A gyógyítástól vonják el a pénzt, csak hogy folytassák a pártkampányt

Az ország kedvence

A mi pénzünk az ő pénzük

A “nem emeljük a gáz árát”, a “nem vezetjük be a vizitdíjat” és a “nem lesz tandíj” kampánya után újabb közpénzes pártkampányba kezd az MSZP-SZDSZ “nem emeljük a vizitdíjat” címmel. A kampány költségét egyelőre nem lehet tudni, ami biztos, hogy a tárca finanszírozza saját forrásból – azaz ismét a gyógyításból von el pénzt a kormány az MSZP és az SZDSZ politikai kampányának finanszírozására.

 

Jövő héten kezdi el az egészségügyi tárca kampányát a vizitdíjról és a kórházi napidíjról, amely Horváth Ágnes szerint “válasz a Fidesz hazugságaira”. A tárcavezető szerint a nagyobbik ellenzéki párt hol riogat, hol pedig ígérget. Mint mondta, riogat a Fidesz azzal, hogy emelkedik a vizitdíj összege, és ígéri azt, hogy emelkedik az orvosok bére.

Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi politikusa megdöbbentőnek nevezte, hogy a miniszter hazugsággal vádolja a Fideszt, amikor 2006-os választási kampányukban nem csak mondták, hanem garantálták, hogy nem lesz fizetős az egészségügy, és nem lesz tandíj. Az ellenzéki politikus szerint az egészségügyi tárca akciója nem tájékoztatás, hanem kampánytevékenység.

Csepel.info

 

Kísértetiesen hasonlít a “nem emeljük a vizitdíjat” kampánya a többire

Sebeők őrületbe készül kergetni Horváth miniszterasszonyt

Sajátságos videoklippel kampányol a március 9-i népszavazás mellett és a vizitdíj ellen Sebeők János, amelyben természetesen Kiszel Tünde is felbukkan. Saját honlapján rendel mostantól a médiafilozófus, mindenről keményen véleményezve.

Sebeők János megint kirukkolt valami újdonsággal: ezúttal a politika felé vette az irányt, új videoklipet gyártott, valamint elindította honlapját, amelyben újabban “rendel” , megírja a világnak véleményét mindenről és mindenkiről, ami vagy aki csak érdekli, kérdésekre válaszol

A médiafilozófus eddig esszéket, tudományos értekezéseket, könyveket írt, mostantól aktuális politikai, szociális, bulvár és egyéb témákat érintve írja meg gondolatait az interneten.

 

Sebeők doktor úr

Ahogy Jánost ismerjük, valószínűleg különleges, igencsak egyedi stílusban nyilvánít mostantól véleményt a nagyvilág dolgairól. Most első „felütésként” videoklipet gyártott az egészségügyi reformról egy cica, néhány statiszta és persze elmaradhatatlan jó barátja, az ezúttal szexi nővérkének beöltözött Kiszel Tünde társaságában.

A „koleszterinszegény egészségügyi mulatós”-nak titulált dalban Sebeők ugrálva, bolondozva a március 9-i népszavazás mellett, de a 300 FT-os vizitdíj ellen kampányol. „Áj, báj, macskamáj, az egészségügyi reform fáj, áj, báj, macskamáj, 300 Ft kerek szám…”- énekli Sebeők videoklipjében.

Sebeők sok mindennel megdöbbentette már a világot és a magyarokat: beült ő már a Fővárosi Állatkertben párducketrecbe napokra, járkált fél földgömbbel a fején a Big Brother Házban, most pedig Horváth Ágnes miniszterasszonynak ígéri meg honlapján, hogy az őrületbe fogja kergetni! Hogy mivel? Március harmadikán János az Egészségügyi Minisztérium elé vonul, odaszólítva minden olyan magyart, akik már belebetegedtek a hazai egészségügybe. Érdeklődve várjuk, mi sül ki ebből…

Látogasson el Ön is doktor Sebeők oldalára!

Forrás: Ma.hu

2 hozzászólás “A gyógyítástól vonják el a pénzt, csak hogy folytassák a pártkampányt” bejegyzésre

  1. Csepeli Galvániszap szerint:

    Egyre gusztustalanabb, amit a kormány és a tagjai művelnek. De vajon hány ember fog még nekik ennyi hazugság után is hinni?

  2. én szerint:

    Kormányváltás után fellendül a lepedőipar.
    Hordágy Ágnes asszonynak nagyon sokat kell majd mosnia a patakban.
    Gusztustalan amit művelnek!

Itt lehet hozzászólni !