Nekem továbbra is Csepel az első! – Drámai bejelentést tett Csepel polgármestere

Csepel.info

Fotó: Ábel Attila alpolgármester

Szerdán ismét összeállt az a furcsa koalíció Borbély Lénárd csepeli polgármester ellen, ami az elmúlt másfél évben 16 alkalommal szavazott együtt.

Szerdán este a kilencből öt fideszes képviselő szavazott az ellenzéki pártokkal. Döntéseik következtében hamarosan leállhat a Csepeli Városgazda Zrt. működése, és több száz ember munkahelye kerül veszélybe. Emellett ellehetetlenülhet a csepeli önkormányzat működése is. Borbély Lénárd polgármester csütörtökön reggel emiatt drámai közleményt fogalmazott meg, amit az alábbiakban idézünk:

“A tegnapi képviselő-testületi ülésen a képviselők többsége az önkormányzat felelős működése ellen szavazott. Ezen felül szintén többségi döntéssel 300 milliós bevételkiesést okozott 2023-ra. Akkor, amikor egyébként is iszonyatosan nehéz évünk lesz a háborús infláció és a megnövekedett energiaárak miatt.

A részletek és a szavazások a tegnapi, élő közvetítéses videóban megnézhetőek.

Azt javaslom a képviselőknek és az itt élőknek, hogy Csepel érdekében fogjunk össze, ne térjünk le az eddigi pályáról.
Nekem továbbra is Csepel az első!”

Csepel.info

 

32 hozzászólás “Nekem továbbra is Csepel az első! – Drámai bejelentést tett Csepel polgármestere” bejegyzésre

  1. Tóth Ervin szerint:

    Tényleg észnél lehetnének a csepeli képviselők. Én nem vagyok Fideszes, de nem tartom rossz polgármesternek Borbély lénártot. Itt nem lenne szabad ekkora széthúzásnak lenni.

  2. László szerint:

    Kevesebb pénz jut még kevesebb embernek. Beindult a marakodás a konc felett.

  3. robi szerint:

    Tóth Ervin!
    Lehet, hogy az eddigi eredményeknek semmi köze a kialakult helyzethez?

  4. László szerint:

    Az is lehet hogy az eddigi eredményeknek semmi köze a valósághoz..

  5. Gary Ridgway szerint:

    Ez most akkor a holló a hollónak mégis című rábaxás? 🤣

  6. László szerint:

    Ez a demokrácia izé nevű dolog eléggé fura. Most ismerkedünk vele. Még szavazás is van. Én bontok egy sört. 🤣🤣🤣

  7. Gyula szerint:

    Jó ivágyat kívánok!
    Azt javaslom, toljál be mellé két sajtburgert is a képedbe! Hamm-hamm!
    🤣🤣🤣

  8. László szerint:

    Köszönöm! Amúgy várom Nagyapó értékes hozzászólását. Ez most milyen koalíció? Moslékozik állandóan. 🤣

  9. Nagyapó szerint:

    László igaza van. Jelenleg a moslékkoalíció (ahogy magukat elnevezték 🤣) avval van elfoglalva, hogy kik lopták el a guruló dollárokból kapott 3 milliárd Ft-ot!

    Csepelen alakul a szivárvány koalíció, amelynek előjele megmutatkozott a Csepel SC alapítványba történő vételével és egyúttal az ellenzéki vezetés megtartásával.
    Még él ugyan a területre vonatkozó építési tilalom, pedig milyen tökéletes hely egy alapítványi sportszálló megépítéséhez.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Gary Ridgway szerint:

    Megjött a dementált papagáj?
    Az öreg féleszű ellovagol ezen a 3 milliárdon még egy darabig. Igaz, hogy senki és semmilyen jogi aggályt nem vetett fel. 😁🤣👍
    Tényleg, öreg broki! Most mit kavarnak a tanácsházán? 🤣😁😉😎👍👏😛
    Szarügy…

  11. László szerint:

    Kommunikációból megint jeles. Természetesen “munkahelyek százai veszélyeztetve….”

  12. kormánypárti szerint:

  13. László szerint:

    Ezért kár volt korán kelni. A zenei csatorna egykori műsorvezetője (mert kábé ennyi esze lehet) csinált egy képernyőmentést. A titkosszolgálatok feleslegesen dolgoztak. Csődtömeg az ország. Balolodalazzatok csak…

  14. kormánypárti szerint:

    A történet arról szól, hogy a CIA pénzének jó része választási kampány helyett magánzsebekben kötött ki, ezáltal nem tudott érvényesülni az ellenzéki médiafölény. Az ellenzék velejéig korrupt, államférfiak helyett kizárólag saját hasznukat néző, nemzeti érdeket semmibe vevő, kicsinyes önérdek által vezérelt senkiházi bitangokból áll, akik nem alkalmasak az ország kormányzására. Az ellenzék lopta el az uniós támogatásokat is, miattuk szív az egész ország. Börtönbe velük!

  15. Betke szerint:

    Sajnos Bercsik úr elkésett, előbb kellett volna! Polgármesterünk büszke Budapest legszebb Duna-parti részére a Hollandi útra. Nem felejtette el megemliteni, hogy, ha 2010ben nem ők nyernek, most a napközis tábor helyén több emeletes lakópark épült volna. Most viszont egy, az engedélyezettnél magasabb, ormótlan nagy betontömb csúftja el a Hollandi út elejét. Erről nem esett szó! Valami zavar van!

  16. robi szerint:

    A polgármester drámai felhívására nem reagálva, az slepp hozzászólói mellédumálnak, terelnek.
    Kivárnak: nem tudják mit hoz a jövő, kihez lesz érdemes dörgölődzni,

    Rutinosan lavíroznak, csak azt csinálják, amit az elmúlt évtizedekben.

  17. Kádárszellemiörököse szerint:

    Ne erőlködj kormányos! Nyílik már az emberek szeme. Szembe jön a valóság.

  18. Gary Ridgway szerint:

    kormányos, baszdmeg, te miért nem húzol át a neonácikhoz és csinálsz egy konteo vlogot a Youtube-on?
    Tudom, hogy ahhoz sík hülye lennél, de polkorrekten megkérdeztem. 😁🤣👏👍
    Az ex műsorvezető haverodat nem fogod utolérni, nyugodj meg (békében)

  19. birkanyíró szerint:

    https://www.youtube.com/watch?v=ExRFij8wkaI&w=932&h=524%5D
    Ettől a kérdéstől kormánypárti is lefagyott. És kussol. Pedig ebben a kérdésben van a válasz.
    kormánypárti arról pofázzál, hogy miért van készlethiány az ársapkás termékekből. Lesz itt nagy kapkodás karácsony előtt. Magyarország népe menthetetlen. Nem képes a társadalom kiszenvedni magából egy átgondolt, távlatokban gondolkodó vezetést. Az összes eddigi kurzusnak csak a soron következő választás megnyerése az egyetlen kitűzött célja.
    Orbán kormány és az emberek jóléte…. Vicc. Hihetetlen, hogy ezt emberek képesek benyelni még mindig.
    A nők aránya a kormányban viszont 100%-os. Mert a férfiak tudják vállalni a felelősséget. Az Orbán kormány viszont soha semmiért. Mindig más a hibás. Képtelenek beismerni, ha hibáztak. Szánalmas. Egy óvodai kiscsoportban több jellem van. És elnézést a hölgyektől és az ovisoktól, hogy hozzájuk hasonlítottam ezeket a töketleneket. De tudjuk, jó hely az ov(b)i.

  20. birkanyíró szerint:

    Csakhogy látszódjon a portré, amit kormánypárti mindennap csókolgat Viktoréval együtt.

  21. középvonal szerint:

    Úgy gondolom, hogy az önkormányzati képviselők egy-egy területen munkálkodnak, és azon kellene dolgozniuk, hogy az a rész megfelelően fejlődjön,gazdagodjon. Ehhez viszont összefogásra párbeszédekre volna szükség, mert az értük/velük dolgozó vezető (polgármester) csak így tud hatékonyan működni a kerület érdekében. Azt látom azonban, hogy több képviselő abban véli az ellenzékiséget, hogy mindenféle javaslattal (jó/rossz) szembe megy.

    Az lenne előrevivő, ha a pozitív ötleteket támogatnák (esetleg megoldásokat is keresnének a problémákra) bármilyen pártiak, mert a kerület csak így tud fejlődni. Az ehhez szükséges lépéseket -Csepel érdekét szem előtt tartva- csak racionálisan lehet a további fejlődés felé vinni.

    Én az utóbbi években nagyon sok pozitív változást látok Csepelen. Természetesen még sok tennivalót is. Ebben a fejlődésben szerintem nagy szerepe van Borbély Lénárdnak. Jó, emberséges polgármester.

  22. László szerint:

    “Németh Szilárd végleg leszámolhat egykori harcostársával, a csepeli polgármesterrel” – olvasnivaló a 24,hu-n.

  23. A kincses sziget szerint:

    Igen, a főgasztronómus sikeresen kiirtotta magát és a csepeli Fideszt. A létező legalkalmasabb történelmi pillanatban sem adhatot mást, mint mi lényege.
    – Egyelőre csak a Mandiner, Index, Telex, HVG, 24, Népszava, 444, MNarancs, 168, Magyar Hang, Klubrádió, Hírklikk, RTL, SzMo, Nyugatifény, Ellenszél értesült róla, a csepel.info még nem.

  24. A kincses sziget szerint:

    Pontosabban: 12:54 táján rövidke időre tudta (közölte), de aztán mégsem (mert levette). – Az országos médiában pedig terjed tovább. Többnyire kárörvendések közepette.

  25. László szerint:

    Lehet kiállni a kerületi polgármesterért. Ki fog kiállni?

  26. kormánypárti szerint:

    Aki nem áll ki, az kiállhatatlan! 😉

  27. Gary Ridgway szerint:

    Ki áll ki, László?
    Aki begyűjt kettő sárgalapot?! 🤣👏👍

  28. László szerint:

    Senki nem kedveli? Vagy rettegjünk a Szilárd felé, ki tudja ki áll mögötte?

Itt lehet hozzászólni !