Lehet más az MSZP?

Szocialista színekben indul Terry Black Tökölön

Blikk

Terry Black – ha bizalmat kap az önkormányzati választáson a szavazófülkékben is – 4 évig politizálhat a helyi önkormányzat testületében szocialista képviselőként, hiszen összegyűlt számára a szükséges mennyiségű kopogtatócédula.

– Nem polgármester-jelöltként indulok a választáson, mert előbb a munkámmal szeretnék bizonyítani. Nem a pozíciók vonzanak, hanem a tennivalók. Aztán ha jól végzem a dolgom, s nemcsak más, hanem én is úgy látom, hogy van keresnivalóm ezen a pályán, akkor komolyabb terveket is dédelgethetek – mondta Terry Black szűkszavúan.

Varjú László MSZP-s országgyűlési képviselő a tököli választókerület elnöke megerősítette: Rácz Károly, közismertebben Terry Black a megfelelő mennyiségű ajánlószelvényt bőven összegyűjtötte, és péntek délután beadta az arra kijelölt helyre. A választási bizottság ellenőrzi a cédulákat, amelyek alapján szocialista jelöltté válik.

Forrás: Bikk

Terry Black büszke Gyurcsányra és nem szégyelli az MSZP-t

Magyarországnak két olyan miniszterelnöke volt, akire én nagyon büszke vagyok, az Horn Gyula, a másik Gyurcsány Ferenc – jelentette ki Terry Black a TV2 Mokka című műsorában. A transzszexuális előadó az MSZP képviselőjelöltjeként indul a tököli választókerületben.

Rácz Károly a műsorban elmondta: biztosan sokan furcsállták, hogy miért Tökölön indul jelöltként, miközben ő szigetszentmiklósi, ugyanakkor a Csepel-szigeten a települések nagyon közel vannak egymáshoz, így gyakorlatilag mindenki mindenkit ismer. Hozzátette: jobban szeretett volna Szigetszentmiklóson indulni, azonban az MSZP-nek ott egy erős csapatot sikerült összeállítania, ismerősei ekkor arra biztatták, hogy Tökölön induljon.

Legyünk őszinték: számomra Magyarországnak két olyan miniszterelnöke volt, akire én nagyon büszke vagyok, az Horn Gyula, a másik Gyurcsány Ferenc – fogalmazott Rácz, aki szerint egy előadó valahol politikus is, a politikus pedig valahol előadó. Véleménye szerint az MSZP jelenlegi felállása nagyon jó, az MSZP-t nem kell szégyellni.

Forrás: Mno.hu

26 hozzászólás “Lehet más az MSZP?” bejegyzésre

  1. kuku szerint:

    Szinesedik az MSZP egy jo arc a politikában

  2. " ?! " szerint:

    Már csak ez hiányzik az MSZP-sek másságának a bizonyításához.

  3. GONDOLKODÓ! szerint:

    BETEG ember!

  4. Manitu szerint:

    Lehet, hogy a csepeli nunibubus is megkapta már az ukázt, hogy mást kell szeressen 😀

  5. Ditte szerint:

    Remek hír. Végre egy “transzvesztita előadóművész” az mszp soraiban. Bár tudnám, mit ad elő egy ilyen művész!

  6. Gordon szerint:

    Kár hogy Terry nem Csepelen indul.

    Jót tenne a Fidesz esélyeinek. 🙂

  7. Tóth Mária szerint:

    sajnálom öt, hogy Horn és gfy a példaképei! az egyik egy pufajkás gyilkos, az utóbbi egy idióta, a szó szoros értelmében ! soha nem fogja megtalálni önmagát, hiába keresi már évek óta!

  8. Csepel-sziget szerint:

    Ennek a bohócnak a cirkuszban lenne a helye, nem a politikában.

  9. csepeli szerint:

    Tökölön ismerik és szeretik, 25 perc alatt összegyűjtötte az ajánlócédulákat. Nem tudom, mi a problémátok.

  10. Manitu szerint:

    Valld be, hogy te is szereted. Ha pedig 25 perc alatt összegyűjtötte a kopogtató cédulákat, akkor nagyon ügyes 😉

  11. pricpracpruc szerint:

    Csepeli! Az a probléma, hogy régi jó szokása szerint megint átvert mindenkit. Most éppen az MSZP-t, akik nincsenek tisztában a múltjával, no nem a transzvesztitaságára gondolok, hanem a korábbi előéletére, tetteire. Régről jól ismerem “működését”. Igazi baj- és szarkeverő. A “megújuló” MSP-nek nem ilyen arcokra van szüksége, vele nem a másság elfogadását demonstrálják, hanem a zavarosban halászó, kétes egzisztenciák piedesztára emelését. Viszont mire erre rájönne, már késő. Vajon a tököli mszpsek elgondolkodtak azon, hogy miért Tökölön jelöltette magát? Mert ott még nem ismerik lakó- és “működési” helyein alkalmazott stiklijeit. Ő az, ha kell férfi, ha kell nő, ha kell mindkettő, ha az szükséges, akkor roma, ha nem, akkor nem az. A 90-es évek elejétől ismerem “tevékenységét”, elhiheted, hogy nem a mássága miatt berzenkedek ellene. Sajnos ő sem más, mint sok megélhetési bű…..bocsánat, politikus.

  12. csepeli szerint:

    http://atv.hu/cikk/20100906_nemcsak_ismerik_de_szeretik_is_a_transzvesztita_kepviselojeloltet_video

    “Ismerik és szeretik a transzvesztita MSZP-jelöltet
    25 perc alatt összegyűjtötte a kopogtatókat.

    MSZP-s politikus lehet Rácz Károlyból, ismertebb nevén Terry Blackből. A transzvesztita előadónak ugyanis sikerült összegyűjtenie a szükséges számú ajánlószelvényt, így képviselő-jelöltként már nyilvántartásba is vették. Igaz nem a lakóhelyén Szigetszentmiklóson, hanem Tököl 1. számú egyéni választó-kerületében. Állítása szerint 25 perc alatt gyűjtötte össze a megfelelő számú ajánlószelvényt.

    Húzta a rubrikákat

    „Engem szeretnek Tökölön. Elmentem a piacra népkutatást, statisztikát csinálni, és huzigáltam a rubrikákat, és azt kellett mondjam, hogy nemcsak ismernek az emberek, hanem kimondottan szeretnek is. És, azt gondoltam, hogy megpróbálkozom”- mesélte Terry Black, aki bevallása szerint egész életében baloldali ember volt, és örült, hogy kölcsönösen egymásra találtak a párttal.

    Nyitott a párt

    Varju László szerint a párt nyitott, és Rácz Károly jelölésével más irányba indultak el a szocialisták. Az, hogy Terry Black előadóművészként lett híres, a mostani választásokon nem számít. „Az önkormányzatiságban nem elsősorban a pártpolitikai logika az érdekes, hanem elsősorban az, hogy a helyi közéletben, az emberek között milyen ismertséggel és támogatással bír. Neki ez megvan, és ezért a támogatást, és gondolom a szavazatokat is meg fogja kapni”- vélekedett az MSZP tököli választókerületi elnöke.

    Még nem lenne polgármester

    Terry Black azt mondta: először a testületben szeretné bizonyítani rátermettségét, ezért nem indul a polgármesteri címért. Legfontabb célja önkormányzati képviselőként az lenne, hogy az időseket és a fiatalokat közelebb vigye egymáshoz. Illetve a tököli szociális hálót is kiépítené.”

  13. Ditte szerint:

    Ha ez a Terry baloldali ember, ahogy az atv.hu írja, eltévedt szegény, hogy az mszp-be ment.

  14. grün szerint:

    Csepel-sziget!
    “Ennek a bohócnak a cirkuszban lenne a helye, nem a politikában”
    Akkor jó helyen tapogatózik!

  15. bogárjózsi szerint:

    ennek a cigány buzinak a börtönben a helye nem a parlamentben.

  16. grün szerint:

    bogárkám!
    Nem parlamenti, hanem önkormányzati választások lesznek!
    Akkor is a szemét, rohadt, buzi komcsi!

  17. Miska72 szerint:

    Ezen jót röhögtem. 🙂 🙂 🙂

  18. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!
    Nem értem az mszp-t. Ők nem ebben az országban élnek?

    Baloldlinak állítják be magukat, de még eddig a közelébe se értek a baloldali értékrendnek.

    Kezdték a neo-bolsevik agresszív baloldali katyvasszal, amiből mindig csak a logikus gondolkodás és az ésszerűség maradt ki. Csodálkoztak, és nem értették, hogy a nagy marha jószándékukkal miért vezették mindig gazdasági csődbe az országot!

    Aztán jött “gyurcsány a megváltó” aki süketeéssel behülyítette az egész pártelitet, és szabadversenyes rablóbandát faragott belőlük. Vajon miért csodálkoznak azon, hogy kezdenek megtelni a börtönök lebukott szocikkal. De mindezt a mai napig nem értik: hogan lehetséges, hogy eddig nekik mindent szabad volt, most meg névtelen kisemberek számonkérik rajtuk a dolgaikat

    Most ez az új szoci irány? Mindegy ki, csak elég ismert legyen ahhoz, hogy szavazzanak rá, ha jól eldugják a szegfűt? Én toleráns vagyok, de egy fogyó társadalomnak talán nem a homoszexualitást kellene politikai szintre emelve reklámozni! Ez a magán szféra tiszteletben tartandó része, ugyanúgy, ahogyan az sem politikai erény, hogy valaki a feleségével milyen gyakran, és milyen pozitúrákban él házaséletet.

    Nem kéne végre a POLGÁRI BALOLDAL értékrendjét támogatni, felmutatni a fentiek helyett.
    Sajnos azt már látom, hogy a mai mszp – függetlenül vezetőik életkorától – nem képes, és nem is hajlandó valódi baloldali értékeket képviselni.
    Üdv menyus

  19. zed szerint:

    “Terry Black elmondása szerint a listán nemcsak férfiak, hanem nők is szerepelnek, “közülük többen ma is ott ülnek a parlamentben, legalább tizenöten, és nemcsak bizottsági tagok, egy EU-parlamenti képviselő is van köztük”. Azt azonban nem árulta el, hogy mely pártok tagjai szerepelnek a listán: “A homoszexualitás nem pártfüggő. Megjegyzem, nem egy olyan homoszexuális ismerősöm van, aki a MIÉP tagja, például.”
    http://velvet.hu/onleany/tb0308/

  20. GONDOLKODÓ! szerint:

    “PERREL FENYEGET AZ EU SIMOR FIZETÉSCSÖKKENTÉSE MIATT!”

    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG MAGYAR NEMZETI BANK ELNÖKÉNEK
    Simor András Elnök úr

    Tisztelt Elnök úr!
    Az Önnek írt levelemben kívánom jó szándékomat kifejezésre juttatni, amikor az “átlagember számára is” néhány jelentőségteljesnek tűnő gondolataimat megosztom.
    -Az Elnök úr nap mint nap láthatja, tapasztalhatja az új Parlament, a Kormány heroikus küzdelmét, amelyet a NEMZET, a HAZA érdekében tesz, és szándékozik tenni.
    Most, amikor teátrális jelenetektől sem mentes a Kormányunk IMF-fel folytatott tárgyalása, Önnek kötelessége lenne a
    MAGYAR NEMZET ÉRDEKÉBEN minden tekintetben kifejteni, támogatni e tárgyalássorozatot, a minél sikeresebb
    eredmény érdekében!
    Ön nagyon jól ismerheti ezek tárgyi, technikai menetét, a tekintetben is, hogy milyen “kemény csatákra” van szükség az
    eredményesség érdekében. A kemény csaták megvívására azon emberek képesek, akik elsősorban a NEMZETÜK, a
    HAZÁJUK IRÁNT minden tekintetben HŰEK, és ELKÖTELEZETTEK! Nem véletlen, hogy azok a nemzetek “viszik
    valamire”, amelyek erős identitástudattal bírnak, s ennek szellemében munkálkodnak HŰ FIAI, LEÁNYAI!
    Természetesen nem hagyhatom ki a tárgyaláshoz alapvető, szakmai, stratégiai, felkészültséget, a szükséges információk birtoklásával való diplomatikus megnyilvánulások fontosságát sem!
    -Miután a közvélemény igen tekintélyes hányada úgy ítéli meg, hogy a várható PARLAMENTI, ÉS KORMÁNY DÖNTÉSÉ-
    NEK, elvárásainak az Ön személye, a végzett munkastílusa nem illik bele az új társadalmi, gazdasági folyamatok megvalósíthatóságába, ezért Önnek “lépnie illene!” Igen, ILLENE, mert minden normális demokráciákban egy választás utáni hatalomváltás esetén ez természetes! Csak még nálunk nem! Tessen szíves elolvasni azokat az
    információkat, amelyek az IMF-hez kapcsolódnak! Az ország tisztességes, józanul gondolkodó polgárai csaknem egy emberként támogatják KORMÁNYUNKNAK A NEMZET irányába elkötelezett alapokra helyezett, képviselt tárgyalásait minden tekintetben.
    -Tisztelt Elnök úr!
    Miután Önt személyesen nem ismerem, engedje meg, hogy feltételezzem: inteligens, szakmai felkészültségét
    emberileg jó szándékú tettrekészségét! Ugyan mi okom is lenne mindezt kétségbe vonni? Hiszen, az Önre esett kiválasztáskor nyilván megfelelt azon követelményeknek, amelyek szükségeltettek! AKKOR! Csak, hogy azóta néhány év
    eltelt, a világban lezajlott, és végbemenő folyamatok egészen más szakmai, emberi kvalitású személyek ÁLDÁSOS
    TEVÉKENYSÉGÉRE tartanak igényt!
    A fentiek alapján Tisztelettel kérjük a MAGYAR NEMZET ÉRDEKÉBEN, hogy szíveskedjen az Elnöki székből felállni
    nemes gesztust gyakorolva, amely méltó lenne talán Önhöz is! Higgye el Tisztelt Elnök úr, előbb vagy utóbb elfog jönni az ideje! Most még talán méltóképpen, igazi hazafinak minősülő cselekedettel megteheti!
    Csak zárójelben jó szándékomnak adok hangot, amikor említést teszek a tekintetben, hogy még soha, semmikor
    a világon nem vezettek eredményre a Kormányok elleni dacoskodások! Arról nem beszélve, amikor a nemzet is már
    egyre “felkészültebb állapotban” van! Írom mindezt annak ellenére, hogy igen sokan ismerik a “hátszelek támogatásainak szereplőit”, csak azt nem szabad számításon kívül hagyni, hogy szép lassan előbb, utóbb mind a
    kifarolás eszközét választja. S Ön Tisztelt Elnök úr, egy szál magára hagyatkozhat!
    Maradok további Tisztelője, különösen akkor, ha a NEMZET ÉRDEKÉBEN meghozza az ön számára is erényt kovácsoló áldásos döntését!!!

  21. " ?! " szerint:

    Kedves “GONDOLKODÓ!”!

    Remélem, hogy a 18:04-kor feltett hozzászólásodat átvételt igazoló aláírás ellenében papíralapon beadtad az MNB elnöki titkárságára, vagy tértivevényes postai küldeményként feladtad Simor András MNB elnök címére.

    Ellenkező esetben az írásod annyit ér mint halottnak csók, és nem tekinthető egyébnek mint felesleges szócséplésnek.

    Papíralapon is csak akkor lenne igazán hatásos, ha jelentős számú aláírást is gyűjtöttél volna a leveledhez.

  22. nagyapó szerint:

    Csak most olvastam a cikket, de megakadt a szemem a következőn: „számomra Magyarországnak két olyan miniszterelnöke volt, akire én nagyon büszke vagyok, az Horn Gyula, a másik Gyurcsány Ferenc – fogalmazott Rácz, aki szerint egy előadó valahol politikus is, a politikus pedig valahol előadó.”
    Tökéletesen igaza van. Amilyen színész Terry, olyan politikusok Horn, Gyurcsány(i), és fordítva, amilyen színész Horn, Gyurcsány(i), olyan politikus Terry.
    Viszont valószínűleg eltévesztette a nevet, mert azt hitte a Terike, hogy az MSZP valószínűleg a Megint SZeretnék Pun.cit nevű párt lehet (blikk.hu-ból)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. Gordon szerint:

    “Az, hogy Terry Black előadóművészként lett híres, a mostani választásokon nem számít.”

    És mégis mit adott elő? Én nem nagyon emlékszem színvonalas alakításra.

Itt lehet hozzászólni !