Elképesztő vagyonvesztés: már majdnem eltűnt Észak-Csepel

Eddig hétmilliárd forintnak veszett nyoma

Csepel.info

A Csepel újság legutóbbi számában  közölt egyszerűsített mérleg: a lapban természetesen nem merték kommentálni a feketén-fehéren megjelent adatokat

Miközben a csepeli önkormányzat MSZP-s vezetése folyamatosan cáfolta, hogy eltűnt volna az Észak-Csepelért 2005 decemberében kapott nettó 9,1 milliárd forint, az önkormányzat vagyonmérlegéből egyértelműen kiderül: ha nem is a teljes összegnek, de 7,3 milliárd forintnak már nyoma veszett.

Talán nem kell bizonygatni, hogy milyen rossz az a befektetés, amikor a teremtett érték, a beruházás nem ér annyit, mint a bekerülési költség. Csepelen azonban ennél sokkal rosszabb történt. Itt egyszerűen eltűnt a pénz, az elköltött milliárdok meg se jelentek az önkormányzat vagyonában, olyan mértéket ért el közben a vagyonvesztés. Az alábbiakban Borbély Lénárddal, a csepeli önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökével beszéltünk ennek hátteréről.

– 2005 decemberében 11,3 milliárd forint bevétel érkezett az önkormányzathoz az észak-csepeli ingatlanok eladásából. Ennek fényében hogyan indult az új ciklus 2006-ban?

A helyzet sajnos nem olyan rózsás, mint az így első hallásra tűnik. Először is megtörtént az ingatlan eladása, sajnos mélyen a valódi ár alatt. A befolyt több mint 11 milliárd forintból be kellett fizetni az ÁFA-t, így körülbelül 9,1 milliárd forintja maradt Csepelnek. De már ez is óriási lehetősség volt, mert ez a pénz az éves költségvetésnek a felét jelentette pluszként. Viszont ekkor jött a fekete leves. A kerület vezetői olyan gazdaságpolitikát folytattak már akkor is, aminek az lett a következménye, hogy a 9,1 milliárd forint bevételből azonnal ki kellett fizetni több mint 3,3 milliárd forint felhalmozott tartozást, és még így is az éves költségvetési hiány 3 milliárd forint volt. Leegyszerűsítve tehát úgy kezdődött a 2006-os év, hogy Csepelnek 3 milliárdos hiánya volt a költségvetésben, ami a folyamatos túlvállalásokból és túlfizetésekből következett, és az északi ingatlanok eladásából megmaradt 5,8 milliárd forint fejlesztésekre. Ebből még lehetőség lett volna kiegyenlíteni a költségvetés 3 milliárdos elmaradását, azonban a vezetői döntések és az MSZP frakció minden évben olyan költségvetést tervezett, amely magában hordozta a hiány újra termelődését.

Az önkormányzati vagyon alakulása most már grafikonban – a számok máris érthetőbbé válnak

– Ha jól értem tehát, a megmaradt 5,8 milliárd forintból le lehetett volna nullázni a költségvetési hiányt, de az a jövő évben újra 3 milliárd forintra visszaállt volna?

Pontosan így van, ez a pazarló költségvetés miatt alakult így évről évre, meg persze az üzleti érdekek miatt. Ehhez persze még hozzá adódik, hogy míg más településeken az önkormányzat vagyonkezelő cége segíti a költségvetést, plusz bevételeket termel, addig a csepeli vagyonkezelő nemhogy pluszt adott volna a kerület költségvetésében, hanem annak hiányát folyamatosan elmélyítette. Emellett a vagyonkezelő volt az a cég, amely az északi pénz megmaradt milliárdjainak elköltését „felügyelte”. Gondoljunk csak bele, volt olyan év, amikor nyáron csak több hetes, hónapos csúszással indult el a nyári fűkaszálás, decemberben pedig újra 50 millió forintot kért a vagyonkezelőnk az északi pénzből a fű lenyírására. Decemberben! Ezt a város vezető frakció meg is szavazta neki. És akkor még nem beszéltük az ehhez képest kis összegű kifizetésekről. Ilyen például az, hogy Szenteczky János, a vagyonkezelő vezérigazgatója 2008-ban 1,2 millió forint benzinpénzt vett fel a cégtől, amiről a polgármester mindvégig tudhatott.

– Az önkormányzatnak vannak még további vagyonelemei, amit hasznosítani lehet?

Az én álláspontom az, hogy az önkormányzatnak a vagyonát nem felélni kell, hanem azt gyarapítani. A felélésre van elég példa itt az elmúlt évekből. Van olyan adat, amiről senki nem beszélt idáig, pedig érdemes vele foglalkozni. Csak ebben a ciklusban több mint 7,3 milliárd forinttal csökkent az önkormányzat vagyona. 2006 volt a legkiemelkedőbb év ebből a szempontból, amikor is 4,2 milliárddal csökkent a csepeli közvagyon.

Elképesztő a több ezer milliós vagyonvesztés mértéke: a választási kampány végére akár elérhetjük az észak-csepeli bevétel összegét is

– Már csak napok vannak hátra az Önök mandátumából. Mi a mostani pénzügyi valóság?

Röviden összefoglalva: 2006-ban 3 milliárdos hiánnyal kezdtük el a munkánkat. Emellett az északi ingatlanok eladásából rendelkezésre állt az ismert tények tükrében 5,8 milliárd forint, amit teljesen felélt a csepeli vezetés, a mostani költekezés pedig újabb hitelekből folyik. A jelenlegi ciklusban az önkormányzat vagyona több mint 7,3 milliárd forinttal csökkent. A polgármester és csapata úgy adja át a stafétabotot, hogy a jelenlegi költségvetési hiány meghaladja a 4 milliárd forintot, valamint 2021-ig további 3 milliárd forint hitellel el van adósítva a kerület, ami azt jelenti, hogy a valós hiánya az önkormányzatnak 7 milliárd forint.

– Tehát az északi pénzt elköltötték, ez 11,3 milliárd Ft, csökkent a vagyon 7,3 milliárd forinttal, nőtt a költségvetés hiánya, ami a hitelekkel együtt 7 milliárd forint. Van innen kiút?

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Csepel jövőjét felélték a szocialisták, de én reménykedem és ezt a reményt a csepeliekben is szeretném átültetni. Van remény, van kiút! Új szellemiségre van szükség, amellett, hogy az értékeinket megőrizzük. Meg kell állítani a korrupciót, ami sajnos bekebelezte a kerületet. A beruházások, fejlesztések valós érdekeket kell szolgáljanak, és nem egyes üzleti és baráti körök anyagi előrejutását. Ezt csak egy új gondolkodásmód képes véghezvinni.

Csepel.info

78 hozzászólás “Elképesztő vagyonvesztés: már majdnem eltűnt Észak-Csepel” bejegyzésre

  1. kuku szerint:

    zed látod montam fogy a lové sok volt az éhes kabzsi eszme disznó, ez még nem a vég csak a köpönyeg szaros

  2. Lexon szerint:

    Egy kérdés a végéről lemaradt:
    – Ön, mint a csepeli önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, mit tett a fenti pazarló magatartás féken tartásáért?

  3. anticsóka szerint:

    Orosz Ferencnek – nyugdíj ide, nyugdíj oda – halmozottan börtönben a helye !!!

  4. csepeli szerint:

    Tele van hazugságokkal a cikk. Ennyire futja a csepel.infótól és Borbély Lénárdtól. Hazudozni.

  5. Manitu szerint:

    Csepeli, mondj már egy hazugságot! Lexon, mit tett a Fidesz? Írd be fent a keresőbe. Megnézheted a többi pártot is, nem sokat fogsz találni.

  6. Manitu szerint:

    A Csepel újságban én is láttam a tárblázatot. Nincs mellébeszélés, a csupasz számok nyilvánvalóvá teszik, hogy ELTŰNT TÖBB MINT HÉTEZER MILLIÓ FORINT!

    HOL VAN A PÉNZ???

  7. Manitu szerint:

    Az is látszik egyébként, hogy a választási évek környékén gyorsul fel a vagyonvesztés. Hát nem érdekes? Honnan van az a rengeteg pénz is, amiből egész Csepel tele van plakátozva MSZP-vel?

  8. " ?! " szerint:

    #
    Lexon szerint: 2010. szeptember 24., péntek – 10:59-kor:

    Egy kérdés a végéről lemaradt:
    – Ön, mint a csepeli önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, mit tett a fenti pazarló magatartás féken tartásáért?
    #

    Válasz, a fenti kérdés szerint rémesen tájékozatlan és buta “Lexon”-nak:

    A pénzügyi bizottság elnöke és a Fidesz azt tette, amit egy kisebbségben lévő ellenzéki pártból delegált bizottsági elnök és a kisebbségben lévő ellenzéki párt tehetett.

    Nem támogatták a többségben lévő MSZP-sek ésszerűtlen és pénzpazarló döntéseit, továbbá írásban és szóban bírálták a MSZP előterjesztéseit, amely előterjesztéseket az MSZP-sek (a Fidesz véleményét minden esetben figyelmen kívül hagyva) röhögve megszavaztak.

    Szerinted mit lehetett volna, illetve mit kellett volna még tenni?

  9. grün szerint:

    “a Fidesz azt tette, amit egy kisebbségben lévő ellenzéki pártból delegált bizottsági elnök és a kisebbségben lévő ellenzéki párt tehetett”
    jajgatott, de kutyaugatás nem hallik az égig!

  10. bavaria szerint:

    “?!” Az sajnos nem igaz hogy a FDESZES pénzügyi bizottság elnöke nem tehetett semmit .
    legfeljebb nem akart .

    A felelősség közös, ha nem is egyenlő mértékű .

    Az elmúlt 17 évben egyetlen egy ügy sem lett végig csinálva .
    Itt kellene leírni azokat a feljelentéseket amiket 2009 elött tett a helyi fidesz :……………………………………………………………………………….
    egy sincs .
    Meg kéne kérdezni Orosz és Endrődi et ket , hogy sörözés közben miben egyeztek meg Német et vel az elmúlt 17 évben, hogy idáig semmi bajuk nem lehetett.
    De még Tirts et is mondhatna valamit az északi területről , hogy miben egyeztek meg .

    Azt már ne mondja nekem egy vájt fülű fideszes se, hogy a megbízható MSZP informátorok készpénzért nem tájékoztatták őket azonnal mindenről?
    PL:
    Mire költötte a pénzt az északi fejlesztéssel foglalkozó kft és ki mennyit kapott belőle.

    Az egész agymenésből mindenesetre világos hogy elég gyér a választási lehetőségünk

    Vagy egy őrült vagy egy pszihopata

    Nehéz évek jönnek.

  11. ... szerint:

    csepeli, nem írtad még le a cikkben felfedezett hazugságokat. edébszünet után megosztod velünk vagy erre is várhatunk, mint Szenteczky visszalépésére?

  12. Manitu szerint:

    Bavaria, üdvözlünk itt a fórumon!

    Az elmúlt sok évben a Fidesz volt az egyetlen, amely számtalan alkalommal elmondta a problémákat. Se a Jobbik, se az MDF se az SZDSZ nem szólt egy árva mukkot sem.

    Ha olvastad volna a csepeli híreket az elmúlt 10 évben, akkor ekkora baromságot nem írtál volna. Hol voltál te, hol volt bárki más korábban?

  13. bavaria szerint:

    Akkord sorold a véghezvitt ügyeket feljelentéseket , itéleteket:……………………..

  14. bavaria szerint:

    T MANITU Én az elmúlt negyven évben itt voltam .
    De hogy te hol voltál azt nehéz elképzelni , mert hogy csepelen nem az biztos

  15. Hugi szerint:

    Olvasd a Csepelinfót visszafelé, ha eddig nem olvastad!

  16. bavaria szerint:

    Hát ez a Borbély Lénárd ez igazi nagyágyú!
    Pont egy héttel a választás elött jött rá az öt éves példátlan mértékű vagyonvesztésre.
    Eddig nem látta ,még májusban sem csak most. Mit csinált idáig ?
    ha nem falazott a komcsiknak , Akkor semmit . Közpénzen . Egyik kutya Másik eb

  17. Királyerdei szerint:

    Nem ártana a gyárrészlegek eladását is megpiszkálni.Ott is ment a mutyi ezerrel.

  18. Hugi szerint:

    Mindenkinek javaslom, hogy írják be a keresõbe a párt nevét, amire kíváncsiak! Az ellenzékieknél a Jobbiknál nulla a találat, csak az LMP-nél volt eddig egy sajtótájékoztató.

  19. Ábel Attila szerint:

    Kedves bavaria!

    Mostanában majdnem minden bokor mögül előugrik valaki, aki magát “igazi” ellenzékinek vallva elmondja, hogy itt négy évig nem volt ellenzék.

    Te hol voltál négy évig? Hol voltál akkor, amikor mi minden adandó alkalommal elmondtuk, hogy elúszik, eltapsolják az észak-csepeli pénzt? Hol voltál akkor, amikor ezerszer megkaptuk ezért, hogy mi hazudunk, demagógok vagyunk, nincs is igazunk stb.? Hol voltál akkor, amikor nyilvánosságra hoztuk a csepeli galvániszap-botrányt, és letakartuk a szennyező anyagot, hogy végre történjen valami? Hol voltál akkor, amikor a kórházért tüntettünk, amikor a környezetszennyezésekkel kapcsolatban feljelentéseket tettünk, amikor a lakásmutyikkal kapcsolatban feljelentéseket tettünk, amikor egyik bírósági beadványt írtuk a másik után, hogy megakadályozzuk a stadion lebontását, a Csepel SC beépítését, a Kis-Duna part beépítését, vagy hogy népszavazást kezdeményezhessünk ezekben a témakörökben?

    Most, a ciklus végén az önkormányzatnak kötelező volt kiadni az elmúlt évek számvetését. Ez újabb lehetőséget nyújtott arra, hogy a súlyos pénzügyi helyzetről, az északi pénz eltűnéséről újra beszéljünk.

    ÉS MOST IS CSAK MI MONDTUK KI. Neked talán nem jár a Csepel újság? Te nem számolhattad volna ki azt, amit mi?

    Dehogynem. Csak ugye szájat jártatni sokkal könnyebb.

  20. bavaria szerint:

    Akkor most jön a felsorolása annak ,hogy hány feljelentést tett a Fidesz mennyi jutott el ügyészi szakaszba és hány itélet született az elmúlt 17 évben szerintem egy sem
    Az üres duma a pusztába kiáltott szó az meg ugye………….

  21. zed szerint:

    A mérleg csak egy pillanatnyi vagyoni állapotot mutat meg összetétel (eszközök) és eredet (források) oldalról. A beszámoló többi részében, az eredménykimutatásban és a kiegészítő mellékletben pontosan le van vezetve, hogyan alakultak ki az egyes mérlegsorok számai. Mit kellene kiszámolni? Nem kell a rizsa, Ábel!

  22. Manitu szerint:

    Zed, te hatökör!

    Pillanatnyi vagyont mutat 2005-re vagy 2006-ra, és 2009-ig pont olyan pillanatok voltak csak, amik katasztrofális állapotot mutatnak?

    Nagyobb marhaságot nem tudtál kitalálni? 😀

    Bavaria!

    Használt a Csepel.info keresőjét odafent jobb oldalon, és megtalálod, hogyan mentette meg Németh Szilárd pl. a Csepel SC lámpáit mag a többi dolgot is.

    “ÉS MOST IS CSAK MI MONDTUK KI. Neked talán nem jár a Csepel újság? Te nem számolhattad volna ki azt, amit mi?”

    Igaz! Az itt van, amit a Fidesz az elmúlt években tett, majdnem minden napra jutott belőle hír. Te mit tettél?

  23. Királyerdei szerint:

    Zed!
    Te tudod a frankót?
    Akkor nyomjad!

  24. grün szerint:

    Kedves Ábel Attila!
    “Nem elég a jóra vágyni:
    A jót akarni kell!
    És nem elég akarni:
    De tenni, tenni kell!
    A jószándék kevés!
    Több kell:- az értelem!” (Váci Mihály)
    Csak úgy a bokor mögül ugrott elő, de most is igaz!

  25. Miska72 szerint:

    Mit tett a FIDESZ? Benyújtotta sz előterjesztéseket, hogy ez nem jó, csak ez elvtársak napirende se tűzték! Lesöpörték az asztalról a témát! A lakásmutyinál is ez volt!
    De mit vár az ember egy szocialista Önkormányzati MAFIÁTÓL!
    No comment! 😉

  26. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. grün!
    Gratulálok! legértelmesebb hozzászólások egyike! Még akkor is, ha idéztél! De milyen frappánsat, amelyre magam is utaltam a minapi írásom egyikében. Kérem, s remélem a fenti idézet nem csak Ábel úrnak van hivatva!
    Az, hogy grün úr melyik táborhoz tartozik, ez esetben sztinte lényegtelen.

  27. GONDOLKODÓ! szerint:

    GONDOLKODÓ! szerint:
    2010. szeptember 23., csütörtök – 08:22

    T. Megnyilvánulók!

    Olvasva a közzé tett írásaikat le vagyok döbbenve egy némelyiken! A magam részéről az egyik legkézenfekvőbb, legkonstruktívabbnak tartom az ETIKUS írását. Ugye a képen az AGYMOSÁS látható! No a sok Mszp+holdudvarához tartozóaknak bizony erre igen nagy szüksége lenne. Aztán azoknak is akik bármilyen szinten a kultúra rendkívül fontos mivoltának ellenére vannak. Ez egy igen tragikus rákfenéje a NEMZETÜNKNEK! Gondoljanak bele: hogyan, mi módon tudta többek között az előző hatalom becsapni, megvezetni az emberek millióit! Le butitottként! (oktatás, kultúra stb.)
    Ezek után várható felemelkedésről, jobb és élhetőbb emberi életkörülményekről áhítozni véleményem szerint hiú ábránd! Függetlenül attól, hogy mi lesz a választások eredménye!
    Elsősorban magunkban kell tudni felül emelkedni, a jót nem elég vágyni, azt akarni kell, s azért hihetetlen sokat és sokaknak kell tennie! Szócséplés? Annak aki nem akar, nem tud, mert hiányzik belőle azon képességek összessége, amelyekről már említést tettem! Jusson ESZÜKBE Széchenyi István, miszerint: “A NEMZETNEK KIMŰVELT EMBEREK SOKASÁGÁRA van szüksége!!! Japán hogyan tudott az ötvenes évektől folyamatosan felemelkedni, majd a világ élvonalába magát felküzdenie! Úgy, hogy a nemzeti jövedelmük tekintélyes részét oktatásra, kultúrára fordították! Meg is lett az eredménye! Buta emberekkel csak az kommunisták tudtak “operálni.” No annak is meg lett az eredménye, hiszen a történelem 1917óta erről tanú bizonyságot tett, hogy nem mindenki számára, hát…….ez is a kulturáltságnak egyfajta specifikuma!

  28. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Köszönöm! Külön az urat!

  29. GONDOLKODÓ! szerint:

    2.SZÍN LONDON. DÍSZTEREM A PALOTÁBAN RICHÁRD, POMPÁBAN, MEGKORONÁZVA:
    Buckingham, Catesby, egy apród és mások

    RICHARD Álljatok oldalt, Buckingham öcsém!
    BUCKINGHAM Kegyes uralkodóm!…………………………..
    RICHARD Kezet!
    (A trónra hág)………..
    BUCKINGHAM Uram, azt kérem, amit megigértél
    S mire becsületed volt a zálog,
    Hereford grófságát és mind a nekem szánt
    Ingó vagyont most add meg hát nekem.
    RICHÁRD Stanley, vigyázz az asszonyodra. Ha
    Richmondnak ír, a felelős te vagy. ………….
    BUCKINGHAM Uram, a grófságot igérted.
    BUCHKIGHAM Uram!
    RICHÁRD Hány óra már?
    BUCKINGHAM Bátorkodom emlékébe idézni
    Felségednek, amit nekem igért.
    RICHÁRD Hány óra hát?
    BUCKINGHAM Tizet fog ütni mindjárt.
    RICHÁRD Üsd el magad!
    BUCKINGHAM Én üssem el magam?
    RICHÁRD Te hát! Hisz úgy lebegsz kérésed és
    Szándékom közt, mint nyelve a harangnak,
    S az osztó kedv ma bennem leapadt.
    BUCKINGHAM Jó, akkor döntsd el, adsz-e vagy nem adsz.
    RICHÁRD Untatsz, Mondom, ma vékony ez a kedv.
    (Richard és kisérete el)
    BUCKINGHAM Hát így vagyunk? Jó szolgálatomat
    Így fizeti? Ezért tettem királlyá?
    Jobb Hastingsre gondolni, s futni nyomban
    Brecknockba, míg fejem a nyakamon van. (El)

  30. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. GRÜN ÚR!

    Kérem legyen segítségére ékes hozzászólásával, a fent olvasható III. RICHÁRD MEGKORONÁZOTT KIRÁLYNAK, a napjainkra, a közelgő választásra, a jövőre is útmutató szöveg értelmezésével! (nem számomra)
    Az élet egyik szép feladata, egyben mindannyiunk kötelessége, a megszerzett tudásunknak az átadása, a meglévőeknek, de leginkább a jövő számára!

  31. D-arkangyal szerint:

    Ehhez csak annyit szólnék hozzá (mindenki értelmezze úgy, ahogy akarja):

    OROSZ FERENC BEFEKTETTE A PÉNZT ! ! ! ! !

  32. " ?! " szerint:

    Kedves “GONDOLKODÓ”!

    A hozzászólásaid arra utalnak, hogy az elmezavar az utóbbi időben olyan mértékig hatalmasodott el rajtad, hogy Csepelen nincs még egy olyan barom akinek akkora zavar van a fejében mint neked.

    A helyzet súlyosságára tekintettel azt javaslom, hogy még azt megelőzően fordulj elmeorvoshoz, mielőtt a közvetlen környezetedre, közöttük a családodra is veszélyessé válnál!

    Az itteni szerepléseidet illetően pedig ajánlom, hogy vedd komolyan a ma 18:26-kor általad feltett idézet utolsó mondatát, miszerint “Jobb Hastingsre gondolni, s futni nyomban Brecknockba, míg fejem a nyakamon van. (El)”. Azaz, húzzál el a francba!

  33. GONDOLKODÓ! szerint:

    ” ?! ” szerint:
    2010. szeptember 24., péntek – 19:58

    Te idióta barom! Látom magadra ismertél az általad idézett sorok között!
    Minden trágár megnyilvánulásaidban azt a helyet kívánod, ajánlgatod másnak, ahonnét téged szoktak hosszú kezelések után kiengedni! Gyógyíthatatlanná lettél, mint rendszeres visszaeső, a kultúrát tagadó Csepel legnagyobb sötétségével megáldott primitív baromja!!!
    Már végleg sorsoddá lett a sötétség, amely GUANÓKÉNT telepedett rád mint azt a József Attila versében is olvashatjuk!
    Többször kértelek ne szólj hozzám, hiszen neked hiába is írnék, mert ami szép, felemelő, érték stb. az számodra értelmi szintednél fogva fel nem fogható, és soha meg nem érthető! Ezért, mindig a fogékonyakra igyekszem hatni, akinek van befogadó, és felfogó képessége, de sajnos téged a Jó Isten gonosznak és aljas alávalónak teremtett, abból is a legaljasabbnak. No most már neked elárulhatom, nem véletlenül tettem közzé III. RICHÁRDRÓL a Shakespeare által írottakat! Tökéletesen magadra találtál a fenti sorok között lévő tartalmi mondanivalókra! Hiszen ami ott olvasható, értelmezhető, az valójában te vagy! Minden idők legvéresebb, legaljasabb, leggonoszabb, legkegyetlenebb királydrámáját olvashatjuk értékelhetjük!
    De hiszen mindez te vagy! Csak állj tükör elé! Remélem a púpod, s bicegö lábat is adott az Úr hozzá! Mindig tudtam rólad te magad vagy a sötétség, melynek ellenszere a FÉNY, de te ezt soha sem tudtad elviselni, mert a NAGY SÖTÉTSÉG A SAJÁTOD, AZ ERÉNYED!
    Ismét szóvá teszem talán egyszer felfogod, ha nem a GRÜN ÚR majd remélhetőleg segíteni fog tudni! TALÁN!!! Felejts el örökre, te sötét barom!

  34. " ?! " szerint:

    Kedves “GONDOLKODÓ”!

    Gratulálok a 20:44-es hozzászólásodhoz, amely arról tanúskodik, hogy sikerült felébreszteni, és bár a gondolataid továbbra is az elmezavarról árulkodnak, azért részben sikerült visszahozni III. Richárd korából a jelen korba.

    Ha a fejedet jó keményen falba vered, akkor talán még arra is képes leszel, hogy teljesen felébredj és visszatérjél a XXI. század világába.

  35. Ditte szerint:

    grün elvtárs jó úr. “Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!”

  36. " ?! " szerint:

    A Csepeli MSZP hagyatékát képező adósság a 2010. augusztus 31-én kelt polgármesteri jelentés alapján:

    1.) A költségvetési hiány 2010. aug. 31-én (a II/4. pont szerint) 3 milliárd 808 millió Ft.
    (Feltéve, hogy ezt az összeget az mszp-sek a szeptember 23-i képviselő-testületi ülésen nem emelték 4 milliárd Ft fölé.)

    2.) A Csepeli Önkormányzat tartozása a Fővárosi Önkormányzat felé (a II/3. pont szerint) 1 milliárd 556 millió Ft.

    3.) Az Önkormányzat jelenlegi hosszúlejáratú hiteltartozása (a III/2. pont szerint) 1 milliárd 392 millió Ft.
    (Ennek a hitelnek az érdekessége az, hogy a fennálló hiteltartozás részét képezi az első Orbán-kormánytól a Széchenyi-terv keretében kapott állami támogatással 2002-ben és 2004-ben épített 116 db önkormányzati bérlakás építéséhez önkormányzati önrészként felvett hitel is.
    Ez azt jelenti, hogy fideszes kormány támogatásával megépített önkormányzati bérlakások önkormányzati önrészéhez felvett hitelt is az új (valószínűleg fideszes) önkormányzatnak kell visszafizetni, miközben ennek a 116 lakásnak a megépítésével dicsekedett a Csepeli MSZP már a 2006-os választások előtt is, és jelenleg ezzel dicsekszik a szórólapján Szenteczky János mszp-s polgármester-jelölt is.)

    4.) Az Önkormányzatnak (a III/2. pont szerint) a hosszú és rövidlejáratú hitelek után a 2010. év végén 425 millió Ft kamatot kell fizetni.

    A fentiek együtt összesen 7 milliárd 182 millió Ft olyan kötelezettségeket (adósságot) jelentenek, amelyeket az új önkormányzatnak kell a következő években megfizetni.

  37. GONDOLKODÓ! szerint:

    VÖRÖSMARTY MIHÁLY A GUTTENBERG-ALBUMBA

    “Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
    S a kitörő napfény nem terem áltudományt:
    Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
    S a szent béke korát nem cudarítja gyilok:
    Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
    S a nyomorú pornép emberiségre javul:
    Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
    És áldozni tudó szív nemesíti az észt:
    Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
    És eget ostromló hangokon összekiált,
    S a zajból egy szó válik ki dörögve: “igazság!”
    S e rég várt követét végre leküldi az ég:
    Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
    Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.”

  38. " ?! " szerint:

    Ajánlott olvasmány az mszp-seknek!

    Címe: Hogyan hazudta Szenteczky 5 milliárd Ft szabadon felhasználható pénznek, az északi bevételből 2010. június 30-án meglévő, de már feladatokhoz rendelt 3,9 milliárd Ft-ot.

    A postaládámba bedobták Szenteczky kampány füzetét, amelyben a hazugságok közül különösen kiemelkedik a füzet 6. oldalán leírt alábbi hazugság:

    „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Szenteczky fenti állításával szemben a Tóth Mihály polgármester által kiadott hivatalos jelentésben az olvasható, hogy “az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    (Azaz, az északi-bevételből június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján.)

    Ha Szenteczky állítása igaz, akkor Tóth Mihály polgármester hazudott és neki kell felelni a hamis adatközlésért, a Csepeli MSZP-nek pedig az október 3-i választások után el kell számolni a két szám különbségként mutatkozó 1,1 milliárd Ft északi-pénzzel, azaz, 1.100 millió Ft-tal!

    Ha viszont a Polgármester hivatalos jelentésében leírt szám felel meg a valóságnak, akkor Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt nézte ismét birkának a csepeli választókat az 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) összegű hazugsággal, és ezért neki kell felelnie, legelőbb az október 3-i önkormányzati választáskor.

    Szenteckynek ez a hazugsága azonban túlmutat a fentebb leírtakon is, mert az arcátlanságban odáig ment el, hogy azzal hitegeti a választókat, hogy:
    “A még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ezzel a hazugságával elfedi azt a tényt, hogy az északi-területért kapott pénzből június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft az utolsó Ft-ig feladattal lekötött pénz volt, ezért annak a jelenleg még meglévő maradékából (amely jelenleg már valószínűleg kevesebb mint 3,9 milliárd Ft) újabb fejlesztéseket nem lehet végrehajtani, és abból költségvetési hiányt sem lehet csökkenteni.

    Szerintem a csodával lenne határos, ha a polgármesteri jelentésben közölt 3,9 millárd Ft-tal szemben igaz lenne a notórius hazudozó Szenteczkynek az az állítása, hogy az északi-területért kapott pénz maradékából még közel 5 milliárd Ft áll rendelkezésre, ezért én már előre kijelentem, hogy Szenteczky 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) értékű hazugsággal akarja megtéveszteni a csepeli választókat.

  39. lolka szerint:

    GONDOLKODÓ! szerint:
    2010. szeptember 24., péntek – 20:44
    -“a Jó Isten gonosznak és aljas alávalónak teremtett, abból is a legaljasabbnak. ”
    -Ahogy az eddigi hozzá szólásaidat olvasgattam arra a következtetésre jutottam, hogy a vallásossággal valamilyen kapcsolatban állsz. Igen műveltnek tűnsz, éppen ezért meglepő számomra ez a tőled szokatlan stílus ( nem kritizálni szeretnélek), csak úgy meglepődtem…Szerintem a Jó Isten mindenkit egyenlőnek teremtett. Nem hiszem, hogy születéskor ilyen különbségekkel illetne akár melyikőnket is…a többin csak úgy magamban GONDOLKODO-m tovább, (elmélkedek)…lolka szerint:

  40. glória szerint:

    Életem legnagyobb kudarcának tartom, hogy becsületre, tisztességre neveltem a gyerekeimet.S mivel engem is eszerint neveltek a szüleim, gépésztechnikusként 67000 Ft nyugdíjból élek.A gyerekeim pedig diplomásként (“értékes” diplomával) épphogy ki tudják fizetni a lakás törlesztésüket.
    A becsületesen dolgozók kunyerálnak filléreket lakásfenntartási támogatásért meg ilyen-olyan kompenzációért, amit “nagyjaink” kegyeskednek megítélni számukra.
    Elképesztő amit műveltek, de igaza van annak aki azt kérdi az ellenzéktől, hogy miként lehetséges, hogy az elmúlt 4?(AMENNYIVEL TÖBB) év során ez nem tűnt fel nekik?

  41. bavaria szerint:

    “!?” A lényeg kimarad
    (helyette folyik a szarozás , fröcsögés.)
    hisz egy árva feljelentésről eljárás megindításról , ítéletről sem tud senki tájékoztatást adni.
    Mert azért lett volna mit feljelenteni! az elmúlt 17 évben!

    Ahogy helyesen írta valaki
    P.l: H Józsi mint maszop informátor gyanús elem került parkolópályára,

    ekkor még lakásmutyija annyira nem tűnt fel senkinek , hogy el is felejtették megtenni a feljelentést.
    Pedig kedves Ábel Attila ennek 2008 ban már meg kellett volna történnie , hisz mindenki tudta. és a bizonyítékokat már akkor is lehetett volna ,ha…………………………………és most már rég nem a Szenteczkyvel kellene kínlódni.

    Vagy PL: Ki tett feljelentést és hova és mikor , hogy az önkormányzat a törvény által kötelezően a főváros fele nem fizette be az önkormányzati bérlakások eladásából befolyó bevételének 50% át . Ami kamatokkal együtt kb 2 milliárdra nőt az évek során.

    Vagy PL: a galvániszap ügy miért halt el néhány dörgedelmes sajtótájékoztató és fenyegetőzés után? feljelentés ?ügyészi szak? ítélet?

    Vagy PL:Ki tett feljelentést arról ,hogy az önkormányzat milyen alapon és hova szórt el az évek során kb egymilliárd forintot az Csepel északi fejlesztési kft üzemeltetésére
    aminek semmiféle eredménye nem volt?

    és ha kell még írok egypárat ami közös műve a fidesznek és a maszopnak

    csak azt ne hogy nem tudtunk róla meg ,hogy szóltunk,
    Pont a mostani Senteczky ügykezelés a bizonyíték csak abból lesz ügy amiből ügyet akartok csinálni

    Igy lehet tengeri vihart kavarni egy pohár vízben

    akkor meg már inkább az LMP meg a JOBBIK

  42. glória szerint:

    Mi lett volna ha nem lett volna eladható terület?

  43. bavaria szerint:

    akkor 2008 ban bedőltek volna

  44. lolka szerint:

    bavaria szerint:
    2010. szeptember 24., péntek – 23:41
    Ha bedőltek volna annak idején (nem jegyeztem meg a dátumot) miért jelent meg a helyi újságban két oldalon “öles” betűkkel, Mire költsük a kilencmilliárdot? és fel voltak sorolva az eshetőségek amiből lehetett szavazni, de volt olyan verzió is, hogy valami banki letét, vagy ilyesmi, nagyon sok terv született abban az időben, de úgy látszik füstbe ment…”a lé ment a levesbe”…

  45. bavaria szerint:

    miért amit akkor felsoroltak abból lett valami?

    Jól értesült mszp informátorunk ( a Fidesznek is jelezte), hogy néhány milliárd egyből arra kellet ,hogy a fővárosnak be nem fizetett szociális lakáseladásból származó bevétel hányad terhére az önkormányzat finanszírozza a kisajátításokat a gerinc út vonalán a főváros helyett . és akkor a főváros majd elkezdi azt építeni.
    Valószínű egyébként hogy ez a be nem fizetés és következményei az oka annak hogy 17 év alatt a főváros nem építette meg Csepelnek a gerinc utat.

    De erről meg kéne kérdezni N.SZ és H.GY fővárosi képviselőinket

  46. Királyerdei szerint:

    Némethet?
    Csak egy komcsi tud ilyen hülye lenni.
    Ki volt a góré?
    Németh?
    Marha!

  47. anticsóka szerint:

    Egytől-egyig mind idióta, aki a felelősségrevonás elől való menekülés közben a kissebbségben lévő ellenzék nyakába akarja varrni az elkövetett köztörvényes bűnöket!
    Még a végén odáig jutunk, hogy a szocik korrupt magatartása, törvénytelenségei miatti kettős gyilkosságot is a Fidesznek lett volna lehetősége megelőzni? A Fideszesek még azt is tudják, hogy hol van a szerver? Na, ne már… Elég a gyáva és hazug szoci propagandából!
    A csepeli mszp erkölcsi tanításainak, gátlástalanságának következménye két tisztességes, ártatlan ember halála. Ez tény, már csak a szálakat kell felgöngyölíteni!
    A mellébeszélés helyett a számonkérés és a felelősségrevonás ideje kell, hogy végre jöjjön!!!

  48. panelproli szerint:

    Hát igen. A képviselőtestületi ülésekről felálltak és kivonultak, ahelyett,hogy szavaztak volna. Ez lett az eredménye! A volt Csevak vezért Endrődy-t is fel kellett volna jelenteni a vagyonvesztésért (is).

  49. csepeli szerint:

    Az egész cikk egy baromság.

    Sajnálatos, hogy a 2004-es év adatai nem szerepelnek a cikkben. Úgyhogy én utánanéztem.

    2004-ben az önkormányzat vagyona 79 597 187 ezer Ft volt.
    Ezt tessék odaképzelni a grafikon első oszlopaként!

    2005-re felugrott a vagyon 88 070 026 ezer Ft-ra. Ez az észak-csepeli területek értékesítéséből befolyt pénznek köszönhető. Ebből rögtön be is kellett fizetni 2 milliárd Ft ÁFA-t.

    Azóta pedig visszament a vagyon 80 722 529 ezer Ft-ra.

    Miért? Hát azért, mert a befolyt pénzt elköltötték. Mire? Kerületi fejlesztésekre. Nem tűnt el. Ott van a játszóterekben, a járdákban, felújított utakban, csatornákban, panelházakban, rendelőintézetben, mentőállomásban, stb. stb. Ebből a pénzből fejlődött Csepel.

    Borbély Lénárd és a csepel.info arcátlanul az olvasók képébe hazudik, amikor azt állítja, hogy “eltűnt” a pénz.

    Mocskos, hazug Fidesz!

    Ne szavazzatok hazug emberekre a választásokon! Ezek átvernek, az orrotoknál fogva vezetnek benneteket!

  50. Öreg halász szerint:

    Kedves Csepeli!

    Egyrészt, ha megnézted, azt is láthattad, hogy 2005-ben már eleve nem érkezett meg a nettó összeg az önkormányzathoz, mert közel egymilliárd már akkor elillant belőle.

    Másrészt, minden befektetés bekerül a vagyonmérlegbe, hiszen annak pont az a szerepe, hogy az önkormányzat vagyonának értékét kimutassa.

    “Nem tűnt el. Ott van a játszóterekben, a járdákban, felújított utakban, csatornákban, panelházakban, rendelőintézetben, mentőállomásban, stb. stb. Ebből a pénzből fejlődött Csepel.”

    Nézd meg kérlek a kimutatást: a számok pontosak, a pénz eltűnt.

  51. Öreg halász szerint:

    Elég furcsa, hogy hazugsággal vádolod meg a Fideszt, amikor a fenti kimutatás megjelent a Csepel újságban is. Melyik szám hamis?

  52. csepeli szerint:

    Öreg halász: Hülyeséget beszélsz! Ha felújítanak egy járdát, hova kerül be szerinted a vagyonmérlegbe? Ha felújítok egy járdát mondjuk 20 millió forintért, akkor be kéne írni valahova, hogy az önkormányzati járda értéke 20 millióval növekedett? És akkor szerinted nem kéne változnia a vagyonnak, mert 20 millával kevesebb pénzem van, de 20 millával nagyobb értékű járdám? Vagy hogy képzeled? Mennyi szerinted a csepeli járdák összértéke, és hol szerepel ez a vagyonmérlegben? Vagy ha egy panelépület hőszigetelését megoldják 50 millió forint önkormányzati pénzből, be kéne írni, hogy az önkormányzat vagyonát képezi mostantól 50 millió Ft értékű panelház-szigetelés? Ne beszélj baromságokat! Azért csökkent a vagyon, mert az önkormányzat elköltötte az északi területek eladásából befolyt pénzt fejlesztésekre, olyan fejlesztésekre, amelyek nem vagyonelemekben jelentek meg, hanem közkinccsé váltak.

  53. zed szerint:

    Mi olvasható ki a fenti mérlegből?

    1) Az eszközök szerinti csoportosítás megmutatja, hogy milyen vagyonelemekkel rendelkezik a gazdálkodó szerv (vállalkozás, költségvetési szerv, stb.).

    Befektetett eszközöknek (hosszú lejáratú eszközök) kell tekinteni – értéküktől függetlenül – azokat az eszközöket, vagyontárgyakat, javakat, amelyek tartósan, legalább egy éven túl szolgálják a társaság tevékenységét. Ez a besorolás független attól is, hogy az adott eszköz tárgyiasult vagy nem tárgyiasult formájában jelenik meg.
    (A befektetett eszközök összértéke 2005. dec. 31. és 2009. dec. 31. között ~1,27 mrd forinttal csökkent.)

    A forgóeszközök (rövid lejáratú eszközök) rendeltetésszerű használat mellett várhatóan maximum egy évig maradnak a gazdálkodó egység tulajdonában.
    (A forgóeszközök értéke a szóban forgó időszak alatt ~6,1 mrd forinttal csökkent.)

    2) A források szerinti felosztás megmutatja a cég rendelkezésére álló erőforrásokat, vagyis az eszközök származását, eredetét. Eszerint megkülönböztetünk saját és idegen forrásokat.

    A saját tőke az a szabadon használható saját forrás, amely időbeli korlát nélkül a gazdálkodó szervezet rendelkezésére áll.
    (A saját tőke összege kb. 290 millió forinttal emelkedett a vizsgált időszakban.)

    A tartalékok azok az elkülönített pénzösszegek, amelyek az előre nem látható kiadások fedezetéül szolgálnak.
    (A tartalék 2009 évvégén 7,6 mrd Ft-tal mutat kevesebbet a négy évvel azelőtti állapothoz képest.)

    A kötelezettség olyan pénzbeli tartozás vagy egyéb, kötelezően teljesítendő feladat, amelyre valakit általában jogszabály vagy szerződés kötelez.
    (A kötelezettségek összege kb. 39 millió forinttal csökkent, azaz nagyjából ugyanannyi, mint a 4 évvel korábbi mérlegfordulónapon.)

    Az önkormányzat vagyonvesztésének elsődleges oka a forgóeszközök állományán belül a pénzeszközök (bankbetét, házipénztár) jelentős csökkenése, valamint a befektetett eszközök körén belül az üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök összértékében és a befektetett pénzügyi eszközök (részesedések, kötvények, tartósan adott kölcsönök) értékének negatív irányú változásában keresendő. A saját tőke valamint az idegen tőke összege nem mozgott jelentősen.

  54. zed szerint:

    …a befektetett pénzügyi eszközöket elnéztem, ott sincsen jelentős mozgás. Viszont a tárgyi eszközök értéke több mint 4,5 milliárddal nőtt, ami valamelyest ellensúlyozza az A/IV-et ~5,5 milliárdos csökkenését.

  55. Manitu szerint:

    Ha egy lakást pl. papíron felújítanak 2,5 millió forintért, de a könyv szerinti érték csak 7 millióról 8,5 millióra változik, mert csak annyit ér a valóságban a felújítás, akkor pl. máris egymillió forint tűnt el – csakúgy, mint vélhetően a valóságban is. Ha ugyanis az anyagár és a teljes befektetett munka nem éri el a kifizetett összeget (és itt a befektetett munkába beleszámolom a vállalkozó tisztességes nyereségét is, hiszen az jár), akor ott lopás volt, elvtársak.

    Egy járdafelújításnál is igaz ez: ha nem jelenik meg teremtett értékként a befektetés, mert nem ér annyit a befektetés, mint amennyit kifizettek rá, akkor csökken a vagyon.

  56. Manitu szerint:

    Hiába csűritek-csavarjátok, ahogy korábban Császár és a többiek szociális lakásával is tettétek, itt megint tények, adatok vannak: 7,3 milliárd forint már 2009-re eltűnt.

    Bármibe lefogadom, hogy mára ez a vagyonvesztés elérte az északi pénz értékét.

  57. csepeli szerint:

    Hát te idióta vagy Manitu, bazmeg.

    Tisztázzunk valamit: 2004-ről 2005-re 79 milliárdról 88 milliárdra nőtt az önkormányzat vagyona.

    A te elméleted alapján ez nem volna lehetséges, mert az északi területek is beszámítanak a vagyonba, tehát hiába kapok pénzt a területért, a területet elvesztettem, ezért a vagyonom nem változott.

    A valóságban ez persze nem így van, a terület nem számított ilyen szempontból vagyonelemnek, ezért a befolyt pénz a vagyont gyarapította. Ugyanígy, a járda sem vagyonelem, tehát van egy 20 milliós járdafelújítás, az nem jelenti azt, hogy 20 millióval nőtt az önkormányzat járdaállományának az értéke.

    Egyébként azt is mindenki tudja, hogy egy lakás felújításától soha nem nő a lakás értéke annyit, amennyibe a felújítás került. Lakáseladásnál általában kb. a felújítás költségének a felét tudod az eladási árban érvényesíteni.

    Általában a dolgok felújítása, karbantartása a dolog értékének megőrzését szolgálja. Vegyünk például egy lakást. Ha ötévenként felújítod egymillióért, akkor nem fog a lakásod értéke ötévenként egymillióval nőni, ha viszont nem újítod fel, akkor csökken. Magyarán folyamatosan fizetsz, és ennek fejében éppencsak megmarad a lakás értéke.

    Úgyhogy ez az egész vagyonvesztésről meg pénz eltűnéséről szóló ostoba duma csak a Fidesz aljas hazugsága, amivel át akarja verni a választókat.

  58. Manitu szerint:

    Ne hazudj. Egy önkormányat vagyonába még a járdák, utak is beletartoznak. Persze Csepel esetében nem a fővárosi utak, mert azok a fővárosé.

    Másrészt pedig ne tereld itt a szöveget. Mindketten tudjuk, hogy Szenteczky haverjának cége csillagászati összegekért dolgozott.

    Az adatokat a csepeli önkormányzat adta ki, és a Csepel újságban jelentek meg. Ez az igazság.

  59. Manitu szerint:

    Bármibe lefogadom, hogy egy kanyi vas sincs már az északi pénzből, és a vagyonvesztés elérte az északi pénz összegét.

  60. csepeli szerint:

    Manitu, mondd, mennyit érnek a csepeli járdák?

  61. Manitu szerint:

    Egy idióta fórumozó szerint 7,3 milliárdot.

  62. csepeli szerint:

    Manitu, meséljél már, ha az önkormányzat az északi pénzből teszemazt 1 millió forintot ad az X utca Y szám alatti társasház kéményfelújítására, akkor a vagyonmérlegbe be kéne írni, hogy az X utca Y szám alatti társasház kéményeinek az új bélése mostantól az önkormányzat vagyonát képezi 1 millió forint értékben?

  63. Manitu szerint:

    Csepeli, van olyan adat, amit te hitelesnek tartasz? Mert az MSZP-s önkormányzat által kiadott hivatalos vagyonmérleget a Fidesz hazugságának tartod

    Egy olyan mocsári véglény, aki mutyistákat, gyilkosokat véd, ha azok kommancsok, és tisztességes embereket mocskol, ha nem párttársak, mit tart hitelesnek? A hazugságot?

  64. csepeli szerint:

    Manitu, elmebeteg vagy? Hol írtam, hogy nem tartom hitelesnek a számokat? Semmi ilyesmit nem írtam. Tanulj már meg olvasni bazmeg.

  65. Manitu szerint:

    Tehát akkor hiteles adat a csepeli önkormányzatnak az a kimutatása, mely szerint 7,3 milliárd forintot, azaz 7300 millió forintot vesztett a csepeli önkormányzat az elmúlt 5 évben.

    Katasztrófa. És te még azokat véded, akik ezt tették, ilyen iszonyú vagyoni kárt okoztak Csepelnek.

  66. csepeli szerint:

    Manitu, ez nem kár! Pénzt kaptak észak-csepelért, majd a pénzt elköltötték fejlesztésekre. Ennyi történt! Az északi pénzt nem azért kaptuk ugyanis, hogy a bankszámlán tartogassuk és üldögéljünk rajta, hanem hogy abból fejlődjön Csepel!

  67. Jobb Csepelért szerint:

    Csepeli!

    Ha valóban a fejlesztésekre költötték, akkor Királyerdő utcáit miért nem csatornázták és miért nem aszfaltozták le? És ha valóban a fejlesztésekre költötték, akkor a Papírgyár és az Ófalu miért van úgy lepusztulva?

  68. csepeli szerint:

    Azért, mert a csatornázást a főváros vállalta magára, az aszfaltozás meg majd azután jöhet.

  69. Borka-Szász Tamás szerint:

    Hát végigolvastam a cikket, és a kommentárokat, helyenként fájdalmas volt. Az általam amúgy tisztelt Borbély képviselő úr egy pénzügyi-szakmailag értékelhetetlen, tárgyi tévedésektől hemzsegő interjúhoz adta a nevét.

    Ha ezeket a mondatokat komolyan gondolta, akkor pénzügyi felkészültsége nagyjából a nullával egyenlő. Ha viszont tudta, hogy nem igazak, akkor még nagyobb a baj.

    Csak néhány gyöngyszem kiragadva:
    1. “Először is megtörtént az ingatlan eladása, sajnos mélyen a valódi ár alatt.”
    A Fidesz soha semmivel nem támasztotta alá, hogy miért mélyen ár alatt. Nyílt versenytárgyalás volt, 2 pályázóval, a nagyobb árajánlat nyert. A vesztes (olcsóbb árajánlattal) hosszan pereskedett a pályázat szabálytalansága miatt, amit minden fokon elvesztett. Erről a csepel.info “elfelejtett” beszámolni.

    2. “A kerület vezetői olyan gazdaságpolitikát folytattak már akkor is, aminek az lett a következménye, hogy a 9,1 milliárd forint bevételből azonnal ki kellett fizetni több mint 3,3 milliárd forint felhalmozott tartozást, és még így is az éves költségvetési hiány 3 milliárd forint volt.”
    Teljes tévedés, szakmai baromság.

    3. “Kérdés: Ha jól értem tehát, a megmaradt 5,8 milliárd forintból le lehetett volna nullázni a költségvetési hiányt, de az a jövő évben újra 3 milliárd forintra visszaállt volna?
    válasz: Pontosan így van.”

    Szakmai baromság. A folyó költségvetésben kb. 1 milliárd Ft a kiadások és a bevételek különbsége (változó mérték szerint), a maradék 2 milliárd Ft az előző évről áthúzódó tételek (ezek egyszer kifizetendő tételek, nem termelődnek újra).
    Ha tehát a Jézuska kinullázná a költségvetés teljes hiányát, akkor adott évben kb. 1 milliárd Ft hiány termelődne, és nem 3 milliárd….

    4. “ha nem is a teljes összegnek, de 7,3 milliárd forintnak már nyoma veszett.”
    Egyetértek az előttem szólokkal. Ilyen hülyeséget csak az ír le, aki még életében nem hallott az önkormányzat által végzett panelfelújításokról (pl. panelprogram), iskola vagy orvosi rendelők felújításáról, stb. Magyarul az északi pénz csepeli lakossági és intézményi célokra történő elköltéséről.
    És persze sohasem hallott az értékcsökkenésről (ÉCS), amit törvényileg minden évben le kell vonni a könyvelésben a vagyon értékéből, és ez törvényszerűen csökkenti a könyvelésben kimutatható vagyont.

    5. “….úgy adja át a stafétabotot, hogy a jelenlegi költségvetési hiány meghaladja a 4 milliárd forintot, valamint 2021-ig további 3 milliárd forint hitellel el van adósítva a kerület, ami azt jelenti, hogy a valós hiánya az önkormányzatnak 7 milliárd forint.”

    Egy egyszerű példával élve, hogy mindenki értse: Pl. Önnek van 100e Ft havi jövedelme, és 130e Ft havi kiadása, azaz a havi hiánya 30e Ft a folyószámláján.
    E mellett van lakáshitele (mondjuk 10 millió Ft), amelynek havonta legyen 20e Ft a törlesztő részlete (ez benne van természetesen a kiadások között).
    Borbély úr logikája szerint az Ön havi hiánya 10 030 000,- Ft.
    Ilyen sületlenségeket kap, aki a FOLYÓ hiányt és a TELJES (sok évre vonatkozó) hitelszámot automatikusan összeadja, és kijelenti: ennyi a hiány.
    Erre még László Csaba tanár úr is azt mondaná: egyes, fiam, leülhet!

    A LEGSZEBB a végén a képviselő úr (tipikusan fideszes) válasza a feltett “Van innen kiút?” kérdésre:
    “Van remény, van kiút! Új szellemiségre van szükség, amellett, hogy az értékeinket megőrizzük. Meg kell állítani a korrupciót, ami sajnos bekebelezte a kerületet. A beruházások, fejlesztések valós érdekeket kell szolgáljanak, és nem egyes üzleti és baráti körök anyagi előrejutását. Ezt csak egy új gondolkodásmód képes véghezvinni.”

    Lózungok, NULLA konkrétum, egyetlen konkrét ötlet, csak ennyi: adjátok ide a hatalmat, és ettől máris jó lesz minden, lesz remény, lesz pénz mindenre.
    KOMOLY VÁLASZ EGY KOMOLY politikustól!

    Vagy inkább siralmas….

  70. Miska72 szerint:

    Bírka Szász megint csak béget! Inkább a feltett kérdésekre bíííírja rá Szent eczkyt!
    No comment!
    A pofázás az megy látom, a válaszadás az nem!

  71. nagyapó szerint:

    Butaság + rosszindulat = bavaria. De ezt azért nem gondolom komolyan. Vannak olyan emberek, akik utólag rendkívül okosak (okos a paraszt a vásár után!). Bavaria elmehetett volna az önkormányzati ülésekre, akkor másként gondolkozna (ha nem szoci).
    Az előző önkori összes egyéni képviselői helyére szocikat szavaztak. Meg is lett a böjtje. A kisebbségben levő polgári oldalnak a következő lehetőségei vannak, ha nem ért egyet egy előterjesztéssel:
    – tartózkodik. Ez azt jelenti, nem ért egyet, de lehet így is csinálni.
    – ellene szavaz. Eszerint az előterjesztéssel nem ért egyet, tiltakozik.
    – kikapcsolja gépét, nem vesz részt a szavazáson. Ez a legerősebb ellenzékiség, mert egyrészt átadja a teljes felelősséget az előterjesztőknek, ha tudja a többséget biztosítani (az utóbbi időben már nehéz), másrészt az esetleges felelősségre vonást el kívánja kerülni (l. Hagyó et.).
    Az általam egyre kevésbé tisztelt Borka-Szász leírja azt, ami kicsit „stiches”. Idézem:
    “Először is megtörtént az ingatlan eladása, sajnos mélyen a valódi ár alatt.”
    A Fidesz soha semmivel nem támasztotta alá, hogy miért mélyen ár alatt. Nyílt versenytárgyalás volt, 2 pályázóval, a nagyobb árajánlat nyert. A vesztes (olcsóbb árajánlattal) hosszan pereskedett a pályázat szabálytalansága miatt, amit minden fokon elvesztett.” Igazi szoci szöveg. A nyertes, a Főváros közbelépésére, mivel a „nagy tudású” csepeli szocik eladták a jövőbeni híd lábazatát, meg a „Fekália Művek” felvezető útját, a vevő, INGYEN visszaadta a terület 1/3-át. Ilyen jószívű tőkést én még nem láttam.
    A többi beírást ez már minősíti.
    Az általam egyre kevésbé tisztelt Borka-Szász elmondhatná, miért hazudtolja meg a polgármestert, a hiány, az eladott terület bevételét illetőleg?
    ENNYIT EGY KOMOLTALAN PÁRT KOMOLYTALAN KÉPVISELŐJELÖLTJÉRŐL

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  72. Miska72 szerint:

    Lolka Borka. 🙂 🙂 🙂

  73. " ?! " szerint:

    Itt látható a csepeli MSZP-sek hagyatéka, amely minősíti az elmúlt 16 évben végzett munkájukat!

    I.) Új lakások építése évenként a budapesti kerületekben:

    1. helyezett: a XIII. kerület évi 660 lakás építésével,
    19. helyezett: Csepel, évi 130 lakás építésével.
    (Csak a sűrűn beépített belvárosi kerületekben épül kevesebb új lakás évente, mint Csepelen.)

    II.) Ezer lakosra jutó új lakások építése évente:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 8,8 lakás/év/ezer fő.
    19. helyezett: Csepel, 1,6 lakás/év/ezer fő.
    (A budapesti átlag 5,7 lakás/ezer fő.)

    III.) Egy főre jutó adósságállomány Budapesten:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 1.682,- Ft/fő !!!!!!,
    19. helyezett: Csepel) 92.160,- Ft/fő. (A polgármesteri jelentés szerint korrigálva.)
    Annak ellenére 55-szöröse a XIII. kerület adósságállománynak, Csepel 1 főre eső adósságállománya, hogy a Csepeli fejlesztések megvalósításához rendelkezésre állt:
    – az észak-csepeli területért kapott 9,3 milliárd Ft rendkívüli bevétel, amelyhez hasonló bevétellel más kerületek nem rendelkeztek,
    – az eladott kb. 8.500 db önkormányzati tulajdonú lakás eladásáért befolyt lakásonként minimum 1 millió Ft, azaz legalább 8,5 milliárd Ft mai áron számolt árbevétel.

    IV.) Ezer lakosra jutó vállalkozások száma Budapesten:

    1. helyezett: az V. kerület, 516 vállalkozás/ezer fő,
    23. helyezett: Csepel, 135 vállalkozás/ezer fő.
    (A Progresszív Intézet felmérésének szöveges értékelésében Csepelt negatív példaként konkrétan megemlítik.)

    V.) Ezer főre jutó önkormányzati bérlakás-állomány:
    Csepel az ezer főre jutó kb. 16 önkormányzati bérlakással nem fért bele a fővárosi kerületek 15. helyezésig felsorolt listájába.

    VI.) Ezer főre jutó sport támogatás:
    Csepelen ez olyan kevés, hogy azzal nem jutott be az értékelésben felsorolt önkormányzatok közé.

    VII.) Helyi közismert tényadatok:

    1.) Csepel rendelkezik legtöbb földúttal a fővárosi kerületek között.

    2.) Csepelen hiányzik kb. 45 km szennyvízelvezető közcsatorna.

    3.) Csepelen hiányzik kb. 100 km elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető csatorna.

    4.) A Csepelen összegyűjtött szennyvizek annak ellenére továbbra is tisztítatlanul ömlenek a Dunába, hogy Csepelen helyezték el a más kerületek szennyvizeit befogadó Központi Szennyvíztisztító nevű “szargyárat”, amelynek a létesítési és működtetési költségeihez a csepelieknek is hozzá kell járulni a megemelt szennyvízdíjon keresztül.

    5.) Csepelnek a választási ígéretek és a kidobott tervezési költségek ellenére nincs rendezett városközpontja.

    6.) Csepelnek nincs kórháza. (Pedig a 2002-es választási programjukban a Csepeli Kórház felújítását-, korszerűsítését ígérték.)

    7.) Csepelnek nincs fedett uszodája. (Pedig 2006-ban a megnyitását 2007-re ígérték.)

    8.) A Csepelre HÉV-vel érkezőket a Főváros szégyenének nevezhető városkép fogadja a Csepel-Ófalu városrészre történő beérkezéskor.

    9.) A több ezer állandó lakossal rendelkező kb. 220 hektár területű Csepel-Háros ugyanúgy mezőgazdasági besorolású területként van nyilvántartva, mint 16 évvel ezelőtt, és az ott élők ma is legalább egy évszázaddal elmaradott infrastrukturával rendelkező környezetben élnek, miközben a csatorna hálózat hiánya miatt akaratuk ellenére folyamatosan szennyezik a terület alatti ivóvízbázist, amely a csepelieket is ellátó vízműkutak ivóvíz utánpótlását biztosítja.

    10.) Elmaradt a megígért két csepeli rendőrőrs létesítése.

    11.) Egyetlen méter sem épült meg a 16 éve minden önkormányzati választáskor megígért csepeli gerincútból, amely a Kossuth Lajos utca terhelését volna hivatott csökkenteni.

    12.) Annak ellenére, hogy igen sok csepeli közpénzt ráköltöttek, egyetlen méter sem épült meg a volt Csepel-Művek területére ígért úgynevezett teherforgalmi elkerülőútból.

    Kerületünk október 3 után hivatalba lépő új vezetésének a fent felsorolt elmaradásokat olyan körülmények között kell megszüntetni, hogy még csak nem is üres kasszát, hanem az önkormányzat honlapján közzétett polgármesteri részletes jelentés szerint több mint 7 milliárd (7 ezer millió) Ft adósságot vesznek át az MSZP-s elődeiktől.

    A Fidesz lejáratására irányuló hazudozás és hőbörgés helyett a fentieket próbáljátok megmagyarázni jellemtelen nyomorult MSZP-s agitátorok!

  74. " ?! " szerint:

    Birka-Szász Tamás több mint 1.100 millió Ft-os hazugságának a története:

    Birka-Szász Tamás a Csepeli MSZP volt frakcióvezetője, egyben Szenteczky János fő talpnyalója, az MSZP-s Szenteczky János polgármester-jelölti bemutatása céljából a Csepp Tv által bemutatott kampányfilmben arcátlanul azt hazudta, hogy:
    “Az északi-pénzből jelenleg még rendelkezésre áll a fejlesztésekre közel 5 milliárd Ft”!!!

    Birka-Szász fenti állításával szemben a polgármesteri hivatalos jelentésben az olvasható, hogy
    “Az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    Azaz, június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, amely az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt ma már ennél is lényegesen kevesebb.

    A polgármesteri jelentés alapján megalapozottan kijelenthető, hogy Birka-Szász Tamás ismét birkának nézte a Csepel lakosságát azzal, hogy több mint 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) összegű hazugsággal akarta átverni a csepeli választókat.

    Birka-Szász Tamás a fenti hazugságával a szavahihetőségének a maradékát is elvesztette, ezért Gyurcsány szavait idézve ” Birka-Szász Tamás fogja be a száját”!

  75. " ?! " szerint:

    Szenteczky is 5 milliárd Ft-nak hazudta a június 30-án még meglévő 3,9 milliárd Ft-ot mit Birka-Szász, csak még rátett egy újabb hazugságot is!

    A postaládámba bedobták Szenteczky kampány füzetét, amelyben a hazugságok közül különösen kiemelkedik a füzet 6. oldalán leírt alábbi hazugság:

    „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ismeretes, hogy Szenteczky fenti állításával szemben a Tóth Mihály polgármester által kiadott hivatalos jelentésben az olvasható, hogy:
    “Az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    (Azaz, június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján.)

    Szenteczky azonban nem elégedett meg Birka-Szásznak a Csepp Tv-ben előadott durva hazugságával, amelyben a június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft-ot 5 milliárd Ft-nak hazudta.
    Birka-Szász hazugságához Szenteczky arcátlanul még azt is hozzá hazudta, hogy:
    “A még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ezzel a hazugságával elhallgatja azt a tényt, hogy az északi-területért kapott pénzből június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft az utolsó Ft-ig feladattal lekötött pénz volt, ezért annak a jelenleg még meglévő maradékából (amely jelenleg már valószínűleg kevesebb mint 3,9 milliárd Ft) újabb fejlesztéseket nem lehet végrehajtani, és abból a lényegében már elköltött pénzből költségvetési hiányt sem lehet csökkenteni.

    Tehát kimondható, hogy a notórius hazudozó Szenteczky a csepeli választók félrevezetése céljából több mint 1,1 milliárd Ft-tal nagyobb összegű északi bevételről állította, hogy az az önkormányzat számláján van.
    Az pedig még nagyobb hazugság a részéről, hogy ezt a pénzt a következő négy fejlesztéseinek a finanszírozására és a költségvetési hiány csökkentésére lehet fordítani, mert – mint a polgármesteri jelentésben is le van írva – ezt a pénzt már a jelenlegi önkormányzat feladathoz rendelte, azaz elköltötte, ezért abból sem a következő ciklus fejlesztéseit nem lehet finanszírozni, sem költségvetési hiányt nem lehet csökkenteni.

    A fentiek azt bizonyítják, hogy a gátlástalanul hazudozó Szentecky a programfüzetében leírtakkal 5 milliárd Ft (azaz: 5.000 millió Ft) értékű hazugsággal akarta átverni a csepeli választókat.

  76. " ?! " szerint:

    A Szenteczky választási programfüzetében felsorolt pénzügyi fedezet nélküli választási ígéretek bemutatása, amelyek leírásakor Szenteczky ismét birkáknak nézte a választókat:

    A hazug választási igéreteit Szenteczky az alábbi képmutató dumával vezette be::
    – „Közös eredményeink sorsa a tét, a fejlődésé, amiért annyi lemondással fizetett már minden egyes csepeli polgár.”
    – „Önökön múlik az, hogy megőrizzük-e azt, amit eddig felépítettünk.”

    Arcátlan Jankó azt elfelejtette megemlíteni, hogy: „a 16 éve hatalmon lévő csepeli MSZP-sek miatt fizettek már annyi lemondással a csepeli polgárok”.
    Az pedig különös pimaszság a részéről, hogy a tolvajbanda fővezéreként „tolvaj”-t kiáltva az a látszatot igyekszik kelteni, hogy rajtuk kívül valaki mástól kellene félteni „azt, amit eddig felépítettünk”.

    A füzet további oldalain Szenteczky az alábbi hatáskör nélküli, vagy pénzügyi fedezet nélküli kívánságműsorral kampányol:

    – „Önkormányzati támogatással bővítjük a Csepelen szolgáló rendőrök számát.”
    – „A Fővárostól független csepeli közterület-felügyeletet hozunk létre.”
    – „Teljessé tesszük Csepelen a térfigyelő-rendszert.”
    – „A térfigyelő kamerákba beépíthető új sebességmérőket telepítünk.”
    – „Az önkormányzat kiemelten ösztönözni fogja az új vállalkozások letelepedését Csepelen.”
    – „Több ezer munkahely jöhet létre a Csepel Művek területén.” (A „Szeva birtokon”?)
    – „Kiterjesztjük a közmunkaprogramot, így a rászorulók közérdekű munkából származó jövedelemhez jutnak.”
    – „Az eddig széttagolt önkormányzati ügyintézői-rendszert egy új, korszerű, központi épületbe vonjuk össze.”
    – „Tovább folytatjuk az orvosi rendelők felújítását.”
    – „ A ciklus végére minden közintézményt akadálymentesítünk.”
    – „Önkormányzati járművekkel ingyen biztosítjuk az idős, nehezen mozgó lakosok szállítását.”
    – „ A ciklus végéig „akár” minden harmadik panellakás megújulhat.”
    – „ A kisebb léptékű fejlesztések helyett egész iskolák újulnak meg.”
    – „ Felgyorsítjuk a kerületi iskolák sportpályáinak a felújítását.”
    – „ Önkormányzati autós iskolát alapítunk.”
    – „Tovább bővítjük a kerület bölcsődei hálózatát.”
    – „Segítséget nyújtunk a bajba jutott családoknak és akiket az áremelkedések sújtanak.”
    – „Megszervezzük a mozgáskorlátozottak ingyenes szállítását önkormányzati járművekkel.”
    – „Gondnok-hálózatot hozunk létre, hogy az egyedül élő idősek életét megkönnyítsük.”
    – „Olyan jelzőrendszert építünk ki, amellyel a rászorulók egyetlen gombnyomással orvost, rendőrt, vagy tűzoltót hívhatnak.”
    – „A Nagyinet programot kiterjesztjük az egész kerületre.”
    – „Extrém sportok gyakorlására alkalmas sportpályákat építünk.”
    – „Ingyenesen elérhetővé tesszük az internetet minden közintézményben és jelentős csepeli közterületen.”
    – „A csepeli baloldal támogatja új szórakoztató központ létrehozását.”
    – „Roma kulturális központ kialakításával támogatjuk a cigánykultúra megőrzését.”
    – „A Csepel Művek területén új városnegyedet alakítunk ki, saját hajóállomással, és az új városrészt buszjárat köti össze Csepel más részeivel.” (Ez a tétel viccnek is sok!)
    – „A Szent Imre téri buszpályaudvart áthelyezzük.”
    – „A Kossuth Lajos utca egy szakaszát sétáló utcává alakítjuk.” (Normális ez az ember???)
    – „Az Ady lakótelep után megújulhat Ófalu és más csepeli városrészek.”
    – „A ciklus végére minden csepeli úton szilárd burkolat lesz.”
    – „A ciklus végére új, többfunkciós sportcsarnokot építünk Csepelen.”
    – „Támogatjuk a csepeli sportegyesületeket.”
    – „Kiemelten támogatjuk a Csepel FC-t, hogy Csepelnek ismét NB i.-es labdarúgó csapata legyen.”
    – „Iskolai udvarok, sportlétesítmények újulnak meg kerületszerte.”
    – „Helyreállítjuk a Tamariska domb természetes állapotát.”
    – „A Duna kerületi partszakaszainak a rendezésével sportolásra, szabadidő eltöltésre alkalmas partmenti sávokat hozunk létre és a római parthoz hasonló rendezett sétányokat alakítunk ki.” (A Kis-Duna partját sem tudta rendben tartatni ez a majom!)
    – „Parkjaink védelme érdekében újabb parkőröket alkalmazunk.”
    – „Grafiti versenyek szervezésével támogatjuk az utcai képzőművészetet.”
    – „A művelődési házak támogatásával növeljük a programkínálatot.”
    – „Állandó fesztiválok szervezésével vonzó célponttá tesszük Csepelt.”
    – „Térzenével, utcaszínházzal tesszük színesebbé az itt élők hétköznapjait.”

    A fentiek megvalósítását a régi mszp-s garnitúrától örökölt üres kassza, és több mint 7 milliárd Ft (azaz: 7 ezer millió Ft) örökölt adósság ellenére ígéri ez a gátlástalan szélhámos, miközben az önkormányzati vagyon eladásából befolyt több mint 20 milliárd Ft bevétel ellenére, az elmúlt 16 évben a felsorolt feladatokból semmit nem oldottak meg, sőt egyes területeken fejlesztés helyett, visszafejlesztést hajtottak végre Ő és a Csepeli Önkormányzatot irányító elvtársai.

  77. islander szerint:

    csepeli

    “Az északi pénzt nem azért kaptuk ugyanis, hogy a bankszámlán tartogassuk és üldögéljünk rajta, hanem hogy abból fejlődjön Csepel!”

    A múltkor azt állítottad, hogy adott bankszámlán van a szigetcsúcsi nettó 9,3 Mrd kb. 50%-a. Most akkor ez a kijelentésed nem ellentmondásos? Vagy is-is? Nem értem…

  78. lolka szerint:

    csepeli szerint:
    2010. szeptember 25., szombat – 16:15

    Manitu, ez nem kár! Pénzt kaptak észak-csepelért, majd a pénzt elköltötték fejlesztésekre. Ennyi történt! Az északi pénzt nem azért kaptuk ugyanis, hogy a bankszámlán tartogassuk és üldögéljünk rajta, hanem hogy abból fejlődjön Csepel!
    -Nem tudok eligazodni, egyszer azt mondod, hogy sem MSZP-z, sem az önkormányzathoz nincs közöd, és tessék: “Az északi pénzt nem azért kaptuk ugyanis, hogy………..(a ragozás, hol így hol úgy, érdekes)…különben nekem mindegy…

Itt lehet hozzászólni !