Állampolgársági eskütétel a Polgármesteri Hivatalban

Csepel.hu

2022. december 6.-án magyar állampolgári esküt tettek a csepeli polgármesteri hivatal nagytanácstermében.

A Himnuszt és az eskütételt követően Morovik Attila alpolgármester egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban adta át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát.

Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című versét és a Szózatot hallgatták meg a jelenlévők.

A Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el az Orbán Viktor, Semjén Zsolt, illetve Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslatot, az egyszerűsített honosítási eljárást, közkeletű nevén a kettős állampolgárságot. A törvénymódosítás anélkül ad lehetőséget a határon túli magyarok kedvezményes honosítására, hogy a kérvényezők Magyarországra költöznének. A jogszabály 2010. augusztus 20-án lépett hatályba és a 2011. január 1. óta alkalmazzák.

A honosítást azok kérhetik, akiknek a szülei, nagyszülei 1918 vagy 1945 előtt magyar állampolgárok voltak vagy vélelmezik magyarországi származásukat. Feltétele, hogy a kérelmező beszéljen magyarul, illetve ne jelentsen veszélyt Magyarország nemzet- és közbiztonságára.

„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését”. (Magyarország alaptörvénye).

Forrás: Csepel.hu

9 hozzászólás “Állampolgársági eskütétel a Polgármesteri Hivatalban” bejegyzésre

  1. László szerint:

    A fizimiskákat elnézve, itt valami nagy simlisség van…

  2. Gary Ridgway szerint:

    Lehet g..i leszek, de közülük nem sok menekült lehet.
    Persze aki itt él, cége van, adózik már egy jó ideje, alkalmazottakat foglalkoztat, örülhet, ha kegyesen 9 hónapra meghosszabbítják a munkavállalói vízumát, mert még tartózkodási engedélyt sem kapott soha.

  3. Hozzászóló szerint:

    Gary, ez számodra akkor a lehetőségek hazája. Honnan kellett menekülnöd?

  4. László szerint:

    A szomorú ebben az hogy még az előző ilyen októberi cikket ha 50 politikusnak nem küldtem el akkor egynek sem. Egy sem reagálta le. De hát 400 ezer ember hiányzik a rendszerből, pótolni kell őket.

  5. Gary Ridgway szerint:

    A másik Fidernyák…
    Én nem menekültem, látom kihallottad a lényeget.
    Van, aki jó bevándorló, lyukas gatyával és van, aki rossz, mert munkát ad…
    Igaz nem pippantott le senki és semmiért.
    De értelek, a hűség az hűség, az elvek meg le vannak szarva.

  6. Hozzászóló szerint:

    Könnyű meglátni a szavaid mögött bújó lényeget, Gary gay, nem kell ahhoz fideszesnek lenni. Egyrészt a sok emoji elárulja liberális lényed: a legtöbb hozzászólásodkor kábszis, vagy ittas vagy. Bevándoroltál hozzánk, itt szeretettel és bizalommal fogadtak, a kerület valamint az ország is, amit úgy reagálsz le, hogy folyamatosan ideszarsz. Ahonnan jöttél, ott nem hiányzol? Ha itt annyira rossz, nem lenne neked jobb ott? És különben is: ilyen lelkülettel mi a faszt keresel itt?

  7. Gary Ridgway szerint:

    Oh, te kis árja…
    Csak gyengéden, hogy ne legyek már te:
    Valamelyik családtagod “gay-ezd”, biztos ez nálatok így megy otthon, asszony meg verve…
    1650-ig igazolt a magyarságom, csaxólok.
    Na szevasz…

  8. László szerint:

    Érdeklődve kérdezem Hozzászólót. A Nagyapó féle “Ceterum censeo” emodzsi milyen lényre utal?

  9. Gary Ridgway szerint:

    VÉG!

Itt lehet hozzászólni !