Kajak.hu, Csepel.info
Adott egy 22 éves csepeli lány, aki küzd a közvéleménnyel, de még inkább a szakmával, hogy sportágát, a női kenut – noha idén került a versenyprogramba – egyenlőként elfogadtassa. Marschalkó Alexandra mesél idei versenyeiről, terveiről, hogy jövőre várja magától az igazi eredményeket, nehézségekről, és kicsit magánéletről is, ami szinte elválaszthatatlan a szakmától.
„Volt olyan tavaly, hogy elmentem evezni egyesben 200 métert fölfelé meg vissza, és úgy húsz-harminc perc alatt lett meg… Vagy a kedvenc történetünk Petivel: akkor azért még voltak gondok a kormányzással, és egyszer csak elindultam a nádasnak, a parton meg ott ültek világbajnok kenusok, én meg”Peti, Peti, segíts!” Hát, már csak a nádasból segíthetett kikászálódni…” Mindössze egy év telt el, azóta pedig simán nyert minden hazai válogatót, és világ-versenyekről szállít érmet.
„Eleinte a kenus srácok közül nagyon sokan „beszólogattak”, hogy üljek inkább vissza kajakba, amiben kezdtem. Jó, ez főleg zrika volt, de ahogy elkezdtem fejlődni, többen ledöbbentek, hogy húú, már ilyen gyors vagy? Vicces volt a fordulat: hoppá, miből lesz a cserebogár.”
Egy kivétel biztosan akadt a „kenus fiúk” között, aki nem heccelte őt. Korisánszky Péterrel párt alkotnak az életben, ráadásul Péter edzi őt, aminek ha van is hátulütője, haszna is legalább annyi. „Lelkiek terén sokat számít, hogy ő az edzőm. Mikor kezdek szétesni, akkor ő az, aki összekap. Inkább technikai edzéseket tart, de ha pályát megyek, akkor is jön velem. Rugalmasak vagyunk, megbeszéljük a programot, de legtöbbször hallgatok rá. Ha látja rajtam, hogy fáradt vagyok, akkor inkább óv, nehogy sérülés legyen a vége. Pont ezért jó, hogy a párom, mert mindig látja, hogy mire vagyok képes aznap.”
„Trasonában, az Eb-n mondtam, hogy inkább magára figyeljen. Azért ott volt velem, de Ludasi Robi és a többi kenus edző is sokat segített, meg kenus fiúk is rendesek voltak. Egy napon mentünk a döntőinket, azt megengedtem neki, hogy kijöjjön megnézni, de arról már szó sem lehetett, hogy velem törődjön előtte, nem akartam, hogy bármi visszaüssön neki.”
Nem valószínű, hogy a más elfoglaltságok miatt, Péter ötödik lett Spanyolországban, Alexandra viszont ezüstöt hozott haza első kontinensviadaláról. „Nagyon boldog vagyok ezzel az éremmel, főleg azért, mert érzem, hogy folyamatosan fejlődöm. Mindenkinek azt mondom, hogy ez az év még a fejlődésé, és a jövő év már az eredményeké lehet, de érzem, hogy nagyon kell még egy téli alapozás, erőnlétileg és állóképességileg egyaránt. És persze, kilométer, kilométer, kilométer! Mondjuk ez nyáron nehéz úgy, hogy csak 200-ra készülök, na de majd ősszel!”
Alig egy év alatt bekerült a sportág legnagyobbjai közé. Persze nem kell magát megilletődve éreznie, de a közeg és a körítés még kissé szokatlan. „Mikor jöttünk vissza az Eb-ről, és láttam a tévében, hogy mutattak engem, zavarban jöttem, ugyanakkor nagyon jól esik, hogy ennyit foglalkoznak velem. Kicsit mindig is félénk voltam. Persze magabiztos is vagyok, de szoknom kell még, ha kamera van a közelben. A kajak-kenu berkeiben belül sokan sandán néznek ránk, pici ledegradálják a női kenut. Az az igazság, hogy szinte előbb vívtuk ki a közvélemény elismerését, mint a szakmáét. Ez azért nem esett jól, mert be kell látni: oké, lehet, kevesen vagyunk még, de valahonnan el kell indulni. A női kajakosok is kevesebben voltak mindig, mint a férfiak. Nem egyszerű, mert néha nagyon rosszul esik, de ilyenkor jön jól Peti, aki segít, hogy ne foglalkozzak ezekkel a hangokkal. Egyre jobban kezelem, hogy kire kell figyelni, aki támogat, és kit zárjak ki a külvilágból.”
A nyár viszont a versenyzés jegyében telik, tanúságul szolgál az augusztusi naptár is. „Július utolsó hétvégéje az U23-as Eb Moszkvában, augusztus 7-én már megyek ki Poznanba, a női kenu edzőtáborba, amit a tavalyi dartmouth-i vb előtthöz hasonlóan ismét megrendeznek. A nemzetközi szövetség (ICF) csinálja, hogy segítse és támogassa a női szakágat. A hónap végén még a sárkányhajó vb-n is indulnék, szóval nem nagyon leszek otthon. Kemény lesz a nyár, de örülök, hogy versenyezhetek. Az U23-as Eb-n eredetileg úgy volt, hogy csak az olimpiai számban indulóknak fizetik az utat, és elég sokáig nem mondott senki semmit, ami nem ki-mondottan szolgálta a nyugalmamat. Végül kiderült, hogy állják a költségeket, akkor megnyugodhattam.”
A versenyt immár maga mögött hagyva akadt azonban elég nyugtalanságra okot adó cikk, amely párját hozta méltatlan helyzetbe. Itt mindenféle cizellálás nélkül következnek Szandi szavai. “Nem tudom szó nélkül hagyni a következő témát, szeretném leírni róla a véleményem. Nem igaz, hogy a Koris feladta az 1000 méteres döntőt, legalábbis nem ilyen formában. A felnőtt Eb óta egy szabad hétvégéje volt, a többin versenyzett. Az utóbbi másfél hétben részt vett felnőtt válogatón, majd kedden szétlövésen volt, szerdán Moszkvába utazott, és csütörtöktől folyamatosan versenyzett. Egyetlen pályát nem teljesített maximálisan, a vasárnapi döntőt (500-on bronzérmes lett – a szerk.). Nem azért, mert lusta volt, vagy nem volt kedve, hanem egyszerűen fizikailag nem bírta. A futam után fél órával még mindig falfehér volt, és alig bírt felállni. A körülmények sem voltak teljesen ideálisak, ez sokunkat nagyon kimerített. Inkább az 500 méteren szerzett bronzérmének kellene örülni. Amúgy gratulálok mindenkinek, aki részt vett az Eb-n!” Saját teljesítményét sem hagyta szó nélkül. „A negyedik helyemmel nem vagyok teljesen elégedett. Eléggé befolyásolt, hogy gyomorrontásom volt, s bár az orosz és a francia lány erős volt, a az ukránt elkaptam volna, ha egészséges vagyok. A lényeg viszont, hogy heten indultunk, ennek nagyon örültem.”
Térjünk vissza idényére, amelynek fő eseménye természetesen Poznan. „A vb-t tartom szem előtt. Sokat kell versenyeznem, még szoknom kell a szituációt. Ez a legnagyobb problémám jelenleg. Kajakban egész más volt, ráadásul ott sem volt nagy tapasztalatom. De egyre jobb lesz, lassan ráérzek a hangulatra.
Kicsit félek még az időjárástól: sokan mondják, hogy a poznani pálya nem a legszerencsésebb, nagyon hullámos tud lenni, ráadásul minden oldalról. Viszonylag kedvező széllel negyedik-ötödik szeretnék lenni. A kanadaiak erős ellenfelek lesznek, de hát a legnagyobb név a brazil Luciana Costa. Mellette ott van tíz év tapasztalat, amivel én még semmit sem tudok kezdeni. A fiatalosságomat és a lendületemet kell kihasználni. Amerikából nem tudom, ki jöhet, de ott hagyománya van a női kenunak is, évek óta jelen van a Pánamerikai Játékokon.”
Egyelőre csak a 200 méteres futam szerepel a versenyszámban a jövő pedig még elég képlékeny, de tervek vannak. „Őszintén én inkább az 500-at preferálnám, mert a legrövidebb távon nem tudok még úgy felpörögni, nem tudom magam igazán kievezni, a technikám 500-on érvényesülhetne. Ami az olimpiát illeti, Londonban biztosan nem szerepel majd, de Rióban talán már igen. Azért vették be, mert a NOB célja, hogy kiegyenlítsék a női-férfi arányt, ahol ez nem valósul meg, azokat a sportokat kitúrják, így mindenképpen szükség van a női kenura. Rio fantasztikus lenne, a kisfilmjük egészen lenyűgözött, a kajak-kenu pályán néz le az emberre a Jézus-szobor, remélem, hogy ott lehetek.”
reb
Férfi sportokban a férfi-női arány kiegyenlítése egy vicc.
Alexandra pedig jelenleg a leggyorsabb nyúl a halpiacon.
Kedvelem az “úttörőket”. Remélem a szakág fejlődésnek indul. Az meg külön öröm, hogy csepeli.
Szerintem a kenu semmivel sem “férfisportágabb”, mint a kajak.
Vannak sportok, melyek meghonosodnak és vannak olyanok amik idővel eltűnnek/átalakulnak (pl.: nagypályás kézilabda).
“NAGYPÁLYÁS KÉZILABDA lett az új játék neve,a mit a 11-11 játékossal a szabadban, futballpályán kezdtek el játszani a sportág hódolói. Meglehet a kapu mérete, a kapuelőtér alakja és néhány játékszabály az évek során folyamatosan változott, ez a játék évtizedeken keresztül a sportág elfogadott versenyzési formájává vált. Sőt a nagypályás kézilabda népszerűsödése annyira felgyorsult, hogy hamarosan szükségesség vált olyan nemzetközi szervezet létrehozása, ami:
tovább népszerűsíti a játékot;
nemzetközi tornákat és világbajnokságokat szervez;
koordinálja a nemzetközi szövetségek munkáját, valamint
előkészíti a sportág felvételét az olimpiai játékok programjába.
Ezért 1928-ban Amszterdamban életre hívták a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetséget (IAHF), ami olyan eredményesen tevékenykedett, hogy a kézilabdázás hat csapattal bemutatkozhatott az 1936-ban Berlinben rendezett olimpiai jótékony.
Ebben az időben főként Németország és Ausztria jártak az élen a kézilabdázásban, a második világháborút követően azonban egyre inkább a skandináv államok vették át a vezető szerepet.
1946-ban Koppenhágában, Nemzetközi Kézilabda Szövetséget (IHF) néven újjáalakították a sportág vezető testületét, ami új irányvonalat adott a kézilabdázás fejlődésének.
Ez idáig az időjárás viszontagságai – különösen az északi államokban – jelentősen csökkentették a játéklehetőségeket, ezért a skandinávok a pálya méreteinek csökkentésével, valamint az ezzel járó szabályok módosításával igyekeztek teremben is játszhatóvá tenni a kézilabdázást.
KISPÁLYÁS KÉZILABDA lett az új játék neve, és azonnal helyet követelt magának a sportág versenyrendszerében. Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, kezdetben csak a férfiaknak, majd a későbbiekben a nők részére is.”
http://www.worldhandball.com/DesktopDefault.aspx?menuid=373&AspxAutoDetectCookieSupport=1
Aztán azóta a női kézi már eredményesebb mint a férfi. Érdemes volt kézizni a magyar lányoknak. Így lehet ez a női kenuval is.
Gordon logikai bukfenceit nehéz követni. Mi köze a nagypályás kézilabdának (remélem látta még az utolsó nagypályás- bajnok csepeli kézilabdacsapatot játszani?), a kispályás női kézilabdához, a jól kimásolt nagypályás történelemhez? A lányok miért ne játszhatnának nagypályás kézilabdát, ha futballt játszanak ugyanakkora pályán?
A nők kikövetelik, hogy olyan, esetleg kevésbé nőies sportokban is helyet követeljenek, mint súlyemelés, cselgáncs, ökölvívás, stb.
A konklúzióval viszont egyetértek.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Mivel nehéz követni a hsz-eimet, ezért újra bekopizom az érdemi részét.
“Kedvelem az “úttörőket”. Remélem a szakág fejlődésnek indul. Az meg külön öröm, hogy csepeli.
Szerintem a kenu semmivel sem “férfisportágabb”, mint a kajak.
Vannak sportok, melyek meghonosodnak és vannak olyanok amik idővel eltűnnek/átalakulnak (pl.: nagypályás kézilabda)”
Tehát épp arról beszéltem, hogy támogatom az új női szakág fejlődését. Ez lett volna a lényeg. A nagypályás és kispályás kézilabdázás emlegetése csak egy példa volt arra, hogy a sport világa is folyamatosan változik. Lehet hogy egyszer a női kenuzás lesz az egyik legeredményesebb szakágunk.
De annak örülök, hogy nagyapó egyetért velem valamiben.