Strand: bekeményítettek a rendbontókkal szemben

Csepel.hu

Nemcsak megújult idén nyárra a csepeli strand, de a rendbontókkal szemben is keményen fellépnek.

Szeretettel várják ugyanakkor a valóban pihenni vagy mozgásra vágyó fiatalokat és időseket. Köztük a nyugdíjasokat, akiknek hétfőn, kedden és szerdán a nyugdíjasigazolvány és a csepeli lakcímkártya bemutatásával ingyenes a belépés.

A strand megújulásában az első lépéseket Németh Szilárd, akkori polgármester tette meg a téli uszodasátor kiépítésével. Idén az újabb műszaki felújítás mellett a játszóeszközöket, csúszdákat cserélték ki újakra vagy egészítették ki. Vinkovics Norbert fürdővezető érdeklődésünkre elmondta: új napágyakat tettek ki, van pelenkázó az édesanyáknak, az új csúszda pedig délelőtt tíz órától este hétig használható. Folytatódik a strandfejlesztés: a régi, „szocreál” öltözőházaktól ősszel végleg elbúcsúzhatunk. Új öltözőszekrények is lesznek, és belső, kamerával védett biciklitárolót építenek. A Csepel.info arra is felhívta a figyelmet, hogy évek óta panaszkodtak a fürdőzők azokra, akik nem tartják be a strandolás alapvető szabályait. A hangoskodás, utcai ruhában fürdés, a gyerekmedence rendjének megzavarása és az illemhely bepiszkítása sem volt ritka. A strand Borbély Lénárd polgármester kérésére zéró toleranciát hirdetett a rendbontókkal szemben, akiket ki is vezetnek a fürdő területéről.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Strand: bekeményítettek a rendbontókkal szemben” bejegyzésre

  1. Gábor szerint:

    Akkor egy cigányt se engednek be vagy megint a cigányoknak lett a felújítás?
    Budapest cigány strandja volt eddig is továbbra is…

Itt lehet hozzászólni !