg: aláírásgyűjtésbe kezdenek, utcára viszik a politikát, felelősségre vonnák azokat, akik kirabolják a magyar állampolgárokat, aztán már most megígérte, hogy az MSZP kárpótolni fogja azt a hárommillió magánnyugdíjpénztár-tagot, akit károsodás ér. A szocialista párton belüli, már-már szinte intézményesített üzengetésnek foghatjuk fel az első szám egyes személy használatát abban a mondatban, hogy „egységes MSZP-t fogok teremteni”, valamint hogy a választók bizalmát vissza kell szerezni, olyanok miatt, akik saját hibájukat kívánták takargatni a párt által, és akikről „nem vették észre, hogy túlnyúltak a törvényen”. Szerethető, hiteles baloldali párt felépítése Mesterházy célja, amelyben nem lesz mellé- és kibeszélés. Kiemelte azt is, hogy ha valaki a jelenlévők közül – a pártelnök-frakcióvezető a szabadság és a demokrácia nagyköveteinek nevezte őket – korrupciót lát, akkor bizalommal forduljon körzete MSZP-s politikusa felé.

Hogy együtt tehessenek ellene, természetesen.

43 hozzászólás “Nápi nád, vörös sál, csapkodó Mesterházy” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Ezt is érdemes lenne kitenni:

    http://index.hu/video/2010/11/27/mszp/

    Megbomlott az eszük a hatalom és a lopott pént elveszítése miatt. Szerencsétlen Mekkmester-házi csapkodott mint egy féleszű. És még én elsőre azt hittem, hogy a cikkíró egy kicsit túlzott…

    Sas József pedig tényleg odaillő beharangozó volt, csak a többiek százszor többet érnek, mint ő! És természetesen években, és nem fogházban, hanem fegyházban! 😀

  2. "*" szerint:

    Ezt is érdemes lenne kitenni:

    Adózniuk kell az átlépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után – Mivel a nyugdíjpénztárban nem adózott volna ez a reálhozam, így nettó ráfizetés, ha most megadóztatják.

  3. BaráTOM szerint:

    Csöppet módosítanék az amúgy jellemző (“pártatlan”) tudósításon:
    A NEXT miniszterelnök Gyurcsány Ferenc háromszor akkora éljenzést kapott, mint a Mesterházy, ami nagyon jó jel! A Fidesznek pedig intő jel. No de majd az idő hozza amit hoznia kell.
    Pá!

  4. kuku szerint:

    Jol jön az a vörös sál a dermesztő utcai hidegben

  5. fülöpke szerint:

    Annak őszintén örülök, hogy a csepeli különítmény szellemi szintjének tökéletesen megfelelt a leaadott Sas-Gyurcsány kabaré és a jelen jévők szórakoztatási igényét kielégítette.
    Abba viszont ne reménykedj Tamás, hogy fleto az ország többségét még egyszer palira veheti.
    Álmodozzatok még egy ideig!

  6. Huba szerint:

    A Papp László sportarénába buszokkal szállítja a maszop a veszélyes hulladékot, a vörösiszapot!

  7. Patrióta szerint:

    Bizony, fegyházban a helyük.

  8. Öreg halász szerint:

    Van egyfajta diszkrét bája annak, ahogy egy politikai párt jogerősen elítélt adócsalóval kezdi a nagygyűlését.

  9. nagyapó szerint:

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. gyalog szerint:

    Megnéztem ma reggel a Hír Tv-t. Egy fél mondata sem volt erről az eseményről. Vajon, miért?
    Ötleteket várom!
    Szeretettel, gyalog

  11. gyalog szerint:

    Drága Nagyapó!
    Nyugodtan dugd ki a fejedet a lövészárkodból, nézz körül! Innen nem hajigálnak. Viszont ha ott maradsz, kissé csökken a horizontod! 🙂
    Szeretettel, gyalog

  12. Shrek szerint:

    Sas József??!! Ezek sem tanulnak semmiből. Fantasztikusan jó üzenete van.

  13. codec szerint:

    T. gyalog! Miért kéne a hír-tv-nek beszámolni egy ellenzéki párt apartcsikjainak és – buszokkal összetrombitált – nyugdíjasainak szervezett humoros rendezvényéről?

    Mindenesetre, rendes dolog Mesterházytól, hogy az emberek utcára vitelvel megvárja a tavaszt. Addigra lecseng a magánnyugdíjpénztári mizéria és egész más dolgok foglalkoztaták majd a közéletet.

    Hogy ki lesz az MSZP következő miniszterelnök jelöltje, nem lefutott ügy.
    Addig még óriási, házon belüli hatalmi harc várható.

  14. gyalog szerint:

    Kedves codec!

    Én azt hittem, hogy a Hír tv egy független politikai médium…:)
    És a helyzet az, hogy nemcsak aparatcsikok gyűltek össze.

    Hallgasd meg ezt az edelényi embert!:
    http://kapcsolat.hu/blog/a_kapcsolat.hu_eloben_az_arenabol_20101127

    Jut eszembe, Te nem értesz egyet azzal, hogy egy politikai párt szervezésében buszokkal hozzanak embereket Budapestre politikai nagygyűlésre?

    Szeretettel, gyalog

  15. grün szerint:

    A Hír tv szerint lenácizták O.V.-t!
    Még mindig jobban járt mintha lerókázták volna, mint Szilvássyt!

  16. toth kati szerint:

    Ez a Mesterházi elmehetne a megasztárba a Tyll helyett,talán ott kinőhetné magát.Ami a közönséget illeti,hát az pazar volt.Ennyi sötét agyú embert egy helyen összegyűjteni nem lehetett könnyű.Mire letelik a négy év végleg eltűnik ez a dilettáns,rablóbanda,hála a közönségüknek.Ha ezt a szavazóbázist látja a fiatal generáció felfordul tőlük a gyomra és soha nem akarja,hogy ezek az országunkat vezethessék még egyszer!

  17. Axor szerint:

    Tegnap este az MSZP-vel volt tele a hír és echó tv.
    Ti „elvtársak” mit néztetek?
    Én jót nevettem a Mesterházy produkcióján.
    Remélem ti is szórakoztatok rajt.

  18. sólyom 249 szerintem: szerint:

    Mindig is nagyra becsültem az ilyen “bátor”el merem mondani a véleményem (most) embereket.De nagy szükség lett volna min 20-25 évvel ezelőtt is az ilyen hazafias megnyilvánulásokra.Nagyon régen mondta nekem egy akkor idős ember,hogy nem árt ha van jelleme és tisztessége is az embernek.Egy dologra mérget mernék venni,hogy van egy két olyan hozzászóló aki (“Ennyi sötét agyú embert egy helyen összegyűjteni nem lehetett könnyű.”),hogy ezeknek a sötét agyú embereknek a bokájukig sem érnek fel.

  19. én szerint:

    Olyan volt, mint egy őrült. Ijesztő!

  20. Gordon szerint:

    Tényleg bakattant a Mesterházy. Nem százas a pali.

  21. doquijote szerint:

    Szerintem ez volt a példa:

    http://www.youtube.com/watch?v=wvsboPUjrGc

    majdnem sikerült is, majd a legközelebbi bulin
    😀

  22. csepeli szerint:

    Gordon, te még ötvenes se vagy.

  23. codec szerint:

    T. gyalog! Nem azt mondtam, hogy nem értek vele egyet: a szervezők belügye. De nem tekintek túlzott jelentőséget az egész humordélutánnak. Ez meg az én belügyem.

  24. grün szerint:

    Úgy érzem ebben a cikkben egy rejtély van:
    Mijaza Nápi nád a címben?
    Szerintem a zEmberek Embere sem tuja!!!

  25. ricsi szerint:

    http://www.hir24.hu/belfold/177265/az-mszp-tolvajnak-nevezi-a-kormanyt.html
    Ez az idő is eljött. Az ellaposodott felelősségre vonás után várható volt.

  26. CsepeliNo1 szerint:

    BaráTOM.
    Ha Te (IS) abban reménykedsz, hogy Gyurcsány talán egy új pártot alapít, és az IGAZI BALOLDALI EMBEREK MAJD RÁ SZAVAZNAK, ki kell téged ábrándítanom.
    Addig, míg Gyurcsány mellett Avarkeszik (és társaik) állanak, addig nem fog rá szavazni a baloldali proli.
    EZT JOBB, HA TŐLEM TUDOD!

    Fülöpke!
    Az ország többségét most vették MÉG EGYSZER PALIRA! Ja, és persze egy olyan ember, aki mint tudjuk, soha nem hazudott!!!!!!

  27. amargo szerint:

    Az a baj, hogy MO-n nincs olyan kormány, amelyikben bízni lehetne, az egyik lop/csal/hazudik a másik lop/csal/hazudik/hülyének néz a többi meg töketlen..

    A másik baj, hogy mindig zavarban vagyok, amikor ezt a blogot olvasom, mert kék a háttere, miközben savanyú mint egy éretlen narancs. Nem lehetne már kiplakátolni?

  28. reggeli szerint:

    na akkor egy sálhuzamban takarodjanak el a picsába.
    inkább adom a magánnyugdíjpénztári befizetésem a most nyugdíjba vonulóknak mint az MSZPs vezetésű spekuláns mny pénztáraknak.
    amúgy visszaadnám a mikroszkóo színpadot az adócsaló ripacsnak, viheti a szarházyt is meg a gyurcsótányt, kb. ugyanaz a szint.
    na meg a célközönség is: vén hülyék gyülekezete.

  29. admin szerint:

    Kedves Ernő!

    Nyugodtan szólj hozzá a témához, nyugodtan mondd el a véleményedet úgy, mint a többiek.

  30. Hédy szerint:

    Úristen!Úristen!

  31. Hédy szerint:

    Csak vissza ne jöjjenek :-((((

  32. Tóth Mária szerint:

    meg kellene gyorsítani az elszámoltatást, mert a szocik nagyon igyekeznek visszatérni. amit az Apró klán elhatároz, az úgy is lesz, pénz dögivel, nexus meg pláne! Vigyázat Fidesz!!!!!!!!!

  33. kuku szerint:

    drága attila elöször is a plusz 10 szigno kevés a gyözelemhez másodszor hol az 1 millio többi harmadszor ez is csak 16%-ot hozott negyedszer ,hogy osztozkodtok az 1million mikor szerteszét szakadtok zárom soraimat amit ti már nem tudtok

  34. nyugalmazott tanár szerint:

    Kedves amargo!
    Ha úgy látja, hogy “nincs Mo-on olyan párt, amiben bízni lehetne”, akkor a szadesz-mszp célt ért magánál. Ha a baloldali álarcban megjeleők lelepleződtek, akkor ne bízzon másban sem. Etz volt és maradt a céljuk.
    Olyan primitív, önleleplező lett ez az MSZP, amit ma már önmagára valamit adó tisztességes ember nem vehet komolyan. Legfeljebb a terrorelhárítás.
    És tényleg el lehet rajtuk szórakozni, mert nevetségesek, de hát ez a társaság nem veszélytelen.
    Tökéletesen igazat adok azoknak, akik az elszámoltatás következetes véghezvitelében és a lehető leg gyorsabb (törvényes) lebonyolításában látják az önvédelmünk lehetőségét.
    Az oly sokat hangoztatott “baloldali értékek mentén” ezt a társaságot köztörvényes eljárásban kell felelősségre vonni. Az említett értékek emlegetése egy megtévesztési trükk. Semmi, de semmi több- hiszen hol volt itt szolidaritás (amikor szétlopták az országot, elszegényítve azokat is, akik keményen dolgoznak), hol volt itt társadalmi felelősség, amikor idegenek kezére játszották át a nemzeti értékeinket. Hol volt itt altruizmus, amikor a szegény rétegek felemelésére szánt milliárdok a holdudvar zsebében kötött ki.
    Szóval ezek az értékek nem voltak másra jók, mint a jóhiszemű emberek félrevezetésére.

    Akár 1950-ben, 1960-ban, akár 206-ban, vagy a mostani hőbörgéseken.
    Egyszóval tessék már végre gondolkozni!
    Természetesen a zsiványság haszonlélvezőire ez nem vonatkozik. Ők soha nem lesznek meggyőzhetők. Itt fognak hőbörögni, nyomulnak, rontják a közhangulatot, félelmet igyekeznek kelteni, fenyegetőznek, rágalmaznak, mert azt remélik, hogy vissza lehet fordítani a kijózanodásunkat. A Jóisten mentsen meg tőlük bennünket.

  35. GONDOLKODÓ szerint:

    Huba szerint:
    2010. november 28., vasárnap – 07:19

    “A Papp László sportarénába buszokkal szállítja a maszop a veszélyes hulladékot, a vörösiszapot!”

    GRATULÁLOK!
    ÖN KIMONDTA A VALÓSÁGOS IGAZSÁGOT!!!

  36. szigetország szerint:

    A bűnbanda tobzódott a kommunisták nagygyűlésén. Az adócsaló Sas megadta a hangot: csalók, tolvajok, hazugok, köztünk a helyetek!
    Szánalmasak vagytok!

  37. GONDOLKODÓ szerint:

    “Ah, mért most él ő, e ragályban, itt,
    létével mentve a gazt, a pogányt,
    míg általa a bűn emelkedik
    s társaságával díszíti magát?!
    Tolvaj ecsetnek adjanak csinált
    látszatot arca élő színei?
    Szegény szépség mit keres imitált
    árny-rózsát, ha az övé az igazi?
    Miért most? Itt a természet csődje: fürge
    erein nem süt át, hisz pang, a vér:
    egész kincstára ő: sokakra büszke,
    de ma csak az ő betétjein él,
    Őrzi is! Kincsként mutogatja őt:
    míly dús volt e nyomorult vég előtt!”

  38. GONDOLKODÓ szerint:

    Ők azok akik a cirkuszt időtlen idők óta megtartják az infantilisek számára!
    Miközben a kezünkben lévő kenyérből egyre nagyobb szeletet vágtak, vágnak le permanensen!
    Ameddig az Mszp vagyona, pénze ki nem lesz söpörve, addig fog menni ez a általuk mesterségesen gerjesztett cirkusz! (ugye nem kellenek példák)

  39. Narancsvírus szerint:

    Gyurcsány beszólt Orbánnak 2010.11.29.

  40. Huba szerint:

    Igen Ernyőke. Összetévesztette saját apjával, vagy párttársai már börtönbe lévőivel.
    Hamarosan ő következik. Sőt a büntetett előéletű Sas is villog a felfüggesztettjével.
    Én valóban felfüggeszteném a vörösiszap bagázst.

  41. vermes szerint:

    Ernyőke, ha elmész a Jobbikba, mindenképp dicsérd a Böszmét! 🙂

  42. Töki szerint:

    Narancsvirnyó: Csak azt mondom neked- nápinád….vörössál 😀

  43. amargo szerint:

    Kedves nyugalmazott tanár,

    Noha az eszmével egyetértek – ezt nem írtam le -.
    Azért arra kíváncsi lennék, miből gondolja, hogy most nem ez megy? Az ország szétlopása csak okosabban és a lényeg, hogy sokkal nagyobban!
    Egészen felesleges mszp-s mantrákkal jönni, mert nem ismerem azokat se más pártét se.
    A leírtakkal maximálisan egyetértek, de mint írtam a mai napig így van ez és holmi hangzatos kijelentésekbe burkolva mindent elvesznek Öntől és az unokáinktól is.

Itt lehet hozzászólni !